2024. szeptember 16. hétfő

szept. 16
12:57
Kihívást jelentő fuvarokat hajtott végre a cargo-partner (Transpack)
A cargo-partner közel 160 darab 40 lábas konténer szállítását szervezte meg hat kínai helyszínről három országba.
szept. 16
13:03
Nagy István: a magyar kormánynak van gyakorlata abban, hogyan kell megvédeni az országot a katasztrófáktól (vg.hu)
Az agrártárca vezetője a honvédelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót.
szept. 16
13:05
Árvíz: katasztrofális a helyzet két román megyében, sokan meghaltak, és ezrek vannak veszélyben (vg.hu)
Az árvíz beszennyezte az ivóvizet és elmosta az élelmiszert.
szept. 16
13:09
Óriási változáson mennek át a magyarok fizetési szokásai (Piac és Profit)
Átlépte a 10 milliót a lakossági bankszámlák száma, miután félév alatt több mint százezer újat nyitottak belőlük. A bankkártyák egyre nagyobb részét digitalizálják, gyors tempóban terjed a mobilbankolás, és egyre kevesebben használnak készpénzt. Az ATM-ek száma ennek ellenére növekszik, hiszen a jegybank előírta a telepítésüket - derül ki a Bank360
szept. 16
13:09
A versenyhivatal vizsgálódik a SPAR körül (vg.hu)
Még 2020-ban kötelezte jóvátételi programra a SPAR-t a GVH.
szept. 16
13:09
Vizsgálja a versenyhivatal a Spar által vállalt kötelezettségek végrehajtását (Demokrata)
A kiskereskedelmi cég azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki.
szept. 16
13:09
Bemondta a számokat a kormány, ennyi utassal számolnak a repülőtéren (Forbes)
Az immár állami tulajdonban lévő Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztusig az utasforgalom közel 20, az áruforgalom 50 százalékos növekedés mutatott éves összehasonlításban – közölte Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke, aki a várakozásairól is beszélt.
szept. 16
13:09
Utóvizsgálatot indított a Spar ellen a GVH (Telex)
Azt vizsgálják, minden 2020-as vállalást teljesített-e az üzletlánc. Ha nem, jelentős bírságra számíthatnak. A Spar álláspontja szerint minden feltételt teljesítettek.
szept. 16
13:15
Elhagyja a tőzsdét a BÉT régi motorosa (Privátbankár)
A Kulcs-Soft rendkívüli közgyűlése elfogadta az igazgatóság előterjesztését a zártkörű részvénytársasággá alakulásról. 15 év után távozik a tőzsdéről.
szept. 16
13:15
Nyáron is mindenhol ott volt a fogyasztóvédelem (ProfitLine)
A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok egész nyáron éberen őrködtek a magyar fogyasztók védelme érdekében - erősítette meg hétfői összegzésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
szept. 16
13:15
Súlyos gazdasági károkat okozhat az árvíz (Portfolio)
Az idei nagy árvíz Magyarországon bár jelentős károkat okozhat, valószínűtlennek tűnik, hogy jelentősen befolyásolná a nemzetgazdaság teljesítményét. A legfontosabb kérdés, hogy a heves esőzések, a kiöntő víz, az esetlegesen érkező viharos széllökések milyen infrastrukturális károkat okoznak majd a következő napokban. A korábbi tapasztalatok alapjá
szept. 16
13:15
Elérte a Szigetközt az árhullám – harmadfokú készültséget rendeltek el a Lajtán (vg.hu)
Az árhullám lényegi része még el se érte hazánkat.
szept. 16
13:21
Meddig használhatók fel a hústermékek a minőségmegőrzési idő lejártát követően? (Agroinform)
A hústermékek a rajtuk szereplő minőségmegőrzési idő lejárta után az alábbiak szerint fogyaszthatók.
