2025. január 30. csütörtök

jan. 30
11:57
Kellemetlen: visszaesett a német és francia gazdaság az év végén (Portfolio)
Csökkent a tavalyi negyedik negyedévben a német és a francia GDP a megelőző három hónaphoz képest, és az olasz GDP is csak stagnálni tudott – derült ki a ma délelőtti statisztikai adatközlésekből. Az eurózóna szintjén mindez azt jelentette, hogy stagnált a GDP a tavalyi negyedik negyedévben a várt 0,1% helyett, és a harmadik negyedévi 0,4%-os növek
jan. 30
12:00
Elkezdődött a kifizetés! 32,7 milliárd forintot folyósítanak a gazdáknak (Agroinform)
Eddig 42 ezer termelő részére folyósították a támogatást.
jan. 30
12:00
Az EU áramellátást biztosító segítséget biztosít a vihar sújtotta Írországnak (Tiszta Jövő)
Az Európai Unió energiaellátást biztosító áramtermelőket küldött az Éowyn vihar sújtotta Írországnak - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.
jan. 30
12:00
Planet Lens – Február végéig várják a nevezéseket a nemzetközi természetvédelmi fotó- és filmfesztiválra (Öko-drive)
Három kategóriában, február végéig várják a nevezéseket a Planet Lens Nemzetközi Fotó- és Filmfesztiválra, amelyet május 15. és 18. között Veszprémben rendeznek meg - közölték az MTI-vel kedden a szervezők.
jan. 30
12:00
Pénzmosás és adócsalás gyanúja miatt vizsgálódnak a Binance ellen Franciaországban (KriptoMagazin)
A francia pénzügyi és gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó ügyészség (JUNALCO) kedden bejelentette, hogy bírósági vizsgálatot indított a Binance kriptotőzsde ellen. A világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéjét pénzmosással, adócsalással és más pénzügyi szabálytalanságokkal vádolják, többek között kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos pénzmosás gya
jan. 30
12:06
Európa-Liga: a Fradinak nyernie kell, nem számolgatni (Márkamonitor)
Robbie Keane vezetőedző győzelmet vár csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapatától az Az Alkmaar elleni mérkőzésen az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hogy ne kelljen számolgatni a továbbjutást illetően.   "Alig várom a első meccset a hazai szurkolók előtt. Remélem, telt ház és kiváló hangulat fogad, mi pedig szeretnénk megörvendez
jan. 30
12:06
100 izgalmas előadás jön a Prega X 2025 konferencián, expón (GépMax)
Jön a korszerű mezőgazdasági technikák-technológiák seregszemléje a 10. Prega, rengeteg előadással, hírekkel.
jan. 30
12:06
Korrupcióellenes látszatintézkedésnek hívta a saját perét, most hat és fél év letöltendőt kapott a volt fideszes államtitkár (Forbes)
Elítélték Nagy Jánost, aki helyettes államtitkárból néhány év alatt a kormány leghangosabb kritikusa lett, csak egy korrupciós ügy kellett hozzá. Mi történt? Csütörtökön elítélték Nagy Jánost, az Agrárminisztérium korábbi helyettes államtitkárát az egyik ellene folyó büntető ügyben, írta meg a Telex. A Budapest Környéki Törvényszék Nagy Jánost bűnö
jan. 30
12:15
Degeszre keresték magukat az orosz bankok, de most jöhet a feketeleves (Portfolio)
Az orosz bankszektor rekordnyereséget ért el 2024-ben, azonban a szakértők a jövőbeli kihívásokra figyelmeztetnek. A magas kamatlábak és a stabil hitelállomány-növekedés hozzájárultak a kimagasló eredményhez, de a hitelezés növekedése már lassulni kezdett, és a bankok vezetői aggódnak a szigorodó szabályozás miatt - írja a Reuters.
jan. 30
12:18
Babaváró – fellélegeztek az idősebb igénylők, nagy siker a korhatár emelése (vg.hu)
Az eddigi 30 éves kor helyett már 35 éves korig lehet igényelni a kölcsönt
jan. 30
12:18
Drágulhatnak a lakáshitelek, egyre messzebb az 5 százalékos kamat (Üzletem)
Hiába csökkent több mint 4 százalékkal az alapkamat, a lakáshitelek árazását befolyásoló referenciakamatok magasabbak, mint egy éve. A piacvezető bank ennek hatására már megdrágította a jelzálogkölcsöneit, és a többi pénzintézettől sem lenne meglepő hasonló lépés. Eközben az első lakást vásárló fiatalokat a vállalásuk szerint hamarosan a piacinál m
jan. 30
12:21
Mi lesz a tojásárakkal? (Privátbankár)
Drasztikusan megemelkedtek a tojástermelés költségei, ráadásul visszaszorulóban vannak a ketreces tartásból származó tojások.
