Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink. A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad v
Az országra törő, évtizedes csúcsokat döntő árvíz nem csak a lakosságot veszélyezteti, de a vállalkozások, a kkv-k számára is komoly kockázatokat jelent – figyelmeztetett Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Az európai almaszezon kezdetén a mennyiségek alacsonyabbnak tűnnek a vártnál. Hollandiában teljes gőzzel folyik a szedés. Belgiumban idén alacsonyabb volumenekre számítanak. Németországban a legtöbb termőterületen a tavalyinál kisebb termés várható. A magas hőmérséklet jelentősen befolyásolta a görög almatermést. A lengyel almaexportőrök meglehetős
Már a tavalyi évben is a gyengébb hónapok közé tartozott az augusztus az Európai Unió autópiacán, de a múlt havi számok még ehhez képest is nagyon komoly visszaesést mutatnak - derült ki az ACEA legfrissebb statisztikáiból. A teljes értékesítés mintegy ötödével csökkent tavaly augusztushoz képest, ezen belül az akkumulátoros elektromos autók eladás
Az Európai Beruházási Alap és a Nemzeti Tőkeholding új, 40 millió euró keretösszegű tőkebefektetési alapot hoz létre a hazai és Közép- és Kelet-Európa régió társadalmi és környezeti hasznosságú vállalkozásainak fejlesztésére. A Baross Gábor Tőkeprogram harmadik pillérének keretében elinduló, Impact Ventures III. nevet viselő tőkealap olyan korai sz
Nagyon erős, 4-8-szoros volt, a túljegyzés a mai magyar államkötvény aukciókon, és ezt, illetve a hozamelvárásokat látva az Államadósságkezelő Központ a meghirdetett 35-nél több, összesen 45 milliárd forintnyi kötvényt adott el. Az aukciós átlaghozamok tovább süllyedtek mindhárom kötvénysorozat esetén.
Egy híres Dogecoin bálna, aki a 2020-as kripto bikaciklusban a Shiba Inu 50000 dolláros befektetéséből 12 000 000 dollár hozamot ért el, őrült FOMO-t indított el a lakossági kriptobefektetők és a nagy bálnák körében. Ugyanis egy 300 000 dolláros befektetést eszközölt az ETFSwap (ETFS) kripto ICO-ba, amely 120-szoros magasságokba emelkedhet és sok m
Rendszeres túlórák, folyamatos elérhetőség és fáradhatatlan hajtás. Manapság sokszor azt érezhetjük, ez az elvárt a munkahelyeken. A kiégés mintha már presztízst jelentene a munkaerőpiacon. A munkához való viszonyunkban történő torzulások arra engednek következtetni, hogy a munkamániát azonosítjuk az elkötelezettséggel, ami viszont óriási áldozatok
A 2024-es Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegyével gazdagodott a 350 szentesi termelő családot tömörítő DélKerTész (Délalföldi Kertészek Szövetkezete).
Adománygyűjtő számlaszámot (12100011-18000737-00000000) nyitott a Gránit Bank az árvíz által sújtott helységek, emberek megsegítése és támogatása érdekében. A bank több millió forintos azonnali, rendkívüli támogatást is nyújt erre a célra, és várja mindenki hozzájárulását, akinek lehetősége van e nemes célt anyagilag támogatni.
Az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (Kap ST) keretében induló európai uniós társfinanszírozású agrártámogatások eddig soha nem látott előnyöket kínálnak azoknak a gazdálkodóknak, akik az ökológiai gazdálkodás mellett döntenek.
Több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot. Csütörtök reggelig az E.ON Hungária Csoport, az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja. Az E.ON azt közölte csütörtökön atávirati irodával, hogy a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetés
g A dolgozók mintegy 70 százaléka vette fel a munkát szerda reggel az Audi német autógyártó vállalat brüsszeli üzemében. A múlt hét végén megállapodással zárult le a sztrájk – jelentette a bx1b nevű belga hírportál az üzemeben működő szakszervezetekre hivatkozva. A tájékoztatás szerint a délután folyamán több parlamenti képviselő is ellátogat a tel
Több versenyképes hazai webshop és a digitalizációhoz igazodó fogyasztóvédelem szükséges a magyar vásárlók érdekében, a kormányon belül jelenleg zajlik a tervezés a fogyasztóvédelem intézményrendszerének megerősítéséről - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Gazdasági Versenyhivatal "Digitális Fogyasztóvédelem 2024" című konferenciáján.
