A karácsony közeledtével szülők és nagyszülők törik heteken át a fejüket azon, mi kerüljön a fa alá a gyereknek. A boltok polcai roskadoznak, a kínálat szinte átláthatatlan, a trendek pedig villámgyorsan változnak. A szakértő elárulja, hogy melyek az idei szezon igazi slágertermékei.
Alig 24 hónappal a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacára lépését követően a hazai startup szektor egyik legismertebb befektetési- és képzési társasága, a STRT Holding kezdeményezte a tőzsde szabályozott piacára, a Standardre való átsorolását, egyben nyilvános részvénykibocsátásba (IPO) kezd. Befektetési tevékenysége finanszírozásához, valamint
A késő őszi kert gyakran csendesebb, visszafogottabb arcát mutatja, de vannak növények, amelyek ilyenkor is különleges hangulatot varázsolnak az udvarra. Az Osmanthus – magyarul illatcserje – éppen ilyen: elegáns, örökzöld megjelenésével, valamint intenzív, édeskés virágillatával a hidegebb hónapok egyik legmegbecsültebb dísznövénye lehet.
A HMS Networks kötelező érvényű megállapodást kötött a Molex Ipari Megoldások Business Unit egy részének felvásárlására. Az elektronikai gyártásban globális éllovas szerepet betöltő Molex az iparágak széles skálája számára kínált
Az ipari minőségbiztosítás egyik legnagyobb kihívása, hogyan lehet a garantált precizitást és a hatékonyságot optimális egyensúlyba hozni. A Shining 3D legújabb fejlesztése, a FreeScan Omni, most erre ad egy forradalmi
A vizsgált 38 ország fele már döntött az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről, így a távoli jövő nyugdíjasai a mostanáig megismert intézkedések következtében átlagosan közel 2 évvel magasabb korhatárral szembesülnek majd, mint a ma nyugdíjba vonulók – derül ki az OECD idei Pensions at a Glance jelentéséből. A dokumentum borús képet fest a nyugdíjaso
A mesterséges intelligencia körüli lelkesedés és a szerkesztőségekben tapasztalható valóság között egyre szélesebb a rés, derül ki a Reuters Intézet friss kutatásából. Az megkérdezettek 81 százaléka fél a mesterséges intelligencia újságírói pontosságra gyakorolt negatív hatásától.
A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások
Az USA 1 milliárd dolláros szövetségi hitellel támogatja a Three Mile Island 1-es blokkjának újjáélesztését. Az atomerőmű 2027-től akár 800 ezer otthont láthat el tiszta árammal.
Színes kalandozásra hív az év végén a Spektrum. Az Amc Networks ismeretterjesztő televíziója decemberben Európa történelmi nagyvárosaiba, földünk híresen veszélyes vidékeire és Jézus nyomában a Szentföldre repíti nézőit. Elegáns metropoliszok, ijesztő nyomornegyedek, bibliai sivatagok – civilizációnk napfényes, árnyékos és spirituális oldalainak
A magyar géppiac az elmúlt évek hektikus változásai után újra élénkülni látszik, legalábbis a 100–200 lóerős traktorok szegmensében. Ez az a kategória, amely a hazai vegyes gazdaságok gerincét adja, és ahol a gyártók a leggyakrabban hoznak ki egyre fejlettebb modelleket. A kategória szerepét jól mutatja, hogy a modern technológiai megoldások, a pre
Futószalagon készülő, teljesen digitalizált okos otthonokat ígér egy amerikai gyár, ami a tervek szerint egy átlagos, 130 m2-es lakóházat mindössze 45 perc alatt képes legyártani. Így megfizethető áron tudná őket
81,8 milliárd forintnyi lakossági állampapírra volt kereslet a múlt héten Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss statisztikái szerint. Ennek több mint 60 százaléka egy papírba vándorolt.