szept. 16
13:21
Bankválságok tengeren innen és túl (Fintech)
A pénzügyek történelme a pénz felemelkedésének és a pénzügyi válságoknak a története. Bankcsődök tengeren innen és túl is előfordulnak. A pénzügyek rendkívül érzékenyek a világban zajló változásokra. Ebben, és az ezt követő cikkben a bankválságok és csődök okait, következményeit, és a megoldását elemezzük. Bizalomvesztés, a legnagyobb banki kockáza
szept. 16
13:27
Drasztikus lépések a tömegturizmus ellen, tovább szigorítanak Rómában (Piac és Profit)
Szárnyal az idegenforgalom, de a tömegturizmus a város több pontján is tarthatatlan helyzetet teremt, amivel szemben újabb korlátozásokra vezetnek be - nyilatkozta Alessandro Onorato, a főpolgármesteri hivatal idegenforgalmi tanácsosa.
szept. 16
13:27
Elérte Magyarországot az árhullám (Portfolio)
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
szept. 16
13:27
Korlátozzák a vasúti közlekedést a Kisalföldön, sok esőre számítanak Ausztriában (vg.hu)
A Sopron-Wiener Neustadt vasútvonalon sem közlekednek a vonatok.
szept. 16
13:27
Küzd a Pöttinger is, nincs jó évük a mezőgépgyártóknak (Agrofórum)
Nincs jó bőrben az európai mezőgépipar, régóta nyugtalanító hírek érkeztek a Pöttingerről is. Az osztrák vállalat most a forgalom 23 százalékos visszaeséséről adott hírt.
szept. 16
13:27
Soha nem volt még ennyi devizaszámlánk (Forbes)
Nagyon sok az új devizaszámla, az idén több mint 19 ezret nyitottak, ezzel a devizaszámlák száma is 1,256 millióra nőtt, ami szintén történelmi csúcs.
szept. 16
13:27
Gyülekeznek a fekete hattyúk? Az újgenerációs marketing kialakulása. (Digital Hungary)
Tézis- antitézis - színtézis. Alkalmazkodás, tudás alkalmazás és állandó kételkedés. Engem ezek a fogalmak vezérelnek most is és mindig. Írásomat vitaindítónak szánom és nem kinyilatkoztatás a részemről, de inspirációnak szánom. Internet Hungary programajánló!
szept. 16
13:33
Hogyan adózzunk a másodállás után? – Kasszakulcs #26 (Adózóna)
Van olyan adózási forma, amelyiket kifejezetten másodállásnál érdemes alkalmazni? Milyen speciális szabályok vonatkoznak a diákmunkára? Minden, amit a mellékállások adózásáról tudni lehet – írja a hvg.hu.
szept. 16
13:33
Az egyik bennfentes már nem bírta idegekkel a Rheinmetall elképesztő raliját (vg.hu)
Tud valamit az fb-elnök, vagy csak simán profitot realizált?
szept. 16
13:33
Magyarország az Európai Mesterséges Intelligencia Testület első levezető elnöke (Demokrata)
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az "AI Act".
szept. 16
13:33
Az egyik legnagyobb Ethereum tulajdonos 43 millió dollárt vesztett (BitcoinBázis)
A kriptoszektor a volatilitásáról és a magas kockázatú kereskedésről ismert, ami még a nagyon tapasztalt kriptokereskedők számára is savanyúvá válhat, ha nem kezelik megfelelően. Az egyik ilyen tanulópélda James Fickel kriptomilliomos esete, aki az Ethereumra tett merész fogadása miatt elképesztő veszteségeket szenvedett el. Az adatok azt mutatják,
szept. 16
13:33
Nagy István a magyar borászatról: újabb és újabb fejlesztésekre van szükség (Magyar Mezőgazdaság)
A tárcavezető hangsúlyozta, ebben a magyar kormány és az Agrárminisztérium továbbra is partnere a szőlész-borász társadalomnak.
