2025. január 27. hétfő

jan. 27
16:21
Dönthet a jövőben a mesterséges intelligencia a bíróságokon? (ProfitLine)
A mesterséges intelligencia a jogi területet is teljesen átalakíthatja. Alkalmazása elsősorban kiegészítő, előkészítő funkcióban nagyban javítja a jogszolgáltatás minőségét. Nem helyettesítheti ugyanakkor a humán szakértelmet – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
jan. 27
16:21
Elhunyt Bánki András újságíró, a Világgazdaság volt főszerkesztője (MMonline)
Életének 74. évében elhunyt Bánki András Táncsics Mihály-díjas és Jubileumi Prima Primissima-díjas újságíró. Bánki András 1971 és 1976 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, ahol a Közgazdász című hetilapnál kezdett el újságírással foglalkozni. 1976 és 1994 között a Magyar Hírlap munkatársa volt, 1990-től a lap főszerkes
jan. 27
16:27
You’ll never walk alone! – Bánki Andrásra emlékezünk (MMonline)
Indulunk az üzleti ligában Főszerk.! Kellene egy mez Világgazdaság felirattal. És a nevezési díjat is ki kéne csengetni. Jó! De ide figyelj! Kik fognak játszani a csapatban? Nincs túl sok focista itt! Nézz csak körbe! Egy évvel korábban néztem először körbe a szerkesztőségben. Gyakornoknak jelentkeztem a zöld újsághoz. 2000 augusztusában. A sydney-
jan. 27
16:33
Utolsó pillanatos, egyéjszakás kiruccanásra hajtanak a magyarok (Piac és Profit)
A szállásfoglalások többsége 1-2 éjszakára szólt tavaly, a magyar utazók inkább rövidebb kikapcsolódásokat terveznek, és a Szallas.hu szállásfoglaló portál szakértői 2025-ben a last minute foglalások további erősödésére számítanak.
jan. 27
16:33
Hogyan alakulhatnak a terményárak 2025-ben? (Agroinform)
A kereskedelmi háborúk és az átalakuló takarmánypiac éve jön.
jan. 27
16:33
Trump februárban 10%-os vámot vetne ki Kínára (Agrofórum)
„10 százalékos vámról beszélünk Kínával kapcsolatban, ami azon a tényen alapszik, hogy fentanilt küldenek Mexikóba és Kanadába” – mondta Trump kedden a Fehér Házban tartott rendezvényen, és február 1-jét jelölte meg céldátumként.
jan. 27
16:51
Szijjártó Péter megmagyarázta, miért nem vétózott a magyar kormány (Piac és Profit)
Óriási sikerről beszélt a miniszter.
jan. 27
16:51
Nagy Márton turisztikai és védelmi ipari, gazdasági együttműködési megállapodásokat írt alá Bulgáriában, cél a magyar-bolgár kapcsolatok… (ProfitLine)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Bulgáriában tett látogatást, amely során Rumen Radev köztársasági elnökkel, Grozdan Karadjov miniszterelnök-helyettessel, egyben közlekedési és hírközlési miniszterrel, Peter Dilov gazdasági miniszterrel és Miroslav Borshosh turisztikai miniszterrel tárgyalt, valamint együttműködési meg
jan. 27
16:51
Forradalom a telekommunikációban – Itt a NuCel! (FinTechRadar)
A NuBank bővíti NuCel mobilszolgáltatását, amely modern 5G kapcsolattal és rugalmas csomagokkal, ügyfélközpontú, egyszerű és átlátható megoldásokat kínál.
jan. 27
16:51
AKG, állattartó telepek: felsorakoztak az előnyös Massey gépek (Agrofórum)
Az AustroDiesel bemutatja az AgromashExpon kiállított legjelentősebb, és az állattartó telepeket érintő pályázatok szempontjából érdekes Massey Ferguson gépeit.
jan. 27
16:57
Nem csak a juhokról, a takarmányról is gondoskodni kell (Agroinform)
Nehezen tervezhető a gazdálkodás a bárány- és juhpiacon - állítják szakértők.
jan. 27
17:03
Akkora létesítményt nyitott a Lidl, amilyen még nem volt (Portfolio)
A Lidl megnyitotta az Európa legnagyobb logisztikai központját a Párizs közelében található Ablisban. Az új létesítmény 87 000 négyzetméteren terül el, és kezdetben mintegy ötven Lidl-üzletet fog kiszolgálni a párizsi régióban - jelentette a Retail Detail.
