Lassult a létszámleépítések száma az Egyesült Államokban. Novemberben 53 százalékkal csökkent a létszámleépítések száma az USA-ban, de az egy korábbihoz képest 24 százalékos növekedést mutatott.A legtöbb elbocsátás a telekommunikációs szektort érintette.a munkaadók a bizonytalan gazdasági környezet ellenére is képesek voltak leállítani a tömeges el
A Mol Nyrt. csütörtökön bejelentette a Polsolar Kft. megvásárlását, amely öt naperőművet birtokol Kelet-Magyarországon. Az akvizíció révén a Mol napenergia portfóliója bővül, egyre nő a cég megújuló energiaforrásokban való részvétele. A Mol Nyrt. csütörtökön bejelentette, hogy szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely öt teljesen műkö
Bándy Ádám megnyerte a magyar Év Projektmenedzsere díjat. Azt vallja, hogy a projektmenedzsment változásmenedzsmentet, valami új létrehozását jelenti, aminek az egyik legfontosabb összetevője az emberi tényező, amivel a projektmenedzsernek dolga van. Erről a feladatról és az alkotás eredményéről, öröméről kérdeztük Bándy Ádámot.
Oroszországban októberben a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése 4,8 százalék raett, ami az év növekedését jelenti. A munkanélküliségi ráta stabilan 2,2 százalékon állt, ezzel jelezve a munkaerőpiac stabilitását. Az orosz statisztikai hivatal legfrissebb adatai kedvező jeleket mutatnak a gazdasági helyzet alakulásában. Oroszországban októberben
A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt. Ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 címért folytatot
Több mint 1,5 milliárd forintból fejleszti az extenzív legeltetéses állattartás infrastrukturális környezetét a Körös-Maros Nemzeti Park - közölte az igazgatóság közleményben.
Az emberi civilizáció az első pár tízezer évét a Föld nevű bolygó valóságában, valós környezetében töltötte, majd a fizikai környezet fokozatos, de gyors leamortizálásával elkezdett fantáziálgatni más bolygók (egyelőre itt a Mars, minimál programként a Hold a kijelölt célpontok) leigázásán – vonzó és követendő előképként a gyarmatosítás nagy hullám
Trump stábja azt mérlegeli, hogy Scott Bessent pénzügyminiszter a tárca vezetése mellett átvegye a Fehér Ház Nemzeti Gazdasági Tanácsának (NEC) irányítását is - számolt be a Bloomberg.
A beszámolók szerint Hankó Balázs miniszter és egy egyetemi hallgató heves vitába keveredett, amely az állami finanszírozásról és a kuratóriumi döntésekről szólt. A diák végül felállt és elhagyta a termet.
A következő napokban változékony, többnyire borongós időre számíthatunk, gyakori esőzésekkel. A hőmérséklet 5 és 13 Celsius-fok között alakul, helyenként párás, ködös idő is előfordulhat - írta az Időkép.
Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx 600 0,45%-kal, a DAX 0,8%-kal, a CAC 40 0,4%-kal, az Ftse 100 0,2%-kal került feljebb. Az emelkedést az autógyártók (+2,4%) és az ipari részvények (+1,3%) vezették.
A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valój
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2%-kal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5%-os emelkedése járult hozzá. Az agrárium termelési volumene 3,6, ezen belül a növénytermesztésé 8,7%-kal esett vissza, közölte a KSH.
Hatalmas meglepetést kapnak mikulásra az NFL rajongók a sportágat Magyarországon közvetítő Network4 Media Grouptól. Most hétvégétől a MAX4 csatorna is beszáll a meccsek sugárzásába: a vasárnapi és a hétfői találkozókat követhetik a képernyőn az amerikai futball kedvelői.
A Nébih 2025. december 31-én 20:00 órától 2026. január 01-én 14:00 óráig karbantartás miatt átmenetileg leállítja szakrendszereit. Ez idő alatt az ügyfélfelületek és kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek. A leállás a kormányzati igazgatási szünetben történik a zökkenőmentes működés érdekében.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2%-kal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5%-os emelkedése járult hozzá. Az agrárium termelési volumene 3,6, ezen belül a növénytermesztésé 8,7%-kal esett vissza.
Az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A társadalmi értékteremtést fókuszba állító innovációval a DélKerTÉSZ kiemelkedett a mezőgazdasági szövetkezetek közül – a díjat az Európai Parlamentben adták át.
