A Kínai Tudományos Akadémia Mikrorendszer- és Információs Technológiai Intézete kifejlesztett egy új anyagot, amellyel alacsony fogyasztású, nagy teljesítményű chipeket hozhatnak létre. Az áttörést jelentő technológia fellendítheti az 5G, az Ai, az IoT és a következő generációs intelligens eszközök fejlődését, többek között ugrásszerűen növelhetik
Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft, olvasható a társaság közleményében. Az idén alapításának harmincöt éves évfordulóját ünneplő cég részvényeivel tizenöt éve, 2009 októbere óta lehetett kereskedni a BÉT-en. Ezt a szakaszt zárja majd le a cég életében a részvényesi közgyűlés.
Melyik verticílium faj okozhat tüneteket a napraforgóban? Erre a kérdésre keressük a választ Hertelendy Péter növényorvossal Táp határában. A Verticillium albo-atrum, vagy a Verticillium dahliae gombafajok egymással közeli rokonságban állnak.
Legyen szó tapasztalt hobbikertészről vagy elfoglalt, feledékeny amatőrről, aki csak egy kis zöldet akar varázsolni a szobába, mindannyian szembesültünk egy hervadó szobanövény fájdalmas látványával. Egyes növények azonban ellenállóbbak, mint mások.
Vádat emeltek egy szegedi férfivel szemben, aki százmilliós nagyságrendben váltott dollárt, eurót az otthonában – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
A kínai piacfelügyelet pénteken bejelentette, hogy a BMW és kínai vegyesvállalata összesen 1,36 millió járművet hív vissza a Takata légzsákokkal kapcsolatos biztonsági kockázatok miatt. A visszahívás a 2003 és 2017 között gyártott modelleket érinti, és azonnal hatályba lép.
A Bayer részvényei komoly raliba kapcsolatak, miután a vállalat fontos jogi győzelmet aratott a Roundup gyomirtó szer rákkeltő hatásával kapcsolatos állítások miatt folytatott küzdelemben - írja a Yahoo Finance.
A közúti szállítmányozásban, fuvarozásban használható árstratégiai döntést támogató rendszert fejlesztett a Nexogen Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (Nkfi) Alap mintegy 221 millió forint támogatásának felhasználásával - közölte a társaság projektzáró közleményében.
Az Egyensúly Intézet gazdasági előrejelzése szerint idén 1,9 százalékos GDP-növekedés várható, miközben az infláció a második félévtől újra emelkedni fog.
A Dogecoin-befektetők szenzációs, millió dolláros nyereséget érhettek el 2021-ben, amikor kedvenc kutyás kriptovalutájuk árfolyama az egekbe emelkedett. Most ugyanezen befektetők az ETFSwap (ETFS) Ethereum-alapú kriptovalutában látják ugyanezt a potenciált. A vírusként terjedő ICO-t követően akár 2000-szeres növekedést is produkálhat az ETFS a köve
A nyári növények országszerte szenvednek a szárazságtól, a hosszú hétvégén érkező csapadék azonban csak kevés helyen enyhíti számottevően az aszályt, a forróság is csak lassan és kis mértékben enyhül - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Az ukrán búzát a legalacsonyabb, 244 dolláros tonnánkénti áron ajánlották Egyiptom legnagyobb egyedi tenderén. A kereskedők szerint az ár a késedelmes fizetési feltételek és a hosszú szállítási időszakok miatt magasabb lehet.
Míg a 2010-es évek elején a klímaberendezéseket szinte kivétel nélkül csak a nyári forróság enyhítésére használtuk, úgy ma már a technológia fejlődésének javarészt hűtő-fűtő eszközök érhetők el a piacon. Tóma János, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatója elmondta, ezt a növekvő tendenciát lekövették a klímák energiahatékonyság és élettarta
A vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére törekszik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH): a fúziós ügyekben például egyszerűsített űrlapok szolgálnak a cégek összefonódásának bejelentésére, amivel idén az első fél évben már csaknem minden harmadik vállalkozás élt - közölte a GVH.
