Kis méretű önvezető modellautó-robotokkal versenyeznek ügyességi és gyorsasági feladatokat teljesítve, külső irányítás és emberi beavatkozás nélkül a RobonAut versenyén. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának (Bme Vik) másfél évtizedes múltra visszatekintő, évenként megrendezett robotversenyének rés
Kis gyengüléssel kezdte a napot a forint, miután múlt hét végén a jegyzés eltávolodott a 400-as szinttől az euróval szemben, ám gyorsan erősödésbe fordultunk, majd ismét gyengülésbe. A dollár mozgattaa forintot ma reggel is, a kormány bejelentésére, amely szerint új különadókat jelentenek be, a forint elsőre nem reagált élesen, de később megjött a
Növeli a pénzhasználatra kivetett tranzakciós illetéket és díjstopot vezet be a bankszámla-vezetési díjakra és kártyadíjakra a kormány. A babaváró hitelesek két év haladékot kapnak a gyermekvállalás teljesítésére.
A trópusi erdők a Rák- és a Baktérítő között helyezkednek el. Ezek a hatalmas zöld területek kulcsfontosságúak a bolygónk számára, mivel változatos ökoszisztémáknak adnak otthont, és a globális biodiverzitás közel kétharmadát tartalmazzák. Ezenkívül nagy mennyiségű szén-dioxidot dolgoznak fel, miközben oxigént termelnek.
A Celsius csődeljárásának levezénylésével megbízott ügyvédek július 1-jén jogi lépéseket tettek azon felhasználók ellen, akik a cég bedőlését megelőző 90 napban kiutalást kértek az oldalról. Az érintettek közül sokan hétköznapi felhasználók lehetnek, akik rendeltetésszerűen használták az oldalt, ám most mégis törvénytelen magatartással vádolják őke
2024 végéig elindulhat az a protokoll, ami gas mentessé teheti a stabilcoin utalásokat. Az ezzel kapcsolatos bejelentést a botrányairól híres, de a stabilcoinok kapcsán mégis megkerülhetetlen szereplőnek számító Justin Sun, a Tron vezetője tette meg. Aki hajtott már végre blokklánc tranzakciót, valószínűleg legalább egyszer szembesült azzal a probl
Új ESG-ajánlás előkészítését jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi szolgáltatások jövőbeli irányait kutató Point Zero Fórumon. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke által vezetett magyar jegybanki delegáció is részt vett Zürichben a svájci és szingapúri szervezésű Point Zero Fórumon, amely a pénzügyi és technológiai vállalatok egyik legran
Az elmúlt napokban több állami szereplő is jelentős bitcoin eladásokat hajtott végre. Közülük a legaktívabbnak a német kormányzat mutatkozik, ami folyamatosan, minden nap elad egy kis részt az általa tavaly lefoglalt 50 000 darabos BTC készletből. Bitcoin lavina: a német, az amerikai és a japán kormányzat is egyszerre dobják piacra a kriptóikat A n
38 új fa, mintegy 3000 négyzetméternyi zöldterület és 70 új ülőhely kialakítása. Az osztrák főváros egy újabbb, nagyszabású burkolatbontási és zöldítési kampányt indít. A „Le az aszfalttal!” mottóhoz hűen a Simmering városrészben található Enkplatz most a kerület zöld és hűtött főterévé alakul át.
Átalányadózó egyéni vállalkozónak kell-e számlát kiállítania a részére fizetett költségtérítésről, az bevételnek számít-e? – kérdezte olvasóink. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) értékelte a villamosenergia-ellátás minőségét, aminek célja, hogy megállapítsa, az elvárt színvonalon történik-e a felhasználók villamosenergia-ellátása, valamint ösztönözze az engedélyeseket az ellátás minőségi paramétereinek javítására.
Az autómegosztás, vagy közösségi autózás már több, mint 30 éve jelen van Bécsben. Az első próbálkozás 1992-ben indult, azóta pedig a bécsiek mindennapjának részévé vált. Az európai piacvezető, a „Free2move” 2024 végére Bécsben 1100 járműre bővíti a flottáját.
Az Egyesült Államok minden évben több milliárd dollárnyi külföldi segélyt nyújt különböző országoknak. A megjelölt cél három fajta lehet, a globális stabilitás, a nemzetbiztonság és a saját gazdasági érdekek előmozdítása.
