Hiába tűnt úgy egy hónappal ezelőtt, hogy egyelőre elbúcsúzhatunk a kamatvágásoktól, a FED várhatóan szeptemberben meginduló kamatcsökkentése kínálkozó lehetőséget adott a jegybanknak, amivel élni is tudott.
Az elemzői konszenzusnak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 25 bázisponttal, 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az indokokat Virág Barnabás MNB-alelnök a délután 3 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján ismerteti, amelyről percről percre beszámolunk.
Az elmúlt hetek forinterősödése kedden nem folytatódott már az MNB kamatdöntése előtt sem, aztán a vártnak megfelelő 25 bázispontos vágás nyomán első reakcióként kissé gyengült a magyar fizetőeszköz.
Fabio Valle tölti be 2024 elejétől a Kometa kereskedelmi vezérigazgatói pozícióját. A több mint 25 éve Fmcg területen dolgozó olasz szakember egy 38 fős nemzetközi csapatot koordinál. Giacomo Pedranzini, a Kometa 99 Zrt. ügyvezető igazgatója 2024 elején Fabio Vallét nevezte ki a cég kereskedelmi igazgatójának. A szakember a marketing, az értékesí
Erős a forint, alacsony az infláció, és a nemzetközi helyzet is javult, így a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa júliusban is folytathatta a kamatvágásokat. Az alapkamat szerdától már csak 6,75 százalékos lesz.
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra – jelentette be Elon Musk vezérigazgató hétfőn az X üzenetküldő szolgáltatáson.
A Magyar Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 6,75%-ra mérsékelte irányadó kamatát. A lépés megegyezik a várakozásokkal, a piaci szakértők csaknem egységesen lazításra számítottak, Virág Barnabás, a jegybank alelnöke múlt heti nyilatkozata után.
Kimerítő medvepiacon esett át az elmúlt hónapokban a bitcoin és az egész kriptopénzpiac. Az ökoszisztémában bekövetkezett összeomlások (mint például az FTX és a Luna bedőlése) miatt romlott a hangulat a kriptotérben. Ezen felül az olyan szélesebb körű makrogazdasági tényezők, mint a kamatemelések és az infláció globális szinten befolyásolták a rész
A klímaváltozás növeli az erdők kitettségét a különböző stresszoroknak, mint az erdőtüzek vagy a kártevők. Olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új kiadványában. Egyúttal az innováció fontosságára hívja fel a figyelmet a fenntartható erdőgazdálkodás elérésében. A világ erdeinek állapota 2024-es jelentés az innovációró
A rövid távú, átmeneti pénzzavarban lévő emberek egyre inkább a hitelkártyákra hagyatkoznak. A hitelkártya-tartozás ma már nagyobb, mint a folyószámlahitel-állomány. A hitelkártyás költések növekedése közel 50 százalékkal haladta meg a betéti kártyás vásárlások értékének bővülését. Hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi sza
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.
Egy nemzetközi tudóscsoport meglepő felfedezést tett a Csendes-óceán mélyén: több ezer méterrel a felszín alatt, krumpli alakú fémgócok oxigént termelnek. A Nature Geoscience című folyóiratban közzétett eredmények alapjaiban rengethetik meg az oxigén keletkezésének eddig elfogadott tudományos elméleteit - tudósított a Cnbc.
A tevetej kedvező élettani hatásai és különleges összetétele miatt értékes táplálék, a népességgyarapodás miatt világszerte egyre jobban felértékelődik.
25 bázisponttal, 6,75%-ra csökkentette az alapkamatot a jegybank, ami megegyezett a piaci várakozásokkal. 3 órakor kezdődik a jegybank online háttérbeszélgetése, amelyről ebben a cikkben tudósítunk.
A nyár az aratás ideje. A gazdák számára ez az év legfontosabb szakasza, mivel szó szerint ekkor takarítják be munkájuk gyümölcsét (terményét). A földeken azonban nemcsak ők járnak, hanem a közelben vezető utakon a környéken lakók és kirándulók is. Ez rendben is van addig, amíg nem akadályozzák a mezőgazdaságból élők munkáját.
A jelek szerint az egykor a legjelentősebb kriptotőzsdének számított Mt. Gox hamarosan megkezdi kifizetni a pórul járt hitelezőit a Bitstamp kriptotőzsdén keresztül. Azonban a kártalanítás híre aggodalmat váltott ki a kriptoközönség részéről. Az Arkham Intelligence blokkláncelemző cég arról számolt be, hogy nemrég próbatranzakciókat hajtottak végre
Két héttel a franciaországi általános nemzetgyűlési választásokat követően ült össze a frissen megválasztott parlament. Az országgyűlés elnökéről szóló szavazást botrányos jelenetek kísérték.
