A digitalizációval és az AI térnyerésével az adataink sokkal könnyebben és gyorsabban kerülhetnek illetéktelenekhez, mint korábban bármikor. A kibertérben az adat egyfajta "vagyontárgy", de a legtöbben még mindig nem fogtuk fel, mekkora érték felett őrködünk. Vagyis mekkora értékről mondunk le, nap mint nap. A Forbes Tech Summit kapcsolódó panelbes
Közel háromszáz földterületet próbáltak meg eladni. Mi történt? Az eladásra kínált mintegy kilencezer hektár földből a várható akár tízmilliárd forintos bevétel helyett csak körülbelül kétmilliárd forint folyt be az Agrárminisztérium november eleji állami földárverésein, írja az Mfor. Mit lehet tudni még? Nem akadt vevő többek között a felcsúti, 10
Megint szó van a hagyományos modellekre vonatkozó 2035-ös tiltás lazításáról, és most már a kínai alkatrészgyártókkal szembeni piacvédelemről is. Kína közben a benzines modellek exportjában is hasít.
A magyar élelmiszeripari vállalatok nemzetközi versenyképességét jelentősen korlátozza a túlságosan széles termékportfólió - derült ki az Agrárszektor 2025 konferencián elhangzott szakértői beszélgetésből, ahol az agrárium jövőjét meghatározó kérdéseket vitatták meg.
Új PR-partnerrel erősít a hazai távközlési piac egyik legjelentősebb magyar tulajdonú szereplője. A szekszárdi TARR Kft a JeansDay csapatát választotta stratégiai és sajtókommunikációs feladatainak támogatására.
Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások adták a lendületet, élen az energia-, a pénzügyi és az ipari szektorral.
Az EU nagyszabású pénzügyi reformcsomaggal próbál Wall Street-méretű tőkepiacot építeni, a lakossági megtakarítások mozgósítására és a nemzeti korlátok lebontására fókuszálva. A terv azonban már a rajtnál politikai ellenállásba ütközik, mivel több tagállam nem kér az erősebb uniós felügyeletből – írja a Politico.
Az időmérleg-felmérésekből megtudhatjuk, mennyi időt fordítunk munkára és pihenésre, mennyit töltünk a családunkkal, milyen ritmusban telnek a mindennapjaink.
A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megny
A Tafe EVX-75 nem csupán egy újabb koncepciótraktor – egy ambiciózus lépés az indiai gyártó részéről, amely így akár előzheti is a nagy európai motorgyártókat a kis teljesítményű hibrid traktorok piacán.
Az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese erősen bírálta az európai NATO-szövetségeseket, amiért saját védelmi iparukat részesítik előnyben az amerikai fegyvergyártókkal szemben. Bár régóta él a narratíva, miszerint az USA egy védelmi szempontból is erős EU-t szeretne, azt már nehezen tudják megemészteni, hogy ehhez a saját fegyveriparukat is
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld – hívta fel a figyelmet az adóhatáság.
A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják,
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette a befektetőket. A leépítések és vezetői távozások mellett az RTL Magyarország is gyengélkedik, veszteségekkel és piaci pozícióvesztéssel küzd, amit tovább súlyosbíthat a 2026-ban visszatérő reklámadó.
A magyar, a horvát és a szlovén piacra szóló importőri jogok megszerzését követően a közép-kelet-európai régió első Xpeng kereskedéseinek megnyitását is bejelentette az AutoWallis és a Salvador Caetano. A tervek szerint 2026 januárjában Budapesten, illetve a Ljubljana melletti Trzinben megnyíló szalonok tovább erősítik az AutoWallis kiskereskedelmi
A minimálbér 2026. január 1-jével a jelenlegi 290 800 forintról 11 százalékkal, bruttó 322 800 forintra, a szakmunkás-bérminimum pedig az idei 348 800 forintról 7 százalékkal, bruttó 373 200 ezer forintra emelkedik.
Olyan nagy márkák érintettek, mint a Gucci és a Prada. Mi történt? Az olasz hatóságok szerdán egyszerre 13 prémium divatmárka – köztük a Dolce & Gabbana, a Prada, a Versace, a Gucci és a Yves Saint Laurent – milánói központjában jelentek meg, hogy iratokat kérjenek be – írja a Reuters. Mit lehet tudni? Azért indult
A Micron Technology megszünteti fogyasztói üzletágát, és a mesterségesintelligencia-adatközpontokba szánt fejlett memóriákra összpontosít a globális chiphiány közepette.
