Az olvadó jégsapkák nagyobb hatással lehetnek a nap hosszára, mint korábban gondolták - derült ki egy új kutatásból. Az éghajlatváltozásnak ez az ember okozta következménye lelassítja a Föld forgási sebességét, és ezzel megnöveli a nap hosszát.
Mi az a fügedarázs, melyik 19. századi írónk kertjét díszítette fügefa, és hogyan lehet szalámit készíteni fügéből? A Fügés ember cikkünkben elárulja ezeket, és mindazt, amit erről a csodás gyümölcsről tudni érdemes.
Új magyar jármű született - cseh koprodukcióban. Budapesten a sajtó szélesebb nyilvánossága előtt is bemutatták a bajai gyárban készült GANZ-SOR EBN8 nevű elektromos midibusz prototípusát. A jármű a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című Ginop Plusz-2.1.1-21 pályázati felhívás támogatásával született meg. A 8
A létesítmény (azon belül is az új, illetve meglévő létesítmény) a fejlesztési adókedvezményre jogosító beruházás központi eleme, ugyanakkor annak fogalmi meghatározását nem tartalmazza a társaságiadó-törvény. A fejlesztési adókedvezményről szóló 165/2014. kormányrendelet a létesítmény felvásárlása kapcsán tartalmaz definíciót a létesítményre vonat
Rábízhatjuk-e magunkat teljesen a mesterséges intelligenciára, ha utazást, esetleg mézesheteinket tervezzük. ChatGPT egyes dolgokban ugyan nagyon jó, másokban viszont reménytelen eset, tehát ugyan segít, de várjunk egy kicsit. Majd ha jönnek a mindentudó ágensek.
Döntöttek a fiatalok: a Barbie lett az elmúlt év legjobb filmje, Margot Robbie nyerte meg a kedvenc filmszínésznőnek járó díjat, és a 2023-as kasszasiker még két zenei kategóriában is diadalmaskodott a Barbie World című szám és a What Was I Made For? című Billie Eilish-betétdal jóvoltából. A férfi filmszínészek közül Timothée Chalamet-t díjazták a
A Tetra Pak, a világ egyik vezető élelmiszerfeldolgozással és csomagolással foglalkozó vállalata bejelentette, hogy augusztus 1-jei hatállyal Alex Henriksent nevezi ki a vállalat kelet-európai működéséért felelős ügyvezető igazgatójának. Henriksen Lyndsey
Ha a reptéri járatkésések igazi okait keressük és félretesszük a politikai és egyéb adok-kapok játszmát, akkor a szálak kibogozását a koronavírus miatt kialakul elbocsátásoknál, illetve a létszám azóta sem sikerült visszaduzzasztásánál kell kezdeni. Nem lesz egyszerű ebben a kusza helyzetben, ráadásul ez egy elég "meleg pite" – mondta a Növekedésne
MBH Termőföldindex: a termőföldek drágulásának nominális mértéke 2,6 százalékra lassult 2023-ban, reálértéken azonban 22 százalékos korrekció követte az árak 2022-ben bekövetkezett több mint 25 százalékos csökkenését.
Júniusban havi szinten 1,9, Budapesten 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak májushoz képest. Az albérletpiac továbbra is nagyon koncentrált, mert a kiadó lakások 85 százaléka Budapesten és a vármegyeszékhelyeken található. Július elején Budapesten 250 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, a legnagyobb egyetemvárosok közül Debrecenben
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az egyre szélesebb körben alkalmazott forradalmi technológiai megoldások máris újabb szemléletváltást sürgetnek. Az előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia 2030-ra 15,7 billió dollárral növeli majd a globális GDP-t, és ebből a „pénzesőből” senki nem szeretne kimaradni. A munkahelyeket
Háromfai Balázs cége lényegében flakoncserés bio-mosószer vállalkozásként indult, ma már jóval szélesebb a termékpalettája. A Biobubi több mint 20 ezer háztartásba jut el országszerte, havonta 4-5 ezer megrendelést teljesít, és tavaly éven belül triplázta árbevételét.
Új magyar jármű született - cseh koprodukcióban. Budapesten a sajtó szélesebb nyilvánossága előtt is bemutatták a bajai gyárban készült Ganz-Sor Ebn8 nevű elektromos midibusz prototípusát. A jármű a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című Ginop Plusz-2.1.1-21 pályázati felhívás támogatásával született meg. A 8
Kiemelkedő érdeklődés tapasztalható a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktori képzései iránt, az idei tanévben 137 pályázat érkezett a 110 fős állami keretre.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Nyrt. és az UniCredit Bank Hungary Zrt. a középvállalatok versenyképességének és növekedési lehetőségeinek javítása érdekében - olvasható a szervezetek közös közleményében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.
