Csendesen indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken a heti adatdömping előtt, a Stoxx600 a nap végén alig mutatott elmozdulást a pénteki záróértékéhez képest, miközben a Ftse100 0,2%-ot süllyedt, a CAC40 ugyanennyit emelkedett, a DAX pedig 0,1%-kal új csúcsra tört.
A második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,2%-kal zsugorodott az előző negyedévhez képest. A visszaesés mértéke megegyezik a július végén közölt előzetes adattal, a mai, bővített adatközléssel már azt is láthatjuk, hogy hol teljesített igazán gyengén a magyar gazdaság.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 II. negyedévében a nyers adatok alapján 1,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján a gazdaság telje
Arany Oroszlán-életműdíjjal ismerték el Peter Weir ausztrál filmrendező pályafutását hétfőn a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. "A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál és Arany Oroszlán-életműdíja a filmipar folklórjának része. Nagy megtiszteltetés, hogy rendezőként méltónak találtak az életműdíjra" – idézte a fesztivál honlapja a Holt költők
Virágzik Oroszország kereskedelme Indiával, és a kétoldalú fizetési tranzakciók zökkenőmentesen zajlanak - mondta Anatolij Popov, a legnagyobb orosz pénzintézet, a Sberbank vezérigazgató-helyettese a Reutersnek. A bank kezeli az Indiába irányuló orosz export akár 70%-ának a fizetési tranzakcióit.
A kedden, szeptember 3-án este 7 és 8 óra közötti idősávra 999 eurós nagykereskedelmi áramár alakult ki, ami megegyezik a július közepi hőhullám idejének csúcsszintjével, és egyúttal extrém magas árnak számít.
A blokkláncok globális és átlátható digitális környezetet kínálnak, ahol a felhasználók másodpercek alatt, alacsony költséggel hajthatnak végre tranzakciókat. Az elmúlt öt évtizedben a fizetési szektor a világ egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő ágazatává nőtte ki magát. Egy problémával azonban szembesül – az ágazat még mindig 50 éves technol
Az első negyedévi 0,7 százalékos növekedés után 2024. április–júniusban az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye – a statisztikai hivatal közzétette a második negyedévi részletes Gdp-adatsort.
A Huawei bemutatta átfogó digitális egészség- és fitnesztechnológiai rendszerét, a Huawei TruSense-t, amely jelentős előrelépést képviselhet a pontos és fejlett egészségfigyelés terén. A rendszer több mint hatvan egészségügyi mutatót mér, az adatokat pedig egy algoritmus elemzi, amely kiértékeli a felhasználó jóllétét és stresszszintjét – segítve a
Az agrárszakképző intézményekbe 3532 diák iratkozott be a 2024-2025-ös tanévre, a felnőttoktatásban résztvevőkkel együtt 4200-an kezdik meg a tanulmányaikat ezen a területen - mondta az agrárminiszter hétfőn Hajdúböszörményben.
Újabb jelentős tranzakció készül az európai raktárlogisztikai piacon, miután a Blackstone magántőke-alapkezelő megállapodott egy 80%-os részesedés megvásárlásáról egy európai raktárportfólióban. A Burstone által üzemeltetett ingatlanegyüttes értéke 1,1 milliárd euró - írja a Reuters.
A második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal zsugorodott az előző negyedévhez képest. A visszaesés mértéke megegyezik a július végén közölt előzetes adattal, a mai, bővített adatközléssel már azt is láthatjuk, hogy hol teljesített igazán gyengén a magyar gazdaság – írja a portfolio.hu.
Közzétette a második negyedéves GDP részletes adatait a statisztikai hivatal. A magyar gazdaság teljesítményét az ipari termelés húzta le, de a mezőgazdaságban is komoly visszaesés volt.
Kazuo Ueda, a Bank of Japan kormányzója a kormányzatnak benyújtott egy dokumentumot, amely szerint a központi bank folytatja a kamatemelést, ha a gazdaság és az árak a BOJ által vártaknak megfelelően alakulnak – írja a Bloomberg.
Napjainkban olyan érzés kerítheti hatalmába az embert, hogy az energetika világában egyre inkább a hálózatokról szól minden. Az elektromos infrastruktúra sürgős korszerűsítése több okból is elengedhetetlen, a hálózat klasszikus fejlesztése azonban ma már önmagában nem megoldás; a megoldókulcs része lehet a mikrogrid is. Ezek a hálózati függést csök
Az utóbbi években a mind nagyobb teret nyerő mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások egyre inkább megmozgatják a cégek fantáziáját is. Sok vállalkozás bevezette már az MI-t, hogy segítse, gyorsítsa vagy épp hatékonyabbá, költségtakarékosabbá tegye a vállalat működését, a szakember azonban arra figyelmeztet, hogy az ilyen alkalmazások bevezet
Az MVM Csoport részesedést szerzett a világ egyik legnagyobb mélytengeri földgázmezőjében, miután pénteken lezárult az MVM Csoport és az azerbajdzsáni állami tulajdonú Southern Gas Corridor CJSC közötti tranzakció - közölte az MVM az MTI-vel.
