A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói azonosították az első női fegyveres temetkezést a honfoglalás kori Kárpát-medencéből, a sárrétudvari-hízóföldi temetőből származó leletet a feltáráskor férfinak vélték. Az egyetem közleménye szerint a sárrétudvari-hízóföldi temetőből származó embertani leleteket az SZTE Embertani Tanszék gyűjteményében őrzik
Herendi Gábor, a Futni mentem című független sikerfilm rendezője azt üzeni az NFI-nek: most már a kormányzati szervnek kell jelentkeznie, ha támogatni akarják a következő filmjét.
A Randstad 2025-ös felmérése szerint a toborzást továbbra is az irreális fizetési elvárások és a releváns szakmai tapasztalat hiánya nehezíti leginkább. Bár a csökkenő infláció miatt a béremelések dinamikája lassul, a munkáltatók többsége 6–10%-os emeléssel tervez, miközben a munkavállalók 45%-a 20%-ot meghaladó növekedést tartana reálisnak. Ez a s
Donald Trump második elnöki ciklusának kezdete azonnali politikai és gazdasági reakciókat váltott ki világszerte. A héten ismét komoly mozgásokat hozhatnak a devizapiacokon az új államfő intézkedései és kijelentései is, miközben a Federal Reserve kamatdöntésére készülnek a befektetők. Az amerikai vámintézkedések és az olajkitermelés növelése mellet
Hiába fenyegetett vétóval a magyar kormány, végül megszavazta az Oroszország elleni uniós szankciókat az Eu Tanács állandó képviseletek testülete (Coreper) ülésén – derült ki az Európai Tanács oldalára felkerült határozatból. Ha élt volna a kormány a vétójogával, amit Orbán Viktor miniszterelnök még a múlt pénteki rádióinterjújában is kilátásba h
2024-ben - a személygépkocsi-értékesítés visszaesése, illetve a termelési darabszám stagnálása mellett - az elektromos autók forgalomba helyezésének jelentős csökkenése jellemezte a német autópiacot. Az ágazat által elért termelési és értékesítési darabszám ugyanakkor továbbra sem érte el az öt évvel korábbit, azaz a koronavírus-járvány előtti reko
A Solana egyes számú DEX aggregátora, a Jupiter a hétvégén tartotta nagyszabású Catstambul 2025 nevű konferenciáját Isztambulban. Az esemény során több jelentős bejelentést tettek közzé a projekt jövőjével kapcsolatban. A legnagyobb horderejű bejelentés viszont azonnal megdobta a platform natív tokenjének, a JUP-nak az árfolyamát mintegy 40%-al. A
Együttműködési megállapodást kötött a kínai Catl akkumulátoripari vállalat és a Masdar, az Egyesült Arab Emírségek állami tulajdonban lévő megújulóenergiaipari-vállalata, a projekt keretében több mint 6 milliárd dollár értékben építenek naperőművet és akkumulátoros energiatárolót kombináló rendszert Abu Dhabiban - közölte a Catl az Mti-vel szerdán.
Az öregedéssel járó agyi érelváltozások kezelésére keresnek új lehetőségeket a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.
Kína számos ország állati termékeit tiltotta meg importálni állatbetegségek, mint a juh- és kecskepestis, valamint a száj- és körömfájás miatt. A döntés világszerte érinti az állattenyésztőket.
Nagyot téved aki azt hiszi, ő “túl kicsi" ahhoz, hogy hackerek, internetes csalók, zsarolók áldozatává váljon! Az online veszélyek továbbra sem csak a nagyvállalatokat érintik, bárki áldozatul eshet, különösen az egyre szélesebb körben elérhető, az emberi szövegekhez hasonló tartalmakat generálni képes nyelvi modellek és deepfake eszközök által. A
2025-ben szinte elengedhetetlen, hogy egy projekt erős, jól meghatározott réspiacra leljen, ha a csúcsra akar törni. A Remittix (RTX) éppen emiatt nyer egyre több elismerést, hiszen gyorsan a PayFi szektor egyik éllovasává válhat. Ennek érdekében ígéretet tett arra, hogy megoldja a határokon átnyúló fizetések iparágának problémáit. Innovatív megköz
Ma este 19:00-kor ismét élőben jelentkezünk a YouTube-on. Hétfői élő mémpiaci összefoglalónk után a tervek szerint ma a Base lánc vizeire is elhajózunk, amire már egy ideje nem volt példa, úgyhogy érdemes lesz velünk tartani! Csatlakozz hozzánk ma este, és hallgasd meg a véleményeket, elemzéseket és a legújabb mémpiaci pletykákat! Az adás házigazd
A szükséges hatósági engedélyek beérkezése után, tervezetten 2025. január 31-i hatállyal, az Európai Utazási Biztosító (EUB) új többségi tulajdonosa a francia Europ Assistance SA lesz. Lengyel Márk, az EUB vezérigazgatója jelezte távozási szándékát, így az Europ Assistance (EA) döntése értelmében a továbbiakban Elek Andrea tölti majd be az EUB vezé
A koronavírus járványról készült film nem váltotta be a reményeket, ráadásul Magyar Péterék "ellenvideóját" sokkal többen nézték, mondta az elemző az ATV-ben.
2025-ben 1700 milliárd forint kamatkifizetésre kerül sor a lakossági állampapírok után. Ezek a kamatkifizetések a kincstári vagy a banki, befektetői értékpapírszámlán maradnak szabad pénzegyenleg formájában, amiről rendelkezhet a tulajdonos, hogy kiutalják a bankszámlájára, vagy tetszőleges új állampapírokat vehet belőle. A money.hu szakértői megvi
A fenntartható energia irányába tett úttörő lépésként az amerikai hadsereg mérnöki kutatási és fejlesztési központja nemrégiben bemutatott egy úttörő, hidrogénüzemű nanohálót az új-mexikói White Sands Missile Range (Wsmr) területén.
