A Habsburg Birodalom első, 1782-es katonai felmérési adataitól kezdve a világháborús katonai felméréseken át egészen a Google Maps légifotóiig, 300 évet átívelően vizsgálták a HUN-REN BLKI kutatói a Balaton vízgyűjtő területét és a tó partvidékét érintő változásokat. Jó hír, hogy a vízgyűjtő területén csak kis változások következtek be, rossz, hogy
Vasárnap, július 21-én mérték a legmagasabb hőmérsékletet a világon a feljegyzések kezdete, azaz 1940 óta; a globális átlagos felszíni hőmérséklet ezen a napon 17,09 Celsius-fok volt - jelentette be kedden az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus.
Oroszország jelenleg is szállít olajat Magyarországra és Szlovákiába - jelentette ki újságíróknak Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes kedden Moszkvában.
Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell – közölte Zlati Róbert, miután a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának legutóbbi ülésén konkrét számok nélkül szóba került a jövő évi korrekció is. A MASZSZ elnöke rossz iránynak tartja
Az uniós helyreállítási program hitel részére van-e szüksége most a magyar gazdaságnak, és ha igen, milyen feltételek mellett, hiszen az ezzel kapcsolatos magyar hozzáállás változó volt korábban – így hangzott a kérdés az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este.
Észak-koreai hackerek globális kiberkémkedési kampányt folytattak, hogy katonai titkokat lopjanak el Phenjan betiltott atomfegyverprogramjának támogatására – közölte az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Dél-Korea csütörtökön közös tanácsadásban. A kiberbiztonsági kutatók által Anadriel vagy APT45 néven emlegetett hackerek feltehetően az Észak-Kor
A nyári hőmérséklet emelkedésével a kerti tavak számos kihívással nézhetnek szembe. A hosszan tartó meleg befolyásolhatja a víz minőségét, a növények egészségét és a benne élő állatok jólétét. E hatások megértése és azok mérséklésének módja elengedhetetlen a virágzó tóökoszisztéma fenntartásához. A garden-guide.com cikke betekintést enged, és gyako
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó börzéje, a tokiói Nikkei225 indexe 0,64 százalékos csökkenéssel, 37 654 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,22 százalékkal süllyedt. Az ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,75 százalékkal növekedett. a tajpeji börze – amely előzőleg több napig zárva v
A Wizz Air négy új járatot indít az ősszel a budapesti géppark bővítésének köszönhetően: októbertől közvetlenül elérhető lesz repülővel Genova, Girona, Marrákes, decembertől pedig Memmingen – közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel. Emellett a Wizz Air több népszerű útvonalon is növeli járatai gyakoriságát, egyebek mellett Tel-Aviv, Isztambul
Több száz ausztrál újságíró kezdett rendkívüli, ötnapos sztrájkba pénteken az őket foglalkoztató cégcsoport vezetőségével folytatott bértárgyalások hátterében – közölte az MTI.
Jelentős visszaesésről számolt be a második negyedévre vonatkozóan a legfontosabb területeken a Mercedes-Benz, ennek hatására pedig korábbi eredményjelzését is csökkentette a vállalatcsoport. A hírt a befektetők negatívan fogadták, a reggeli esést követően azonban hamar visszahúzták a részvényt a tegnapi záróértékének közelébe.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a CC szintről az alacsonyabb C szintre rontotta Ukrajna hosszú távú devizakibocsátói nemteljesítési besorolását (IDR) – áll az ügynökség honlapján. A Fitch szerint a leminősítés az ügynökségnek azt az álláspontját tükrözi, hogy kezdetét vette a csőd vagy csődhöz hasonló folyamat az (ukrán) kormány és egyes e
Már több százszor igényeltek banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők. A kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 milliós adósságba is belevitték őket.
Augusztus 1-től duplájára emelkedik az adókötelezettségek nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén kiszabható mulasztási bírság általános mértéke. Magánszemélyek esetében ez négyszázezer, vállalkozások esetében pedig egymillió forintot jelent. A bejelentés nélküli foglalkoztatás - annak megállapítása esetén - ezután egymillió forint helyett kétmil
Vajon hány magyar informatikus és mérnök beszél németül? Ez ugyanis sok német és osztrák munkahelyen kell a munkavégzéshez. A kilenc éve Németországban élő Szathmáry Gyula üzletfejlesztési tanácsadó utánanézett a Linkedinen és saját ismeretségi körében. Az eredmény meghökkentő.
Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 448 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,8, a nettó átlagkereset 14,6, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hi
A PestiSrácok szerkesztőségében nem lett következménye annak, hogy kollégájuk, Ábrahám Róbert fizikailag bántalmazta Puzsér Róbertet. A PS főszerkesztője most elmondta, miért.
Pénteken napos idő várható általában kevés, az ország keleti harmadán némileg több gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő estére 18 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet.
Megszakadt egy nagy sorozat a magyarországi üzemanyagpiacon. Nem csökken tovább az üzemanyag ára, pedig a globális folyamatok alapján erre nyílt volna lehetőség.
Már több százszor igényeltek banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők. A kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 milliós adósságba is belevitték őket.
