Amszterdamban hirdették ki a GEMA Awards nyerteseit. A versenyzők között, többek mellett számos Netflix, Warner Bros., Sky Creative videószpot is helyet kapott, azonban a legjobb dokumentumfilmhez készült reklámszpot kategóriában nem tudtak versenybe szállni. Bár a második helyezett egy BBC alkotás lett, az aranyérmet a Viasat World médiavállalat,
A digitális eszközök használatának otthoni szabályairól, társadalmi és egyéni hatásairól, valamint a klímára gyakorolt következményeiről beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
Idén 1,21 milliárd okostelefont szállítanak ki világszerte, négy százalékkal többet a tavalyinál. Az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült legfrissebb előrejelzés szerint – bár korábban csak 2,8 százalékos idei bővüléssel számoltak – idén négy százalékkal nőnek az okostelef
Folyamatosan igyekszünk felhívni az állampolgárok és a vállalkozások figyelmét a kibertérben rájuk leselkedő veszélyekre – dr. Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke lapunk villámkérdéseire válaszolt.
Elkészült a DuckDuckGo adatvédelem-fókuszú böngésző saját mesterséges intelligencia alapú chatbotja, amely nem rögzíti a beszélgetéseket – így anonim módon, személyes
2024 áprilisában az ipari termelés volumene 6,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg munkanaphatástól megtisztítva 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban hárommal több munkanap volt, mint 2023 áprilisában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ad
Az e-mailben történő adathalász támadások mellett egyre gyakoribbak a csaló telefonhívások. Ezek közös jellemzője, hogy pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják az áldozatokat rábírni arra, hogy kiadják banki adataikat, amelyek birtokában aztán szabaddá válik az út a pénzükhöz is.
A fokozódó kereslet mellé bővülő kínálat társul az idei évben a balatoni ingatlanpiacon. A tó környéki ingatlanok iránt érdeklődők 70 százaléka a megfizethetőbb, használt házak és lakások közül választana. A Duna House idei tranzakciós adatai szerint az északi parton 10 százalékkal magasabb négyzetméterárakon lehet ingatlant vásárolni, mint a délin
Újabb csalásra figyelmeztet az OTP Bank. A pénzintézet 1 millió forintos napi limitet állított be az átutalásokra, a csalók pedig azzal keresik meg az ügyfeleket, hogy emeljék meg a limitet, és utalják el a számlájukon lévő összeget.
A központi bankoknak kiemelkedő szerepük van a gazdaság állóképességének biztosításában. Az első központi bank létesítésének gondolata a XVII. században merült fel. A központi bankok rendszere azonban csak a XX. században teljesedett ki. Múlt és jövő egyidejűleg határozzák meg a központi bankok tevékenységét. Cikkünkben a központi bankok működését
A Society Artisanal, mely a Kongói Demokratikus Köztársaság kézműves bányászszövetkezeteivel együttműködve konfliktusmentes aranyat exportál, partnerséget kötött a Minespiderrel, hogy blokklánc-alapú nyomonkövetést és digitális termékútleveleket biztosítson az arany eredetének és fenntarthatóságának igazolására - írta meg a Mining.com.
Egy új kutatás szerint a repülés közbeni alkoholfogyasztás jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet, különösen az idősebb vagy beteg utasok számára, mivel csökkenti az oxigéntelítettséget és növeli a pulzusszámot - tudósított a Deutsche Welle.
A tollas kedvencek gazdái pontosan tudják, milyen odaadó és szórakoztató társ tud lenni egy madár. Kutatások szerint kiskedvencek, így a madarak közelsége is megnyugtató, stresszoldó hatással lehet az emberre. Emellett a játszótárs és a barát szerepét is betölthetik az életünkben.
A makrogazdasági helyzet stabilizálódásával a központi bankok elkezdték monetáris politikájukat lazítani, ahogyan arra a 2023-as előrejelzések alapján számítani lehetett. Az
Több mint 35 YouTube csatorna élőben közvetítette Elon Musk deepfake verzióját a legutóbbi SpaceX Starship indítás során, hogy megtévessze az űrrajongókat és kriptobefektetőket. Az élő közvetítésekben egy mesterséges intelligencia által generált Musk hang ígért a nézőknek megduplázott hozamokat a kriptovaluta befizetéseik után. Mi történt? Több min
Fillérekért megvásárolt zsibvásáros kincsekből jól menő online vállalkozást felépíteni nem lehetetlen, ezt igazolja a Sandi Antik története is. A Vatera a régiségekkel foglalkozó házaspár tapasztalatait gyűjtötte össze, hogy segítse a bolhapiacozókat az online értékesítésben. A siker érdekében érdemes jól tájékozódni, hiszen az egyes korszakok, műv
Folyósított összegben már csúcsközelben van a lakáshitelezés, a szerződések számában viszont még komoly az elmaradásunk. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint épp ezért zajlik továbbra is komoly kamatverseny a bankok között az ügyfelekért.
