2024 negyedik negyedévének végére 2130 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 9,1 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1952 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban ennél kissé nagyobb mérté
Miután hétfőn Donald Trump hétfőn letette hivatalis esküjét, a piacok egyből az amerikai elnök intézkedéseit kezdték árazni. Ez a dollár gyors gyengülését hozta magával, ami miatt a forinttal szemben 400 alá szúrt le az árfolyam, de kedden nem várható fontos makroadat, így inkább az államfő újabb lépései – például az EU-nak címzett vámfenyegetése –
A Wizz Air, Európa legfenntarthatóbb légitársasága[1] bejelenti, hogy az ügyfelek jobb kiszolgálása érdekében fontos módosításokat vezetett be az ügyfélszolgálati tevékenységében.
Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az Európai Unióban 2024. novemberben, az egy évvel korábbi szintet így 0,9 százalékkal haladta meg.
Annak érdekében, hogy a szója hasznot hozzon, egyebek mellett jó fajta szükséges. A Saaten-Union célja, hogy egyéb növényfajokhoz hasonlóan a szója esetében is gyakorlati tapasztalatok alapján összeállított, a hazai körülményekhez és termesztési elvárásokhoz jól alkalmazkodó fajtaválasztékot biztosítson.
A világ vezérigazgatóinak közel 60 százaléka arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42 százalék pedig a dolgozói létszám 5 százalékos növekedésével is kalkulál – áll a PwC 28. Globális Vezérigazgatói Felmérésében, amelynek eredményeit január 20-án hozták nyilvánosságra a davosi Világgazdasági Fórumon.
Donald Trump, az Egyesült Államok 47. elnöke, jelentős hullámokat kelt a kriptovilágban olyan politikákkal, amelyek alapjaiban formálhatják át az iparág jövőjét. Az általa szorgalmazott szabályozási változások és Trump-brandelt tokenek bevezetése hatással lehet a Bitcoinra, Ethereumra, Solanára, és más vezető kriptovalutákra is. Trumpék új tokenjei
Az Apple értékesítése jelentősen visszaesett a kínai okostelefon-piacon 2024 utolsó negyedévében, miközben az amerikai cég helyi versenytársai megerősödtek. A Counterpoint Research adatai szerint a technológiai óriás elvesztette vezető pozícióját, és a harmadik helyre szorult vissza a Huawei és a Xiaomi mögött - közölte a The Wall Street Journal. A
Az országos településrendezési és építési követelményeket korábban az OTÉK szabályozta, amely évtizedekig meghatározta a parkolóhelyek kialakításának alapvető szabályait. Az OTÉK helyébe azonban 2025. január 1-jétől a településrendezési és építési követelmények alapszabályzataként a TÉKA Kormányrendelet lépett, amely átfogóan megújítja a parkolási
Gyakran felmerülő kérdés, miképpen kell értelmezni a munka törvénykönyve azon lehetőségét, hogy a munkanapot nem csupán naptári napnak, hanem egy meghatározott időszaknak is lehet tekinteni. Cikkünkben példákon keresztül mutatjuk be, miről is van szó.
Bár még folyamatban van a BYD szegedi gyárkomplexumának építése, a világ egyik legnagyobb elektromosautó-gyártója már javában toborozza leendő munkavállalóit. A megfelelő szakemberek kiválasztásában nagy segítséget nyújt a Szegedi Tudományegyetem: ennek jegyében a Mérnöki Kar 4 záróvizsga bizottságában is részt vettek a BYD HR-es kollégái is, akik
Törölte tavaly decemberben a Jelen című lapot kiadó Liberty Press Kft. adószámát az adóhatóság és a Fővárosi Törvényszék idén januárban kényszertörlési eljárást indított ellenük, de a cég vezetése biztos a helyzet gyors rendezésében.
Az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók együttesen az üzemanyagárak jelentős emelkedéséhez vezetnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
A dollár gyengülését kihasználva a hazai fizetőeszköz az euróval szemben is erősödött, kedden dél körül a 411,5-ös szint körül cirkált. A budapesti tőzsde viszont bukóban állt, miután valamennyi blue chip olcsóbbodott. Ráadásul az árupiaci termékeknek sincs napjuk, a nemesfémek, az olajfajták és a kriptoeszközök árfolyama is esik, egyedül a gázárak
Lítium akkumulátorral működő hangszórókat, fülhallgatókat, fejhallgatókat és csavarbehajtókat vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a termékek egyike sem felelt meg az előírásoknak. Számos, mindennapi használatra készült eszközünk működik akkumulátorról. Nemcsak a hordozható készülékeinknél, hanem kényelmi szem
A rendőrség csaknem 4,8 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásból vásárol felderítő eszközöket, amelyeket az ország schengeni határszakaszain használnának majd – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden.
