Több mint egy évszázadon keresztül a Triumph szenvedélye és innovációja alakította a motorkerékpár fejlődését, melynek köszönhetően az Egyesült Királyság legnagyobb motorkerékpár-gyártójává és globális márkájává vált.
Az amerikai jegybank szerdai ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentésről döntött. Az első piaci reakciók vegyesek voltak, a vezető amerikai részvényindexek előbb új történelmi csúcsra emelkedtek, végül viszont mérsékelt eséssel zárták a napot. Az ázsiai részvénypiacok jellemzően emelkedtek ma reggel, főként a japán tőzsde, ahol a jen gyengülése hajtja
A magyarok több mint fele szerint az önvezető autózás csak a távoli jövőben terjedhet el globális szinten – derül ki a Chery Group megbízásából készült felmérésből. Az autózás jövőjével foglalkozó kutatás alapján a válaszadók közül sokan arra számítanak, hogy a parkolási gondok a nagyvárosokban tartósan velünk maradnak, és még 15-20 év múlva is ugy
Az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma több mint másfélszeresére nőtt Magyarországon idén január-augusztusban a megelőző év azonos időszakához képest - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az Eurusd mozdulatlan maradt tegnap a Fed döntés előtti kivárás jegyében. Az amerikai jegybank végül meglepetésre az 50 bázispontos kamatcsökkentés mellett tette le a voksát, az irányadó Fed Funds rate ezzel a 4,75-5 százalékos sávba került.
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
A magyar munkavállalók és családjaik minél erőteljesebb védelme érdekében tovább szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai - jelentette be csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A holland ING Bank tovább korlátozza az olaj- és gázipari vállalatok finanszírozáshoz való hozzáférését, és 2026-tól elengedheti azokat az ügyfeleket, amelyek nem igazodnak a nettó nulla kibocsátáshoz vonatkozó terveikhez - mondta a bank vezérigazgatója a Reutersnek.
A kormány kiemelt célja a hazai kis és középvállalatok (kkv) versenyképességének fejlesztése, ehhez ösztönözni kell a mesterséges intelligencia (AI) vállalati felhasználását – mondta Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter egy konferencián elmondta, hogy a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése alapjaiban alakítja át a mindennapokat. Az
Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke ismét a középpontba került, miután egy New York-i kampánymegállóján Bitcoinban fizetett egy kripto témájú bárban. Az esemény nemcsak Trump kriptovaluták iránti támogatását erősítette meg, hanem a közösség számára is „történelmi pillanat” lett. Trump smash burgert és diétás kólát vásárolt Bitcoin segí
A német médiabirodalom, az Axel Springer kettéválik a Mathias Doepfner vezérigazgató és a KKR magántőke-befektető cég közötti megállapodás értelmében - közölte a vállalat.
Az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma több mint másfélszeresére nőtt hazánkban idén január-augusztusban a megelőző év azonos időszakához képest. Az 53,5 százalékos gyarapodásnál egyedül a máltai adat volt kedvezőbb - írja az Energiaügyi Minisztérium.
Szentendre nagy részét mobilgát védi az ártól, néhány mélyebben fekvő területen azonban súlyos a helyzet, az Időkép videót tett közzé arról, hogy milyen állapotok uralkodnak ezeken a részeken.
A vártnak megfelelően 5%-on hagyta a Bank of England az alapkamatot a csütörtöki ülésén, azaz az augusztusi 25 bázispontos vágást most nem követte újabb lépés. Az majd novemberben várható.
Az ingatlanbiztosítások általában tartalmaznak alapfedezetet árvízkárokra, viszont érdemes kiegészítő biztosításokat is kötni ingóságok és egyéb eszközök védelmére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,48 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 72 673,40 ponton állt, ami a szerdai záróértékéhez képest 95,13 pontos, 0,13 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 95,61 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,7 milliárd forint volt, a vezető részvények v
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szokásosan közölte, hogy hogyan alakult a lakossági forint állampapírok értékesítése az előző héten. Úgy tűnik, hogy a magyarok számára továbbra is vonzó befektetés a kockázatmentesen magas kamatot adó állampapír. Az infláció feletti kamatok tízmilliárdos nagyságrendben vonzza minden héten a lakossági megtakarít
Összesen mintegy hétezer tanár vonult az utcára Szerbia-szerte, hogy kifejezzék elégedetlenségüket az átlagnál alacsonyabb fizetések és a tanárok biztonsága miatt. Miután Szerbiát az elmúlt másfél évben az iskolákban elkövetett bántalmazások, valamint a tanárok elleni támadások jellemezték, négy reprezentatív szakszervezet tagjai nem tartották meg
A meghirdetett mennyiségnél 10,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 45,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket. Csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK 10 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 15 milliárd forintért 5 éves és 10 milliárd forintért 10 éves
Televíziós műsorok készítéséhez több mint 127 millió forinttal, közösségi médiaszolgáltatók folyamatos működési feltételeinek biztosításához pedig több mint 45 millió forinttal járul hozzá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa támogatási programjai aktuális fordulóiban. A testület ismét megbírságolta a Balázsék című műsorszámot a kisk
Tetőzésközeli szinten van a Duna vízszintje Nagybajcsnál; vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.
Évről évre markánsan nő Magyarországon a mobilinternet-felhasználók száma mind a lakossági, mind a vállalati felhasználók körében, közülük pedig egyre többen térnek át az 5G-technológia használatára. A korábban számos negatív hiedelem által övezett 5G társadalmi megítélése is számottevően javult az elmúlt években, a felhasználók döntő többségben se
Jövő hónap közepén kezdődhetnek az új Európai Bizottság biztosjelöltjeinek meghallgatása. Az Európai Parlament nagyon szigorú eljárást ígért az aspiránsok átvilágításánál, de igazán a politikai vitáknál szorongathatják meg az EU végrehajtó szervének új vezetőit.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
Jövő augusztusban a gyorsaságimotoros-világbajnokság, júliusban pedig a Superbike-vb fordulóját is megrendezik a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán.
Hatalmas robbanást váltott ki az északnyugat-oroszországi Tver régiót ért területen egy ukrán dróntámadás. A csapás jelentős tüzeket okozott, ami miatt evakuálni kellett a területet. Úgy vélik, hogy az ukránok által küldött drónok egy fontos orosz fegyverraktárat találtak el. „Tűz ütött ki a Tveri területen található Toropécsben egy drón lezuhant t
A mángold egyre népszerűbb választás a házikerti termesztők körében, és nem véletlenül, hiszen ez a sokoldalú zöldség nemcsak látványos a kertben élénk színű leveleivel és száraival, de gondozása is rendkívül egyszerű.