2024. szeptember 26. csütörtök

szept. 26
10:45
Mélypont fölé emelkedtek a fejlett hozamok, a forint 395-ös szint felett ingadozik (ProfitLine)
Tegnap különösebb hír nélkül 3-5 bázisponttal feljebb kerültek a kötvényhozamok a fejlett gazdaságok állampapírpiacain, így továbbra is 10- 20 bázisponttal a korábbi lokális mélypontok felett ingadoznak.
szept. 26
10:45
Gyors gyengülésbe kezdett a forint (Portfolio)
A dollár éles fordulatot mutatott szerda délután az euróval szemben, feltehetően a mai fontos amerikai jegybanki vezetői beszédekre is készülve, és ezzel párhuzamosan a forint is megbillent. Az euróval szemben kéthetes mélypontra bukott.
szept. 26
10:45
Két szakaszban korszerűsítik a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum épületeit (TőzsdeFórum)
Európai uniós és kormányzati támogatással, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében két szakaszban korszerűsítik a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum épületeit – tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerdán az MTI-t. Közleményükben kiemelték: a projekt célja a centrum által üzemeltetett épületek energiahaté
szept. 26
10:47
120 millió eurós hitelt kapott az Eximbank a KDB Bank vezette konzorciumtól (Portfolio)
Az Eximbank számára 120 millió euró összegű,  3 éves futamidejű, általános finanszírozási célokra használható hitelt folyósított a dél-koreai központú KDB Bank budapesti leányvállalata, a KDB Bank Európa Zrt. által vezetett konzorcium - közölte az Eximbank.
szept. 26
10:47
Szijjártó Péter: megkezdődött a teljes talajkiemelés a paksi bővítés keretében (TőzsdeFórum)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a paksi bővítés, ugyanis lezárult a talajszilárdítás és a résfalazás a leendő ötös atomerőmű-blokk alatt, így most megindult a teljes talajkiemelés – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, h
szept. 26
10:49
Erősödik a belső konfliktus az EKB-ban, jöhet a galambok diadala (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói körében egyre erősödik a kamatcsökkentés iránti igény a gyengülő gazdasági mutatók fényében. A Reuters hét forrása szerint az alacsonyabb kamatlábakat támogató galambok a jövő hónapban kamatcsökkentésért kívánnak harcolni, ami várhatóan a konzervatívabb héják ellenállásába ütközhet.
szept. 26
10:51
Megépült az ország legnagyobb e-mobilitási központja (vg.hu)
A budakalászi központ Ipar 4.0-technológiákat is használ.
szept. 26
10:51
Átadták az idei Green Pledge védjegyeket (Márkamonitor)
A Green Pledge kezdeményezést az Önszabályozó Reklám Testület (Ört), a Magyar Marketing Szövetség (Mmsz) és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) még 2022-ben hívta életre azzal a céllal, hogy a hazai marketing-, és reklámipar szereplői saját működésük és a marketing kommunikációs gyakorlatok készítése során még nagyobb figye
szept. 26
10:51
Előre a múltba: November rendezik a Techxpo 2024 (Mínuszos)
Új nemzetközi technológiai esemény debütál idén novemberben Budapesten, amely egyszerre szeretné megszólítani a szakembereket és a nagyközönséget. November 21-24. között, első alkalommal rendezik meg a TECHXPO 2024-et. A show tartalmas nemzetközi konferencia programmal várja a szakembereket, míg a nagyközönség látványos kiállítás keretében tekinthe
szept. 26
10:54
Partnertalálkozó és születésnap – 25 éves a hazai Kws (Agrárágazat)
A hibrideken és a vetésidőn sok múlik – az aszály ellenére is kiáll a kukorica mellett a nemesítő és a forgalmazó.
szept. 26
10:54
8 ezer helyett 700 fő utazik külföldre idén a "magyar Erasmus " programmal (Forbes)
Az Erasmus pótlására indított Pannónia program egyelőre jóval kevésbé népszerű, mint amire a kormány számított.
szept. 26
10:54
Új játékszabályokat akarnak? A Z generáció elvárásait kutatta a Bosch és a Richter (Gyártástrend)
A Z generáció szemszögéből járta körül a jövő és az innováció kérdéskörét idei közös közvélemény-kutatásában a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. A friss kutatási eredményeket a Bosch×Richter Innovátorok Napján mutatták be 2024. szeptember 25-én a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon. Az eseményen a GyártásTrend szerkesztősége is
szept. 26
10:57
Kutatók éjszakája – Több mint négyszáz program várja az érdeklődőket az SZTE-n (Alternatív Energia)
Izgalmas és változatos programokkal, több mint négyszáz rendezvénnyel várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én és 28-án – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
szept. 26
10:59
Árvíz – Az EP több finanszírozást sürget a természeti katasztrófákra való felkészülés megerősítéséhez (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament (EP) képviselői aggodalmukat fejezték ki a szélsőséges időjárási események, köztük az árvizek, hőhullámok és erdőtüzek növekvő intenzitása és gyakorisága miatt, és strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban több finanszírozást sürgettek az európai természeti katasztrófákra való felkészülés és reagálás megerősít
szept. 26
11:03
Rekordfogás: kokainnal átitatott gyümölcsszállítmányt tartóztattak fel Nagylaknál (Agroinform)
A szállítmányt lefoglalták és kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését.