Az egyik legnagyobb brit neobank, a Monzo, új számlacsomagot jelentett be a 6 és 15 év közötti gyermekek számára. A szülők már feliratkozhatnak a várólistára és még a nyár folyamán hozzáférhetnek az új termékhez. Az Monzo új ingyenes számlanyitást, feltöltést és külföldi tranzakciókat kínál új csomagjában. A szülők a saját Monzo számlájuk mellé tud
A szerda esti szint közelében jegyezték a forintot csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon. Hét órakor az euró árfolyama 390,88 forintra változott a szerda kora esti 390,82 forintról.
A Wienerberger Zrt. 2023-ban indította el hidrogén-tüzelési kísérleti projektjét a Miskolci Egyetem szakértőivel. Az együttműködés eredményeként a tiszavasvári téglagyárban megvalósított projekt úttörőnek számít a kerámiaiparban. A vállalat célja, hogy hosszú távon csökkentse a Co2-kibocsátást a téglagyártás mind a szárítási, mind az égetési lépésé
A Polar Technology az idei Farnborough Airshow keretében mutatja be legújabb hidrogéntárolási megoldását, amivel azt ígéri, hogy megháromszorozza a pilóta nélküli légi járművek (UAV) hatótávolságát. A brit cég által épített
A Degen Chain layer-3 blokklánc szolgáltató egyik felhasználója elveszítette pénzének 90%-át egy, a Base Ethereum layer-2 protokoll felé indított híd átutalás során. Az incidens egy belső hiba miatt következett be, amely komoly kritikákat váltott ki a layer-3 ökoszisztémában. Sok pénzt bukott a felhasználó Július 16-án a Degen Chain egyik felhaszná
A BÉT-UniCredit Lounge névre keresztelt kezdeményezés keretében a két intézmény egyesíti erőforrásait és szakértelmét, hogy támogassa a középvállalatokat a szükséges tudás, pénzügyi forrás és szakértői hálózat elérésében, ezáltal erősítve a cégek tőkepiaci jelenlétét és fenntartható növekedését.
Az ecetet sokan ismerik mint hasznos háztartási tisztítószert, hiszen kiválóan alkalmas gombák és baktériumok elpusztítására. Azonban az ecet nem csupán a konyhában és a fürdőszobában bizonyul hasznosnak.
Új autó vásárlásánál egyre hangsúlyosabb kérdésként jelenik meg a meghajtás típusa mind vállalatok, mind magánszemélyek részéről. Bár 25,8% piaci részesedéssel a benzines autók még vezetnek, a hagyományos dízel és benzines motorok együttes aránya 83%-ról 50%-ra esett vissza 3 év alatt. Második helyen 25%-kal a hibrid-elektromos, harmadik helyen 14,
2024-ben a Dining Guide értékelése szerint az Év Fenntartható Étterme a Natura Hill Zebegény lett. Gyümölcs- és zöldségfogyasztásuk 90%-át saját forrásból származó biotermelésből tudják biztosítani, a teljes alkoholmentes italkínálatuk 100%-át saját alapanyagokból állítják elő, abszolút hulladékmentes konyhát visznek és a kert szezonális feleslegén
Július 13-án egy fergeteges gála keretében átadták az idei Nickelodeon Kids’ Choice Awards díjait. A gyerekek és tinik online szavazatai alapján a Barbie négy díjat zsebelhetett be, de zenei fronton Taylor Swiftnek sem lehetett oka panaszra. Az animációs karakterek által vezetett díjkiosztón több sztár is fellépett, és mindenki kapott a nyakába bőv
A jó ideje tartó hőség miatt több helyen elindult a szezonális gyümölcsök kényszerérése, amely alaposan feladja a leckét a termelőknek, akik igyekeznek az optimális időpontot megtalálni a szüretre. Nem segít ilyenkor az időnként túl erős UV-sugárzás sem, amely napégéses foltokat okoz a gyümölcsökön - írja az Agrárszektor. A magyar kajszi és őszibar
Új magyar jármű született - cseh koprodukcióban. Budapesten a sajtó szélesebb nyilvánossága előtt is bemutatták a bajai gyárban készült GANZ-SOR EBN8 nevű elektromos midibusz prototípusát. A jármű a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című Ginop Plusz-2.1.1-21 pályázati felhívás támogatásával született meg. A 8
Mai vendégünk ifj. Korcsok Gábor, a Cool4U Kft. Gree légkondicionálók projekt üzletágának kereskedelmi igazgatója. A Gree márkáról valószínűleg már mindenki hallott, de azt talán kevesebben tudják, hogy kínai, és a világ legnagyobb légkondigyártója. Fiatal márka, csak 1991-ben alapították, a nagy kínai nyitás időszakában, a Hong Kong, Sencsen és