A munkaadó határozza meg, milyen hőmérsékleti körülmények között dolgozzanak a munkavállalói? Egyáltalán nem, erre is egzakt jogszabályi előírások vannak.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bővülés oka a termelési árak növekedése és az állattenyésztés. A növénytermesztés visszaesett, különösen a gyümölcsöknél, ahol 32 százalékos
Enyhe emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,91 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 109 387,87 ponton zárt csütörtökön.
A mikromobilitási eszközökkel okozott személysérüléses közlekedési balesetek száma drasztikusan nő Magyarországon. Míg 2024 januárja és októbere között 337 ilyen esetet regisztráltak, addig 2025 azonos időszakában már 600-at, ami 78 százalékos emelkedést jelent. A probléma nem korlátozódik a fővárosra, több vármegyében is aggasztóan magas a baleset
A Taboola bemutatja a Predictive Audiences AI alapú célzási megoldását, mely a vállalat Realize elnevezésű performance fókuszú hirdetői platformján elérhető. (x)
Válás, szakítás, családtagok vagy partnerek közötti feloldhatatlan ellentétek esetén érthető módon a korábbi közös bankszámlát is szeretnék megszüntetni a felek. De hogyan zajlik a folyamat, mire figyelj? És mi történik akkor, ha nincs egyetértés?
A német gyáripari rendelések a várakozásokat messze felülmúló kiugrást mutattak októberben. A bővülést a nagy szállítási eszközök kategóriája húzta – ez már a várva várt kormányzati élénkítés hatása lehet. A friss adatok tovább erősítik a reményt, hogy az utolsó negyedévet már növekedéssel zárja a német gazdaság.
Alig négy hónap alatt 140 százalékos emelkedést produkáltak az American Eagle részvényei, miután az amerikai ruhamárka Sydney Sweenyvel forgatott reklámfilmet, amely valóságos kasszasikernek bizonyult.
A jelen közlemény (értékpapír) reklám Az Mbh Bank Nyrt. nyilvános értékesítésre bocsátja a társaság tulajdonában álló, 7 százaléknyi tulajdoni hányadot megtestesítő sajátrészvény-állományt. A részvényértékesítéssel szélesebb befektetői bázist akarnak építeni, és fontos cél, hogy a bank sikereiből a lakosság is közvetlenebbül részesedhessen. A rész
Új veszélyre figyelmeztet az Államkincstár a Mobilkincstár appban. A tájékoztatás szerint csalók élnek vissza a Kincstár nevével, adategyeztetést sürgető SMS üzenetekkel zaklatják az ügyfeleket, akiknek a személyes adatait próbálják így megszerezni. A napokban a jegybank is kiadott egy hasonló tartalmú figyelmeztetést.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2%-kal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5%-os emelkedése járult hozzá. Az agrárium termelési volumene 3,6, ezen belül a növénytermesztésé 8,7%-kal esett vissza – tette közzé honlapjá
Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft.
Az idén októberben az ipari termelés volumene 2,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tudatta a KSH. Havi szinten azonban 0,5 százalékos növekedést mértek. Az egyik banki elemző szerint a tizedik havi adatok alapján megalapozott lehet az ütemes negyedik negyedévi teljesítmény a magyar gazdaságtól.
A Duna House friss elemzése alapján 2025-ben jelentős különbségek rajzolódnak ki abban, hogy egy-egy városrészben mennyi idő alatt talál vevőre egy ingatlan. Budapesten a Ix. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon pörögtek a legélénkebben az adásvételek.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót fenyeget a kataalanyiság megszűnése, ha 100 ezer forintot elérő nettó adótartozásuk van az év végén. A NAV december elején figyelmeztető levelet küld az érintetteknek, akiknek érdemes rendezniük tartozásukat, hogy jövőre is folytathassák a katázást.
Megszüntet 600 munkahelyet az RTL Németországban, mert a médiapiaci átalakul, a reklámbevételek pedig csökkennek. A vállalat a jövőben a streaming-be fektet több energiát.
A 2025 októberi adatok szerint újabb mérföldkőhöz ért a hazai kiskereskedelem. A nem élelmiszertermékek és az online vásárlás különösen dinamikusan növekedett.
Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, fél 9-ig meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, most úgy tűnik, egy kis pihenőt tart.