Az olasz bankok támogatják az Európai Központi Bank törekvését egy digitális euró, azaz egy összeurópai központi banki digitális valuta (CBDC) bevezetésére. Erről beszélt az Olasz Bankok Szövetségének (ABI) egyik vezető tisztségviselője egy sajtótájékoztatón. Az olasz bankok azonban szeretnék időben elosztani az előzetes tőkekiadásokat, mivel a köl
A magyar háztartások csaknem 100 százaléka vásárol sajtot, de ma már egyre inkább ár és kiszerelés alapján döntenek. A prémium szegmens nem tűnt el, csak ritkább választás lett. A trappista bekerülése az árrésstopos termékek közé, az év eleji áremelkedések, valamint a vásárlóerő gyengülése az olcsóbb és kisebb kiszerelésű sajtok felé terelte az emb
A Trump–Orbán találkozó egyik leginkább várt eredménye az volt, hogy a Mol csoport haladékot kapott az orosz kőolajról való leválásra. Bár a hivatalos kommunikációban ellentmondó információk jelentek meg – a magyar kormány korlátlan, míg az amerikai fél egyéves türelmi időről beszélt –, abban egyetértés mutatkozik, hogy a Mol-nak november 21-én nem
Az egészség nem a kórházban, hanem a gondolkodásban kezdődik - vallja Ficzere Andrea ismert orvos-vezető és a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány elnöke, egészségkurátor, akinek most megjelenő új könyvéről is beszélgettünk. A szakember úgy vélekedett, hogy a kórházvezetés minőségét mindig emberéletekben mérik, ezért szükséges a menedzsment é
A 40 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség (JVSZ) idén ötödik alkalommal hirdeti meg a Companies for the Future Award pályázatait, amelyekkel a magyar gazdaság, a társadalom és a fenntartható jövő építéséhez kiemelkedően hozzájáruló vállalatokat ismeri el. A JVSZ célja, hogy minél több jó gyakorlat és jövőt építő vállalati program kapj
Az energetika ma az egyik legfontosabb és leggyorsabban változó ágazat, amely minden vállalat döntésére kihatással van - hangsúlyozta Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója a Portfolio Energy Investment Forumon 2025 eseményen. Szerinte a jövő sikerének kulcsa az, hogy a döntéshozók pontosan lássák: milyen áron és mennyiségben lesz elérhető
Lendületesen zárt a hétfői kereskedés az ázsiai tőzsdéken. Tokióban 1,33 százalékkal, 50 946 pontra emelkedett a vezető Nikkei 225 index. A Topix is erősödött zárásra. Ausztrália pluszban zárt. Tajpej és Szöul is emelkedett. Hongkong és Sanghaj lendületesen haladt felfele és pluszban zárt. Az olaj jegyzése továbbra is enyhén emelkedő tendenciát mu
Miközben a bevételek stagnálnak, a költségek folyamatosan nőnek – ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást a hazai televíziós szakma számára Tóth Csaba szerint. A MEME elnöke beszélt a digitális stratégiák lehetőségeiről, az online kalózkodás elleni fellépés fontosságáról és arról, hogy jövőre újra elindul-e a pozícióért. - Mi jelentette a legnagyob
Brutálisan elindult a forint hétfő reggel az Orbán-Trump találkozót követően a nemzetközi devizapiacon. Az euró már 383-as szinten indítja a napot. A dollárnál is győzött a hazai deviza és az árfolyam a 331-es sávon kezdte a reggelt. A svájci frank is lejjebb lépett a 411-es árfolyamra. Mit hozott a forintnak az Orbán – Trump találkozó? Elképesztő
Az energetika ma az egyik legfontosabb és leggyorsabban változó ágazat, amely minden vállalat döntésére kihatással van - hangsúlyozta Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója a Portfolio Energy Investment Forumon 2025 eseményen. Szerinte a jövő sikerének kulcsa az, hogy a döntéshozók pontosan lássák: milyen áron és mennyiségben lesz elérhető
Egy vállalkozásnak általában megterhelő és stresszes az évzárás. Halogatás és elkerülés helyett azonban ezen a téren is a tudatos szembenézés lehet a nyerő stratégia: a határidők és a kötelező körökön túl a lehetőségek ismerete megóvhat a kapkodástól, a hibázástól és attól is, hogy lemaradjunk azokról a kedvező választási lehetőségekről, amely megk
Míg az Otthon Start Program főleg a keresleti oldalt erősíti a lakáspiacon, a Lakhatási Tőkeprogram a kínálat növelését mozdítja elő, elsősorban a nagyobb társasházi fejlesztések finanszírozásával. Létezik azonban egy szegmens, az 50 lakásosnál kisebb társasházi fejlesztéseké, amelyeknek a finanszírozása sok nehézségbe ütközik a piacon. Ezen fog tu
Három ismeretlen drónt észleltek a belgiumi Doel atomerőmű felett – jelentette be az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie áramszolgáltató; Németország után Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában – írta a La Libre Belgique című, angol nyelvű belga napilap internetes oldalán.