jan. 27
17:09
A hallgatónak az Erasmus+ keretében fizetett összeget nem kell figyelembe venni az őt eltartó szülő jövedelemadójának kiszámítása során (Adózóna)
Erasmus+ ösztöndíj: a hallgatónak fizetett összeget nem kell figyelembe venni az őt eltartó szülő jövedelemadójának kiszámítása során, állapította meg az Európai Unió Bírósága a C-277/23. számú ügyben hozott ítéletében.
jan. 27
17:09
Globális műtárgypiac: 2024 a Sotheby’s számára sem volt könnyű év (Portfolio)
Legnagyobb vetélytársához, a Christie’s-hez hasonlóan a Sotheby’s is gyengélkedett tavaly, de az idei kilátásokat már derűlátóbban ítélik meg – írja a műtárgy.com.
jan. 27
17:09
Januártól elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag Budapesten (MMonline)
Fontos mérföldkövet ért el a fenntarthatóság terén a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport. A Budapest Airport leányvállalata, a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. sikeresen teljesítette azon audit feltételeit, amely lehetővé teszi a fenntartható repülőgép-üzemanyag (sustainable aviation fuel, SAF) használatának bevezetését a L
jan. 27
17:15
A forintnál erősebbek a többiek (Menedzsment Fórum)
A forint hánykolódásáról és régiós devizákhoz mért teljesítményéről beszélt lapunk munkatársa, Csernátony Csaba a Trend FM rádió hétfő reggeli adásában. Szóba került a kiskereskedelmi forgalom is, amely az idén kaphat egy lökést.
jan. 27
17:15
Elhunyt Feledy Péter (Demokrata)
Néhány nappal 82. születésnapja előtt elhunyt Feledy Péter televíziós újságíró.
jan. 27
17:21
Károk az országban: csak a jégverésből és a vandalizmusból nem lett kevesebb (Piac és Profit)
Sokkal kevesebb kárt okoztak tavaly a viharok, mint a megelőző két év bármelyikében.
jan. 27
17:21
Magyar kutatók új agyterületet azonosítottak, amely áttörést hozhat a mentális betegségek kezelésében (ProfitLine)
Az agy jutalmazó rendszerében szerepet játszó, eddig ismeretlen agytörzsi területet fedeztek fel a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN Koki) kutatói. A felfedezés, amelyről a Science című tudományos folyóirat is beszámolt, új utakat nyithat a szorongás és a depresszió, vagy akár a szenvedélybetegségek kezelésében - közölte a HUN
jan. 27
17:21
Lemondott a Shiba Inu fejese Shytoshi Kusama (KriptoMagazin)
Shytoshi Kusama, a Shiba Inu ökoszisztéma egyik legismertebb vezetője, bejelentette, hogy új szerepkörben folytatja munkáját. Kusama egy friss közleményben erősítette meg az X platformon, hogy lemond a vezetői pozíciójáról, és mostantól az ökoszisztéma globális nagyköveteként folytatja tevékenységét. A Shiba Inu átalakulása: Egy mémérmétől a Web3 ö
jan. 27
17:27
Megkapta a környezethasználati engedélyt az Eve Power debreceni akkumulátorgyára (Alternatív Energia)
Megkapta a környezethasználati engedélyt az Eve Power debreceni akkumulátorgyára - adta hírül a haon.hu pénteken a cég közleményére hivatkozva.
jan. 27
17:27
Ritkán lehet részünk ilyen januári éjszakában (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10 fok között várható.
jan. 27
17:27
Az MVM Mobiliti ultragyors töltői már tíz helyszínen érhetők el (Tiszta Jövő)
Az MVM Mobiliti 300 kilowattos (kW) ultragyors töltői már tíz helyszínen, egyebek mellett Székesfehérváron, Dunakeszin, Szolnokon és Kecskeméten érhetőek el - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft. pénteken az MTI-vel.