szept. 26
11:03
Őszi nyaralás: egyre több magyar utazik főszezonon kívül (vg.hu)
Olcsóbb és kisebb a tömeg is.
szept. 26
11:06
Személyre szabott oktatás az online térben? A mesterséges intelligenciával hamarosan ez is lehetséges (ICT Global)
A Codecool forradalmasítja és hatékonyabbá teszi a digitális oktatást mesterséges intelligencia alapú, új platformjával. Kelet-Közép-Európa egyik meghatározó, digitális készségeket oktató szereplője egy olyan komplex megoldás fejleszt, amely egyszerre ötvözi az AI általános képességeit a személyre szabott oktatással és a nagy létszámú célcsoportok
szept. 26
11:15
A dolgozók negyedét túlterhelik a digitális eszközein érkező értesítések (HR Portál)
Minden negyedik dolgozó azt mondta, elveszettnek érzi magát az eszköze nélkül.
szept. 26
11:15
Kiterítették a lapokat Matolcsyék: brutális kárt okozhatott a magyar gazdaságnak az aszály (vg.hu)
Ismertették az MNB szeptemberi inflációs jelentését. A vártnál alacsonyabb idei növekedés okát is megtalálták.
szept. 26
11:21
Fontos helyről érkezett jóslat: hatalmas gazdasági növekedés jön, de... (Infostart)
Jövőre robusztus, de az eddig vártnál valamivel lassabb növekedést valószínűsít tevékenységi területén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
szept. 26
11:21
Budapesten üléseztek az európai energiaszabályozó hatóságok vezető fórumai (Alternatív Energia)
Az európai uniós villamosenergiapiac-integrációs projektek aktuális kérdései, valamint a jövőbiztos árampiaci modellről szóló tanulmány ütemterve is napirendre került az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) Közgyűlésének, valamint az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER) Szabályozók Tanácsának kétnapos budapesti ülé
szept. 26
11:21
Magas célár jött a Richterre - Történelmi csúcsra ugrott az árfolyam (Portfolio)
Az elmúlt napokban sorra döntötte a rekordokat a Richter árfolyama, ma pedig története során először 11 ezer forint fölé emelkedett. Közben érkezett egy magas célár is a gyógyszergyártó papírjaira. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentke
szept. 26
11:21
Feltuningolt minőségben nézhetjük a Jóbarátokat (MMonline)
1994. szeptember 22-én, 30 éve mutatkozott be a világnak Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross, azaz a Jóbarátok. Az évforduló alkalmából a sorozat már 4K-ban is elérhetővé vált a Maxon.A sorozat évfordulójára időzítve a Maxon különleges Jóbarátok gyűjtemény vált elérhetővé, amelyben többek között megtalálhatóak alegnézetebb epizódok,Chand
szept. 26
11:23
A játékkórházak ideje lejárt! - Ítéletet mondtak a hazai egészségügyről (Portfolio)
Az állam számára nagy anyagi terhet jelentő, és az ellátottakra veszélyt jelentő játékkórházakat, kórházparódiákat meg kell szüntetni - mondta Fábián Lajos, a VOSZ egészségügyi tagozatának elnöke a
szept. 26
11:24
“A trauma hatása, hogy lekapcsolódunk saját magunkról" (Digital Hungary)
A belső béke két összetevő nélkül lehetetlen: az egyik a szabadság, a másik, hogy ismerjük saját magunkat - kezdte előadását Dr. Máté Gábor, a világhírű magyar származású kanadai orvos szeptember 16-án a MOM Kultban. Szerinte a belső küzdelem és fájdalom legfőbb oka, hogy nem vagyunk saját magunk. De hogyan váltunk ilyenekké, és hogy érhetjük el a
szept. 26
11:27
Százéves kísérlet biztosíthatja a sör és a whisky jövőjét (Agrofórum)
Egy, még a nagy gazdasági világválság előtt megkezdett kísérletnek köszönhetően a kutatók pontosan meghatározták az árpa – a sör és a whisky alapanyaga – figyelemre méltó alkalmazkodóképességét biztosító géneket. Ezek a felismerések elősegítik a növény további fennmaradását a gyors éghajlatváltozás közepette.