2024. szeptember 6-án az Édesipari termékek közül elsőként már a Szaloncukor termékkategóriában is megnyílt a pályázati lehetőség a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyre. A kme.hu weboldalon megtalálhatóak a termékekhez kapcsolódó Speciális tanúsítási követelmények, az oldal használatához szükséges KMÉ Felhasználói kézikönyv, valamint a pályázati fe
A tavalyihoz képest ugyan kissé elmarad, de így is közepesen jónak, jónak számít az idei dohánytermés minősége. A felvásárlási szezon várhatóan szeptember végén zárul le – mondta a Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft. agronómiai. A szakember kiemelte, a várakozások szerint idén a Virginia-fajta dohányból a tavalyinál valamivel nagyobb men
A pusztító Boris ciklon kialakulásáért az idei nyári hőhullámok és rekordmeleg tengervíz a felelős, és jöhetnek még meglepetések, az északi hideg légtömegek és a meleg tenger randevújából hasonló légörvények bármikor keletkezhetnek – írja Facebook-posztjában Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa, amit a Hungar
A csipogóbombák felrobbanása után televíziós beszédet tart Haszan Naszrallah. A Hezbollah vezetője magyar idő szerint 16 órakor szól a libanoni néphez. Naszrallah szavai meghatározók lehetnek a közel-keleti helyzet eszkalációjával kapcsolatban.
Több, mint 35 éve ismerkedünk a személyijövedelemadó-törvénnyel, időnként mégis találkozunk olyan adózási kérdéssel, mely elgondolkoztató. Ilyen például az ingatlan értékesítésével kapcsolatos adókötelezettség, mely attól függően más és más rendelkezések értelmezését igényli, hogy az ingatlan mely országban fekszik.
A kritikusok szerint Berlin népirtáshoz és a nemzetközi humanitárius jog megsértéséhez járul hozzá a Gázai övezetben. A német kormány ugyanakkor cáfolja, hogy bojkottálná Izraelt.
Az Európai Beruházási Alap és a Nemzeti Tőkeholding új, 40 millió euró keretösszegű tőkebefektetési alapot hoz létre a hazai és Közép- és Kelet-Európa régió társadalmi és környezeti hasznosságú vállalkozásainak fejlesztésére.
A Continental technológiai vállalat az Iaa Mobility nemzetközi járműipari szakkiállításon jelentette be, hogy partnerségre lép a Google Cloud-dal. A két techcég közösen épít majd be generatív mesterséges intelligenciát (Ai) autókba.
María Corina Machado, a venezuelai ellenzéki vezető, javasolta, hogy Venezuelában a nemzeti tartalékok részeként vezessék be a Bitcoint (BTC), ami nagy érdeklődést váltott ki a venezuelaiak és a Bitcoin támogatóinak körében. Machado elismerte, hogy a venezuelaiak a hiperinfláció idején a Bitcoint „életmentő eszközként” használták vagyonuk megőrzésé
A részvénypiacok a szerdai sokk után csütörtökön nagyon optimistává váltak, kivéve Budapesten, ahol enyhe mínusz látható. Nem mozog a forint, de nem is tehet róla. Powell lelkesítő beszédet tartott, mert ha 50 bázispont a csökkenés, akkor sokan bajt szimatolnak. Bezuhantak az európai autóeladások. Trump lesz a bitcoin prófétája?
A Bitcoin esetében magasabb árfolyam tartományba való emelkedésre készülhetünk, mivel a piaci körülmények a likviditás lehetséges fellendülését jelzik. A Tomas néven publikáló elemző az X-en megosztott bejegyzésében az amerikai banki tartalékok átmeneti csökkenését jelezte előre. Ez az elmúlt több mint négy év legalacsonyabb szintjére eshet vissza,
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Siklós Gabriella a műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakembe
Sajnos Magyar Péternek igaza van abban, hogy a köztársasági elnökünknek sikerült megalkotnia a világ legsemmitmondóbb levelét, amely még a valóság határát is messziről súrolja.
A százezreket megmozgató márciusi lakásbiztosítási kampány ellenére az első félévben mindössze 13 ezerrel nőtt a lakásbiztosítások száma Magyarországon. A rendkívüli időjárási események idején azonban megugrik a biztosításkötések száma, így van ez a mostani árvíz idején is. Noha az ártéri ingatlanokra jellemzően nem köthető biztosítás, a biztosítók