Gabriel Attal francia miniszterelnök vasárnap közölte, hogy a mai napon felajánlja lemondását Macron elnöknek. Felmondásának oka az, hogy pártja alulmaradt és nem szerzett többséget a parlamentben. Azt is elmondta, hogy ha kérését elutasítják ő kész betölteni továbbra is pozícióját míg a kötelesség megkívánja – írja a France24. A miniszterelnök 202
A vállalatok hajlamosak alábecsülni a munkahelyi légkör fontosságát, pedig egyre több esetben fordul elő, hogy a felmondások hátterében a környezettel való elégedetlenség húzódik meg. A tudatos HR politikát folytató cégeknél ezért terjednek az egyre komplexebb és szerteágazóbb jólléti – wellbeing – kezdeményezések. Ezek duplán hajtanak hasznot, mer
Az idei évben a nyaralást tervezők legtöbben Horvátországot célozzák meg, Spanyolországba idén kevesebben terveznek utat az OTP Bank és a Groupama Biztosító megrendelésére készült országos reprezentatív kutatás* szerint. A hitelintézet ügyfelei nyolc külföldi országban díjmentesen vehetnek fel készpénzt a bankcsoport készpénzautomatáiból. Az akció
A „kézműves termék” kifejezés a köznyelvben olyan árucikket jelent, amely megéri a magasabb árat, mert jobb minőséget, esetlegesen egészségesebb portékát takar. De valóban így van, vagy a termelők önös érdekből ragaszkodnak ehhez a „védjegyhez”?
A kínai autógyártó európai offenzívája egymilliárd dollár értékű beruházással folytatódik, hogy a lehető legnagyobb gyártókapacitást telepítsen az Európai Unió közelébe.
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hét órakor 392,56 forintra erősödött a péntek esti 392,31 forintról, a dolláré 362,38 forintról 362,63 forintra emelkedett, a svájci frank pedig 403,72 forintról 405,02 forintra drágult.
A SPAR Magyarország is csatlakozott a műanyagmentes júliushoz. Az egész hónapot felölelő szemléletformáló kezdeményezés célja, hogy az üzletek vásárlóinak és a vállalat több mint 14 ezer munkatársának figyelmét felhívják a műanyaghulladékok csökkentésének fontosságára.
Az NMHH a lakossági mobiltelefon-díjcsomagok kínálatának változásait vizsgálta: az új mobil-előfizetések akár negyven százalékkal is drágábbak lehetnek, mint a januári tarifák. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024 első hónapjaiban ismét megvizsgálta a lakosság körében legnagyobb számban igénybe vett és legdinamikusabban változó részpi
Az arany ára több mint 1%-kal 2.391 dollárra ugrott, amit a vegyes amerikai munkaerő-piaci adatok és a Fed kamatcsökkentési spekulációk ösztönöztek. A júniusi munkaerőpiaci adatok ugyan felülmúlták az előrejelzéseket, ugyanakkor az áprilisi és májusi revíziók a munkaerőpiac gyorsuló lehűlésére utalnak. Az arany árfolyama az észak-amerikai jelentési
A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (angol rövidítéssel HCEMM) szegedi Neuron Fiziológia és Terápia kutatócsoportja szerint az idegsejtek hatékonyságromlása okozza a mozgás és gondolkodás lassulását öregkorban. A közlemény szerint még mindig nagyrészt ismeretlen, mi az idegsejt-szintű magyarázat arra, hogy idős korban lelassul a mozgás
A Bitcoin a napokban hatalamas zuhanásnak indult, melynek okait előző cikkünkben veséztük ki. A zuhanás megállni látszik, de vajon az 53 000-es leszúrás után várható-e még a lefele menet? Bitcoin napos grafikon A Bitcoin a 60 000-es támaszt elveszítette ahogyan azt láthatjuk a napi grafikonon és a 200 napos mozgóátlag alá esett, amely az 58
Már javában tart az idei nyári szünet és a vele járó diákmunka-szezon, a jelentkezések száma ebben az időszakban csúcsosodik ki. Ezzel párhuzamosan a fesztiválok időszaka is beindult, a fiatalok pedig szívesen gyűjtenek ezekre a – nem éppen diákpénztárcára szabott – eseményekre, ami tovább fokozza a diákmunkák iránti érdeklődést. A rövid távú terve
A június is melegebb volt, mint bármely korábbi június a feljegyzések kezdete óta. A globális átlaghőmérséklet már 13. hónapja egyfolytában rekordmeleg - jelentette hétfőn az Európai Unió Copernicus klímaváltozásfigyelő szolgálata.
