Az Ukrajna elleni orosz háború "nagy bajba" sodorta a Kreml vezetőjét, Vlagyimir Putyint, mondta Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak. A Politico összefoglalója idézi Trump elnököt, aki szerint "Zelenszkij ukrán elnök azt mondta nekem, hogy alkut akar kötni, nem tudom, hogy Putyin megteszi-e… Lehet, hogy nem. Szerintem alkut kellene kö
Azt mindenki látja az agráriumban, hogy az összes termelési tényező tartós megváltozása új korszakba lendít minket. Persze nem mindenkit – sajnos. Ha viszont ezt a folyamatot a repcetermesztés szemüvegén keresztül nézzük, érdekes következtetésre van módunk.
Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentése a legfertőzőbb, élelmiszer útján is elkapható betegségeket rangsorolta.
Eldőlt, hogy nagyszabású ingatlanfejlesztés indulhat a következő években a rákosrendezői rozsdaövezetben. A jelenlegi információk szerint az egyesült arab emírségekbeli Eagle Hills ingatlanfejlesztő vállalat közel 51 milliárd forintért veszi meg a területet, amelyen a tervek szerint 5 milliárd euró, azaz több mint 2000 milliárd forint értékű beruhá
A világ vezérigazgatóinak közel 60 százaléka arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42 százalék pedig a dolgozói létszám 5 százalékos növekedésével is kalkulál – áll a PwC 28.
Donald Trump tegnapi beiktatását követően az amerikai elnök azonnal munkához látott, és több fontos intézkedést is belengetett, amik hatással vannak a mai piaci folyamatokra is: például közölte, hogy nemzeti energetikai vészhelyzetet hirdet, amelynek célja a hazai fosszilis tüzelőanyag-termelés növelése és egyben a klímacélok háttérbe szorítása. Az
Ma már mindhárom lakás-takarékpénztárnál lehetséges elektronikus csatornákon keresztül is szerződést kötni, amely mind a szolgáltatók, mind az ügyfelek számára előnyös. Azoknak azonban, akik nem biztosak a dolgukban, változatlanul hasznosabb lehet a személyes konzultáció, hiszen a lakás-előtakarékosságnál hosszú távú elköteleződésről van szó.
Egy ismeretlen felé robogó gyorsvonaton ülünk egy hatalmas nemzetközi kutatás szerint. Az IPBES nevű kormányközi szervezet több száz oldalas Nexus jelentéséből kiderül, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a globális környezeti és társadalmi válságok, például a víz- és élelmezési gondok és az éghajlatváltozás. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótud
Donald Trump hivatalba lépésének első napján nem tett említést a kriptoeszközökről, ami eladási hullámhoz vezetett az előző napi optimista lendület után. Annak ellenére, hogy kampánya során többször is konkrét említéseket tett a digitális eszközök támogatásáról, az elnök legelső intézkedései között nem szerepeltek a kriptoval kapcsolatos végrehajtá
Kiberbűnözők új módszerrel próbálják kikapcsolni az Apple iMessage beépített adathalászat elleni védelmét, és rávenni a felhasználókat, hogy engedélyezzék a letiltott adathalász linkeket.
Svédország a világ leginkább készpénzmentes gazdaságainak egyike, ám ma a svéd jegybank alelnöke, Aino Bunge, a készpénz védelmének szükségességére hívta fel a figyelmet - írja a Reuters.
Már a második egymást követő évben az Apple a világ legértékesebb márkája a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2025-ös Global 500 ranglistája alapján. Az Apple márka értéke egy év alatt 11 százalékkal, 574,5 milliárd dollárra nőtt. A rangsorban a második helyet ismét a Microsoft szerezte meg, amely 35 százalékkal 461,1 mil
A világ vezérigazgatóinak közel 60%-a arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42% pedig a dolgozói létszám 5%-os növekedésével is kalkulál – áll a PwC 28. Globális Vezérigazgatói Felmérésében, melynek eredményeit tegnap hozták nyilvánosságra a davosi Világgazdasági Fórumon.
