A fenntartható átállásban elkötelezett magyarországi vállalatok 66 százaléka rendelkezik konkrét klímavédelmi célokkal, és megduplázódott azon vállalatok száma, melyek a teljes értéklánc mentén mérik a kibocsátásukat, derült ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (Bcsdh) által, a Deloitte szakmai támogatásával készült legfrisse
Hirtelen 69 milliárdra drágult a Pénzügyminisztérium újjáépítése a Várban, pedig azóta meg is szűnt a Pénzügyminisztérium, mint olyan. Mi történt? Évek óta dolgozik a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egykori épületén a kormányközeli WHB és a Garage Kft., akik 2021-ben nettó 54 milliárd forintos ajánlattal nyerték el a megbízást. Egy most megjelen
Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől visszamenőleg alkalmazható, erről azonban legkésőbb 2025. február 28-ig kell nyilatkozni a Nemzeti Adó- és Vámhatóságnak (NAV), olvasható a NAV honlapján.
Az Európai Fogyasztói Központ által indított "Halo, inspektore" nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat Horvátországban a magas árakat alkalmazó boltok ellen - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
Átlagosan 1,3-1,4 százalékos negyedév/negyedév növekedési rátákat kellene produkálnia a magyar gazdaságnak 2025 folyamán, hogy a kormányzati 3,4 százalékos előrejelzés teljesüljön. Elemzők szerint ez egyáltalán nem lehetetlen, a koronavírus-járvány utáni időszakban is képes volt erre a magyar gazdaság.
Ez már a 3. őszi szezon zsinórban, amikor főműsoridőben is nyerni tudott a TV2 mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) a főcsatornát tekintve, és a csatornacsaládok versenyében egyaránt. (x) A kihívásokkal teli tavaszt követően elsöprő sikert hozó őszi főszezonnak köszönhetően az előző évhez hasonlóan 2024-ben is a TV2 lett a legnézet
A Lidl megkapta az engedélyt az ottani a legfelsőbb bíróságtól, hogy megnyithassa első kocsmáját Észak-Írországban. Az ügy egy másik kereskedő tiltakozása miatt került a bíróság elé, ahol végül a német üzletláncnak kedvező ítélet született. Így nincs törvényi akadálya annak, hogy a Lidl folytassa a pub megnyitásának előkészítését a Belfast
A Babaváró hitel évek óta népszerű támogatás a gyermekvállalás előtt álló párok számára. Az igénylés feltételei azonban 2025-től módosultak, hiszen az eddigi 30 éves felső korhatár helyett a feleség 35 éves koráig igényelhetik a házaspárok a kamatmentes hitelt. A Bankmonitor Babaváró kalkulátorának adatai alapján az érdeklődők közel 30 százaléka ke
Az alapkamat ugyan több mint 4 százalékkal csökkent egy év alatt a lakáshitelek árazását befolyásoló referenciakamatok azonban magasabbak, mint egy éve. A piacvezető bank ennek hatására már megdrágította a jelzálogkölcsöneit, és a többi pénzintézettől sem lenne meglepő hasonló lépés. Eközben az első lakást vásárló fiatalokat a vállalásuk szerint ha
Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
Jóváhagyták az Axiom Space 4-es missziójához szükséges engedélyeket, Kapu Tiborék 2025 tavaszán indulhatnak. Mi történt? Jóváhagyták az Axiom Space 4-es missziójához szükséges engedélyeket, Kapu Tibor tavasszal már a Nemzetközi Űrállomáson lehet, írta meg a 444.hu. A legénység. A négytagú legénység tagjai a NASA közleménye szerint Peggy Whitson, a
2025 különleges év a Knorr-Bremse Ag számára: a vállalat idén ünnepli 120 éves jubileumát. Küldetése az 1905. január 19-ei berlini alapítása óta mit sem változott: a biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósításáért dolgozik, minden egyes nap, szerte a világon.
A Tokaji borvidék felkészült a klíma és a piac változásaiból fakadó kihívásokra - erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke ifjabb Szepsy István mádi borásszal a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Csökkent a tavalyi negyedik negyedévben a német és a francia GDP a megelőző három hónaphoz képest, és az olasz GDP is csak stagnálni tudott – derült ki a ma délelőtti statisztikai adatközlésekből. Az eurózóna szintjén mindez azt jelentette, hogy stagnált a GDP a tavalyi negyedik negyedévben a várt 0,1% helyett, és a harmadik negyedévi 0,4%-os növek
Három kategóriában, február végéig várják a nevezéseket a Planet Lens Nemzetközi Fotó- és Filmfesztiválra, amelyet május 15. és 18. között Veszprémben rendeznek meg - közölték az MTI-vel kedden a szervezők.
