Az egyeztetésen szó esett a szélsőséges időjárás és szárazság okozta nehézségekről is. A gabona és olajos magvak esetében az ukrán termés az aszály miatt az előző évhez képest kevesebb lesz. 2021 rekord év volt Ukrajnában, de az idei évben a terméshozamok 30%-kal csökkentek.
A New World Development, Hongkong egyik jelentős ingatlanfejlesztő cége jelentős veszteségekről számolt be, ennek hatására pedig csúnyán megütötték a vállalat részvényeit.
Kilövésre felkészülni, vár a NASA és az 1960-as évek hidegháborús Amerikája. A Vigyél a holdra című film sikeréhez minden adott: a Scarlett Johansson - Channing Tatum páros, a szuper mellékszereplői gárda, egy kamu holdraszállás, és sok nevetés. A filmre már több mint 47 000 néző volt kíváncsi a hazai mozikban, mostantól pedig akár otthon is megnéz
Tűzeset, torlódások és útlezárások okoznak fennakadásokat több autópályán is országszerte. Az M3-as autópályán kigyulladt egy tehergépkocsi, az M7-esen a Kőröshegyi-völgyhidat pedig karbantartás miatt lezárták. Több útszakaszon is jelentős torlódás alakult ki az erős reggeli forgalomban - derül ki az Utinform összeállításából.
A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) programot a Magyar Nemzeti Bank 2017-ben vezette be, a bankok önkéntesen csatlakozhatnak. A program célja az, hogy átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és könnyebben összehasonlíthatóvá tegye a lakáshiteleket.
A Sanofi legújabb szklerózis multiplex (SM) elleni gyógyszerjelöltje vegyes eredményeket mutatott a késői stádiumú klinikai vizsgálatokon. A tolebrutinib nevű kísérleti tabletta nem bizonyult hatékonyabbnak a cég már forgalomban lévő Aubagio nevű készítményénél a visszaeső-remittáló SM kezelésében.
A hazai hagyományos, nagy növényekre (gabonafélék, olajnövények) alapozott szántóföldi növénytermesztés az elmúlt években meglehetősen nehéz helyzetbe került. Ennek okai összetettek.
Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója végre válaszolt azokra a vádakra, amelyek szerint komoly profitot szerez etherje értékesítéséből. Buterin cáfolta azokat az állításokat, amelyek több millió dollárnyi ether személyes haszonszerzés céljából történő eladására vonatkoztak. Hangsúlyozta, hogy etherjének egy részét azért adta el, hogy különféle
A vidéki iskolák helyzetét számos probléma sújtja, melyek közül a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása csak a jéghegy csúcsa - írja a HelloVidék.
Becslések szerint mintegy 150 ezer tonnával kevesebbet takarítanak be almából a tavalyinál, ami még a haza fogyasztásra sem lesz elegendő. Közben az uniós termés is gyengébb az átlagosnál. Jókora drágulás jöhet, amit a duplázódó felvásárlási árak is előjeleznek.
Az eurózónában 6,4 százalékra csökkent a munkanélküliség júliusban a júniusi 6,5 százalékról, miközben az Európai Unióban 6 százalékon stagnált - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
Kezdődik a tanév, ezzel pedig rendkívül fontossá válik, hogy kinek és mennyit kell fizetni a menzáért. Ha minden jól megy, idén nem kell drágulásra számítania annak, akinek mégsem jár kedvezmény írja az Eduline.
Júniusban 1,1 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, májushoz képest az export kiigazított volumene 2,4, az importé 4,7 százalékkal nőtt.
A hatékony betakarítás nemcsak nagy teljesítményű kombájnokat, de megfelelően szervezett logisztikát is igényel. A menet közbeni magtartályürítéssel a betakarítógépek napi teljesítménye terménytől függően akár 15-35%-kal is növekedhet. Ahhoz, hogy ezt zökkenőmentesen, minden betakarítási körülmény közt biztonságosan meg lehessen valósítani, elenged
Az árukereskedelmi platformok éles kritikát fogalmaztak meg a földgáz, a hidrogén és a kritikus ásványi anyagok beszerzésének központosítására vonatkozó uniós javaslatokkal kapcsolatban. Az iparági vezetők, például az Enmacc és a MetalsHub bürokratikus túlkapásként ítélték el a terveket, azzal érvelve, hogy az EU-t kereskedelmi versenytárssá változ
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 328,48 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 72 865,31 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok változását a Pénzcentrum oldalán is követhetik.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 393 forinton jegyezték a péntek esti 392,52 forint után. A dollár jegyzése 355,50 forintra erősödött 354,99 forintról, a svájci frank pedig 417,86 forintról 418,56 forintra drágult. Az euró 1,104
Benjámin Netanjahut széles körben azzal vádolják, hogy a kormány vallásos jobboldali kabinettagjainak ellenkezése miatt annyi feltételt fűzött a tárgyalásokhoz, hogy lehetetlenné válna a tűzszüneti megállapodás. Friss hírek az izraeli háborúról.
Hétfőn 393 körül ingadozik az euró/forint kurzus. Ezen a héten kifejezetten fontos makrogazdasági adatok érkeznek, amelyek a forint árfolyamát is érdemben befolyásolhatják.
Újabb közúti razzia indult a II. kerületben, mert mostanában többen drága sportautókkal versenyeznek, driftelnek. Az önkormányzat a már meglévő 7 fix sebességmérő trafibox mellé a rendőrséggel együttműködve újabb eszközöket telepít.
Több mint egy éve a leglassabban nőtt a feldolgozóipari tevékenység Oroszországban idén augusztusban, amikor lassult a termelés, az új megrendelések és a foglalkoztatás növekedése a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
A tavalyi visszaesés után idén a hazai lakáspiac forgalma igen biztató képet mutat, még kontinentális összevetésben is. Éves szinten az előzetes adatok szerint bő harmadával, az előző negyedévhez képest közel ötödével bővült a hazai tranzakciószám január és március között. Ám még ezzel is távol vagyunk a korábbi években megszokott piaci pezsgéstől.
Több mint 1 millió turista 2,9 millió vendégéjszakát töltött Szlovénia szálláshelyein 2024. júliusban, a magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 47,6 pont lett - jelentette az Üzleti Jelentések a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Augusztusban a válaszadók az előző hónaphoz képest zsugorodásról számoltak be.
Napjainkban az otthoni automatizálási eszközök ugyanúgy szólnak a felhasználói kényelemről, mint az áramfogyasztás megtakarításáról. A lengyel F&F márka olyan megoldásokat kínál, amelyekkel mindkét cél megvalósítható.
Az elmúlt időszakhoz képest kifejezetten aktív az orosz-ukrán front. A kurszki orosz területre betörő ukrán csapatok továbbra is őrzik pozíciójukat és lassan haladnak előre. Eközben viszont a betöréssel nem érték el azt a célt, amit szerettek volna, tehát elvonni az orosz egységeket a front meglévő szakaszairól. A friss hírek szerint a jól ismert “