A Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy 1 millió forintos ár alatt milyen használt autókat keresnek a magyarok. A toplista átlagéletkora 20,7 év (majdnem 5 évvel több a hazai járműállomány átlagéletkoránál), átlagára pedig 518 750 forint.
Hétfőn az amerikai szünnap miatt nem sok történt a kötvény- és devizapiacokon, az európai hozamok kissé emelkedtek, lekövetve a pénteki, már az európai zárás utáni hozamemelkedést a tengerentúlon.
A Portfolio és az EOS közös szervezésű félnapos konferenciája a kintlévőség-kezelés egyik fontos hazai szakmai eseménye, amelyet immár 9. éve rendezünk meg. Idén szeptember 18-án is vezető szakértők adnak gyakorlatban hasznosítható pénzügyi-, jogi-, és technológiai tanácsokat a követeléskezelési folyamatok versenyképességének javítására. A rendezvé
A Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok hétfőn Budapesten, az oktatásért felelős Belügyminisztérium épülete előtt.
Hamisított e-mailben élnek vissza Müller Cecília országos tisztifőorvos nevével - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A 2024 nyarán indult Otthonfelújítási Program nagyon jó lehetőséget biztosít az 1990 előtt épült lakóingatlanok háztulajdonosok számára, hogy állami támogatással javíthassák otthonuk energiahatékonyságát. Gyakran felmerül a programmal kapcsolatosan a „kulcstermék” kifejezés, ennek jártunk most utána.
Az utóbbi években Magyarország is hatalmas sikereket ért el a pénzügyi rendszer digitalizálása terén gondoljunk csak a négy és fél évvel ezelőtt indult azonnali fizetési rendszerre, amely a korábbiakhoz képest sokkalta gyorsabbá és könnyebbé tette az átutalások lebonyolítását. A fejlődésnek azonban árnyoldala is van az utóbbi időszakban egyre többs
Az RTL és a TV2 is találhat a számára örömteli elemeket a vasárnapi nézettségi adatokban. Az RTL-en a Sztárbox, a TV2-n az Ázsia Expressz és A Kísértés indította az őszi tévés szezont. A mögöttünk álló 35. hét döntően még a nyári műsorrendben telt, azonban vasárnap az RTL és a TV2 is elindította az őszi tévés
Október 1-jétől Budapest is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, a háziorvosok hétköznap délután 4 és este 10 óra között vesznek részt az ügyeletben – mondta az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Békássy Szabolcs közölte: vidéken több hónapos tapasztalat gyűlt össze az új s
A hírességekre hatalmas kihívások várnak A Fort Boyard – Az erőd falai között, és végre az is kiderül, hogy kik azok, akik az első héten versenybe szállhatnak a győzelemért. Szeptember 16-án érkezik A Fort Boyard – Az erőd (Gyártó: Paprika Services) az Rtl -re. A műsor nem ismeretlen a nézők számára, hiszen egy elismert
Hamisított e-mailben élnek vissza Müller Cecília országos tisztifőorvos nevével - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) kedden az MTI-vel.
Az ESG Szövetség 2024.08.28-án megtartotta Alakuló közgyűlését a magyarországi fenntartható üzleti gyakorlatok előmozdítása érdekében. A közgyűlésen a tagok elfogadták az új alapszabályt, megválasztották az elnökség és a felügyelőbizottság tisztségviselőit, valamint megvitatták a 2024-es stratégiai programot.
Olvasónkban felmerült a kérdés: megbízási szerződés megszűnésekor, a megbízási díj szerződés szerinti kifizetése után a kifizetőnek milyen adminisztratív kötelezettségei vannak; szükséges-e kilépő papírokat, illetve tb-kiskönyvet a megbízási jogviszony esetében is (hasonlóan a munkaviszonyhoz) átadni. A kérdésre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jo
A Rolls-Royce részvényei a mai emelkedéssel részben visszahozták a tegnapi zuhanást, ami azt követően indult be, hogy a Cathay Pacific légitársaság műszaki problémákat fedezett fel a brit gyártó hajtóműveit használó repülőgépeinél. A 15 hajtóműalkatrész-hibás Airbus A350-es repülőgép közül három gépet már megjavítottak, a többit pedig várhatóan sze
A 24.hu cikke szerint a német autóipart komoly kihívások elé állítja az olcsó kínai elektromos autók piaci térnyerése, ami akár gyárbezárásokhoz és elbocsátásokhoz is vezethet.
Luxusszállodák és tengerparti villák kertjeit hódították már meg világszerte az exkluzív megjelenésű, kézzel készített műfüves szobrok, melyek mostantól már Magyarországon is elérhetőek. A Grassbear műalkotások készítésével mindössze három kézműves mester foglalkozik a Távol-Keleten, így a leendő tulajdonosok biztosak lehetnek benne, hogy ritkaság
A rangsor élén álló Mexikóban az emberek évente átlagosan 276 nyolcórás munkanapot dolgoznak le, ami évente 2207 munkaórát jelent. Magyarország az erős középmezőnyben foglal helyet a Visual Capitalist (VC) gazdasági hírportál által közzétett adatok szerint.