szept. 16
13:39
Sam Bankman-Fried új tárgyalást kér, most a szövetségi bírót hibáztatja (KriptoMagazin)
Az FTX társalapítója, Sam Bankman-Fried új tárgyalást kér, mivel a szövetségi bírót okolja azért, hogy nem tudott megfelelő védelmet nyújtani – írja a Bloomberg. Az egykori vezérigazgató ügyvédei azzal érveltek, hogy az FTX összeomlása után mindenki “elhamarkodott ítéletet” hozott, és a tisztességes tárgyalás elvei egy “ítélet első, majd az ítéleth
szept. 16
13:45
Megnézik, mi lett a Spar ígéreteiből (Piac és Profit)
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását.
szept. 16
13:45
Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása a Liszt Ferenc repülőtéren (ProfitLine)
Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután a rakodómunkásokat arra kötelezték, hogy viseljenek testkamerát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.
szept. 16
13:45
A magyar kormány miatt nekiestek az Európai Bizottságnak, súlyos érvágás vár a költségvetésre (Portfolio)
Az Európai Unió Bíróságának ítéletének be nem tartása miatt az Európai Bizottság a Magyarország számára elérhető kohéziós források kiutalásaiból kezdheti el levonni a 200 millió eurós egyszeri, valamint a napi 1 millió eurós bírságot. A magyar kormány határideje pénteken lejárt, hogy tájékoztassa az uniós végrehajtó testületet. A Bizottság további
szept. 16
13:45
Új kkv-államtitkár: minőségpárti vagyok, az automatizáció az irány (vg.hu)
Egy háttérbeszélgetésen árult el részleteket az őszi akciótervről Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium új kkv-felelős államtitkára.
szept. 16
13:51
Készülnek a magyar biztosítók a legrosszabbra, a legutóbbi árvizeken is nagyot buktak (Portfolio)
A legutóbbi két nagy árvíz közül a 2010-es "tiszai" árvíz miatt 7,1 milliárd forint, a 2013-as dunai árvíz miatt 1,3 milliárd forintnyi kárkifizetést teljesítettek a magyar biztosítók. A szektor számára ezek jelentős összegek voltak, ehhez képest a keletkezett gazdasági károk alig 3,5%-át, illetve 2%-át állták a biztosítók a két legutóbbi nagyobb á
szept. 16
13:51
A bombafenyegetések kibertámadásnak minősülnek (Mínuszos)
Az iskoláknak, repülőtereknek és különféle intézményeknek küldött bombafenyegetések kibertámadásnak minősülnek – jelentette ki Lubomír Solák, Szlovákia országos rendőrfőkapitánya. A parlament védelmi és biztonsági bizottság ülésének anyagát titkosították, Solák szerit az emberek biztonságban érezhetik magukat. „A lehetőségekhez mérten tájékoztattam
szept. 16
13:51
L.L. Juniorral és Dárdai Blankával folytatódik ma este az Ázsia Expressz! (Digital Hungary)
A TV2 idén immár ötödik alkalommal tűzte műsorára közönségkedvenc kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. Az Ördög Nóra műsorvezetésével készült szuperprodukció ezúttal a Fülöp-szigeteken kezdődött, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget. A nézők az első két hét kalandjait látva tapasztalhatták, hogy az idei széria minden eddiginél nagyobb kihívást t
szept. 16
13:57
Július óta nem történt olyan a benzinárral, mint ami kedden fog (Infostart)
Viszonylag hosszú lánc szakad meg holnap, egy kis korrekciót eszközölnek az üzemanyagárakban.
szept. 16
13:57
Esővíz elvezetés házilag? Megoldható! (Agroinform)
Az esővíz elvezetését akár házilag meg tudjuk oldani.
szept. 16
13:57
BMW: a fék elszállt, a nyereség olvad, az árfolyam a mélyben (vg.hu)
A Rolls-Royce-okba is jutott a selejtes komponensekből.
szept. 16
13:57
Eltűnt az állami vagyon értékteremtő képessége (Forbes)
A közel 12 ezer milliárd forintos állami vagyon éves hozadéka potom 20 milliárd forint avagy az "alapítványosítás" kedvezőtlen mellékhatásai.
