A középszintű szóbeli vizsgákkal sikeresen zárult a május-júniusi vizsgaidőszak, több mint 3000 bizottság előtt mintegy 112 000-en tettek érettségi vizsgát - közölte az összesített eredmények alapján az Oktatási Hivatal (OH).
Elkezdődtek a XXXIII. nyári olimpiai játékok, amely során folytatódik „a tét Te vagy” elnevezésű figyelemfelhívó kampány.A népszerű sportesemények kapcsán jellemzően megnő az online sportfogadások száma, ezzel együtt annak kockázata is, hogy a kiberbűnözők különféle csalási módszerekkel kísérletet tesznek – elsődlegesen – pénzszerzés céljából, miné
Az utóbbi napokban enyhült ugyan a helyzet, de a növényvédelmi helyzetre még a nemrég véget ért hőséghullám nyomja rá a bélyegét, a nedvességkedvelő károsítók szaporodásával nem igazán kell számolni. Sőt, ez néha már a melegkedvelőknek is sok volt.
A szennyvízben mért SARS-CoV-2-örökítőanyag országos átlagkoncentrációja enyhe emelkedést mutat. Az előrejelzés szerint egyre több megbetegedés várható.
Kiemelkedő sikerrel zárult a Betadine® oldat és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közös kampánya, amely a gyermekek online biztonságára, a digitális térben rejlő láthatatlan veszélyekre, illetve az ezzel kapcsolatos szülői tudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet. A májusi együttműködés eredményeként a Betadine® oldat több mint 4,5 millió fo
A Compund Finance az egyik legismertebb decentralizált pénzügyi protokoll, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kriptovalutákat kölcsönözzenek és kölcsönbe adjanak anélkül, hogy egy hagyományos pénzügyi közvetítőre lenne szükség. Az Ethereum blokkláncán létrehozott protokoll azonban messze elmarad 2021-ben tapasztalt népszerűségétől. F
A kenyerektől és gabonaféléktől a növényi alapú húsokig és tejekig számos egészséges termékként forgalmazott termék olyan folyamatokon ment keresztül, amelyekről kiderült, hogy összefüggésbe hozhatók az egészségügyi ártalmakkal.
A szülőknek – és kimondottan a nőknek – számos társadalmi szerepben kell megfelelniük, amelyekhez gyakran egymásnak ellentmondó elvárások kapcsolódnak. A gyereknevelés feladatát elsősorban hozzájuk köti a közvélemény, ugyanakkor a társadalmi elvárások és gyakran gazdasági körülmények megkívánják, hogy a nők mielőbb munkába álljanak a szülést követő
Nincs szüksége műtétre a női tornászok olimpiai pódiumedzésén ismét megsérült Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnoknak, aki részleges térdszalag-szakadás miatt maradt le az ötkarikás játékokról.
A Rheinmetall elnök-vezérigazgatója elmondta: világméretű exportot terveznek, nemcsak a közepes kaliberű lőszerek tekintetében, hanem a 155 milliméterig terjedő kaliberekre is.
A biztosítási szektort érintő kihívásokra reagálva a szakmát minden eddiginél intenzívebb összefogásra szólítja fel Keszthelyi Erik, a biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének – a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.-nek – első számú vezetője.
Az ipari források szerint az Airbus új stratégiát dolgoz ki űrrendszerekkel foglalkozó üzletágának fellendítésére. A vállalat célja, hogy megerősítse pozícióját a piacon és versenyképes maradjon, ezért tárgyalásokat folytat európai konszolidációról, amelybe olyan nagy nevek is beletartoznak, mint az olasz Leonardo és a francia Thales.
Dr. Orosz Szilviának, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. laboratóriumigazgatójának előadását mindig komoly érdeklődés övezi. Nem volt ez másként a Vitafort idei partnertalálkozóján sem.
Az Egyesült Államok kormánya az Arkham Intelligence által megosztott láncadatok szerint valamivel több mint 2 milliárd dollár értékű, a Silk Road sötét webes piacteréhez kapcsolódó lefoglalt bitcoint helyezett át egy új, egyelőre azonosítatlan tárcára. BREAKING: The US. Government just moved $2B of Bitcoin to a new address: bc1qsl993y04xnq4fyhmrt6c
A 2024-es párizsi olimpia hivatalosan is kezdetét vette a Szajna folyón megrendezett, történelmi jelentőségű ceremóniával — a Samsung az olimpiai és paralimpiai játékok nemzetközi partnereként pedig a forradalmi újításaival az első nagy pillanatok estéjét még különlegesebbé tehette. Annak érdekében, hogy a sportrajongók még közelebbről élhessék á
Idősebb korban is fontos a szellemi és a fizikai kondíció. Szigeti Ferenc, a Karthago frontembere 75 évesen is aktív, amit sportos életvitelének köszönhet.
A Magyar Fejlesztési Bank Otthonfelújítási Programjára már folyamatosan lehet jelentkezni. A program célja az 1991 előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítése. Az Mfb szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat az akár 6 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölc
Tavaly mérték a legalacsonyabb születésszámot Belgiumban 1942 óta - jelentette hétfőn a VRT belga hírportál az ország szövetségi statisztikai hivatala, a Statbel összesítésére hivatkozva.
Szlovénia úttörő szerepet tölt be az EU digitális pénzügyi forradalmában – most az első szuverén digitális kötvényt bocsátotta ki az ország. Szlovénia az Európai Unió első tagállama, amely szuverén digitális államkötvényt bocsátott ki. Digitális államkötvény Szlovéniában A szlovén kormány hivatalos közleménye szerint a kibocsátás egy 32,5 millió do
A Giorgio Armani olasz divatház tavaly sikeresen tartotta szinten működési eredményét, miközben változatlan árfolyamon 6%-kal növelte nettó árbevételét. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a második félévben "egyszámjegyű" bevételcsökkenés következett be, amely idén folytatódott.
Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében, olvasható a NAV honlapján.
Az Apple mesterséges intelligencia funkciói a vártnál később érkeznek, és lemaradnak a közelgő iPhone és iPad szoftverfrissítések kezdeti bevezetéséről.
A "Fratello sole" (Naptestvér) című apostoli levéllel, amelyet motu proprio formában adott ki Ferenc pápa, rendelkezik egy mezőgazdasági naperőmű felépítéséről a Róma közelében található, Vatikánhoz tartozó Santa Maria di Galeria területén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 571,59 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 73 745,69 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elm
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 390,81 forintról 393,16 forintra erősödött 18 órakor, napközben 390,37 forint és 393,82 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 407,43 forintról 410,06 forintra ment fel, míg a dolláré 359,
Augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál. Nagy bejelentések várhatóak a minisztériumban Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-posztja szerint. A tárcavezető közölte: az elmúlt hetek bizonyították, hogy tud olyan meleg lenni, amelyet nem bírnak a sínek, a mozdonyok és a járművek. De az elmúlt hetek azt is megmutatták, h
Olaj, gáz és gabona, réz, nikkel és számítógépes chipek: szakértői elemzések szerint jelentősen nőnek Kína nyersanyagkészletei. Két elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy mi áll a háttérben. Az Economist szerint Kína egyre nagyobb mennyiségű nyersanyagot halmoz fel. Ezt mutatták többek között a betétek műholdfelvételei, a kínai jegybank adatai és