A kriptopiac nyugodt, és a következő bikafutamra való várakozás jeleit mutatja. Az altcoinok vonzó belépési pontok lehetnek, bár már most is emelkedő trendben vannak, és jelentős növekedésre készülnek. A befektetők szemmel tartják a közelgő Ethereum ETF-et, de a hozzáértő befektetők tudják, hogy az igazi nyereség sokszor a megfelelő altcoinok kivál
"A tervezett jogszabály nem kellően körültekintő alkalmazása azzal fenyeget, hogy »a fürdővízzel kiöntik a gyereket is«, azaz az okoseszközök oktatási célú használata helyett sok iskolában a teljes tiltás mellett döntenek."
Nem volt női sportoló a Nemzeti Sport olimpiai különszámának címlapján, a szerkesztők végül a szexizmus vádja miatt új címlapot terveztek, hogy ne csak férfi sportolók legyenek a kiadvány borítóján.
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke avat be abba, miért csökkentette a Monetáris Tanács 25 bázisponttal, 6,75 százalékra a jegybanki alapkamatot, egyúttal felvázolhatja a kilátásokat.
A Növekedési Kötvényprogramhoz kapcsolódó éves felülvizsgálat során a Market Építő Zrt. BB-(Stabil) kibocsátói minősítését megerősítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által megbízott Scope Ratings GmbH. - közölte a Market Építő Zrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán hétfőn.
A Magyar Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 6,75%-ra mérsékelte irányadó kamatát. A lépés megegyezik a várakozásokkal, a piaci szakértők csaknem egységesen lazításra számítottak, Virág Barnabás, a jegybank alelnöke múlt heti nyilatkozata után.
A Spotify rekord negyedéves profitot ért el, kissé megverve az elemzői várakozásokat, és ezzel több mint 14 százalékos emelkedést kiváltva a vállalat részvényárfolyamában.
Tovább csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, a mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal, 6,75 százalékra mérsékelte. A döntés hátteréről tájékoztat Virág Barnabás alelnök, cikkünk frissül.
A piaci elemzők többsége által várt 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott ma végre a Magyar Nemzeti Bank 6,75%-ra, és délután közzétette a döntéshez kapcsolódó szöveges indoklást is. Ebből az derült ki, hogy a jegybank szerint továbbra is szigorú irányultságú monetáris politikára, és az általa fenntartott pozitív reálkamatra van szükség "a pénzüg
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen. Ez a szempont leginkább a fiatalabbak számára elvárás, míg az idősebb generációknál a jó munkahelyi kapcsolatok kerültek előtérbe – derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a Stepstone Group, valamint a The Network és magyar partnere, a
Az offshoring - a gyártás áthelyezése az alacsonyabb költségű országokba - elvesztette fényét. Egykor az erősebb versenypozíció kiépítésének egyik módjaként tekintettek rá, ma azonban úgy tűnik, hogy sebezhetőséget és korlátokat jelent. Ennek eredményeképpen egyre nagyobb az érdeklődés a reshoring, azaz a termelés saját országba való visszatelepíté
Augusztustól súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok északkeleti térségében a teherautók számára és folyamatosan ellenőrzik majd az új szabályok betartását - írja a vezess.hu.
25 bázisponttal, 6,75%-ra csökkentette az alapkamatot a jegybank, ami megegyezett a piaci várakozásokkal. 3 órakor kezdődik a jegybank online háttérbeszélgetése, amelyről ebben a cikkben tudósítunk.
A cég történetének legnagyobb akvizíciójáról van szó. A német Bosch technológiai csoport megvásárolja az amerikai JCH cég légkondicionálási és fűtési üzletágát. A csoport az USA-ban és Ázsiában szeretné megerősíteni pozícióját. A Bosch technológiai csoport átveszi az amerikai Johnson-Controls-Hitachi Air Conditioning (JCH) légkondicionálási és fűté
Drasztikus tisztogatási folyamatba kezd a Google Play Áruház. Több ezer alkalmazás fog eltűnni hat hét múlva a nagyobb felhasználói biztonság érdekében.
A nyári utazást tervező felnőtt magyar lakosság 80 százaléka takarékoskodik a nyaralása érdekében, és a legtöbben folyamatosan spórolnak azért, hogy pihenni mehessenek – derül ki a CIB Bank megbízásából készült friss felmérésből. A takarékoskodókra jellemző, hogy az élet több területén is igyekeznek visszafogni a költéseiket vagy növelni a bevételü
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb. Az előző kamatdöntő ülést követően Virág Barnabás, az MNB alelnöke azt mondta: júniustól új szakasz következik a monetáris politikában, ebben az időszakban a jegybank szám
A Porsche német luxusautó-gyártó rontotta 2024-re vonatkozó bevételi előrejelzését, mert egy árvíz termeléskiesést okozott egy nagy európai alumíniumgyártónál, emiatt hiány alakult ki alumínium alkatrészekből, aminek következtében ideiglenesen akár le kell állítani egyes modellek gyártását. A Porsche közleménye nem nevezte meg, hogy melyik alumíniu