Kína azt tervezi, hogy akár 142 milliárd dollár tőkét juttat a legnagyobb állami bankokba, ami növelheti a likviditást, és közvetetten ösztönözheti a bitcoinba való befektetést. A kormány célja, hogy a tőkeemeléssel növelje a bankok hitelezési kapacitását, amely fontos szempont lehet a gazdasági növekedés elősegítésekor – különösen most, amikor az
Az Intel továbbra is meghatározó szereplő a gamer PC-k piacán - a processzorok többségét az Intel gyártja. Ezek integrált grafikus kártyákat tartalmaznak. Az Intel felett azonban, már ami a különálló (diszkrét) grafikában való jelenlétet illeti, úgy tűnik, eljárt az idő.
Meglepte a nyugdíjas szervezeteket az OECD számára szinte titokban, de mindenképpen társadalmi egyeztetés nélkül összeállított nyugdíjreform-tervezet, amiből kiderül egyebek között, hogy a kormány jelentősen szigorítaná, sőt akár meg is szüntetné a "nők 40" rendszerét. A napokban napvilágot látott írásban a nyugdíjkorhatár megemelése is reális cél
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló információk, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását – közölte honlapján a Nébih.
Az UEFA Bajnokok Ligája az RTL Magyarország közvetítésében az RTL+ fizetős streamingplatformon lesz látható és októbertől kizárólag az RTL+ Premium felületén lehet követni élőben a mérkőzéseket. Az RTL Magyarország pénteki közleménye szerint az UEFA Európa-liga és az UEFA Konferencia Liga RTL-es élő mérkőzései szintén csak az RTL streamingplatformj
Az Egyesült Államok Kongresszusa törvényjavaslatot fogadott el, amely potenciálisan betilthatja a Dji drónok használatát. A Képviselőház elfogadta a "Ccp drónok elleni törvényt", amely felveszi a Dji drónokat a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (Fcc) által lefedett listára.
Újabb izgalmakkal és drámákkal teli hét telt el az Ázsia Expressz versenyében. A ma esti hajszán ismét három párosnak kell megküzdenie azért, hogy továbbra is esélye legyen megnyerni a kaland-reality 15 millió forintos fődíját.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1 százalékra csökkentette az alapkamatot a svájci jegybank, amit a csökkenő inflációs nyomással indokolt a jegybank elnöke.
Észak-Korea sejthetően azon szorgoskodik, hogy elnyerje a BRICS-országok szimpátiáját, ezzel is bizonyítva a csatlakozásra vonatkozó szándékai hitelességét. Nemrégiben például az ázsiai ország egyik vezető diplomatája kihagyta az ENSZ Közgyűlést egy BRICS-szel kapcsolatos esemény kedvéért. Elemzők szerint Kim Dzsongun efféle szövetségeken keresztül
A vizsgált 372 európai város közül Budapest 242., Pécs a 246., Veszprém a 254., Szeged a 274., Győr pedig a 295. helyen szerepel a levegőszennyezettség tekintetében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség új jelentése szerint.
Hatalmas megszorításhullámba kezdett a kormány, és legalábbis kérdéses, hogy ezt vajon csak a nagyívű projektek kapcsán fogjuk-e látni, vagy akkora a baj, hogy a lakosságon is le kell csapódni az elvonásoknak. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint valóban elkerülhetetlenek a megszorítások, és valószínűleg azt is hiába várjuk, hogy jövőre, a vála
Tragédiák alkalmával a laikusok gyakran áldozathibáztató kommentje a „minek ment oda”. Suhajda Szilárd élettörténetével és tragédiájával indul a Spektrum új sorozata, a Minek ment oda, amely arra keresi a választ, mi motiválja a hegymászókat, hogy oxigénpalack nélkül vágjanak neki a nyolcezres csúcsoknak. A sorozat 6 epizódjában ismert magyar hegym
Februártól júniusig folyamatosan emelkedett, ám júliusban megtorpant az átlagbér növekedő trendje a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.
Több mint 200 programmal, köztük látványos bemutatókkal és izgalmas előadásokkal várják az érdeklődőket az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) különböző karain a Kutatók éjszakáján pénteken.