jan. 30
12:21
Újra belenyúlnának az élelmiszerárakba (Piac és Profit)
Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása érdekében.
jan. 30
12:21
A Toyota erősítené pozícióját a magyarországi újautó-piacon (ProfitLine)
A Toyota a magyarországi újautó-piac stagnálására számít 2025-ben, mindazonáltal reálisnak látja, hogy megtartsa többéves vezető pozícióját akár újabb értékesítési rekord elérésével, amit plug-in hibrid modelljei árának újrapozícionálásával is megtámogat - közölték a magyarországi importért felelős Toyota Central Europe Kft. vezetői Budapesten.
jan. 30
12:24
Washingtoni repülőgép-baleset: ezt lehet eddig tudni (vg.hu)
Világbajnok orosz műkorcsolyázók is voltak a repülőgép fedélzetén.
jan. 30
12:24
Hat milliárd euró bírság az adatvédelem megsértése miatt: Nálunk egy fejvadászcég büntetése a legnagyobb (Növekedés)
2024-ben az uniós adatvédelmi hatóságok összesen 1,2 milliárd euró bírságot szabtak ki, ezzel a büntetések összértéke 5,88 milliárd euróra nőtt a rendelet alkalmazandóvá válása óta – derül ki a DLA Piper legfrissebb, immár hetedik alkalommal megjelenő riportjából*. A legmagasabb összegű bírságok ismét a technológiai szektort sújtották, miközben az
jan. 30
12:24
Stagnált az eurózóna gazdasága 2024 végén (Telex)
A német és a francia gazdaság problémái az egész eurózónára rossz hatással voltak.
jan. 30
12:27
Tolongtak ma a befektetők a magyar államkötvényekért, sokkal többet adott el az ÁKK a tervezettnél (Portfolio)
A 12 hónapos diszkontkincstárjegyre nagyon visszafogott volt a befektetői érdeklődés, de így is ráemelt az Államadósság Kezelő Központ az eladott mennyiségnél a meghirdetetthez képest, amivel párhuzamosan az átlaghozam 6% közelébe ugrott. A 3 és 7 éves államkötvényekért viszont tolongtak a befektetők, sokkal többet vettek volna, mint a meghirdetett
jan. 30
12:30
Szezonban megugrik az órabér: Nőttek a fizetések a mezőgazdaságban (Agroinform)
A munkakör és az évszak is befolyásolja, ki mennyit visz haza.
jan. 30
12:30
Itt nyitja meg az első kocsmáját a Lidl (vg.hu)
Évek óta óta tervezte a Lidl, hogy kocsmát nyit egy településen.
jan. 30
12:30
Emelkedő faárakat hozhat 2025 (Agrofórum)
Az erdészeti ágazat számára a 2025-ös év már az elején jelentős változásokat hozott.
jan. 30
12:33
Sárgulhatnak az irigységtől Nagy Mártonék (Privátbankár)
Még a vártnál is jobb adat jött Varsóból.
jan. 30
12:33
Egész Európát felrázná a Generali, leleplezték a következő három év mestertervét (Portfolio)
"Erősebb a Generali, mint valaha" – adott hangzatos felütést Philippe Donnet vezérigazgató Velencében a társaság befektetői napjának, majd a részletekkel sem maradt adós: bemutatta az olasz biztosítócsoport új, 2027 végéig szóló hároméves stratégiai tervét, amelyben minden eddiginél nagyobb jelentőséget szánnak a zöld és digitális átmenetbe való be
jan. 30
12:36
Intézkedett a luxemburgi társhatóság az Nmhh jelzése nyomán (Digital Hungary)
Rádiós pályázaton hirdetett nyertest a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület január 28-i ülésén ugyanakkor két, emberi méltóságot sértő médiatartalom vonatkozásában is bírságot szabott ki. Az NMHH jelzése nyomán a luxemburgi társhatóság megrovásban részesített egy, a joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatót.