Hiába emelkedett jelentősen az üzemanyagok ára júniusban, ebből várhatóan semmi nem fog megjelenni azokban az adatokban, amelyeket kedden közöl a Központi Statisztikai Hivatal.
A Bitcoin hálózat átlagos havi hashrátája júniusban tovább csökkent, 580 EH/s-ra esett a májusi 599 EH/s-ról. Két hónapja esik a hashráta a Bitcoin felezést követően, ami sokatmondó jele annak, hogy sorra kapcsolják le a bitcoinbányászok a veszteségesen működő (kapituláció) bányászgépeket. A TheMinerMag adatai szerint, a hashráta folyamatos csökke
HR kontrollerként az Excel táblák világából látta sokáig a nagy képet. “Ma már szeretném azt hinni, hogy csakis az emberekben vagyok képes gondolkodni” - mondja András Klára, aki felkerült 20-as szakmai toplistánkra. A szakmai nyilvánosság egyik ismert szereplője, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense. A HR vezető az elmúlt év legnagyobb eredmén
Kis gyengüléssel kezdi a napot a forint, miután múlt hét végén a jegyzés eltávolodott a 400-as szinttől az euróval szemben. A dollár ma reggel korrigálja a múlt heti gyengülését, ez a forint gyengülésének irányába mutathat.
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken.
Néhány hét és kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat. A legnépszerűbb szakok széles körben ismertek, azonban jóval kevesebb szó esik a legnépszerűtlenebbekről. Az Eduline összegyűjtötte az olyan szakokat, amelyeket alig jelöltek meg idén a felvételizők első helyen.
A divatipar szereplőinek, gyártóknak és kereskedőknek is számos kihívással kell megküzdeniük a versenyben maradáshoz. Az online kereskedelem elterjedésével jelentősen megnőtt azon vásárlók száma, akik összehasonlítják a különböző platformok és termékek árait, figyelembe veszik a fenntarthatósági szempontokat és az etikus gyártást. A változó vásárl
Március 25-én az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda), az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Fda) és a Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központ (Cdc) bejelentette, hogy a magas patogenitású madárinfluenza, különösen az A típusú (H5N1) madárinfluenza vírusát először azonosították amerikai tejelő szarvasmarhákban. Ezzel kapcsolatb
A Visa és a Mastercard vállalta, hogy további öt évig fenntartja Európában a máshol kibocsátott kártyákra vonatkozó interchange díjak korlátozását - közölte az Európai Bizottság a Finextra bszámolója szerint.
A Boeing beleegyezett abba, hogy bűnösnek vallja magát bűnszervezetben elkövetett csalás vádjában, ezzel pedig lezárul az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) két halálos 737 MAX balesettel kapcsolatos vizsgálata.
Az Nvidia részvényárfolyama a 2022-es AI-őrület óta töretlenül növekszik, az elmúlt két évben közel nyolcszorosára nőtt a nemrégiben 10:1 arányú felaprózódáson keresztülmenő részvény árfolyama. Nem véletlen, hiszen ezzel a legtöbb iparági elemző szerint a világ legrégebbi és legbefolyásosabb tőzsdeindexébe, a Dow Jones-ba szeretne bekerülni a tech-
Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrást a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.
Júniusban is a jegybanki célsávon belül, azaz 4% alatt maradhatott az éves infláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzései szerint a Központi Statisztikai Hivatal holnap 3,9%-os inflációt közölhet. A friss elemzői előrejelzések konszenzusa növekvő optimizmusról árulkodik az inflációval kapcsolatban.
Kis gyengüléssel kezdte a napot a forint, miután múlt hét végén a jegyzés eltávolodott a 400-as szinttől az euróval szemben, ám gyorsan erősödésbe fordultunk. A dollár mozgatja a forint ma is.
A gyermekek egyre korábban lépnek be a digitális térbe: a hét-nyolc évesek körében az elmúlt három év alatt megduplázódott a saját telefonnal rendelkezők aránya. A jó szülői minta és a tudatos médiahasználat fiatalkorban is egyre fontosabb, a gondviselők mégis hajlamosak magukra hagyni gyermekeiket az online világban. Egyebek mellett erről is szó l