A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt és az Országos Mentőszolgálat Alapítványt megelőzve a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány kapta a legnagyobb összeget az szja 1 százalék felajánlásokból.
A munkaképes korú európaiak számának feltartóztathatatlan csökkenése az elkövetkező évtizedekben óriási terhet ró majd a jóléti rendszerekre és az államháztartásra - derül ki abból a jelentésből, amely a demográfiai időzített bombáról szóló, e héten folytatandó uniós megbeszélések alapját képezi.
Rekordszámú, több mint 3,7 millió első tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly az Európai Unió területén nem EU-s állampolgároknak, 4,7 százalékkal többet, mint 2022-ben - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat csütörtökön közreadott jelentéséből.
Lapunk megtudta, hogy a Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Józsefvárosi Önkormányzat keresetét abban a sajtóperben, amelyet a VIII. kerület a „Választási csalás: szavazatvásárlással trükközhettek” címmel az Indexen megjelent, Pikó András polgármester személyét érintő júniusi cikk ügyében indított a lap ellen.
Az inspiráció életünk szerves része. A reggeli kávéból ugyanúgy ötletet meríthetünk, mint egy tartalmas beszélgetésből, vagy éppen a világ legjobb női sakkozójának életútjából, aki kisugárzásával emberek millióit inspirálja. Ezt a belső motivációs erőt hozza el nekünk az említett sakklegenda – Polgár Judit – a jubileumi Világsakkfesztiválra. Töltőd
A nyár folyamán több alkalommal érkeztek jelentések a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből, az olaszsáska elszaporodásával és az általa okozott jelentős károkkal kapcsolatban. Az elmúlt két év meleg időjárása kedvezett a sáskák szaporodásának, és várhatóan a következő évben tovább növekszi
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposváron megrendezett gólyatáborában mutatkozott be a leendő hallgatóknak és a sajtónak egy új kezdeményezés
Az automatizált kereskedési rendszerek egyre népszerűbbé váltak a kriptovaluta piacon, mivel lehetőséget kínálnak arra, hogy az emberek előre meghatározott szabályok alapján, emberi beavatkozás nélkül kereskedjenek. Az algoritmusok által vezérelt robot kereskedési rendszerek hatékony megoldást nyújtanak a volatilis piacokon történő kereskedéshez, é
A nyár végére befejeződtek a szivattyús energiatározó létesítésének lehetőségét vizsgáló kutatófúrások Borsod és Heves vármegyékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői Facebook-bejegyzésében.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Joseph Heneghant, a Revolut Bank vezérigazgatóját, valamint Vytautas Dantát a bank vezérigazgató-helyettesét és Léder Tamást a Revolut magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatóját - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az MNB összesen 32,5 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és leányvállalatára a korábbi felügyeleti határozatokban foglalt intézkedési kötelezettségek elmulasztása miatt. A feltárt szabályszegéseknek nem volt jelentős hatásuk a biztonságos működésre, az ügyfélkörre, illetve a pénzpiacra sem, ugyanakkor az MNB ismételten előírta a jogsért
Brazília azonnali fizetési rendszere külföldre terjeszkedik, a Klarna és a Stripe pedig hosszú spekulációkat követően tényleg tőzsdére léphet? A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető Qayum Dánielt és Vargha Dánielt, a Peak tanácsadóit látja vendégül, akikkel a Brazil Pix nemzetközi terjeszkedéséről, valam
Felvásárolja a Mastercard 2,65 milliárd dollárért a Recorded Future nevű globális kiberbiztonsági céget, hogy erősítse a fenyegetések felderítésére irányuló képességeit – jelentette be a kártyatársaság, amelynek részvényárfolyama 0,4%-os csökkenést mutat a hír megjelenése után.
A WHC Csoport bemutatja legújabb fejlesztését, a „DEasy” névre hallgató applikációt, amely teljeskörű online ügyintézést kínál diákok és munkáltatók számára egyaránt.
A munkaképes korú európaiak számának feltartóztathatatlan csökkenése az elkövetkező évtizedekben óriási terhet ró majd a jóléti rendszerekre és az államháztartásra - derül ki abból a jelentésből, amely a demográfiai időzített bombáról szóló, e héten folytatandó uniós megbeszélések alapját képezi.
Az összes kriptovaluta együttes piaci kapitalizációja visszapattant a közelmúltbeli veszteségekből, és ismét átlépte a 2 billió dollárt. Vajon a bitcoin és az altcoinok újra felélesztik a bikapiacot? A bitcoin még mindig a szeptemberi hullámvölgyben van. Ez egy olyan hónap, amely jellemzően a legrosszabb hozamokat termeli a bitcoin tulajdonosok szá
Ha fokozódnak az amerikai gazdaság nehézségei, akkor ezúttal nem lesz olyan szereplő, aki hatékonyan kisegíthetné a gazdaságot, erre ugyanis a monetáris és a fiskális politika sem lesz képes – figyelmeztetett Zsiday Viktor a Hold Alapkezelő csütörtöki webinárján.
Nem egyértelmű, hogy az uniós helyreállítási alap miként járul hozzá az éghajlatpolitikai fellépéshez és a zöldátálláshoz, ugyanis hiányosságok mutatkoznak az éghajlattal kapcsolatos intézkedésekre vonatkozó mérföldkövek és célok, a tényleges kiadásokról való beszámolás, valamint egyes zöld minősítésű projektek környezetbarát jellege terén - közölt
Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Október 9-én kezdődik, és egészen 22-éig várja az érdeklődőket a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. Az eseménysorozat névadójának szellemiségében összeállított programon a klasszikus és kortárs zene nemzetközi sztárjai, műfajteremtő formációk és a maguk területén kiemelkedő alkotók érkeznek Budapestre Francesco Tristanótól a Roya
Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
A 2023-as év két fiziológiai és orvosi Nobel-díjasa, Karikó Katalin és Drew Weissman mellett a világ több más vezető mRNS-kutatója is részt vesz azon a tudományos konferencián, melyet a Novo Nordisk Alapítvány támogatásával rendeznek novemberben a Szegedi Tudományegyetemen (Szte).
Az idei nyár volt a legmelegebb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 2,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a Facebook-oldalán.
Talán sokakban még mindig van kérdés azzal kapcsolatban, milyen is lesz a szeptember 17-én induló labdarúgó megújult Bajnokok Ligája. Petur András elmagyarázza röviden és érthetően. Ez csak a bevezető epizódja egy sorozatnak, amelyben a Sport Tv kollégái mesélnek majd a Bajnokok Ligájával kapcsolatos emlékeikről. Az első fordulóból szeptember 17-19
Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, az Országház Főrendiházi Üléstermében szeptember 12-én. Idén a védjegyhasználatot és a kitüntetést 32 pályázó 38 pályázata érdemelte ki.
Harmadszor sóhajthatnak fel a gyógyszercégek az Európai Bíróság Novo Nordisk ügyében hozott, a teljes iparág által nagyon várt ítéletének köszönhetően. Milliárdokkal csökkenhet visszamenőleg a teljes szektor áfa terhe, hangsúlyozzák a Baker McKenzie ügyvédei, dr. Riszter Gergely és dr. Bodrogi-Szabó Tímea.
A Waberer's International Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata, a WPL-Log Zrt. nyerte meg a Magyar Posta új csomaglogisztikai központjának fejlesztésére kiírt tendert - közölte a Waberer’s csütörtökön az MTI-vel.