jan. 30
12:36
Miért langyos a kriptopiac, ha a Bitcoin tartja a 100 ezer dollárt? (icobench)
A piaci veterán, Benjamin Cowen elmagyarázza, hogy miért tűnik a kriptopiac hangulata rossznak annak ellenére, hogy a Bitcoin visszaszerezte
jan. 30
12:42
Lázár János: Nyíregyházán csak megszületni volt jó, de élni már nem – ez most megváltozott (vg.hu)
Lázár János szerint új gazdasági övezet épül ki Magyarországon, amely ha lezárul az orosz–ukrán háború szorosan kapcsolódhat majd Ukrajnához.
jan. 30
12:44
Gigaberuházást kaptak meg a kínai vasútépítők (vg.hu)
Összekötik Dar es-Salaam fő kikötőjét a szomszédos Burundiban található nikkelbányával.
jan. 30
12:48
A tojás ára lefelé araszolhat, de csak lassan, és ennek oka van (vg.hu)
Most az amerikai madárinfluenza a nagy akadály.
jan. 30
12:51
Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok alapján 0,4 százalékkal nőtt a gazdaság.
jan. 30
12:51
A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton (TőzsdeFórum)
A Federal Reserve változatlanul hagyta az irányadó kamatokat. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén- jelent meg a hír a Reuters oldalán. A Fed nyílt piaci bizottsága döntés
jan. 30
12:54
A Wizz Air lehet az első légitársaság, amely visszatér Ukrajnába a háború után (vg.hu)
Váradi József vezérigazgató optimista a visszatérés kapcsán.
jan. 30
12:54
Forradalmi megoldással rukkolt elő a Meme Index a mém érmék piacán – Ezt látnod kell?! (KriptoMagazin)
A meme coin szektor mostantól sokkal átláthatóbbá válhat a Meme Index jóvoltából. A projekt négy specializált index segítségével egy teljesen új módszert kínál a kereskedéshez. A befektetők már most felfigyeltek rá, hiszen a Meme Index (MEMEX) előértékesítése eddig több mint 3 millió dollárt gyűjtött. A káoszból lehetőség A Meme Index egy új megköz
jan. 30
12:57
Leszkanderozza a forint az eurót – és egy délutáni döntés még inkább a kezére játszhat (Privátbankár)
A hazai fizetőeszköz tartja az MNB szigorú vezetői üzenetekkel kommentált keddi kamatdöntése utáni erősödését. Az eurót például a 407-es szinthez közel tartja, s ha az EKB tényleg kamatot vág, az csökkentheti az uniós pénz vonzerejét Az enyhén pozitív nemzetközi tőzsdei hangulatból Budapest csütörtök délelőtt nem tudott profitálni, az OTP például s
jan. 30
12:57
Mohu: másodpercenként 100 darab palackot váltanak vissza az emberek (Alternatív Energia)
A kötelező visszaváltási rendszer (Drs) fél éve élesedett Magyarországon, január elejére azóta már egymilliárd italcsomagolás hasznosult újra. Jelenleg másodpercenként átlagosan 100 darab palackot váltanak vissza az emberek - tájékoztatta a Mohu hétfőn az Mti-t.
jan. 30
12:57
A sok fejtörést okozó munkaidőkeret: ezek a létesítésének szabályai (Adózóna)
A munkaidőkeret a rugalmas foglalkoztatás egyik fő eszköze. Az év elején érdemes áttekinteni, hogy hogyan is létesíthetünk munkaidőkeretet, melyek az előnyei, illetve mire kell odafigyelnünk. Nézzük akkor a főbb szabályokat!
jan. 30
13:00
MAVIR: nőtt a bruttó hazai villamosenergia-felhasználás tavaly (Tiszta Jövő)
Nőtt a bruttó hazai villamosenergia-felhasználás 2024-ben, elérte a 44,7 teravattórát (TWh), 1 terawattórával, 2,3 százalékkal, haladta meg a 2023. évit - derül ki a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. honlapján közzétett adatokból.
jan. 30
13:00
Komoly drágulások a környező országok zöldségpiacán (Agrárágazat)
Nálunk alacsonyabbak az árak, a kelet-európai mezőgazdaságokban áremelkedések történnek alapvető zöldségeknél.