A Futni mentem az utóbbi 25 év legnézettebb magyar filmje. A rendezőnek, Herendi Gábornak elégtételt jelent a több mint félmillió néző. Az NFI vezetője is megszólalt a tőlük függetlenül gyártott film sikeréről.
Folyamatosan nő a választható befektetési portfóliók száma az önkéntes nyugdíjkasszáknál, ám a választás – a részletes termékismertetők miatt – így sem lett sokkal nehezebb. Bár a pénztáraknál akár 70 százalékos részvénykitettségű konstrukciók is elérhetők, a vagyon legnagyobb szeletét változatlanul a magyar állampapírok adják.
Dolgozónként akár 339 ezer forint állami támogatást kaphat az a kis- vagy közepes vállalkozás, amely átvesz egy másik munkaadótól leépített legalább 5 legfeljebb 20 munkavállalót. Július 31-ig lehet pályázni. A kormány új, 1,5 milliárd forintos támogatási programot indít a kkv-k számára annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók egyetlen
Nem semmi, micsoda extrával rukkoltak elő az écsi hagyományőrzők: saját kolbásztöltő indulót írtak az idei évre! Hallgassátok meg, milyen lett ez a vidám, disznóvágáshoz illő videót fabrikáltak!
Az új BL-lebonyolításnak köszönhetően lerövidült a téliszünet a labdarúgás csúcssorozatában, és mostantól már januárban is szurkolhatunk a kedvenceinknek. Érkezik a ligaszakasz hetedik fordulója, amelyből a Sport TV nyolc mérkőzés is élőben közvetít. Többek között a Liverpool soron következő találkozóját is.Elképesztő izgalmakat tartogat még a Bajn
Egy papíron alacsony forgalmat bonyolító tetoválószalont kerestek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. A tetoválás elkészült, de nyugtát nem kaptak - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
Az Európai Bizottság (EB) szerint a Facebooknak, az X-nek és a YouTube-nak többet kell tennie az online gyűlöletbeszéd ellen. A Meta (Facebook), a Twitter (ma már X), a Google (YouTube) és más technológiai cégek évekkel ezelőtt megállapodtak abban, hogy többet tesznek az online gyűlöletbeszéd ellen egy frissített magatartási kódex keretében,
A Kite Zrt. február 10-14. között a 37. Növényvédelmi Szakemberek Továbbképzésén ismét lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők megismerjék a növényvédelemmel kapcsolatos legfrissebb kutatások és vizsgálatok eredményeit, valamint tájékozódjanak a pályázati lehetőségekről, innovatív megoldásokról.
Fontos adózási határidőkre kell figyelni a Nav tájékoztatása szerint, az év elején mindig különös figyelemmel érdemes lenni az adók és a járulékok kapcsolódó teendőire
Bizonyos munkakörök esetén fontos beszerezni a megfelelő védőfelszereléseket. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen minőséget képviselnek ezek az eszközök, kiváltképp ha a koponya védelméről van szó.
A Digitális Állampolgár (DÁP) azonosítási mód elérhető vált az első két piaci szolgáltatónál: az MVM Next és a Fővárosi Vízművek online felületeire már az állam által fejlesztett azonosítási megoldással is beléphetünk - írja a HWSW.
A Demján Sándor Program részeként az Exim-nél meghirdetett "Jövő Exportőrei Beruházási Hitel" keretében már 52,7 milliárd forint értékben fogadott be hiteligényeket a finanszírozó – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Magyarország is elnyerte az átmeneti QDMTT Safe Harbour státuszt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közzétett listán szereplő országok belföldi kiegészítő adói az előzetes elemzés alapján megfelelnek a globális minimumadó szabályainak, ezért a Magyarországon is működő multinacionális vállalatcsoportok a Magyarországon
Elindult Elon Musk Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának (Department of Government Efficiency, röviden DOGE) hivatalos honlapja, ezzel együtt pedig a dogecoin árfolyama is kilőtt, mivel a weboldal logója a coin híres kutyáját ábrázolja.