Felfüggesztette az Energiahivatal az ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Kft. "f.a." földgázelosztói működési engedélyét, és az új gázév kezdetétől, tehát október elsejétől jövő április 1-ig kijelölte a konkrét gázelosztási pontra vonatkozó feladatok ellátására az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-S
A szürke-fekete bevételek korábban húsz százalék körüli aránya mára a tíz százalékhoz közelít, amiben az elektronikus számlázásnak komoly szerepe lehetett. A K&H Bank kis- és középvállalati (kkv) bizalmi index kutatása szerint a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló index második negyedé
Idén húsz éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Az évforduló alkalmából az Európai Bizottság szeptember közepétől “Boldog huszadikat, Magyarország!” szlogennel kommunikációs kampányt indított, amelynek célja az elmúlt két évtized eredményeinek méltó ünneplése. Ezen időszak alatt ugyanis a magyar bruttó hazai termék (GDP) több mint kétsz
A ma megjelent év/év alapú tokiói inflációs adat teljesen megegyezett a várakozásokkal, a mutató 2,2 százalékra csökkent a júliusban mért 2,6 százalékról.
Sorra jelennek meg a fontos makrogazdasági adatok Magyarországról. Hogy ezeket könnyen át lehessen tekinteni, a hivatalos adatokat feltöltöttük egy interaktív grafikonra, amelyből látszanak a fizetések és a munkaerő-változás dinamikája is.
Számos ország van a világon, amely sok almát termel, és az elmúlt évtizedekben végeláthatatlan küzdelmet folytatott azokkal kártevőkkel, amelyek tönkreteszik a termést. Ez a háború fordulatot vett.
Már érhető el a FilmBox+ új, továbbfejlesztett streaming szolgáltatása, amely megújult külsővel és új funkciókkal várja a felhasználókat. A fejlesztés során elsődleges szempont volt az intuitív élményt nyújtó felhasználóbarát kialakítás; a beépített új funkciók megkönnyítik a tartalmak böngészését és a kedvenc műsorok kiválasztását. A FilmBox+ stre
Felbukkant egy utoljára 1922-ben látott békafaj az ecuadori Andok déli részén. A Quitahuaycu természetvédelmi rezervátumban 2022-ben egy kutatóexpedíció során találtak rá a száz éve nem látott békafajra. Az újrafelfedezést a biológuscsoport genetikai elemzéssel erősítette meg. Kihaltnak hitt békafajra bukkantak A több évtizede „valószínűleg kihaltn
Eddig úgy tudtuk, a poszméhek szaglására csak a rovarirtó szerek hatnak negatívan, de a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete és a Würzburgi Egyetem közös kutatásából kiderült, a magas hőmérséklet is csökkenti a rovarok szaglását. Ez pedig a haszonnövényeink beporzására is komoly hatással lehet, vélik a kutatók.
Egy hét alatt közel 260 szabálytalanul közlekedő kamiont büntettek meg, és mintegy 150 millió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közúti ellenőrei – közölte a tárca.
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) egyik célja a nyugdíjrendszer reformja, melynek határideje 2025. március 31. A reform célja, hogy javítsa a nyugdíjrendszer megfelelőségét és fenntarthatóságát a demográfiai öregedés kihívásai közepette. A reform javaslatainak társadalmi egyeztetése szint
Benyújtotta Magyarország az Európai Beruházási Bankhoz azt a legalább 1 milliárd euróra szóló hitelkérelmét, melyből megújítanának több száz kilométernyi vasúti pályát.
Az eddigi betakarított mennyiség és a termésbecslések alapján biztosított a kukoricaellátás Magyarországon, behozatalra ezért nem lesz szükség - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Az elmúlt napok lendülete alábbhagyott a hét utolsó kereskedési napjára a magyar tőzsdén és egy mini korrekciót láthattunk, ennek eredményeként a nagypapírok közül az OTP és a Richter részvényei is estek.
Az ágazatnak jelenleg számos kihívással kell megküzdenie, többek között a magas villamosenergia-árakkal, az inflációval és a támogatások csökkenésével.
Az elmúlt hét alatt a Bitcoin hálózatra második rétegként épülő Stacks blokklánc natív tokenje, az STX 30%-os emelkedést mutatott. A kereskedési volumene szintén megduplázódott, felülmúlva a BTC szeptemberi teljesítményét. Az STX árfolyamának emelkedése többek között annak tudható be, hogy a közösség készül a „Nakamoto kiadásként” ismert frissítésr
Több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló, augusztus elsején érvénybe lépett uniós paktum vállalásait a megbízható és biztonságos mesterséges intelligencia-fejlesztés előmozdítása érdekében.