Új mentortársakat kap az X-Faktor idei évadában Gáspár Laci, Tóth Andi, Majka és Valkusz Milán is csatlakoznak az RTL produkciójához. Miller Dávid pedig egy új műsorvezető társat köszönthet, aki Pápai Joci lesz. Különleges meglepetések sorával érkezik 2024-ben az X-Faktor, hiszen az új mentorok mellett az is újdonság a korábbi évadokhoz képest, hog
Lassan egy éve adtunk hírt arról, hogy Oroszország elindította CBDC projektjének kísérleti fázisát. Az azóta eltelt idő alatt a digitális rubelt egyre több ember és vállalat kezdte el használni, amelyek száma folyamatosan növekszik a statisztikák szerint. Ennek hatására szeptember 1-jétől az Orosz Központi Bank új résztvevőket fog bevonni a digitál
A német online ételfutár cég, a Delivery Hero (a Foodora anyacége) részvényárfolyama egy ponton 17 százalékot zuhant, mivel a cég a trösztellenes szabályok megsértése miatt több mint 400 millió eurós bírságot kaphat.
Magyar és kanadai pszichológusok egy friss kutatásuk során azt találták, hogy azok a gyerekek, akik digitális eszközt kapnak a kezükbe a dührohamaik csillapítása érdekében, nem tanulják meg, hogyan szabályozzák érzelmeiket, ez pedig hosszútávon súlyos viselkedési problémákhoz vezet.
Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok egy friss felmérés szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi
A kormány fellép a háborús propaganda miatt, ezért a sajtótól és a pártoktól is beszámolókat kérnek a következő időszakban. Meghosszabbítják a 2019-2020-ban felvett babaváróhiteleknél a gyermekvállalásra vonatkozó határidőt. Háborúellenes akcióterv részeként külön terheket és illetékeket vetnek ki a bankokra, ezek a már meglévő tranzakciós díjra és
Védelmi hozzájárulást fizet a bankszektor, a multik és az energiacégek a kormány terve szerint - jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ma a rendkívüli Kormányinfón. Az idei évre közel 400 milliárd forintos bevételnövekedésre számítanak a költségvetésben. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, ezt szelektíven ke
A kormány megkegyelmezett a még gyermektelen babavárósoknak. A hitelt az első két évben felvevők kapnak még két évet a gyerekvállalás teljesítésére. Ha nem teljesítenek, az viszont még nagyobb teherrel járhat. Az elvált párok a bejelentés szerint nem kapnak semmilyen egérutat.
A Tron alapító Justin Sun körül folyamatosan történik valami, legutóbb például pár napja tett ajánlatot arra, hogy felvásárolja Németország bitcoinjait, hogy így csökkentse a német kormány eladásai által generált piaci hatásokat. Most pedig egy X-posztban jelentette be július hatodikán, hogy csapata azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a gázdíjaktól
Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.
Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.
A hétfő reggeli mérsékelt forinterősödést hirtelen esés váltotta fel azután, hogy a kormány bejelentette az új költségvetési kiigazítást, benne a különadók meghosszabbításával, illetve új adóemeléssel. Az euró jegyzései így 392-ről rövid idő alatt 394,5 körülig ugrottak a délelőtt során, a dollár kurzusa pedig 362-ről 364-ig emelkedett.
A Telekomosok Fesztiváljának székesfehérvári állomásán, a Főnix Parkban tartott ingyenes Családi Sportnapon minden a fociról szólt. Az esemény fővendége Szoboszlai Dominik volt. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nem csak az I. Tuning Kupa díjait adta át, de focizni is beállt, és együtt edzett a sportnapon résztvevő több száz gyerekkel,
A legtöbb fiatalnak már 16-17 évesen van saját bankszámlája, azonban az egyetemi tanulmányok megkezdésével megkerülhetetlenné válik a folyószámla-nyitás: már az egyetemi beiratkozás során kötelező bankszámlaszámot megadni, illetve a diákmunka-központok is utalással rendezik a fizetéseket. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szemponto
Júniusban 107,8 milliárd forintos deficitet termelt csak a költségvetés központi alrendszere. Ilyen alacsony hatodik havi hiányra 2022 óta nem volt példa gyűjtésünk szerint. Az új havi adat kapcsán bemutatjuk, hogy mi várható az idei egész éves deficit teljesülése tekintetében.
A hónap második felében hirdetik ki az egyetemi ponthatárokat: ilyenkor dől el, hogy ki milyen szakon fog tanulni, melyik városba költözik, és az első számlanyitás is időszerűvé válik. Valamennyi bank kínálatában megtalálható valamilyen diákszámla-konstrukció: a pénzintézetek kedvezményekkel, ajándékokkal próbálnak minél több ügyfelet szerezni ebbe