A korábbi évekhez hasonlóan, az idei év végén is sokakban felmerül a kérdés, hogy ugyan már decemberben is rendelkeznek a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági feltételekkel, azonban mikortól vegyék igénybe az öregségi nyugdíjat: még az idei évtől, vagy a jövő évi nyugdíj megállapítás eredményez-e magasabb összegű kezdő nyugdíjat számukra. Nézzük,
A 2024/2025-ös tanévben a felsőoktatásban részt vevő hallgatók 33%-a, 107 ezer fő nem nappali képzésen folytatja tanulmányait. A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók száma 11 ezer fővel nőtt az előző tanévhez képest. A levelező képzésen a hallgatók aránya (93,5%) tovább növekedett a távoktatásban (3,8%) és az esti képzésben (2,7%) részesülőké
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group Nyrt. és a komplex vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett két vállalat a szakmai együttműködés elmélyítésével hosszú távon olyan szinergiák kialakítására tör
A rozmaring nemcsak a konyhában igazi sztár, hanem a kertedben vagy az erkélyeden is csodát tesz! De vajon tudod, hogyan vigyázz rá a fagyos téli hónapokban?
Hazánkban égető szükség van arra, hogy ne csupán a testsúly számítson, hanem az is, hogy miből áll a testünk – erre épül Hasan Suleiman, közismert nevén Szuli kezdeményezése is. December 5-e és 7-e között háromnapos testösszetétel-mérést tart edzőtermében annak érdekében, hogy felnyissa az emberek szemét. Az egészség nem testsúly kérdése, a szimpla
Ahogy közeledik az év vége, egyre több lehetőségünk van átgondolni pénzügyeinket – és ezzel együtt azt is, hogyan tudnánk jövőre többet kihozni a meglévő forrásainkból. Az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja ennek az egészségpénztári befizetés, amely nemcsak egészségünk megőrzésében segít, hanem jelentős anyagi előnyöket is kínál.
Bár az elmúlt évek fejlesztései látványosan gyorsították a vidéki hálózatfejlesztést, még mindig sok az olyan kisebb település, ahol a valós, üzembiztos infrastruktúra hiányzik. Hiába határozzák meg szinte teljes egészében a digitális rendszerek a vállalkozások működését, továbbra is vannak térségek, ahol bizonytalan vagy korlátozott a hálózat, ame
A Nutri-Score, egy az élelmiszerek tápanyagtartalmát értékelő címkézési rendszer, amit azért hoztak létre, hogy a vásárlók könnyebben hozhassanak döntést az egészséges táplálkozás szempontjait figyelembe véve
A karácsony és újév idén is különleges élményeket tartogat, a Borsodi Sörgyár szezonális forralt sörei visszatérnek az ünnepi forgatagokba. A forralt Belle-Vue Kriek mellett idén is elérhető lesz a Guinness ünnepi, melegített változata, amely tavaly debütált nagy sikerrel.Az ünnepi időszakban ismét különleges forralt sörökkel hangolódhatnak a karác
A Mikulás ünnepének hangulatában is tudatosan, megfontoltan és felelősen vásároljanak, ügyelve a minőségre és a biztonságra. A tudatosan összeállított csomagok amellett, hogy örömöt okoznak a gyermekeknek, hozzájárulnak a biztonság megőrzéséhez, kímélik a környezetet, miközben a magyar vállalkozások fejlődését is támogatják.
Lakberendezés TikTok-módra? Miért ne? A TikTok ma már komoly inspirációs gyűjtőhelyként is funkcionál, hiszen lakberendezési ötletek ezrei jelennek meg rajta pörgős, könnyen befogadható formában. Éppen ezért sokan innen merítenek ihletet, amikor szeretnék otthonukat praktikusabbá, rendezettebbé vagy egyszerűen szebbé tenni. A videók többsége azonna
A világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor Karelle Lamouche-t nevezte ki prémium, középkategóriás és economy márkáinak európai és észak-afrikai vezérigazgatójává (Ceo for Europe & North Africa, Premium, Midscale & Economy brands). A szakember új pozíciójában az Accor üzleti tevékenységét fogja irányítani a régióban, amely több mint 3000 száll
Az utóbbi években egyre többen próbáljuk újrahasznosítani a konyhai hulladékot a kertben. A kávézaccot sokan egyenesen növényi energiabombának tartják, a tojáshéjról úgy gondoljuk, hogy gyorsan pótolja a kalciumot, a fahamuról pedig azt halljuk, hogy mindent megjavít, ami a talajban elromlott.