A fővárosi agglomeráció ingatlanpiacán tavaly 10 százalékkal, 652 ezer forintra emelkedett az ingatlanok átlagos négyzetméterára, míg az otthonteremtés költsége 18 százalékos növekedés után 70 millió forint körül alakult - közölte saját adatai alapján a Duna House.
A VOSZ véleménye szerint éppen ellenkezőleg: a piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégmunkások alkalmazásával több beruházás valósul meg és ezzel több (és jobb) munkahely jön létre a magyar munkavállalók számára! Ha viszont adminisztratív korlátozó intézkedésekkel tovább szűkül a vendégmunkások alkalmazásának a lehetősége, akkor magyar munk
A Fővárosi Önkormányzatnak adott igazat a bíróság a Magyar Államkincstárral szemben a szolidaritási hozzájárulás ügyében, a bíróság megállapítása szerint a korábban kiadott beszedési megbízások jogellenesek.
Sokak számára elsősorban az év utolsó egy-két hete szól a pihenésről. A kikapcsolódásnak számtalan jótékony hatása van, az újévi fogadalmak között mégis inkább az egészségesebb életmód más aspektusai kerülnek előtérbe. Felmerülhet a kérdés, miért fontos odafigyelni a pihenésre, akár egyéni szinten, akár azok társadalmi hatásai miatt. A regenerációr
Öt új munkacsoport segíti a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület eredményes működését - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön, legfrissebb Facebook-bejegyzésében.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta hét túlzottdeficit-eljárás alá vont tagállam számára a korrekciós ajánlait. Magyarország esetében ugyan az Európai Bizottság múlt pénteken már előzetes megállapodásra jutott a kormánnyal, a magyar terveket egyelőre még nem fogadta el a pénzügyminisztereket tömörítő Ecofin-csoport. Az ajánlások célja, hogy az érinte
2025-ben is bizonytalan lehet a gazdasági környezet a világban, amit rövid távon leginkább Donald Trump vámpolitikája okoz, mivel az mind a növekedési, mind az inflációs folyamatokra nagy hatással lehet. Magyarországon az év második felében indulhat be a növekedés, amit a három nagy gyár (BYD, BMW, Catl) hamarosan induló termelése és a belső fogyas
Az élelmiszer-kiskereskedelem 77%-át adó élelmiszer-jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 5,7, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 3,7%-kal növekedett.
Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni az szja-ból járó kedvezményt. A legegyszerűbb és leggyorsabb (akár mobiltelefonon) online nyilatkozni – ajánlja a Nav.
A Fővárosi Önkormányzatnak adott igazat a bíróság a Magyar Államkincstárral szemben a szolidaritási hozzájárulás ügyében kedden, a bíróság megállapítása szerint a korábban kiadott beszedési megbízások jogellenesek. A Fővárosi Törvényszék határozata ellen fellebbezésnek nincs helye – hangzott el az ítélet indokolásában. A Fővárosi Önkormányzat kor
A kereskedelem teljes spektrumát felölelő, államilag akkreditált, új tananyagot fejlesztett az Oktatási Hivatal a Tesco közreműködésével - közölte a Tesco.
A Media1 megtudta, hogy néhány héten belül rendszeres heti műsorként visszatér a képernyőre az Újságíróklub, benne olyan ismert újságírókkal, mint Bolgár György, Bánó András és Németh Péter. Fontos változás, hogy nem az ATV fogja közvetíteni a közéleti műsort.
A clickjacking (magyarul: kattintás eltérítés) támadások új változata a DoubleClickjacking lehetővé teszi a támadók számára, hogy rávegyék a felhasználókat arra, hogy dupla kattintással engedélyezzenek érzékeny műveleteket, kikerülve a clickjacking támadások ellen meglévő védelmi funkciókat.