A védelmi ipar Európa-szerte és uniós szinten is ugrásszerű fejlődés előtt áll. E folyamatot megalapozó intézkedésként 2024. március 5-én az Európai Bizottság az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével közös nyilatkozatban megjelentette az Európai Unió első Védelmi Ipari Stratégiáját (European Defence Industrial Strategy - EDIS), amely
Az ipar teljesítményének helyreállását továbbra is a háború negatív hatásai miatt gyengélkedő európai gazdaság, különösen Magyarország legfontosabb külpiaca, a német gazdaság alacsony teljesítménye késlelteti. Ahhoz, hogy az exportaktivitás újból növekedésnek indulhasson - a kormány által is képviselt - azonnali tűzszünetre és békére van szükség -
Az elmúlt száz évben a fajtanemesítés az egyik legfontosabb szakmai pillérét adta a magyar mezőgazdaságnak. A kihívásokkal teli időszakban különösen felértékelődött a fajtakérdés, a belföldi intézmények által nemesített, magyarországi viszonyokra adaptálható fajták jelenléte - mondta Feldman Zsolt a megalapításának 100. évfordulóját ünneplő szegedi
Pénteken sztrájkba léptek a Samsung Electronics dolgozói, ami a vállalat történetében először fordult elő. A National Samsung Electronics Union (NSEU), amely a vállalat több szakszervezete közül a legnagyobb, egynapos munkabeszüntetést hirdetett meg a Samsung szöuli irodaházában. A sztrájkot az váltotta ki, hogy megrekedtek a tárgyalások a bérpótlé
A Duna vízkincsének védelme kiemelten fontos nemzetstratégiai érdek; annak érdekében, hogy a budapesti ivóvíz kiváló minősége hosszú távon megőrizhető legyen, nagyszabású kutatást végeztek a vízminőséget veszélyeztető hatások feltárására, és megállapították, hogy a fővárosi csapvíz minden szempontból biztonságos - tudatta a HUN-REN Ökológiai Kutató
A Sziget fesztivállal és a Tomorrowlanddel együttműködve egy vibráló, dedikált zónával fűszerezi a fesztiválhangulatot. A márka egy Tomorrowland Edition termékeket is piacra dob. A férfiak 74%-a állítja, hogy kevésbé kapja el a buli hangulatát, ha kicsit kellemetlen szagúnak vagy izzadtnak érzi magát – vagy valaki más őt a közelében, és 15%-ukat
Nem akarta Tóth-Szántai József, az önmagát civilként meghatározó, de többségében a Fidesz-KDNP politikusait és a hozzájuk közel álló személyeket maga mögött tudó miskolci polgármesterjelölt, a Mészáros Lőrinc-közeli helyi rádió munkatársa, hogy közölje a Borsod24 a vele felvett nagyinterjút, ezért 2 millió forint kártérítési igényt jelentett be a B
A hétvégi európai parlamenti választás tétjéről és az unió világpolitikai kilátásairól is beszélt az Eurázsia Magazinnak adott interjújában Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke.
Az MVM-csoport kötött megállapodást szerdán az azerbajdzsáni állami tulajdonú Southern Gas Corridor CJSC-vel (SGC) az Azerbajdzsán területén lévő Shah Deniz tengeri földgáz- és kondenzátum mező termelés-megosztási megállapodás 5 százalékos részesedésének megszerzéséről - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a megállapodást követően az MTI-nek
A termelők és az állam befizetéseiből, valamint a tavaly fel nem használt forrásokkal együtt mintegy 25 milliárd forint áll rendelkezésre a 2024-es kárenyhítési alapban, amelyet idéntől évi 10 milliárd forint uniós forrás is kiegészít – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
A víziközmű ágazat az egyik legsikeresebb korszakát zárta, az elmúlt bő egy évtizedben ezermilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, megduplázódott a szennyvíztelepek száma, és a kifogásolt vízminőségű települések száma az uniós csatlakozáskori 365-ről mára 9-re csökkent - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) víziközmű-ágazatért felelős
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x) Shah Deniz a világ egyik legnagyobb mélytengeri földgázmezője, amelyet a BP üzemeltet, részesedés pedig azt jelenti, hogy Magyarország nagy mennyiségű földgázhoz jut – mondta. A miniszter Magyarország szempontjából óriási jelentőségűnek nevezte az aláírt megá
Az elektronikus kereskedelem ma már nem csak a webáruházi áruforgalmat jelenti, az internetes felületek sok egyéb gazdasági tevékenységre is lehetőséget biztosítanak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is kiemelt figyelemmel kíséri a különböző digitális platformokon és a közösségi médián keresztül tevékenységet végző vállalkozókat. Természetesen ez
Az M3-as autópálya országhatár fele vezető oldalán Mezőkövesd térségében, a 124-es kilométernél baleset történt - írja a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Az idei nyár sok izgalmat tartogat a sportrajongók, szurkolók számára. Mind a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság, mind a 2024. évi Olimpiai Játékok eseményei számos lehetőséget teremtenek arra, hogy a nézők összegyűljenek, közösen drukkoljanak kedvenc sportolóiknak, csapataiknak és együtt koccintsanak az eredményekre. A Magyar Szeszipari Szövetség
Korábbi cikkeinkben bemutattuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024 áprilisi adatai szerint a jelzáloghitelek és a személyi hitelek piaca is 20 százalék feletti mértékben bővültek mindössze egyetlen hónap leforgása alatt. Bár a babaváró hitelek kihelyezése ennél szerényebb mértékben tudott csak növekedni, az eredmény itt is impozáns áprilisban 12
A Wormhole, egy keresztlánc interoperabilitási protokoll, több láncon működő stakelési és kormányzási mechanizmust vezetett be a nemrégiben indított W token tulajdonosai számára. Több láncon működő kormányzás Június 6-án indították el a kormányzási rendszert, amely lehetővé teszi a W token birtokosainak, hogy kormányzási javaslatokat hozzanak létre
Több oktatói, kutatói díja után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetéssel is elismert szakemberrel, Apáti Ferenccel hivatásról, a zöldség-gyümölcs ágazat helyzetéről, a FruitVeB céljairól beszélgettünk.
Az Egyesült Államok újabb 225 millió dolláros fegyvercsomagot küld Ukrajnának a hadszíntéren legszükségesebb eszközökkel - közölte az amerikai külügyminisztérium és a védelmi minisztérium pénteken. A segítségnyújtást Joe Biden elnök is bejelentette franciaországi látogatásán.
Meghaladta a 4,2 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.