Az Uniswap teljeskörűen integrálja a Revolutot a zökkenőmentes kriptovásárlásokhoz, így nagyon egyszerűen, egyenesen a Revolutra feltöltött egyenlegből vagy a kapcsolt bankkártyával is indíthatjuk a vételt. Hogyan vásárolhatsz kriptovalutákat közvetlenül a Revolut segítségével az Uniswap felhasználói? Az Uniswap Labs bevezetett egy új funkciót, ame
A Széchenyi István Egyetem angol nyelvű szakmai előadást szervezett Délkelet-Ázsia diplomáciai és üzleti folyamatairól, ahol nemzetközi szakértők osztották meg tapasztalataikat. Az esemény a régió dinamikus gazdasági fejlődését és az EU-val, Magyarországgal való kapcsolatait mutatta be, hangsúlyozva a diplomácia és üzlet összefonódását.
A Karnataka állambeli Davanagere körzetben működő Bapuji Műszaki és Technológiai Intézet (Biet) kutatói egy olyan intelligens tárolórendszert fejlesztettek ki, amely 45-60 napig képes frissen tartani a paradicsomot. A kutatócsoport tapasztalatai szerint a hagyományos hűtőszekrényben tárolt paradicsom legfeljebb két hétig őrzi meg frissességét, míg
A gyenge hétkezdés után kezd helyreállni a nyugalom a piacokon. A japán kamatemelési várakozások globális kötvényeladási hullámot váltottak ki, tovább súlyosbították a kriptovaluták zuhanását, és a részvények is nyomás alá kerültek. Mostanra azonban kezdenek magukra találni a tőzsdék, a hangulatot pedig az is támogatja, hogy Trump tegnap arról besz
Hosszú napja lehetett az amerikai elnöknek: Marco Rubio külügyminiszter monológja közben kicsekkolt a kabinetülésből. Mi történt? Körbeért Donald Trump Joe Bident kiparodizáló, Sleepy Joe névre hallgató kampánya, miután az amerikai elnök több alkalommal is elbóbiskolt egy keddi kabinetülés során – írja a CNN. A sors iróniája, hogy Trump még a szóba
Ikonikus magyar festők csúcsművei - köztük Rippl Rónai József kukoricás portréja - kerülnek kalapács alá a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján. Rippl-Rónai jó barátját, Kunffy Lajost örökítette meg a festményén. Az aukción szerepel majd id. Markó Károly életének egyik főműve, a Rhodopis cipője is. Szőnyi István a Dunakanyart, Kmetty János a Vá
Teljes egészében mesterséges intelligenciával megalkotott karácsonyi kampányvideót mutatott be a Kifli.hu anyacége, a Rohlik Group. Az “Almost. Not this time", azaz "Majdnem elmulasztott pillanatok. De nem most." című kampányt a karácsony valódi lényege, a valódi pillanatok, a nyugalom és az együtt töltött idő köré építették. A kampány során felhas
A Guardian kiadóját rágalmazással vádolja Andy Ngo amerikai influenszer, miután az Observer egyik kritikája „alt-right agitátorként” említette – a bíróság előzetes ítélete szerint a kifejezés akár jogsértőnek is minősülhet, a médiacég pedig mérlegeli a további lépéseket.
A MiCA engedéllyel rendelkező Coinbase új stakingprogramot jelentett be, ami egyes kriptovalutákra akár évi 15 százalékos hozamot kínál. A szolgáltatás egyik fő újdonsága az azonnali unstaking opció, ami egy 1 százalékos díjért cserébe megszünteti a kivételhez szükséges blokklánc-kivárási időt. Alacsony belépési küszöb A tőzsde az új termékével kri
Az Uniswap Labs partnerségre lépett a 65 millió felhasználót kiszolgáló Revoluttal, a legnagyobb európai pénzügyi alkalmazással. Az együttműködés révén az Uniswap Webes felületén és mobilos pénztárcájában is gyorsabbá és zökkenőmentesebbé válhat a fiat–kripto váltás. Kivéve Magyarországon A szolgáltatása több mint egy tucat fiat valutát támogat (US