szept. 26
11:33
Kitalálja, évente hány kiló élelmiszert dobnak ki fejenként a magyarok? (Piac és Profit)
Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölc
szept. 26
11:33
Egyre nagyobb a rali az európai tőzsdéken (Portfolio)
A héten bejelentett kínai stimulusok hatására folytatódott a rali a kínai részvénypiacokon csütörtökön is, ez pedig általában felfelé húzta az ázsiai tőzsdéket. Európában is emelkedéssel indult ma a kereskedés, a nap folyamán egyre nagyobb pluszba emelkedtek a vezető európai részvényindexek.
szept. 26
11:33
Több mint 35 millió forintot és WBO-övet vihet haza a Hell Boxing Kings győztese (vg.hu)
A HELL Boxing Kings győztesei a WBO övét vihetik haza a százezer dolláros fődíj mellett.
szept. 26
11:35
Fontos bejelentést tettek a globális óriásbankok, amit Pakson is megérezhetnek (Portfolio)
Bejelentette 14, globális szinten is óriásnak számító pénzügyi intézmény, hogy finanszírozással segítik a nukleáris kapacitások 2050-ig megháromszorozásának célkitűzését, ami így nagy lökést adhat a világnak a karbonmentes energiatermelés felé haladáshoz. A hír afelé mutat, hogy akár a Paksi Atomerőmű tervezett üzemidő hosszabbításában, vagy akár a
szept. 26
11:36
Forróbb nyarak, kevesebb beporzás: a rovarok szaglása is romlik a klímaváltozás miatt (Magyar Mezőgazdaság)
A klímaváltozás hosszabb és intenzívebb hőhullámai komoly veszélyt jelentenek a poszméhekre: a HUN-REN ATK és a Würzburgi Egyetem kutatása szerint a magas hőmérséklet jelentősen rontja a poszméhek szaglását, csökkentve a beporzási képességüket.
szept. 26
11:39
18 nap: ennyi lesz az Országgyűlés őszi ülésszaka (Adózóna)
A törvényhozási szezon szeptember 30-án indul, várhatóan Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával, amelyben a miniszterelnök a "gazdasági semlegességről" szőtt terveit ismételheti meg. Az Országgyűlés őszi ülésszakában amúgy mindössze 18 ülésnappal terveznek, és már december elején kezdődne a téli szünet, írja a hvg.hu
szept. 26
11:42
Ismét csökkentette az alapkamatot a cseh jegybank (TőzsdeFórum)
Negyed százalékponttal 4,25 százalékra csökkentette szerdán az alapkamatot a cseh jegybank – jelentette be Jakub Holas szóvivő a jegybanktanács ülése után Prágában. Ugyanilyen mértékű kamatcsökkentésre már augusztus elején is sor került. Legutóbb 2022 februárjában volt ilyen szinten az alapkamat – jegyezte meg a szóvivő. A jegybanktanács döntése me
szept. 26
11:42
A magyar Finshape vett régiós innovációs ügynökséget (Forbes)
A magyar W.UP és a cseh BSC 2021-es fúziójával létrejött, digitális banki megoldásokat fejlesztő nemzetközi cégcsoport, a Finshape, többségi tulajdont szerez Közép-Európa egyik vezető innovációs ügynökségében, a cseh központú Direct People-ben. Az akvizícióról bővebb információkat a csatolt közleményben talál.
szept. 26
11:42
Itt a lista: ezek a cégek csatlakoztak első körben az uniós Mi-paktumhoz (Üzletem)
Első körben több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló uniós paktumot – tájékoztatott az Európai Bizottság.
szept. 26
11:42
Egy friss elemzés rámutat a Btcfi bővülési lehetőségeire (BitcoinBázis)
Miközben a Bitcoin egyre jobban szilárdítja pozícióját a mainstream pénzügyek világában, a Bitcoin-alapú decentralizált pénzügyi termékek (BTCFi) növekedési lehetőségei is bővülnek. A Cointelegraph Research nemrégiben tett közzé egy, a HTX Ventures által készített jelentést. Ez azt vizsgálja, hogy az olyan projektek, mint a Babylon és a Fractal Bit
szept. 26
11:44
EU-elnökség: alkalmazkodni kell a megváltozottgazdasági és munkaerőpiaci környezethez (TőzsdeFórum)
Budapest, 2024. szeptember 25., szerda (MTI) – A készségekért felelős intézményeknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott gazdasági és munkaerőpiaci környezethez – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára a Készségek Európai Éve kapcsán rendezett kétnapos konferencia szerdai napján Budapesten. Latorcai
szept. 26
11:45
Közölték, mikor nyitják meg a rakpartokat (Agroinform)
Nagy erőkkel folyik az árvíz utáni takarítás.
