Már javában tart az idei nyári szünet és a vele járó diákmunka-szezon, a jelentkezések száma ebben az időszakban csúcsosodik ki. Ezzel párhuzamosan a fesztiválok időszaka is beindult, a fiatalok pedig szívesen gyűjtenek ezekre a – nem éppen diákpénztárcára szabott – eseményekre, ami tovább fokozza a diákmunkák iránti érdeklődést. A rövid távú terve
Pár év alatt csaknem kétharmadával nőtt Magyarországon a szifiliszes betegek száma, de tavaly a korábbi évekhez képest több veleszületett szifiliszes kisbabát is találtak.
A borravaló és a szervizdíj között számos különbség van, egyebek között az adózás módjában és önkéntes jellegében is, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arra figyelmezteti a fogyasztókat, hogy gondolják végig, kit kívánnak díjazni borravalójukkal, és ennek megfelelően döntsenek.
Újra érték a minőség, ezt vallja és nyomós érvekkel alá is tudja támasztani a Karintia Kft., amely a megalapítása óta, közel 30 éve abban hisz, hogy Magyarországon a kalászosoknál a minőségi búzatermesztés az egyik leginkább járható út. Az ukrán-orosz háború pedig csak felerősítette ezt az irányt és rávilágított, hogy kizárólag a bő termés hajszolá
Vasárnap nagyobb eséllyel a Duna vonalában, illetve attól keletre lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, és főleg arrafelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. A cellákat elsősorban felhőszakadás kísérheti. A zivatarok éjszakára sem szűnek meg teljesen. Az egyre nagyobb területen északias irányba forduló szelet a Dunántúlon időnként élé
Az Eurostat kiadta lakásárváltozások első negyedéves eredményeit. Az előző negyedévhez képest történt 5,1 százalékos hazai áremelkedés a harmadik leggyorsabb növekedési ütem az EU-ban.
Donald Trump volt amerikai elnök esélyei az újraválasztásra minden eddiginél magasabbra ugrottak a Polymarket kriptoalapú előrejelzési piacon, miután egy pennsylvaniai gyűlésen lövöldözés során megsérült. A Polymarket kereskedői szerint Trumpnak jelenleg 70% esélye van arra, hogy visszatérjen a Fehér Házba. Lövöldözés Pennsylvaniában Szombaton Trum
Egészséges, iszonyú finom és otthon is egyszerűen elkészíthető. Ez a smoothie, ami több, mint egyszerű gyümölcslé. Mutatunk három szuper receptet is! A hatvanas években az amerikai hippik nem csak a szexualitás és a drogok, hanem a gasztronómia területén is kísérletező kedvűnek bizonyultak. Az egyre terebélyesebbé váló szubkultúrán belül például ha
Idén a száraz és meleg időjárás miatt az őszi vetésű szántóföldi növények betakarítása a szokásosnál mintegy két héttel korábban megkezdődött, és folyamatosan zajlik a hőségben is: az árpáé már be is fejeződött, a többi kultúra aratása is halad.
A szabadpiac gazdaságilag olyan piacgazdasági rendszert teremt, ahol az árakat és a termelést a kereslet és a kínálat szabad kölcsönhatása határozza meg, állami beavatkozás nélkül. Ebben a rendszerben a vállalatok és a fogyasztók szabadon hozhatják döntéseiket az áruk és szolgáltatások megtermeléséről, elosztásáról és azok fogyasztásáról. A szabadp
A magyar egyetemisták majdnem fele külföldre költözne egy friss felmérés szerint. Enyhén, de tovább növekedett a Magyarországon kívüli tanulási szándék is: jelenleg a hallgatók közel egynegyede szeretne külföldön tanulni.
A bőrünkön érezzük és a mérések is igazolják, hogy az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb tünete térségünkben a hőségperiódusok gyakoriságának növekedése. Egy hőhullámon már túl vagyunk idén is, a második ennél komolyabbnak ígérkezik, a hatásait épp elszenvedjük.