Az utolsó fordulóban több közgazdász verseng az Európai Bizottság versenyjogi főközgazdászának pozíciójáért. A Pierre Régibeau nyugdíjba vonulása óta egy éve betöltetlen, és nehezen találták meg az utódját: különösen azután, hogy Margrethe Vestager, a Bizottság ügyvezető alelnöke eredeti jelöltje, a neves amerikai közgazdász, Fiona Scott Morton kie
Ma megdőlhet a napi maximum hőmérsékleti rekord - hívja fel a figyelmet a HungaroMet. A meteorológiai szolgálat időjárás-előrejelzése mellett számos magyar megyére figyelmeztetést adott ki magas középhőmérséklet miatt.
Már nem is reménykedhetnek az utazásban azok a károsultak, köztük magyarok is, akik az FTI utazási irodával készültek nyaralni, de alighanem futhatnak a pénzük után is. Európa harmadik legnagyobb utazásszervezője hivatalosan is fizetésképtelenné vált.
A Volkswagen-konszern a rossz gazdasági mutatók miatt nem zárja ki az üzembezárásokat és az elbocsátásokat a VW márka költségcsökkentési programjának keretében, és ezzel összhangban fel fogja mondani a jelenleg érvényben lévő, a kényszerelbocsátásokat 2029-ig kizáró munkahelyvédelmi megállapodást is – adta hírül az MTI a vállalatra hivatkozva. A Wo
Megkezdődött a "MOONSTAR 2024" többnemzeti harcászati gyakorlat A Magyar Honvédség (MH) "Moonstar 2024" elnevezéssel többnemzeti harcászati gyakorlatot tart szeptember első felében a Központi Gyakorló- és Lőtéren ("0" pont és Kőrös-hegy) - számolt be a Honvédelmi Minisztérium alapján az Országos Sajtószolgálat.
2020 áprilisában kezdte el először újraindítani a gazdaságot a magyar kormány. Egy év kihagyást leszámítva erre ismét szükség van, pedig tavasszal még azt mondták: újraindult a magyar gazdaság.
A japán munkaerőpiac egyik legújabb jelensége a felmondási ügynökségek megjelenése, amelyek segítenek a munkavállalóknak stresszmentesen elhagyni munkahelyüket. A japán munkakultúrában hagyományosan nehéz felmondani, mivel ez a tiszteletlenség jeleként értelmezhető, a koronavírus-járvány után azonban egyre többen kezdték el átértékelni a karrierjük
A Volkswagen konszern már nem zárja ki az üzembezárásokat és az elbocsátásokat a VW márka költségcsökkentési programjának keretében, és ezzel összhangban fel fogja mondani a jelenleg érvényben lévő, a kényszerelbocsátásokat 2029-ig kizáró munkahelyvédelmi megállapodást is - jelentette be a vállalat hétfőn.
A második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,2%-kal zsugorodott az előző negyedévhez képest – írja a Portfolio.hu. A visszaesés mértéke megegyezik a július végén közölt előzetes adattal, a mai, bővített adatközléssel már azt is láthatjuk, hogy hol teljesített igazán gyengén a magyar gazdaság. A Portfolio.hu elemzése szerint a Gdp terme
Luxusszállodák és tengerparti villák kertjeit hódították már meg világszerte az exkluzív megjelenésű, kézzel készített műfüves szobrok, melyek mostantól már Magyarországon is elérhetőek. A Grassbear műalkotások készítésével mindössze három kézműves mester foglalkozik a Távol-Keleten, így a leendő tulajdonosok biztosak lehetnek benne, hogy ritkaság
Szokás mondani, hogy minden csoda három napig tart - nos, egyelőre nem okoz csalódást ezügyben az új magyar sztárrészvény, az MBH Jelzálogbank ugyanis a pénteki és a tegnapi szárnyalást kövezően ma is begyújtotta a rakétákat.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok alapján 1,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a
Egyre többen jelentkeznek az ország számos pontján területvédelmi tartalékosnak, tovább erősítve a Magyar Honvédség tartalékos állományát – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn Gödöllőn.
Bár a BUX indexnél nem láthatunk nagy elmozdulást a kereskedés első fél órájában, azonban az egyedi papírok szintjén van egy nagyon izgalmas sztori: a csütörtöki gyorsjelentését követően szárnyal az MBH Jelzálogbank részvénye, a rali ma is kitart, így a csütörtöki záróárfolyamhoz képest már közel 70 százalékot ugrott a sztárrészvény.
Bár már 4 éve adott a lehetőség, még mindig kevesen gondolnak arra, hogy a behajthatatlan követelésekre megfizetett áfát visszakérjék az adóhatóságtól. Érdemes pedig megfontolni ezt a lehetőséget, mert az ehhez szükséges eljárás nem bonyolult, és a legtöbb esetben sikeresen zárul – tájékoztat a Niveus Consulting Group.