Magyarország is elnyerte az átmeneti QDMTT Safe Harbour státuszt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közzétett listán szereplő országok belföldi kiegészítő adói az előzetes elemzés alapján megfelelnek a globális minimumadó szabályainak, ezért a Magyarországon is működő multinacionális vállalatcsoportok a Magyarországon
Az ejtőernyőzés sokak álma; egy olyan élmény, amelyet sosem felejt el az ember. Azok közé tartozol, akik álmodoznak róla, hogy egyszer a felhők között lebegnek, de még nem merték kipróbálni? Sőt, azt hiszed, hogy ehhez csak hosszadalmas tanfolyamok és orvosi vizsgálatok sorozata vezethet? Nos, itt az ideje, hogy közelebbről megismerd ezt a világot!
Sajátos szabályokkal kezdheti majd meg a Mini-Dubajként elhíresült ingatlanfejlesztést az arab befektető. A Grand Budapestre keresztelt projekt máris megmozgatta az ingatlanos szakma fantáziáját, az ingatlan.com 4-5 milliós négyzetméterárakat jósol, ami szerintük nem számít kiugrónak.
Már a második egymást követő évben az Apple a világ legértékesebb márkája a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2025-ös Global 500 ranglistája alapján. Az Apple márka értéke egy év alatt 11 százalékkal, 574,5 milliárd dollárra nőtt. Igaz, ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy 20025 nem indult jól: augusztus eleje óta
Január 21-től általános 0,5 százalékos kamatemelést hajtott az OTP Bank a lakáshiteleinél. Ennek hatására ezeknek a jelzálogkölcsönöknek az induló kamata 8 százalék fölé kerül, 8,49-re emelkedik, míg a kedvezőbb kamatú 1x1 hitelnél 7,99 százalékra. Ennél jobb ajánlatot jellemzően magasabb jövedelemmel kaphatnak az igénylők. Az OTP lépését más banko
Szerinte a digitális fizetés gyors, kényelmes és hasznos, de a teljesen digitalizált fizetési rendszerből kiszorulnak a legszegényebbek és válság esetén sebezhetővé teszi a társadalmat.
Január 21-től általános 0,5 százalékpontos kamatemelést hajtott az Otp Bank a lakáshiteleinél. Ennek hatására ezeknek a jelzálogkölcsönöknek az induló kamata 8 százalék fölé kerül, 8,49-re emelkedik, míg a kedvezőbb kamatú 1x1 hitelnél 7,99 százalékra. Ennél jobb ajánlatot jellemzően magasabb jövedelemmel kaphatnak az igénylők. Az Otp lépését más b
Gyarmati Csaba veszi át az iCentre ügyvezetői feladatait 2025. január 20-tól. Új pozíciójában, az Apple termékek kereskedelmében nagy tapasztalattal rendelkező vezető feladatai közé tartozik a vállalat növekedésének támogatása, a prémium ügyfélélmény biztosítása és a kis- és középvállalati ügyfelek magas szintű kiszolgálása.
Gyarmati Csaba vette át az iCentre ügyvezetői feladatait 2025. január 20-tól. Új pozíciójában, az Apple termékek kereskedelmében nagy tapasztalattal rendelkező vezető feladatai közé tartozik a vállalat növekedésének támogatása, a prémium ügyfélélmény biztosítása és a kis- és középvállalati ügyfelek magas szintű kiszolgálása. A szakember 2001-ben sz
Több mint hatezer korcsolyázót vonzott a Városligeti Műjégpályára január 18-án az Allianz Jégpályák Éjszakája, az este csúcspontjaként pedig kétszáz ember táncolt egyszerre a jégen, felállítva ezzel az egyszerre jégen táncolás magyar rekordját. Az izgalmas programokkal tűzdelt közösségi aktivitáshoz számos vidéki jégpálya is csatlakozott országszer
Egyelőre nem látszik, hogyan fordulhatnának vissza abból a csökkenő tendenciából, ami 2022 nyara óta tart. Krausz Zoltán vállalatépítési mentor lapunknak azt mondta: sok olyan vállalkozó van, akik a jelenlegi helyzetből is ki tudják hozni a legjobbat, de azt is lehet érzékelni, hogy a KATA átszervezése óta egyre többen dobják be a törülközőt.