szept. 16
13:57
Három helyen is kiválogatták a legjobb fiatal szürkemarha bikákat (Magro)
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kollégái a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete tagjaival elvégezték a fiatal szürke szarvasmarha bikák válogatását a bugacpusztaházi, az izsáki, valamint a kunszentmiklósi állattartó telepeken.
szept. 16
14:03
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei (Márkamonitor)
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (Mmsz). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (Mol
szept. 16
14:09
Ilyennek látják a fiatalok a munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket (Adózóna)
A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében, mint korábban, de ilyenre az elmúlt 12 évben akadt máskor is példa – derül ki a friss K&H ifjúsági index felmérésből, amit a 19–29 évesek körében végeztek. Eközben mintha be lenne betonozva a megbecsültségük a munkahelyükö
szept. 16
14:09
Újra a kortárs művészeté a főszerep a Bálnában (Portfolio)
Újra jelentkezik Budapest legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT), amely 2024-ben nemzetközivé bővül és 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát. Szeptember 26-29. között a Bálnában mutatkoznak be a hazai és külföldi galériák, valamint a legkeresettebb művészek. A kiállítás és vásár melle
szept. 16
14:15
Müller Cecíliáék szerint be kell adni a 7. osztályosoknak ezt az oltást (Menedzsment Fórum)
Hatásos és biztonságos a 7. osztályos gyermekek hepatitis B elleni védőoltása - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hétfőn az MTI-vel.
szept. 16
14:15
Negatív meglepetés Kínában (ProfitLine)
Kínában szombaton tették közzé a kiskereskedelmi forgalomról és az ipari termelésről szóló augusztusi adatokat.
szept. 16
14:15
Hűvösen reagált a Commerzbank vezérigazgatója az UniCredit közeledésére (Portfolio)
A Commerzbank vezetésének megvannak a saját tervei a bankkal - reagált hétfőn Manfred Knof vezérigazgató az egyesülést javasló UniCredit elképzeléseire hozzátéve, hogy továbbra is szeretné, ha a hitelintézet független maradna.
szept. 16
14:15
Tovább koncentrálódhat a gazdagok vagyona (vg.hu)
Négy év múlva elérheti a 20 ezer milliárd forintot a privátbanki kezelt vagyon.
szept. 16
14:21
Value chAIned: forradalmasítja az értékláncokat az AI? (Portfolio)
A különböző beszállítói és partneri értékláncokban a szereplők közötti együttműködés mindig is a hatékonyság és a siker kulcsa volt, de most az AI megjelenése újfajta lehetőségeket teremt és további kérdéseket vet fel. Az ellátási lánc miként változik az AI hatására? Mennyire sérülékenyek ennek a láncnak az elemei? Mit kezdünk az értékláncban az AI
szept. 16
14:21
Airbnb: lenullázza Terézváros, vagy épp most nyertek a szálláskiadók? (vg.hu)
Az airbnb-zők szerint más az eredmény: nyertek a szálláskiadók.
szept. 16
14:21
Százezernél is több új bankszámlát nyitottak a magyarok (Digital Hungary)
Átlépte a 10 milliót a lakossági bankszámlák száma, miután félév alatt több mint százezer újat nyitottak belőlük. A bankkártyák egyre nagyobb részét digitalizálják, gyors tempóban terjed a mobilbankolás, és egyre kevesebben használnak készpénzt. Az ATM-ek száma ennek ellenére növekszik, hiszen a jegybank előírta a telepítésüket - derül ki a Bank360
szept. 16
14:27
Utánanyúl a GVH a Sparnak (Infostart)
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását - közölte a nemzeti versenyhatóság.
szept. 16
14:27
Furcsa döntésre szánta el magát a francia nagybank (Portfolio)
A Credit Agricole, Franciaország második legnagyobb tőzsdén jegyzett bankja jelentős stratégiai váltást hajt végre: 2025-től a nemesfémek helyett a szabályozott szén-dioxid-piacokon fog kereskedni. Ezt három, az ügyet ismerő forrás nyilatkozta a Reutersnek.

Keresés