A vételárból származó bevételt az eddigi tulajdonos arra tervezi fordítani, hogy visszafizesse adósságainak nagy részét. Mi történt? 1,38 milliárd dollárért lezárult a Versace felvásárlása, ami ezzel egy kézbe kerül egy másik olasz luxusdivatházzal, a Pradaval – írja a BBC. A portál kiemeli: az akvizíció kedvezményes áron született, a korábbi tulaj
A Budapesti Értéktőzsde ismét megrendezte a Befektetői Klubot, amely a hazai tőkepiac iránt érdeklődők számára kínál rendszeres szakmai fórumot. A rendezvény célja a befektetési kultúra fejlesztése és a befektetők, kibocsátók közötti párbeszéd elősegítése, naprakész tájékoztatást nyújtva a tőkepiaci folyamatokról.
A Cont-Eco 2018-ban merészet lépett: létrehozta a Dunántúl első vadhálógyártó üzemét, és piacra dobta a Torpedo termékvonalat, amely minőségben felveszi a versenyt a nyugat-európai gyártókkal.
Az AWS (Amazon Web Services) kedden elérhetővé tette Trainium3 nevű AI-chipjét, felgyorsítva az Amazon chipoffenzíváját az Nvidia és a Google ellen; a cég a Nova-modellcsaládot is frissítette - közölte a Bloomberg.
Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét.
A légiközlekedés folyamatos felfelé ívelését és Magyarország növekvő népszerűségét mutatja, hogy minden idők legforgalmasabb nyarát hasonlóan lendületes ősz követi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Szeptemberben és októberben is 1,8 millió fő felett volt a havi utasforgalom, ami több, mint a tavalyi nyári hónapok bármelyikében mért adat; Budap
Több tucat elhanyagolt Maine Coon macska került egyszerre a pásztói fajtamentő egyesülethez, ami rendkívüli terhet jelent a szervezet számára. Az állatok rossz fizikai és lelki állapotban vannak, miközben a mentőház felújítása is zajlik, így az egyesület sürgős segítséget kér - írta meg a Pénzcentrum.
Kínában éves összevetésben 10,1 százalékkal, 27 millió 931 ezerre emelkedtek mobiltelefon-kiszállítások szeptemberben az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (Caict) adatai szerint.
A partnerség révén a magyarországi vásárlók számára egyszerűbbé és átláthatóbbá válik a stock videók licencelése, miközben megőrzi a Pond5.com globális árait.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme novemberben 4,1 százalékra emelkedett az októberi 4 százalékról, ami az osztrák statisztikai hivatal (STAT) előzetes adatai szerint az energiaszektor 10,9 százalékos áremelkedésének, valamint az élelmiszerek és szolgáltatások drágulásának tudható be. A havi bázison a fogyasztói árak 0,4 százalékka
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása jellemzően 10-20 százalékkal magasabb, mint az év többi részében elérhető állandó, fix pozícióké.
A kínai JD.com többségi tulajdont szerzett a MediaMarkt és Saturn áruházakat tulajdonló német Ceconomy AG holdingban. A kínai vállalat 4,60 eurót kínál készpénzben minden törzsrészvényért, amit a legnagyobb részvényes, a Kellerhals család részben elfogadott, és a tranzakció után is megtartana egy közel 25 százalékos tulajdonrészt. A Ceconomy értéke
A világszerte több mint 65 millió ügyféllel rendelkező globális fintech vállalat, a Revolut, hivatalosan is csatlakozott a Magyar Fintech Szövetséghez (MAFISZ).
Az idei évben száraz gyepeinkhez kötődő fajok versenyeznek egymással az Év vadvirága címért, megmutatva, hogy a Mediterrán és Belső-Ázsiai sztyeppekkel is kapcsolatban álló száraz gyepeink milyen egyedi értéket képviselnek.
A One Alapítvány idén is átadta a One Digitális Díjat, amelynek célja olyan digitális innovációk támogatása, amelyek kézzelfogható társadalmi hatást gyakorolnak a közösségek fejlődésére, az oktatás minőségének javítására és a környezeti fenntarthatóság előmozdítására.
Újabb árváltozásra készülhetünk a hét közepétől a kutaknál. A szerdai napon folytatódik a csökkenő tendencia az üzemanyagoknál. A benzin ára bruttó 2 forinttal, a gázolaj ára pedig szintén 2 forinttal megy lejjebb. Mutatjuk a részleteket. Milyen irányban változott az üzemanyagok ára? Végre beindult az üzemanyagok árcsökkenési tendenciája. A heti ol
Az Alphabet, az Apple és a Microsoft vezeti a globális jövedelmezőséget, mindegyikük több mint 100 milliárd dollár nettó nyereséget termel. Az amerikai vállalatok uralják a listát, de a nagyobb ázsiai és európai óriások is a legjobban kereső vállalatok között szerepelnek.
Az OECD legfrissebb nyugdíjjelentése szerint a vizsgált országok fele már döntött a nyugdíjkorhatár emeléséről, ami átlagosan közel 2 évvel későbbi nyugdíjba vonulást jelent a jövő nyugdíjasai számára. A jelentés aggasztó képet fest az idősek helyzetéről, miközben a demográfiai trendek további kihívásokat vetítenek előre - írta meg a Portfolio.
