Szűk egy órával a piacnyitást követően már több, mint két százalékos pluszban van az OTP részvénye, ennek köszönhetően kiemelkedően jól teljesít a nemzetközi mezőnyben a magyar tőzsde.
Júliusban már 350 ezren dolgoztak egyszerűsített foglalkoztatás keretében. Az adóhatóság arra figyelmeztet, hogy augusztus 1-jétől egymillió helyett már kétmillió forintos bírságot kockáztat alkalmazottanként, aki elmulasztja bejelenteni őket.
Népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás, júliusban 350 ezren dolgoztak így. Az adózás is egyszerű és kedvezményes, de nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját.
Újabb 5 település került fel az ingyenesen használatható Napenergia Térképre, mely alapvető információkkal látja el a napelemes rendszer telepítése iránt érdeklődőket.
2022-ben az Egyesült Államok hivatalos szegénységi rátája 11,5 százalék volt, ami azt jelenti, hogy 37,9 millió ember élt szegénységben. Az adat a szegénységi ráták hároméves átlaga alapján készült az Egyesült Államok államai szerint 2020 és 2022 között.
Tarjányi Péter író, biztonságpolitikai szakértő, aki 2006 óta rendszeresen szerepel az ATV-n, és jelenleg is az Ostrom című háborús műsor készítője, azt nyilatkozta a Media1-nek, hogy Schiffer András, az ÖT című vitaműsor állandó szereplője nem járt el korrekten, amikor a vitaműsor augusztus végi premierjének elhalasztását úgy kommunikálta csütörtö
Magyar ökológusok is részt vettek annak a tanulmánynak az elkészítésében, amely kimutatta, hogy az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötése sokkal nagyobb, mint korábban gondolták. Európa erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxidot is meg tudnának kötni, ha hagynák azokat visszavadulni.
Ha kis mértékben, 300 megawattal, visszafogná a magyar lakosság a hőhullám idején este 7 és 10 óra között az áramfogyasztását, például a légkondicionálók átmeneti kikapcsolásával, vagy az elektromos autótöltés elhalasztásával, akkor akár több száz euróval olcsóbb lehetne az áram a nagykereskedelmi piacon, és összességében jócskán tudna spórolni az
Több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításaikkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
Tizenkét év jogi küzdelem után Új-Zéland kiadja az Egyesült Államoknaknak Kim Dotcomot, a Megaupload fájlcserélő alapítóját. A Kimble, Kim Tim, Jim Vestor álneveket használó, ám főként Kim Dotcomként ismert Kim Schmitz-cet a megszűnt Megaupload fájlcserélő weboldalával kapcsolatos büntetőjogi vádak miatt üldözi az Egyesült Államok igazságszolgáltat
A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is - derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a
Az elmúlt években nagyot gyengült a norvég korona az euróval és a dollárral szemben is. Mivel az infláció még cél feletti és növekedési oldalról sem látszik gyengeség, ezért egyelőre a norvég jegybank nem tud kamatot csökkenteni. Ráadásul a gyengülő deviza rontja az inflációs folyamatokat, ami még inkább kitolhatja az első kamatcsökkentés időpontjá
A Binance beleegyezett, hogy Brazília tőzsdei szabályozójának 1,75 millió dollárnak megfelelő bírságot fizet, amiért „értékpapír-közvetítőként” működött, és megfelelő engedélyek nélkül kínált derivatív ügyleteket az országban. Az egyezséget kedden hozta nyilvánosságra a Brazil Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (CVM). A CVM döntött úgy, hogy elfogadja
Egy tapasztalt kriptoszakértő kiemelt néhány kriptovalutát, amelyekben hatalmas növekedési potenciál rejlik. Ez a bennfentes azt állítja, hogy bizonyos tokenek egy szerény befektetést hatalmas vagyonra változtathatnak. Ismerd meg azokat a digitális eszközöket, amelyek robbanásszerű nyereséget hozhatnak, és akár egy 1000 dolláros befektetésből is 1
A 19. század végén magas acélvázas szerkezetek emelkedtek Chicagóban, New Yorkban és Bostonban. Több mint egy évszázaddal később a felhőkarcolók mindennaposak a világ legnépesebb városaiban. E piacon a legjobb 12 ország rangsora a legalább 150 méter (492 láb) magas épületek száma alapján készült.