A klímasemlegesség, a körforgásos gazdaság, a környezeti célok elérése érdekében tett lépéseknek a versenyképességet is erősíteniük kell - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, az uniós környezetvédelmi miniszterek kétnapos informális ülése után.
Május 27-én megkezdődött a Fieldlab voor Biodiversiteit en waterkwaliteit (a biológiai sokféleséggel és a vízminőséggel foglalkozó tereplabor) felmérése. A bleiswijki (Hollandia) Ovata szukkulens faiskolája előtti tóban úgynevezett ökológiai tutajokat bocsátottak vízre.
A héten megjelent magyar inflációs adat kellemes meglepetést okozott: a KSH szerint 2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A friss számok nyilvánosságra hozatala után több elemző is módosította az idei pénzromlási ütemre vonatkozó várakozásait, és a kormány eredeti 6%-os éves inflációs prognózisá
Az elmúlt évtizedben a világ milliomos populációja jelentős változásokon ment keresztül, különösen az olyan feltörekvő piacokon, mint Vietnam, Kína és India. Az Egyesült Államok továbbra is vezeti a listát több mint 5,4 millió milliomossal, azonban Vietnam kiemelkedő növekedést mutatott. Vietnam: A milliomosok növekvő paradicsoma Vietnam milliomosa
A hongkongi hatóságok állítólag egyre több tapasztalatot szereznek a kriptovalutákat érintő bűncselekmények kezelésében. Egy friss jelentés szerint a hongkongi hatóságok meghiúsítottak egy emberrablási kísérletet, ahol az emberrablók 660 000 USDT váltságdíjat követeltek, miután elraboltak egy fiút a Tseung Kwan O Plaza bevásárlóközpontból. A közelm
Az Európai Bizottság (EB) tájékoztatta az Twittert arról az álláspontjáról, hogy az amerikai platform megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) a megtévesztő fiókokra vonatkozó szabályozás, valamint a hirdetések átláthatóságához és az adataihoz való hozzáférés területén. Az EB a közleményében leszögezte: a tartalom moderálás
Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult a bogyós gyümölcsök hazai termesztés annak ellenére, hogy a fogyasztók és a feldolgozóipar részéről is lenne igény rájuk. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szerdán ismertetett körképe szerint az éghajlatváltozás ellenére lenne lehetőség az ágazat fejl
Biodiverzitás nélkül nincs fenntarthatóság, de nincs számunkra haza sem - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerdán a Pest vármegyei Tápiószelén a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) új épületének átadásán.
A napenergia közösségi hasznosításának terjedését segítő projekt indul Budapesten európai uniós támogatással - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
A Bitcoin hetek óta először emelkedett 60 000 dollár fölé. Az elmúlt 24 óra legnagyobb híre az amerikai republikánus elnökjelölt – Donald Trump – volt, akire rálőttek egy pennsylvaniai gyűlésen. A hír az elmúlt órák összes címlapját bejárta, sőt, a hétvégén hatalmas volatilitást eredményezett a kriptopiacokon, ami meglehetősen szokatlan. A legfriss
Ma este 9 órakor összecsap a spanyol és az angol válogatott a 2024-es Eb döntőjében. A statisztika és az eddigi teljesítmény a spanyolok mellett szól. A június 14-én kezdődött németországi viadalon látottak alapján az egyenes kieséses szakasz két ágáról két, egymástól nagy mértékben eltérő játékfilozófiával rendelkező csapat jutott a fináléba, a
A kriptopiacon jelenleg nyugalom uralkodik, a Bitcoin és az altcoinok is stabilan tartják magukat a közelmúltbeli zavarok után. Az elemzők és a rajongók izgatottan várják a következő bikafutást, mivel számos altcoin továbbra is alacsony árfolyamon van, ami esetleges robbanásszerű növekedést sejtet. A várakozások közepette a német kormány döntése, m