Oroszország legnagyobb villamosenergia-hálózat-üzemeltetője, a Rosseti, új lehetőségek után kutatva tervezi belépését a kriptovaluta-bányászat világába írják az orosz lapok. A vállalat célja, hogy kihasználja a kevésbé terhelt energiarendszerek szabad kapacitásait, ezzel növelve bevételeit és elősegítve a helyi gazdasági fejlődést. Hogyan segítheti
A kukoricahibridek levélszerkezetének és csőtípusának ismerete segíthet eldönteni, hogy milyen területre érdemes vetni őket a szántóföldön a teljesítmény maximalizálása érdekében.
Eredményesen perelte az ügyészség az egyik biztosítót, mert a Kúria megállapította, hogy a fogyasztókkal kötött szerződéseiben alkalmazott több általános szerződési feltétel tisztességtelen, olvasható az ugyeszseg.hu honlapon.
Idén kevesebbet dolgozhatnának otthonról a munkavállalók Magyarországon a Randstad friss felmérése szerint. A cég arra figyelmeztet, hogy azok, akik nem engedélyezik a home office-t, elvághatják magukat a tehetségektől.
A vezető kriptovaluta-tőzsde és web3 vállalat, a Bitget, kiadta a 2024-es átláthatósági jelentését, amely bemutatja a vállalat egyik legsikeresebb évét 2018-as alapítása óta.
Masszív kibernetikai támadás érte a szlovák állami tulajdonú Átalános Egészségbiztosító (VsZP) infrastruktúráit pénteken - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban az egészségügyi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.
A fő keresleti és kínálati mutatók alapján tavaly kilőtt a fővárosi újlakás-piac, ráadásul a lendület idén több új, a keresletet és részben a kínálatot támogató tényező hatására minden bizonnyal kitart – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
A német lakosság nagyobbik része támogatná a kormányzati beruházások növelése érdekében a szigorú adósságfék-szabály lazítását vagy akár teljes eltörlését támogatja — derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. A vélemények változása különösen a közelgő februári előrehozott választások fényében bír nagy jelentőséggel.
Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat, az Európai Bizottság elkötelezte magát a földgáz- és kőolajvezetékek védelme mellett - közölte Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.
"Az elmúlt napokban folytatott hosszas tárgyalások után ma az Európai Bizottságtól Magyarország megkapta azokat a garanciákat, amelyek nélkülözhetetlenek az energiabiztonságunk jövője szempontjából", ezért az oroszellenes szankciók meghosszabbításáról "a mi szavazatunk is végül nem a vétó volt" – jelezte a mai külügyi tanácsülés után Brüsszelből kö
Akárcsak az elmúlt években, az Allianz Hungária Zrt. 2025 elején is számvetést készített az előző év lakóingatlanokat érintő káreseményeiről. Azok után, hogy a 2023-ban - nagyrészt a viharos nyárnak köszönhetően - a biztosító több mint százezer káresetet regisztrált lakóingatlannal összefüggésben, 2024 egész visszafogottnak bizonyult: a károk darab
Nemrég egy hatalmas kötés jelent meg az OTP piacán, ami alaposan megemelte a forgalmat, és egy pillanatra az árfolyamot is új történelmi csúcsra húzta. Mutatjuk a részleteket. Az OTP-vel és a magyar részvénypiaccal is kiemelten foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2025 rendezvényen. Jelentkezz még ma!
Ma már egyértelmű, hogy az Ai befolyásolja mindennapjainkat, de eddig nem létezett ezzel kapcsolatban semmiféle szabályozás. Ám február elejétől Európa-szerte kötelező minden Ai-t használó cégnek közzétenni, hogy milyen kockázatot jelent ez ügyfeleinek, ha pedig tiltott célra használta, köteles megszüntetni.
A legtöbb magyar idén is a mediterrán országokba repülhet, de az Amerikai Egyesült Államok, Írország, Albánia, Vietnám, a Fülöp-szigetek és a Maldív-szigetek is egyre népszerűbbek a Kiwi.com-on keresztül 2025. január 16-ig leadott foglalások alapján. A repülőjegyárak egyelőre alig emelkedtek tavalyhoz képest. A tavaszi szünet és húsvét időszakára l
A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó nővel szemben, aki egy községi üzlet létrehozására kapott támogatást használt fel a támogatási céltól eltérően.
A magánszemélyek összevont adóalapja többféle kedvezménnyel csökkenthető. Ilyen a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, a 30 év alatti anyák kedvezménye, a személyi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a családi kedvezmény. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett információs füz
Az RTL Magyarország tulajdonosa, az RTL Csoport a múlt héten honlapján közzétette, hogy legnagyobb üzleti egysége, az RTL Németország újabb öt évre meghosszabbította a Telekom Csoporttal kötött stratégiai jellegű szerződését, hogy így szerezzen új felhasználókat az RTL+ Premium nevű streamingszolgáltatására, amit a cégcsoport 2026-ra nyereségessé k
A Gartner legfrissebb előrejelzése szerint a globális IT-kiadások 2025-ben várhatóan 5,61 billió dollárt tesznek ki. Ez 9,8 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest.
Itthon minden ötödik online vásárló azért rendelt a Temuról, mert az szerinte megbízható – derült ki egy friss felmérésből. A magyar e-kereskedelem ötöde valójában már import.