szept. 26
11:45
Orbán Viktor Észak-Macedóniába repült (vg.hu)
Észak-Macedóniában májusban tartottak parlamenti választásokat, az új kormány június végén alakult meg.
szept. 26
11:48
Bikaerős katonai generátor negyedakkora súllyal (Gyártástrend)
A connecticuti LiquidPiston megkezdte egy 10 kW-os, nehéz tüzelőanyaggal működő generátor prototípusának tesztelését. A vállalat 8,3 millió dolláros fejlesztési szerződést kapott az amerikai hadseregtől egy könnyű és hordozható generátor kifejlesztésére. Az áramfejlesztő körülbelül negyedakkora súlyú és méretű, mint az amerikai hadsereg jelenlegi,
szept. 26
11:51
Létszámleépítésre készül egy Magyarországon is érdekelt akkumulátorgyártó (Infostart)
A Magyarországon két üzemet jegyző SK On dél-koreai akkumulátorgyártó vállalat önkéntes elbocsátási programokat vezet be a munkaerő-állomány és a kiadások csökkentése miatt. Az ok az elektromos járművek iránti kereslet drasztikus visszaesése.
szept. 26
11:54
A cseh-magyar Finshape vett régiós innovációs ügynökséget (Forbes)
A magyar W.UP és a cseh BSC 2021-es fúziójával létrejött, digitális banki megoldásokat fejlesztő nemzetközi cégcsoport, a Finshape, többségi tulajdont szerez Közép-Európa egyik vezető innovációs ügynökségében, a cseh központú Direct People-ben. Az akvizícióról bővebb információkat a csatolt közleményben talál.
szept. 26
11:57
Több mint 60 százalékos energiazöldítés a Westendnél (Alternatív Energia)
A Westend az elsők között csatlakozott rá a Solar Markt és a Green Cloud naperőművére. Magyarország leglátogatottabb bevásárlóközpontja így az éves energiafelhasználásának több mint 60 százalékát megújuló energiával váltja ki.
szept. 26
11:57
Cseh céget vesz az egyik sikeres magyar gyökerű fintech startup (Portfolio)
A Finshape magyar gyökerű fintech cég többségi tulajdont szerez a Direct People-ben, egy csehországi székhelyű innovációs ügynökségben – jelentette be a Finshape menedzsmentje. Ez a felvásárlás a Finshape első akvizíciója, mióta az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners támogatásával, a magyar W.UP és a cseh BSC fúziójából létrehozták a
szept. 26
11:57
Időjárás: Vasárnapra 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet (Agroinform)
A hétvégén sokfelé valószínű csapadék.
szept. 26
11:57
Ursula von der Leyen irreálisan magas fizetést adott a tanácsadójának (vg.hu)
Mario Draghi hasonló pozícióban viszont ingyen dolgozott.
szept. 26
11:57
A Márkamonitor rádióműsor mai vendége Bánki Attila (Márkamonitor)
Bánki Attilát, a Vermis ügyvezetőjét digitális szakemberként ismertük és kérdeztük korábban. Most egy másik szempont került előtérbe, ugyanis megjelent Az utolsó 27 című regénytrilógiájának a harmadik kötete.   Röviden érintjük azért az ügynökségi munkát, de elég hamar áttérünk az irodalomra. Beszélgetünk írói munkájának előzményeiről, irodalmi érd
szept. 26
12:00
Egy módszer, amit minden profi kertész ismer: hogyan uralhatja a kertjét a tél alá vetéssel télen is (Magro)
A kertészkedés nem ér véget az ősz beköszöntével, sőt, a tél kiváló lehetőségeket rejt magában a jövő tavaszi termények megalapozásához. Az úgynevezett tél alá vetés egy olyan kertészeti módszer, amely során a magokat késő ősszel vagy télen vetjük el, amikor a talaj hőmérséklete már elég alacsony ahhoz, hogy megakadályozza a csírázást. Így lehetősé
szept. 26
12:03
Folytatódik a kálvária: Wizz Air-utasok rekedtek Podgorica repülőterén (vg.hu)
Repülőnyi utas maradt a Podgorica reptéren kedden.
szept. 26
12:06
Mire számíthat, ha árvízkár érte? (Magro)
Az elmúlt napokban az utóbbi évek egyik legnagyobb árvíze söpört végig Magyarországon. Az árhullám levonulását követően a biztosítótársaságok ügyfélszolgálatai folyamatosan fogadják a kárbejelentéseket. A hirado.hu-nak nyilatkozva Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője kifejtette, hogy milyen lehetőségeik v

Keresés