A francia pénzügyi és gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó ügyészség (JUNALCO) kedden bejelentette, hogy bírósági vizsgálatot indított a Binance kriptotőzsde ellen. A világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéjét pénzmosással, adócsalással és más pénzügyi szabálytalanságokkal vádolják, többek között kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos pénzmosás gya
Robbie Keane vezetőedző győzelmet vár csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapatától az Az Alkmaar elleni mérkőzésen az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hogy ne kelljen számolgatni a továbbjutást illetően. "Alig várom a első meccset a hazai szurkolók előtt. Remélem, telt ház és kiváló hangulat fogad, mi pedig szeretnénk megörvendez
Elítélték Nagy Jánost, aki helyettes államtitkárból néhány év alatt a kormány leghangosabb kritikusa lett, csak egy korrupciós ügy kellett hozzá. Mi történt? Csütörtökön elítélték Nagy Jánost, az Agrárminisztérium korábbi helyettes államtitkárát az egyik ellene folyó büntető ügyben, írta meg a Telex. A Budapest Környéki Törvényszék Nagy Jánost bűnö
Az orosz bankszektor rekordnyereséget ért el 2024-ben, azonban a szakértők a jövőbeli kihívásokra figyelmeztetnek. A magas kamatlábak és a stabil hitelállomány-növekedés hozzájárultak a kimagasló eredményhez, de a hitelezés növekedése már lassulni kezdett, és a bankok vezetői aggódnak a szigorodó szabályozás miatt - írja a Reuters.
Hiába csökkent több mint 4 százalékkal az alapkamat, a lakáshitelek árazását befolyásoló referenciakamatok magasabbak, mint egy éve. A piacvezető bank ennek hatására már megdrágította a jelzálogkölcsöneit, és a többi pénzintézettől sem lenne meglepő hasonló lépés. Eközben az első lakást vásárló fiatalokat a vállalásuk szerint hamarosan a piacinál m
A Toyota a magyarországi újautó-piac stagnálására számít 2025-ben, mindazonáltal reálisnak látja, hogy megtartsa többéves vezető pozícióját akár újabb értékesítési rekord elérésével, amit plug-in hibrid modelljei árának újrapozícionálásával is megtámogat - közölték a magyarországi importért felelős Toyota Central Europe Kft. vezetői Budapesten.
A 12 hónapos diszkontkincstárjegyre nagyon visszafogott volt a befektetői érdeklődés, de így is ráemelt az Államadósság Kezelő Központ az eladott mennyiségnél a meghirdetetthez képest, amivel párhuzamosan az átlaghozam 6% közelébe ugrott. A 3 és 7 éves államkötvényekért viszont tolongtak a befektetők, sokkal többet vettek volna, mint a meghirdetett
"Erősebb a Generali, mint valaha" – adott hangzatos felütést Philippe Donnet vezérigazgató Velencében a társaság befektetői napjának, majd a részletekkel sem maradt adós: bemutatta az olasz biztosítócsoport új, 2027 végéig szóló hároméves stratégiai tervét, amelyben minden eddiginél nagyobb jelentőséget szánnak a zöld és digitális átmenetbe való be
Rádiós pályázaton hirdetett nyertest a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület január 28-i ülésén ugyanakkor két, emberi méltóságot sértő médiatartalom vonatkozásában is bírságot szabott ki. Az NMHH jelzése nyomán a luxemburgi társhatóság megrovásban részesített egy, a joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatót.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok alapján 0,4 százalékkal nőtt a gazdaság.
A meme coin szektor mostantól sokkal átláthatóbbá válhat a Meme Index jóvoltából. A projekt négy specializált index segítségével egy teljesen új módszert kínál a kereskedéshez. A befektetők már most felfigyeltek rá, hiszen a Meme Index (MEMEX) előértékesítése eddig több mint 3 millió dollárt gyűjtött. A káoszból lehetőség A Meme Index egy új megköz
A hazai fizetőeszköz tartja az MNB szigorú vezetői üzenetekkel kommentált keddi kamatdöntése utáni erősödését. Az eurót például a 407-es szinthez közel tartja, s ha az EKB tényleg kamatot vág, az csökkentheti az uniós pénz vonzerejét Az enyhén pozitív nemzetközi tőzsdei hangulatból Budapest csütörtök délelőtt nem tudott profitálni, az OTP például s