jan. 30
13:00
Új agrárinnovációs kiadvány mutatja be a mezőgazdaság előtt álló kihívásokat (Öko-drive)
"Agrárinnovációnk jövőjének pillérei: precízió, digitalizáció és fenntarthatóság" címmel új agrárinnovációs kiadvány mutatja be a mezőgazdaság előtt álló legfontosabb kihívásokat és változásokat - közölte a HUN-REN ATK Agroverzum Tudományos Élményközpont kedden az MTI-vel.
jan. 30
13:06
Eurostat: 0, azaz nulla százalékos növekedést produkált az eurozóna gazdasága (Forbes)
Nem növekedett az eurozóna gazdasága az elmúlt három hónapban az Eurostat legfrissebb adatai szerint. Mondjuk várható volt. Mi történt? A nullaközeli várakozások igaznak bizonyultak, stagnált az eurózóna gazdasága 2024 negyedik negyedévében. Az elemzők a nulla százaléknál egy kicsivel jobbat, 0,1 százalékos növekedést jósoltak, de ez nem szignifiká
jan. 30
13:06
Máris reagált a kormány a friss GDP-adatokra (Haszon.hu)
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. A kormány máris reagált a friss adatokra.
jan. 30
13:12
Hivatalos: a német gazdaság elkeserítő állapotban van (vg.hu)
A német gazdaság továbbra is Európa beteg embere és a jövője sem rózsás.
jan. 30
13:12
Kedvező felár és többszörös túljegyzés – láthatóan bízik a piac az OTP Bank stabil működésében (Növekedés)
Múlt héten összesen 750 millió dollárnyi, alárendelt tőkét (Tier2) bocsátott ki az OTP Bank, amelyet minden korábbinál alacsonyabb felár mellett jegyeztek a befektetők.
jan. 30
13:15
Siralmasan teljesít Európa (Piac és Profit)
A vártnál kevésbé nőtt az eurózóna GDP-je a tavalyi negyedik negyedévben negyedéves és éves összevetésben – közölte előzetes adatként az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
jan. 30
13:18
Orbán Viktor: a filmiparban nemcsak a kamerák forognak, hanem a pénztárgépek is (vg.hu)
Átadták a Nemzeti Filmintézet új, fóti stúdiókomplexumát.
jan. 30
13:18
55 év után arculatot vált az Akadémiai Kiadó (Digital Hungary)
1969 óta használja kiadványain az Akadémiai Kiadó a Magyar Tudományos Akadémia épületét ábrázoló, ikonikus logóját. Közel tíz éve a kiadó kínálata a könyvkiadás mellett digitális szolgáltatásokkal bővült. Az egyre hangsúlyosabb online tartalomkészítés és -szolgáltatás pedig szükségszerűvé tette a logó frissítését, amellyel a kiadó célja a hagyomány
jan. 30
13:21
Jön az új Babakötvény, de most lesz nála még magasabb kamatozású állampapír is a piacon (Portfolio)
Pár napon belül kamatot váltanak a Babakötvények, február 1-től a korábbi 20,6% helyett már 6,7%-os kamattal ketyegnek tovább. Mindeközben új Babakötvényt is piacra dobnak, az előző évi inflációra az elődjeihez hasonlóan 3 százalékpont kamatprémiumot fizet, így pedig érdekes helyzet áll elő: míg a korábbi években a Babakötvény volt messze a legjobb
jan. 30
13:24
Kiugróan drágultak a tejtermékek: csak aranyáron vehetünk ezentúl tejfölt? (Magyar Mezőgazdaság)
A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására, a tejterméktanáccsal is egyeztetett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
jan. 30
13:30
Munkából munkába: Kiszélesítik a kkv-k támogatását (Agroinform)
Az egész országból pályázhatnak a cégek a Munkából munkába programra.
jan. 30
13:30
Bársonyvirág, a kiskertek biztonsági őre (Agrofórum)
Az elmúlt évtizedekben egyre divatosabb a letisztult kertek, parkok építése. Ezekbe a növénytársulásokba azonban még 10 különböző dísznövény sem kerül be, holott a biodiverz kertek esetében 30-40 dísznövény is helyet szokott kapni.
jan. 30
13:30
Felvásárolják a Prianto-t (ICT Global)
A QBS Software vásárolja meg a nagyvállalati szoftverekre szakosodott Prianto-csoportot - jelentette be a brit szoftveróriás.

Keresés