A 42. héten 26 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű, és 223 300 fő akut légúti fertőzés tüneteivel az országban – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) friss jelentéséből, amely a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslésen alapul.
Egyre nagyobb ellenállás kíséri az Európai Bizottság új költségvetési javaslatát, amely a közös agrárpolitika (KAP) és a kohéziós alapok összevonását célozza.
Három év szünet után a Facebook újra bevezeti egyik korábbi, sokak által kedvelt funkcióját: az álláshirdetéseket megjelenítő aloldalt. A közösségi oldal ezzel visszatér a munkaerőpiacra, ahol egykor a LinkedIn egyik fő riválisa volt.
Más visszajelzésre van szüksége egy X és egy Z generációs munkavállalónak, de mindkét csoport nagyon igénylik a feedbacket. A cégek életében azonban nem mindig van idő a fiatalabb generáció fejlesztésére. A Mathias Corvinus Collegium vezetői konferenciáján jártunk, ahol Orbán Gábor (Richter Gedeon) és Csányi Attila (Bonafarm) osztotta meg gondolata
Mai beszélgetőtársam Kékesi Zsuzsa. Zsuzsa marketing szakon szerzett közgazdász diplomát. 2000 óta foglalkozik digitális termékek fejlesztésével, kezdetben projektmenedzserként, majd vezetőként.
Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
A Zetor 6170-es traktort először a kiállításokon láthattuk, de most végre valós körülmények között is kipróbálhatták a szakújságírók – mégpedig a lengyelországi Kalisz környéki szántóföldeken, ahol a Zetor Polska központja is található.
A Trump-kormányzat olyan tervet készít elő, amely szinte az összes amerikai part menti vízterületet megnyitná új tengeri olajfúrások számára – írja a Bloomberg.
A mai nap folyamán délelőtt nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet, északkeletről is levonul az eső, amely - gyenge intenzitás mellett - nyugaton továbbra is előfordulhat. Hazánk délnyugati, déli felére a déli óráktól vastagabb felhőzet érkezhet, és ott helyenként eső, zápor előfordulhat, kis eséllyel zivatar is kialakulhat. A zivatarok és a v
Ukrán robotok fogtak el orosz harcosokat. A The Washington Postnak kijevi tisztviselők elmondták, hogy két orosz katona megadta magát egy ukrán földi robotnak Harkiv régióban. Ez az első feljegyzett eset, amikor egy földi robot nemcsak harcban vett részt, hanem az ellenséget megadásra is kényszerítette.
Erős negyedévet zárt a Renault. A francia autógyártó bevétele 6,8 százalékkal nőtt, köszönhetően az új modellek, köztük a Dacia Bigster SUV sikerének. Bár a prémiumautók iránti kereslet kissé visszaesett, a vállalat így is stabilan növelte eladásait, és bizakodva várja az év végét. Új modellek húzták fel az eladásokat a Renault vállalatnál A fra
A forint nem sokat teketóriázott az ünnep után és a munkaszüneti napon sem engedi el a devizákat a kezéből. Erősödéssel kezdte a péntek reggelt a nemzetközi devizapiacon. Az euró 389-es szintre lépett. A dollár is lejjebb került a 335-ös sávra. A svájci frank a 422-es árfolyamot választotta. Ma milyen irányba indul a forint? A hazai
"Szép és felemelő nemzeti ünnepünk volt – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyet a közmédia brüsszeli stúdiójából közvetítettek.
A kriptopiac egyik veterán szereplője, a Kraken, nem aprózza el az ünneplést: miután nyilvánosságra hozták, hogy a 2025-ös harmadik negyedévben több mint duplájára nőtt a bevételük, a vállalat nemcsak egyszeri bónuszt adott minden alkalmazottnak, de egy Karib-térségi csapatépítőre is befizette szinte az egész stábot. Az időzítés sem véletlen – a be
Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (Nbfi) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) ne
Magyarországon az 1950-es évektől kezdődően folyamatosan növekszik az erdőterületek nagysága, elsősorban az erdőtelepítési és országfásítási programoknak köszönhetően. Ma hazánk területének mintegy 22 százalékát borítják erdők, ami több mint 2 millió hektárt jelent. Az erdők hozzávetőleg 60 százaléka állami, míg 40 százaléka magántulajdonban van. A
Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
Az EU legnagyobb búzaexportőre és egyik legnagyobb mezőgazdasági hatalma ma élelmiszerimportra szorul, miközben földjeinek 40 százaléka idegen tulajdonban van.
A sírhely ápolása nem ér véget az ősszel: a tél is meghatározó időszak abban, hogy a nyugalom és emlékezés helye méltóságteljes maradjon. A hideg, a fagy és a hó mind olyan kihívás, amely megköveteli a megfelelő növényválasztást és egy kis odafigyelést.
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél.
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 75,7 ezer forint/tonna (–3 százalék), a takarmánybúzáé 75,2 ezer forint/tonna (+2 százalék), a takar-mánykukoricáé 74 ezer forint/tonna (–3 százalék) volt október második hetében.
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az Airbus, a Thales és a Leonardo közös vállalatot hoz létre 2027-re, hogy megerősítse Európa
A közelgő XRP ETF-döntések új lendületet adtak a kriptopiacnak. A Bitcoin csökkenő tőzsdei készlete és folyamatos felhalmozása tovább erősíti az árfolyam kilátásait. Eközben a Minotaurus (MTAUR) projekt egyre nagyobb figyelmet kap a korai értékesítési szakaszban – friss lehetőséget kínálva a blokkláncjátékok világában. A befektetők már most elkezdt
A háromszoros Oscar-díjas rendező, Steven Spielberg pályafutása során számos filmtörténeti klasszikust alkotott, de nem minden munkájára tekint vissza büszkeséggel. A legendás rendező most elárulta, hogy az egyik legismertebb filmje, az 1991-es Hook – Kapitány James visszatér a mai napig fájó pont számára.
A Bitcoin jelenleg szűk sávban, 107 000 és 111 000 dollár között mozog, miközben a kereskedők az október 24-i amerikai fogyasztói árindex (CPI) adataira várnak, amelyek rövid távon újraírhatják a kockázati hangulatot. A várakozások szerint a fő inflációs mutató havi szinten 0,4%-kal, míg a maginfláció 0,3%-kal emelkedhet. A piac ennek megfelelően f
Októberben közel két és fél éve a legjobb teljesítményt nyújtotta az euróövezet gazdasága az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató-intézet és a Hamburg Commercial Bank AG által közösen vezetett beszerzésimenedzser-index alapján.
140 milliós rövid lejáratú kölcsöne van a katalán sztárklubnak, egyre nagyobb lesz a baj. Ráadásul a meccsbevételek sem segítenek a stadion elhúzódó felújítása okán.
A Bitcoin hajnalán, amikor még a GPU-bányászat dominált, bárki képes volt a saját hálószobájának és a PC-jének kényelmét élvezve versenyképesen blokkokat bányászni. A Bitcoin-bányászat iparosodása azonban alapjaiban véve alakította át a blokklánc folytatásáért zajló küzdelmet. A BTC-bányászok ma már vállalati és akár nemzeti szinten is raktárnyi sp
A sokéves áltag alapján 51 mm az október havi átlagcsapadék mennyisége, az elmúlt 24 órában majdnem ki is termelte ezt az érkező hidegfront. A Dunántúl középső és északi fele, kiemelten a Kisalföld és a Balaton térsége 30-40 mm körüli, kiadós csapadékot kapott - ami a magyar tengerre is igencsak ráfért, hiszen a déli parton sokfelé homokpadokba bot