A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésében negyedik alkalommal került sor az Audi Development Camp intenzív rövid képzési programra augusztus 9. és 15. között. A járműfejlesztéshez szorosan kapcsolódó, mikrotanúsítványt adó nemzetközi kurzusra 20 ország 35 tehetséges hallgatója jutott be, akik egy héten át tanulhattak és fej
A kánikula miatt sok belgyógyászati, kardiológiai beteget kell kórházba szállítani, a budapesti betegszámban az elmúlt 24 órában az előző év azonos napjához képest 40 százalékos növekedés volt tapasztalható - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken.
Különleges versenyekkel várja az e-sport közösség tagjait a Deutsche Telekom által szervezett esport bajnokság, a szeptember 9-én induló T-esports Championship. Az online eseményeken és a Hungexpon rendezett döntőben a Counter Strike 2, League of Legends, Brawl Stars és EA FC 24 játékok bajnokságában a versenyek összdíjazása 100 ezer euró.
Már tíz vármegyeszékhelyen működnek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megújult területi irodái, ahol a Széchenyi Kártya Program termékeivel kapcsolatos eddigi, megszokott ügyintézésén/tanácsadáson kívül új szolgáltatásokkal, például az ESG-előírásokra való felkészülés támogatásával is segítik majd a kkv-kat – mondta a VOSZ eln
Soha még ilyen erős féléve nem volt az áruhitelezésnek, mint 2024-ben. A csúcsdöntést a labdarúgó EB is segítette, és a nyári hónapok további sikerét hozhatta a párizsi olimpia is. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a kiváló eredményhez szükség volt az elmúlt hónapokban megugró áraknak is.
"Akár holnap is lehetne versenyt rendezni" - nyilatkozta Cseri Dávid a négyesfogathajtó-világbajnokság előkészületeiről. A rangos eseményre egy hónap múlva kerül sor Szilvásváradon.
A Mol Bubi közbringa-szolgáltatás augusztus közepén átlépte a tízmillió utazásszámot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Tévesen a legtöbben azt gondoljuk, hogy amit mi, emberek megehetünk, az a kutyánk számára is biztonságos, de ez nem így van. Az ő emésztőrendszerük ugyanis kicsit másképp működik, mint az emberé.
Népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás, júliusban 350 ezren dolgoztak így. Az adózás is egyszerű és kedvezményes, de nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját – figyelmeztet az adóhivatal.
A Bitcoin kihívásokkal néz szembe, és ez miatt komoly izgalmak vannak a kriptovilágban. Míg a Bitcoin útja rögösnek tűnik, három altcoin hatalmas emelkedésre készül. Az exponenciális hozam kulcsa lehet ez három kevésbé ismert eszköz? Az olvasók az elkövetkező hónapokban megismerhetik ezeknek az ígéretes altcoinoknak a nevét és növekedési potenciálj
Számos program, köztük ismeretterjesztő és kézművesfoglalkozások, csillagászati bemutató, élményetetés és koncert várja a látogatókat augusztus 30-án, az állatkertek éjszakáján a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az MNB számításai szerint a tranzakciós illeték megemelése idén 0,1, 2025 elejétől 0,2 -0,3 százalékponttal dobhatja meg az inflációt - közölte Matolcsy György jegybankelnök Tóth Bertalan országgyűlési képviselő kérdésére.
A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes
Friss kutatási eredmények szerint egyre népszerűbb az alternatív esküvői fotózás: az európaiak 25 százaléka elismeri, hogy nem szereti a saját esküvőjén készült klasszikus fotókat, 29 százalékuk már nem is fogad hivatalos fotóst, és minden harmadik válaszadó (36%) inkább egy olyan barátját választaná esküvői fotósnak, aki jól bánik az okostelefonjá
A New York Postnak adott exkluzív interjújában Eric Trump, a Trump Organization ügyvezető alelnöke kiemelte a kriptovalutákban rejlő lehetőségeket. Szó szerint „digitális ingatlannak” nevezte a kriptókat, amely méltányos és azonnali hozzáférést biztosít a pénzügyi szolgáltatásokhoz. Eric Trump, Donald Trump fia a kriptovalutákban látja a jövőt Eric
A Duna House által júliusra becsült 11 538 tranzakcióval az év eddigi legerősebb hónapját zárta az ingatlanpiac - közölte az ingatlanforgalmazó hétfőn az MTI-vel.