jan. 27
17:39
Nem csak az Ügyfélkapuval akarnak átverni (Márkamonitor)
Nagyot téved aki azt hiszi, ő “túl kicsi" ahhoz, hogy hackerek, internetes csalók, zsarolók áldozatává váljon! Az online veszélyek továbbra sem csak a nagyvállalatokat érintik, bárki áldozatul eshet, különösen az egyre szélesebb körben elérhető, az emberi szövegekhez hasonló tartalmakat generálni képes nyelvi modellek és deepfake eszközök által. A
jan. 27
17:39
Kripto-káosz: Így reagált a piac Trump beiktatási beszédére (Fintech)
A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető Siklós Bencét, a Peak tanácsadóját látta vendégül, akivel Donald Trump beiktatásának kriptopiacra gyakorolt hatásáról beszélgettek. Egekben a bitcoin  A bitcoin (BTC) január 20-án új történelmi csúcsot ért el: 109 321 dollárra emelkedett, amit egyértelműen a Trump-a
jan. 27
17:45
Kiszivárgott: csúszik az EU nagy terve az orosz leválásról (Portfolio)
Az Európai Bizottság várhatóan elhalasztja az orosz energiahordozók, köztük a cseppfolyósított földgáz (LNG) fokozatos kivonására vonatkozó ütemtervének közzétételét - tudta meg a Bloomberg. A döntés hátterében az áll, hogy az Európai Unió tagállamai között még nincs teljes egyetértés a kérdésben, miközben több EU-s tagállam továbbra is jelentős me
jan. 27
17:51
Újabb iskolai bombafenyegetés, ezúttal a szomszédban (ProfitLine)
Szlovéniában több mint 200 iskola és óvoda kapott bombafenyegetést hétfő reggel. A rendőrség alacsony biztonsági kockázatúnak értékelte a fenyegetést, de néhány iskolában ennek ellenére törölték a tanítást.
jan. 27
17:51
Nagyot hajrázott az OTP részvénye, sikerült a pluszos zárás (Portfolio)
A bizonytalan nemzetközi részvénypiaci hangulatban kisebb eséssel zárt ma a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül egyedül az OTP került feljebb.
jan. 27
17:57
Tengeri kijáratot kap a magyar gazdaság (Agroinform)
Mérföldkő a magyar gazdaságnak a leendő logisztikai folyosó a bolgár kikötőkben.
jan. 27
17:57
Trump amnesztiát adott „Silk Road” alapítójának (Mínuszos)
Az USA régi-új elnöke, Donald Trump amnesztiát adott a Silk Road (Selyemút) kábítószerkereskedelmi weboldal alapítójának, Ross Ulbrichtnak, akit 2015-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amiért kábítószert és illegális termékeket adott el. Trump a Truth Social közösségi média felületén jelentette be, hogy közkegyelmet adott Ulbrichtnak. „E
jan. 27
17:57
Ez a közös a Tényekben, a Házon kívülben és A mi kis falunkban (MMonline)
Más-más korosztálynál, de mindhárom műsor a múlt heti nézettségi toplista élén végzett. A kereskedelmi célcsoportnál hétfőtől péntekig nagyon szoros volt a verseny az RTL és a TV2 között, a hétvégét viszont egyértelműen az RTL nyerte. Új célcsoportjában, a 18-59 éveseknél és főműsoridőben nyerte az elmúlt heteket az RTL, de ugyanez volt a helyzet a
jan. 27
18:03
Sikerült felturbóznia az OTP-nek saját magát (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,56 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 84 963,95 ponton zárt hétfőn.
jan. 27
18:09
Mire használható a mesterséges intelligencia jogi területen? Többre, mint gondolnánk (Adózóna)
A mesterséges intelligencia a jogi területet is teljesen átalakíthatja. Alkalmazása elsősorban kiegészítő, előkészítő funkcióban nagyban javítja a jogszolgáltatás minőségét. Nem helyettesítheti ugyanakkor a humán szakértelmet – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
jan. 27
18:15
30 milliós sürgősségi támogatásról döntött az EU Moldovának (Privátbankár)
Az Európai Unió 30 millió eurós sürgősségi segélycsomagot javasolt, hogy támogassa a Moldovai Köztársaságot a súlyos energiaválság kezelésében – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
jan. 27
18:21
Kunetz Zsombor: "Megindult a történelemhamisítás Covid-19 ügyben is" (Menedzsment Fórum)
Kunetz Zsombor orvos, egészségügy szakértő is kifejtette véleményét a Covid-járványról készült kormányfilm kapcsán.
jan. 27
18:21
Magyarországon a csapvíz továbbra is a szigorúan ellenőrzött (ProfitLine)
Magyarországon a csapvíz kiváló minőségű és továbbra is a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség hétfőn az MTI-vel.