Az elmúlt 24 év harmadik legmagasabb hiányát produkálta októberben a költségvetés - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által közölt előzetes adatokból. Az első 10 hónap után 3700 milliárd forintnál jár már a mínusz, de a költségvetési hiányterv megemelése miatt a kormány az utolsó két hónapban még 1100 milliárd forinttal túlköltekezhet. A mini
Az Alkotmánybíróság idén júniusban kimondta, hogy mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó nem biztosítja az azonos neműek között külföldön kötött házasságok hazai elismerését bejegyzett élettársi kapcsolatként. Az Országgyűlésnek 2025. október 31-ig kellett volna elfogadnia az ezt biztosító törvényi szabályo
Donald Trump elnökkel kezet ráztunk az amerikai olajszankciók alóli időhatár nélküli magyar mentességre. Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn reggel a Facebookon.
Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott
Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3667,7 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami az éves várható hiány 76,8 százaléka, és az időarányosnál kedvezőbb teljesülés. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil.
Az év végéhez közeledve egyre több az olyan ajánlat, amivel a karácsonyi hajrában igényelt banki termékek mellé extra jóváírásokat lehet szerezni. A CIB Bank akciója kiemelkedik a jelenlegi banki palettáról, és különösen azoknak lehet vonzó, akik tervezett hitelfelvétel előtt állnak, bankszámlát váltanának.
Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a Német Gazdasági Intézet friss felméréséből. A legnagyobb hiány az egészségügyben, az építőiparban, az ipari termelésben és a vendéglátásban érzékelhető, ezért a munkáltatók egyre aktívabban toboroznak külföldről is.
Három ismeretlen drónt észleltek vasárnap éjjel a belgiumi Doel atomerőmű felett - jelentette be az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie áramszolgáltató; Németország után Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában - írta a La Libre Belgique című, angol nyelvű belga napilap internetes oldalán hétfőn.
Felnőhet egy generáció, amelynek már nem a környezetért érzett passzív aggodalom, hanem a cselekvő jövőformálás az alapvető hozzáállása, ha a fenntarthatóságra és a saját felnőttkorára gondol. Ez lehet a legfontosabb eredménye annak a folyamatnak, amelyet az E.ON a Föld bajnokai pályázattal elindított. A kezdeményezés révén – amely mára közvetve va
Vadonatúj, kastélyban játszódó reality indul a TV2-n jövőre, amelyben a játékosok célja megtéveszteni a másikat, miközben a szemfényvesztő személyére igyekeznek fényt deríteni.
Az Agreste 2025. október 1-jén közzétett előrejelzése alapján Franciaország frisspiaci sárgarépa-termése várhatóan eléri a 359,6 ezer tonnát, ami 2%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és 7%-kal haladja meg a 2020-2024 közötti ötéves átlagot. A vetésterület országos szinten gyakorlatilag változatlan maradt, 10726 hektár maradt, ami 1%-kal m
Több mint egy év után először csökkentek a kínai autóeladások októberben, miután a helyi autócsere támogatások fokozatos kivezetése és a tartós piaci árverseny visszafogta a keresletet, írja a Bloomberg.
A fenntartható élelmiszer-előállításról, agroturizmusról és innovatív megoldásokról szól a jakabszállási rendezvény, amely a Kárpát-medence egyik legfontosabb szakmai találkozóhelyévé vált.
A téli időszak egyik legkedveltebb szobanövénye az amarillisz, amely a rövid nappalokat is ragyogó virágpompával teszi elviselhetőbbé. Kevesen tudják, hogy a virágzás sikere már az ültetés pillanatában eldől.
Az élelmiszerpazarlás egyik fő oka a túlzott vásárlás és a rossz tervezés. A Nébih útmutatója megmutatja, hogyan alakíts ki tudatosan felépített élelmiszerkészletet a mindennapokra.
Száguldással kezdődött a hétfő reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX a nyitást követően emelkedni kezdett és az első óra végén új csúcsra pattant. Az index már 108 407,51 pontnál állt. A vezető részvények vegyesen alakultak. Az OTP új rekordot döntött a reggeli emelkedéssel. A Mol is átlépte a 3 ezres szintet és komolyan erősödik.