Január 4-én tíz Cápával indul az RTL üzleti műsorának legújabb évada, a befektetők köréhez Varga Sándor és Moldován András is csatlakoznak. A befektetésről álmodozó kishalakat ezúttal is a műsorvezető, Kovalcsik Ildikó ’Lilu’ fogadja majd. 2026 első vasárnapján ismét elfoglalják a befektetői székeket a Cápák. A kishalak elképesztő vállalkozói törté
Demográfiai összeomlás zajlik a háború sújtotta szomszédos országban: a lassan 4 éve tartó harcokban százezrek haltak meg vagy sebesültek meg, milliók menekültek el, és nem születnek gyerekek. Három haláleset jut egy szülésre Ukrajnában, ahonnan részletes riporttal jelentkezett a Reuters hírügynökség. A kormány számításai szerint a következő tíz év
A forint csütörtök reggel is stabilan mozog a legutóbbi, többéves csúcshoz közeli szinteken, miközben a globális devizapiacon tovább gyengül a dollár a jövő heti Fed-kamatvágás várakozásai miatt. A befektetők ma az euróövezeti és hazai kiskereskedelmi adatokra figyelnek, amelyek rövid távon irányt adhatnak az euró és a forint piacán. A jen körüli k
A forint továbbra is stabilan tartja a korábban elért szinteket. A hazai deviza csütörtök reggel is megtartotta a korábbi erősödést a nemzetközi devizapiacon. Az euró a 381-es árfolyamon belül mozgolódik. A dollárt még lejjebb nyomta a hazai deviza a 326-os sávra. A svájci frank pedig a 407-es árfolyamon érzi jól magát. A haza deviza tovább erősödö
Budapesten két helyszínen nyitotta újra kapuit több mint egymilliárd forintos beruházással két modernizált Spar szupermarket. A fejlesztés célja, hogy a vásárlók egy korszerűbb, kényelmesebb és inspirálóbb bevásárlási környezetben élvezhessék a Spar által kínált széles termékválasztékot és szolgáltatásokat. A Spar az elmúlt években országszerte s
Az élelmiszerboltokban alig nőtt a vásárlási kedv. Mi történt? 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom idén októberben az előző évhez képest – közölte a KSH. Részletek. Havi alapon is volt némi erősödés, fél százalékos bővüléssel. Az idei év első tíz hónapjában összességében 2,9 százalékos növekedés látszik. A legnagyobb ugrást az online vá
A botanikus kertekre, a természetes környezetre egyre inkább szükség van a városokban, mert a zöldterületek felértékelődnek a klímaváltozás során az urbanizált közegben.
Elindítja az „Utcai üzemmódot” funkciót a Revolut, amely telefonlopás esetén védi a felhasználók pénzét. A bevezetés időzítése igazodik a karácsonyi szezonhoz, hogy védelmet nyújtson a zsúfolt bevásárlóutcák és késő esti ünnepségek miatti fokozott kockázatokkal szemben. Az Utcai üzemmód a Revolut Vagyonvédelem funkciójának kiterjesztése, amelyet Eu
A kiszámíthatóság és a tervezhetőség lenne fontos az agrártámogatások terén, ezért a jelenleg kialakult, egyszerűsödött rendszer továbbvitele lenne a célravezető a következő támogatási ciklusban. A formálódó új Kap ennek élesen ellentmond - hangzott el az Agrárszektor 2025 Konferencia csütörtöki napjának első fórumbeszélgetésén. A résztvevők hangsú
A Wikipédia mögött álló Wikimedia Foundation közzétette a 2025-ös év 20 legolvasottabb angol nyelvű cikkének listáját – a toplistát politikai botrányok, popkultúra és halálesetek uralják. Az adat azt mutatja: ha valami globálisan lázban tart, az emberek először a Wikipédiához fordulnak.
A 2025-ös év mérföldkő volt a globális üzleti együttműködés történetében: a G20 hivatalos üzleti fóruma, a Business 20 (B20) története során először került megrendezésre Afrikában a G20 Dél-Afrikai elnöksége keretében.
Néhány nap múlva véget ér az autógyártás a Volkswagen legkisebb németországi üzemében. A vállalat szerint a Drezdai Üveg Gyár (GMD) idén valamivel több mint 6000 járművet adott át. A szász fővárosban december közepén gördül le az utolsó VW ID.3, miközben a dolgozók továbbra is tartós megoldásra várnak - írta a Handelsblatt.
Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.
Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet a HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszer
Első fokon elítélték a hivatalt. Mi történt? Nem jogerősen elmarasztalta a Fővárosi Törvényszék a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amiért tavaly valótlanul állította az Átlátszóról, hogy külföldről finanszírozott, valamint hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytat – derül ki a Telex tudósításából. Részletek. A bíróság kimondta, hogy a Szuver
A 2025-ös év mérföldkő volt a globális üzleti együttműködés történetében: a G20 hivatalos üzleti fóruma, a Business 20 (B20) története során először került megrendezésre Afrikában a G20 Dél-Afrikai elnöksége keretében.
Globális beszállítóból kifejezetten európai partnerré válik a Catl, amelyben a debreceni gyár kulcsszerepet kap. A vállalat célja egy okos, skálázható és fenntartható európai gyártóbázis kiépítése Magyarországon. A Catl Debrecen cellagyára készen áll az indulásra, éves 40 Gwh-s kapacitását már teljes egészében lekötötték meglévő ügyfelei, így moder
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön 2026. január 31-ig tartó kampányt indít "Biztonság. Mi rávilágítunk" címmel, hogy felhívja ügyfelei figyelmét a tudatosabb online jelenlét fontosságára és támogatást nyújtson a biztonságosabb, kényelmesebb digitális ügyintézési környezet kialakításához - közölte az energetikai vállalat csütörtökön.