jan. 27
18:21
Imádják a magyar fiatalok az új munkáshitelt: talicskával hordják haza az ingyenmilliókat (Pénzcentrum)
Húsz nap alatt már több mint kétezren igényelték a munkáshitelt - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
jan. 27
18:21
Trump döntése elzárta az amerikai támogatást a magyar médiától is (Media1)
Hiába tette közzé a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány néhány napja, kik kapnak az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének 173 millió forint összegű médiatámogatási pénzéből, a pénzhez ugyanis egyelőre nem juthatnak hozzá a győztes médiumok, az USA ugyanis az új elnök, Donald Trump hivatalba lépését követően felfüggesztette a ki
jan. 27
18:21
A Pi Coin Network mainnetje hamatosan elindulhat (KriptoMagazin)
A Pi Coin Network, amely „Tap-to-Earn” funkciójáról ismert, gyorsan közeledik egy jelentős mérföldkőhöz – a mainnet elindításához – írja a CoinPedia. Ahogy a nagy esemény visszaszámlálása megkezdődik, a hálózat felhasználói, az úgynevezett „Pioneerek”, izgatottan várják a fejleményeket. Azonban a fő hálózat indulása előtt több fontos tényezőre is f
jan. 27
18:33
Fontos élelmiszer ára emelkedhet (Agroinform)
Értékes, alapvető tápláléknak számít a változó árak és termesztési nehézségek ellenére is.
jan. 27
18:39
Így használd a Malina oldalát, ha az Interre szeretnél fogadni (ProfitLine)
Az Inter az olasz labdarúgás egyik megkerülhetetlen szereplője. Hazai többmilliós szurkolótábora több mint 50 millióra bővül, ha az egész világot nézzük. Lehet, hogy ezzel alulmarad a több gigászhoz képest, de az említett számok így is komoly súllyal bírnak.
jan. 27
18:45
Ne verje a fejét a falba, ha nem reggel váltott eurót (Privátbankár)
Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
jan. 27
18:45
Fedezd fel az embert a siker mögött – Érkezik a PlanAll Day – A tudatosság napja (Szakmát Szerzek)
Hat inspiráló előadás, két kerekasztal beszélgetés és huszonegy elismert szakember segítségével pillantunk be a sikeres életutak kulisszái mögé a január 31-ei PlanAll Day – A tudatosság napján. Vezetőként néha úgy érzed, elvesztél a mindennapok sűrűjében? Kíváncsi vagy, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szakmai siker és a személyes fejlődés közöt
jan. 27
18:51
Úgy fekszik le a forint, ahogy felkelt (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
jan. 27
18:51
Fedezd fel az embert a siker mögött – Érkezik a PlanAll Day – A tudatosság napja (Szakmát Szerzek)
Hat inspiráló előadás, két kerekasztal beszélgetés és huszonegy elismert szakember segítségével pillantunk be a sikeres életutak kulisszái mögé a január 31-ei PlanAll Day – A tudatosság napján. Vezetőként néha úgy érzed, elvesztél a mindennapok sűrűjében? Kíváncsi vagy, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szakmai siker és a személyes fejlődés közöt
jan. 27
18:51
Minden eddigi csúcsot megdöntöttek tavaly az áruhitelek (Digital Hungary)
Az áttörés elsősorban annak köszönhető, hogy ma már a webshopokban is gyorsan elérhetőek ezek a kölcsönök, az emberek pedig utaznak a 0%-os THM-es akciókra. Az ügyfelek számára egész biztosan kedvező lesz Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az, hogy újfajta költségmentes részletfizetést kínáló megoldások kerültek piacra – a szolgált
jan. 27
18:57
Hogyan növelheti esélyeit a Plinko játékban? (ProfitLine)
A Plinko játék, amelyet a hagyományos japán Pachinko játék ihletett, világszerte meghódította a játékosok szívét. Egyszerű mechanikája, amely a véletlent a kockázatbeállítás lehetőségével ötvözi, egyedülálló élményt nyújt mind az új, mind a tapasztalt játékosok számára. Bár a játék kimenetele nagyrészt a szerencsén múlik, léteznek stratégiák és tak
jan. 27
18:57
Nagyon erős volt a nemzetközi hatás ma a BÉT-en: így alakultak a befektetések (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,56 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 84 963,95 ponton zárt hétfőn.
jan. 27
18:57
Miért fontos a cink? Tudd meg, hogyan segíthet a szervezetednek! (Agroinform)
Frissítsd fel az étrended! Mely ételek tartalmazzák a legtöbb cinket?
jan. 27
18:57
Lehet tippelni! Tudja, hányszorosát keresik az osztrákok a magyaroknak? (KKV Magazin)
Pár napja jöttek meg a friss keresetekre vonatkozó Ksh adatok és ezzel párhuzamosan nyilvánosságra került egy friss ausztriai felmérés is, az ottani bérekről. Nézzük mekkora a különbség.

Keresés