A közösségi médiában ismert és kedvelt grazi influenszer, Stefanie P. után egy héten át kutattak az osztrák hatóságok. A fiatal nő nyomtalanul tűnt el, követői és barátai pedig egyre nagyobb aggodalommal figyelték a fejleményeket. A történet tragikus fordulatot vett: a szlovéniai Majsperkben egy bőröndben találták meg a holttestét.
Nehéz éven van túl a magyar agrárium, példátlan fagyok, járványok és piaci válság sújtotta a termelőket. Nagy István agrárminiszter a Portfolio Agrárszektor 2025 Konferencián, Siófokon. köszönetet mondott a magyar gazdáknak az idei megfeszített munkáért. Mint fogalmazott, rendkívül nehéz, kihívásokkal teli esztendőt zárt a hazai mezőgazdaság, miköz
Többéves csúcsok közelében kezdi a napot a forint az euró és a dollár ellenében is. A közös európai devizával szemben a forint már a 380-as szintet ostromolja, a dollárral szemben pedig 2022 februárja óta nem láttunk ilyen alacsony jegyzést. A nemzetközi piacokon szintén érdekes helyzet állt elő, az euró-dollár és a jen-dollár árfolyamokban is komo
Az Európai Unió a befagyasztott, 140 milliárd eurós orosz vagyonból nyújtana kölcsönt Ukrajnának – egy valaki azonban ellenáll. Mi történt? Az Európai Unió úgy oldaná meg Magyarország folyamatos vétóját a legújabb Ukrajnának nyújtott hitel ügyében, hogy elvenné azt – értesült a Politico. Az Európai Bizottság talált egy jogi kiskaput, amely kikerülh
Már elérhető az Ügyfélportálon (ÜPO) a NAV újítása. Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA), amely jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést, amikor szükséges egy nullás igazolás, például az Otthon Start hitel igényléséhez.
A Trump-családhoz köthető American Bitcoin részvénye kedden egy ponton 50 százalékos mínuszban volt a zárolt papírok felszabadulása után, miután a lockup lejárata eladási hullámot és a kereskedés többszöri felfüggesztését váltott ki - jelentette a Bloomberg.
Igazi vállalkozástörténeti időutazás beszélgetni Haraszti Mihállyal, a tatabányai Komplex Kft. alapítójával, ügyvezető-tulajdonosával, aki nemrégiben kapott Év Vállalkozója Díjat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Komárom-Esztergom vármegyei szervezetétől, amelynek már 36 éve tagja.
December 7-én érkezik a Televíziós Újságírók Díja gálán a legjobb szórakoztató-ismeretterjesztő műsornak választott Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban című dokumentumfilm-sorozat különkiadása. A produkcióban Dr. Sós Endre főállatorvos, a Budapesti Állat- és Növénykert főigazgatója és Vadon Jani, népszerű televíziós és rádiós műsorvezető vesznek ré
A gyenge hétkezdés után kezd helyreállni a nyugalom a piacokon. A japán kamatemelési várakozások globális kötvényeladási hullámot váltottak ki, tovább súlyosbították a kriptovaluták zuhanását, és a részvények is nyomás alá kerültek. Mostanra azonban kezdenek magukra találni a tőzsdék, a hangulatot pedig az is támogatja, hogy Trump tegnap arról besz
Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott
December 3-án elkezdődött Siófokon a Portfolio Csoport Agrárszektor 2025 Konferenciájának első napja. A ma már a hazai agrárium egyik legjelentősebb és legnagyobb szakmai eseménye 2024 óta már háromnaposra bővült. A december 4-ig tartó szakmai programon ebben az évben óriási érdeklődés mellett, több mint 2000 résztvevő várható. A konferenciáról az
Látványos lakáshitel-kihelyezési rekordot hozott októberre az Otthon Start Program, miközben már a tizedik hónap végére sikerült túlszárnyalni a tavalyi, egész éves szerződési volument. A személyi kölcsönök iránt is változatlanul erős a kereslet.
A hétfői jelentős fejlett piaci hozamemelkedés után tegnap alig volt mozgás az amerikai és az európai kötvénypiacon, noha az euróövezeti infláció a váratlanul 2,2%-ra emelkedett, és bár a maginfláció 2,4%-on stagnált, a szolgáltatásinfláció is gyorsult, 3,5%-ra.
Ha van növény, amely a legszélesebb körben is kiemelt figyelmet kap hazánkban, akkor az a paprika. Mi látszik most? Drágult a kaliforniai paprika, miközben visszaesett az export és az import volumene is.
A piac egyre biztosabbra veszi, hogy Trump Kevin Hassett-et fogja jelölni a Fed élére, miután Powell mandátuma jövő májusban lejár. A polymarket fogadási portál már 80 százalékra teszi kinevezésének valószínűségét.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke eddigi legkomolyabb intézményi botrányával kell szembenézzen: az európai ügyészség csalás gyanújával őrizetbe vette Federica Mogherini korábbi külügyi főképviselőt és Stefano Sanninót, az Európai Külügyi Szolgálat korábbi ügyvezető főtitkárát. A nyomozás egy 2021–2022-es uniós tenderhez kapcsolódik,