Éves összevetésben 10 százalékkal, több mint 70 millióra nőtt az okostelefon-kiszállítás az idei második negyedévben, amikor az öt legnagyobb szállító listáján először nem volt ott az Apple - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Világszerte az emberek 32 százaléka kertészkedik, és nagy részük, 30 százalékuk kertjük bővítésében gondolkodik. Nem köztudott, de a legkisebb balkonládák is fontos eszközei a klímaváltozás elleni harcnak.
Mivel Musk csupa tehetséges munkaerőt alkalmaz a Teslánál és a SpaceX-nél, sokan elgondolkodnak azon, hogy sikerült ezt elérnie. Esetleg van valamiféle stratégiája a munkaerő-felvétel során? Nos, kiderült, hogy az üzletember az általa „kétkezes” stratégiának nevezett módszert alkalmazza – amely nagyon egyszerű, mégis zseniális. A „kétkezes” stratég
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra. Gyermeknapon jelent meg a hatóság fiataloknak szóló „Sztorik a zsebben – Történetek a közösségi médiából″ című kiadványa, amely mo
Kitartott az áremelkedés a lakáspiacon az első negyedévben is, Budapesten és a nagyobb városokban volt a legnagyobb a növekedés három hónap alatt. Éves szintén ugyan kicsit csökkent a drágulás, de így is bőven ráver a mostanra visszaesett inflációra - derült ki a Magyar Nemzeti Bank első negyedéves Lakásárindex jelentéséből.
Ha a hazai ipar struktúráját nézzük, akkor azt látjuk, hogy a nagy nemzetközi multik sikere mögött apróbb, de jelentős hazai vállalkozások állnak, amelyek nem csupán kiszolgálják a nagyok igényeit, hanem a piac elvárásait kiismerve innovatív megoldásokkal is támogatják őket. Ilyen a 30 éve alapított Losonczi Innovation Kft. is, amelynek alapítójáva
Szociális tényezőktől függ, hogy az apa átveszi-e az anya szerepét a szülői gondoskodásban, derül ki a HUN-REN-PE Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport vezetésével írt tanulmányból, amely jelentős előrelépésnek számít a témában. A kutatás segítségével megfejthetjük az ivari szerepek evolúciós rejtélyét.
A ferihegyi reptéren a nyári járatkésések, illetve a közlekedési káosz is szóba került az Inforádió Aréna című csütörtök esti műsorában, és ezek kapcsán a magyar légtérhasználati díj duplázásának tervét hintette el Nagy Márton.
A nukleáris ipar, a napenergia-ipar és az autóipar átállása a három fő pillére Magyarország hosszútávú gazdasági növekedésének, amelyek mind a kormány azon vállalásából fakadnak, hogy hazánk 2050-re karbonsemlegessé váljon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.
A Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Kutatási Kiválósági Tanács (Kkt) 2024. július 15-én döntött a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (Nkkp) Excellence alprogramjára elsőként benyújtott pályázatokról. Az alprogramból azok a kutatók nyerhetnek el kiemelt összegű – akár 200 millió forintos – támogatást, akik pályáztak az európai Erc program ke
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy összhangban van-e az európai uniós versenyszabályokkal az állami támogatás, amelyet két belgiumi atomreaktor üzemidejének meghosszabbításához nyújtanának - közölte hétfőn az EU brüsszeli végrehajtó testülete.
Az idei nyár első hónapjának munkaerőpiaci adatai is a foglalkoztatottság növelését célzó kormányzati intézkedések eredményességét tükrözik. A munkaerőpiacra lépők többsége rövid időn belül el tud helyezkedni, amit a munkanélküliek számában és arányában mutatkozó havi csökkenés is bizonyít – emelte ki a pénteken kiadott munkaerőpiaci adatokhoz fűzö
Az európai tőzsdéknek jó napja van, bár a németországi kilátások nem rózsásak. A párizsi index emelkedett a legjobban, amit a londoni és kisebb mértékben a frankfurti is követett. A japán kötvényeladási program részleteit várja a piac. Úgy tűnik, Donald Trump hétvégi beszédének már most örülnek a kriptosok.
Gyakran merül fel probléma, bizonytalanság a táppénzfolyósítás melletti munkavégzéssel, az ezen időszakban szerzett járulékalapot képező jövedelemmel kapcsolatban. Cikkünkben rámutatunk néhány idevágó fontos kérdésre.
Budapesten az előző negyedévhez képest 3,6, a vidéki városokban 3,8 százalékkal emelkedtek, a községekben stagnáltak a lakásárak 2024. január–márciusban az Mnb lakásárindex szerint.
A nyári kapás növényeinknek most lenne legnagyobb szükségük csapadékra, de az elmúlt napok záporai csak néhány helyen enyhítették az egyre súlyosbodó csapadékhiányt. Középső és keleti országrészben a talaj már nagyon száraz. Az elkövetkező 8-10 napban sem várható jelentős eső, így az aszályhelyzet tovább fog romlani.
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása, minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében. Zömében egyértelműsítő, egyszerűsítéseket tartalmazó pontosításokkal frissült a 108 milliárdos keretösszegű pál
A szerdán indult jelentős forintgyengülést pénteken délutánra teljesen ledolgozta a magyar fizetőeszköz, és ahogy az esésben, úgy az erősödésben is lényeges szerepe lehetett annak, ami a japán jen körül történt. A szerdáig látott jelentős jenerősödés és fejlett részvénypiaci hanyatlás után a jelek szerint újranyíltak az alacsony jen és a magasabb e