Vasárnap éjfélig meghosszabbították a hőség miatt már érvényben lévő, úgynevezett vörös kód intézkedést, amely kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a bajba jutott hajléktalan emberek befogadását - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Még több izgalom és világszínvonalú futball a képernyőkön! A TV2 Csoport újabb hosszútávú együttműködés értelmében sugározhatja tovább egészen 2028-ig a Premier League és az Emirates FA-kupa mérkőzéseit. Ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy a magyar nézők továbbra is a legmagasabb színvonalon élvezhessék a világ egyik legértékesebb labdarúgó bajn
A SpaceX ismét történelmet ír, ezúttal azzal, hogy elindítja az első emberi űrrepülést, amely átrepül a Föld északi és déli pólusai felett. A küldetés a „Fram2” nevet viseli, tisztelegve a Fram norvég kutatóhajó előtt, amely a sarkvidéki felfedezések egyik ikonikus eszköze volt. A küldetést egy kínai származású kriptovaluta-vállalkozó, Chun Wang ve
Forgalomra veszélyes fákat vágnak ki a jövő héttől a Dobogókői úton, emiatt egy-másfél hónapon át forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
A magyar sertés-, a baromfi- és tejágazat teljesítménye európai uniós összevetésben is kiemelkedően növekedett 2024 első felében, valamint jelentősen emelkedett a juh- és szarvasmarha élőállat export mértéke is - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államt
A volatilitással tarkított hét ellenére a Bitcoin nyitott pozíciók a száma szokatlan viselkedést produkál. A határidős ügyletek és opciós megbízások száma a júliusi csúcsot követően jelentős visszaesést tapasztalt, ugyanakkor augusztus közepén ismét éledezésnek indultak az opciós kereskedők. A CoinGlass jelentése szerint, bár a nyitott pozíciók (OI
Szépen emelkednek a részvényárfolyamok mindenütt a heti makroadatok nyomán, a befektetők már a jövő heti jegybanki találkozóra figyelnek. A hazai adóemelés inflációs hatásait fontos helyről vették számba, a forint nem túl izmos a napokban. Óriási bitcoin-mennyiség nyomasztja a piacot, Sorosék időben kiszálltak valamiből, a bajt okozó japán áto
Tapasztalataink szerint újra és újra érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a diákstátusz milyen társadalombiztosítási kötelezettséggel jár, és milyen ellátásokra jogosít. Cikkünkben összefoglaljuk a vonatkozó tudnivalókat.
Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft Nyrt. A végleges döntést a cég rendkívüli közgyűlése hozza meg szeptember közepén. Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft Nyrt. Az idén alapításának harmincöt éves évfordulóját ünneplő cég részvényeivel tizenöt éve,
Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken új, ötpontos közlekedési akciótervet jelentett be, amely jelentős változásokat ígér a magyar közlekedési rendszerben. A miniszter hangsúlyozta, hogy a terv középpontjában az utasok és a közlekedési dolgozók állnak - írja a Telex.
Júliusban 2,1 százalékkal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett piacokon némi emelkedést láthattunk, a fejlődő tőzsdéken negatív nulla volt tapasztalható, míg a hazai tőzsde a fejlett piacokat meghaladó mértékben tudott emelkedni. A devizapiacon a forint az euróhoz képest alig észrevehetően csökkent, mí
Az első fél évben a nyers adatok szerint 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az AI-boom egyik ígéretes üdvöskéje, akinek a részvényénél komoly a felértékelődési potenciál, ráadásul egybehangzó vételi ajánlat az elemzők részéről - ezzel szemben mégis elképesztően nyomott árazás, és a versenytársaktól jócskán elmaradó tőzsdei teljesítmény. Mi kellhet ehhez az alaphelyzethez, hogy be tudjon robbanni a sztori? Egy katalizátor.
Ahogy a munkahelyek a technológiai fejlődéssel és a változó munkaerő dinamikával fejlődnek, az együttműködés fokozása kiemelkedő jelentőségűvé válik. A HR News 12 tippet gyűjtött össze, hogyan segíthetik elő a szervezetek a hatékony csapatmunkát és innovációt serkentő környezetet.
Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.
A héten a javuló piaci hangulat ellenére egyelőre nem tudott erősödni a forint az euróval szemben. Bár az amerikai recessziós félelmek elmúlni látszanak a hazai gazdaságról egyelőre nem érkeztek olyan hírek, amelyek a növekedési kilátások javulása felé mutatnának. A mai nap az USA-ból érkeznek ingatlanpiaci és fogyasztói bizalmi indexek, így érdeke
A rövid távon jelentkező magas kockázat miatt sokan ódzkodnak a részvénybefektetésektől, márpedig hosszú távon azokkal lehet igazán magas hozamot elérni. Ráadásul a magas kockázatokkal szemben védekezhetünk is egyrészt úgy, hogy hosszú távra fektetjük be a pénzünket, másrészt pedig úgy, hogy egyszerre több papírból is bevásárolunk, így az egyik ese