Az ingyenesen elérhető EgészségAblak mobilalkalmazás egyre nagyobb teret hódít a hazai egészségügyi rendszerben. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg 95 rendelőintézetben - köztük 15 fővárosi intézményben - lehet időpontot foglalni az applikáción keresztül. Ez a szám fokozatosan emelkedik, bár a növekedés üteme egyelőre mérsékeltnek
Sikertelen tranzakcióról szóló levelet küldenek csalók egy valódi OTP-s dolgozó nevében. Ha a csatolmányban meg akarja nézni az ügyfél a részleteket, kártékony programot telepítenek a gépére.
Az augusztus 5-i, globális tőzsdei zuhanás ellenére stabil hónapot zárt a Budapesti Értéktőzsde. A BÉT vezető indexe, a BUX júliushoz képest végül enyhe, mindössze 1,6 százalékos csökkenéssel fejezte be az augusztust. Az azonnali részvénypiac forgalma több mint 233,7 milliárd forintot tett ki. Ez napi átlagban 11,7 milliárd forintnak felel meg. Aug
Az Alteo csoport 2024 első fél évében 49,7 milliárd forint árbevételt ért el, 15 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 34 százalékkal 5,8 milliárd forintra csökkent főként a csökkenő világpiaci árak hatására. Közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói, Sturm Ádám és Vellai Tibor új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés olyan csúcspontját, ami után a szervezet gyors hanyatlásnak indul.
A patika nélküli kistelepüléseken különösen jól jönne az éjjel-nappal elérhető automata, de a gyógyszertárak számára is új értékesítési csatorna nyílhat hamarosan… Teljesen átalakíthatják a hazai gyógyszer- és drogériapiacot a gyógyszerautomaták, amelyekből jelenleg két, kísérleti készülék működik, hamarosan azonban jóval több lehet belőlük. A Medy
A WazirX indiai kriptotőzsde annyira nem igazán ismert Európában, de olyan hírt közöltek most a felhasználóikkal, ami mindenképpen említésre méltó és egyben szomorú is. A kriptotőzsde felhasználói azt a tájékoztatást kapták ugyanis, hogy egy júliusi 234 millió dolláros kárral járó hackertámadást követően valószínűleg elveszítik a platformon lévő pé
Többen jelezték Igazgatóságunk felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található.
Második alkalommal hirdeti meg pályázatát az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja, amelyen a 2024-es év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit díjazza több kategóriában is.
A Nébih felhívja az engedélytulajdonosok figyelmét, hogy módosult a növényvédő szernek nem minősülő készítmények összetételére vonatkozó korábbi rendelkezés. Ezentúl az e körbe tartozó készítmények egyszerű anyagokat is tartalmazhatnak, azonban ehhez az engedélytulajdonos kiegészítő nyilatkozata szükséges.
Az infláció megetette a háztartások tartalékait, amit most próbálnak visszaépíteni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése szerint mindenki takarékoskodik, kivéve egy szűkebb magas jövedelmű réteget. Az új hitelt tervezők aránya ugyan csökkent, viszont akik mégis megteszik ezt, azok sokkal többet vesznek fel, mint egy éve.
Úttörő jelentőségű döntés keretében az európai tisztviselők pénteken megállapodtak abban, hogy az európai repülőtereken működő légitársaságok számára új zöld jelentéstételi kötelezettségeket írnak elő. A vitatott intézkedések, amelyeket az iparág ellenzett, előírják, hogy a légitársaságoknak az éves széndioxid-kibocsátásuk mellett a sugárhajtóművek
9 hónap alatt 100 ezer új kincstári számlát nyitottak és 115 milliárd forintnyi értékpapírt vásároltak a magyar megtakarítók - közöltre egy friss Facebook-bejegyzésben Varga Mihály.
Egy hónappal azután, hogy augusztustól Szlovénia is elkezdte vásárolni az azeri földgázt, szeptember 1-től Horvátország is erre az útra lépett, így a térségünkben már a tizedik ország vásárol Azerbajdzsántól.
Néhány nappal azután, hogy élesedett a diákok iskolai mobilhasználatát tiltó szabály, megjelent egy friss belügyminiszteri rendelet a pedagógusok iskolai mobilhasználatáról is.
Továbbra is az oktatási piac sztárjai az MBA (Master of Business Administration) képzések: az erős nemzetközi versenyben a magyar szereplők is jól teljesítenek. A Budapesti Corvinus Egyetemen 25 éve indították az első MBA képzéseket, amikkel elsősorban olyan közép- és felsővezetőket céloznak, akik karrierjük építésén túl üzleti látásmódjukat, cégve