Együttműködési megállapodást írt alá az Állatorvostudományi Egyetem és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, ezáltal az egyetem hallgatói közvetlen betekintést kapnak a versenylovak kezelésébe és gondozásába - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.
Vakaria Ernő mára már a Gyergyói-medence egyik legnagyobb burgonyatermesztője, ám csak egy furcsa véletlennek köszönhette, hogy egyáltalán belevágott a gazdálkodásba.
A magyar internethasználók a Simple mobiltárca funkcióját választják a leggyakrabban, derült ki az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége által készített friss felmérésből. Az OTP Mobil megoldása ismertségben és használatban egyaránt kiemelkedően teljesít, olyan nemzetközi fintech óriásokkal tartja a lépést, mint az Apple vagy a Google.Az on
Durván megemelte az ingatlanvásárláshoz és lakáshitelekhez szükséges földhivatali ügyintézés díjait egy kormányrendelet. Az ilyenkor elkerülhetetlen szolgáltatások díja 60 százalékkal nő július végétől - derül ki az ingatlannet összefoglalójából.
A Stanford Egyetem kutatói a megújuló energiatárolás területén jelentős előrelépésnek nevezhető új technológiát mutattak be, amely átalakíthatja a tiszta energia hasznosítását és felhasználását.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal minden évben felhívja a külföldre utazók figyelmét a növényegészségügyi szabályokra, amelyeket szigorúan be kell tartanunk. A hazai élővilág védelme érdekében ne hozzunk haza külföldről növényeket, mert kórokozót vagy kártevőt is behurcolhatunk az országba!
A magyar munkavállalók háromnegyede támogatja a home office-t, attól függetlenül, hogy ez saját munkájukat tekintve egyáltalán kivitelezhető-e. Azonban az otthoni munkavégzés lehetősége sokaknak nem adatik meg: 57%-nak minden alkalommal be kell járni dolgozni az erre kijelölt helyre. Ennek oka sokszor vezetői korlátozás, hiszen saját megítélésük sz
Hazai fejlesztésű és gyártású VR űrkabinban élhetik át az iskolások az űrutazás élményét. A SpaceBuzz-HU VR Űrkabin segítségével a Nemzetközi Űrállomás körül tett sétán úgy pillanthatják meg a Földet, ahogyan
Legyen szó ADHD-ról, depresszióról, nárcizmusról, vagy akár autizmusról, sorra jelennek meg az újabb és újabb videók, posztok a közösségi médiában, amelyek különböző pszichológiai témákat boncolgatnak. Olykor még a szakemberek számára is nehézséget jelent az információáradatból kibogozni a valóban hiteles állításokat. Mi az oka annak, hogy egyre tö
Oroszország Ukrajnában valójában a nyersanyagokért harcol? Főleg a lítiumért, amellyel térdre kényszeríthetné Európát? Ez a háború egyes szakértők és politikusok szerint főként a nyersanyagokról szól. Így Oroszország pénzügyileg sokkal, de sokkal többet szerezhet meg Ukrajnától, ha nyer, mint amennyit béke esetén veszítene – állítják. Összees
Ki ne vágyna rövidebb munkahétre és hosszabb hétvégére, különösen nyáron? A Summer Fridays, vagyis a nyári szabad péntek bevett gyakorlat Amerikában: a cégek egy része ezzel igyekszik hozzájárulni dolgozói jóllétéhez, hatékonyságuk fokozásához. De vajon a nyári munkarend valóban kedvező az alkalmazottak számára?
Bemutatták az első teljesen magyar fejlesztésű, VR technológiával felszerelt szimulációs űrkabint csütörtökön Budapesten. A SpaceBuzz-HU, amellyel virtuális űrutazást lehet tenni, a bolygónk törékenységét bemutató oktatási program részeként ingyenesen juthat el magyar iskolákhoz.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy összeolvadás esetén mi a helyes módja – és milyen hatályban lévő jogszabályok alapján – a részesedés rendezésének abban az esetben, ha a beolvadó és átvevő cég is rendelkezett eredménytartalékkal, mégpedig a kiva és a társasági adó időszakában egyaránt. A kérdésre Pölöskei Pálné adószakértőnk válaszolt.
Július elsejétől a számlázási rendszer előreláthatóan két hétig leáll az MVM és az E.ON közötti nagy informatikai átállás miatt. Van azonban egy jó hír is.
A riport rávilágít a cégvezetők humán fenntarthatósággal kapcsolatban növekvő elvárásaira. Ez a fogalom magában foglalja a dolgozók értékteremtését, egészségét, készségfejlesztését, valamint a foglalkoztathatóságuk és jólétük javítását. A Deloitte és a
Folyamatosan bővül azoknak intézményeknek, gyáraknak, logisztikai központoknak a száma, amelyek egyszerűbbé és papírmentessé tették az ellenőrzési, karbantartási folyamatokat és azok dokumentálását egy egyedülálló magyar fejlesztésnek köszönhetően. A szoftvercég innovációja a következő időszakban egyfajta iparági sztenderddé válik a területen, amel
A hazai vállalatok közel kétharmada már használja vagy gondolkodik a mesterséges intelligencia (MI) bevezetésén, miközben 29 százalékuk érdemben még nem is foglalkozott a területtel – derül ki az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatásból.A magyar cégek 20 százalék
Növények, mint a klíma megmentői? Igen! Tetőink és homlokzataink zöldítése aktívan védi a környezetet, kis és nagy léptékben. A kúszónövények megkötik a CO2-t és a részecskéket, növelik a levegő nedvességtartalmát, és hozzájárulnak a hőmérséklet csökkenéséhez a forró nyarak során.
A Nike váratlan tőzsdei közleményt adott ki, hogy a negyedéves bevételek 10 százalékos, meglepetésszerű csökkenésére számít, mivel új riválisok jelentkeztek. A világ egyes számú sportszergyártója például az On-t és a Hoka-t nevezte meg vezető konkurenciaként.
Franciaországon a világ szeme: jó esély van ugyanis arra, hogy Jordan Bardella, a mindössze 28 éves jobboldali politikus megnyerje az előrehozott parlamenti választások első fordulóját. Amennyiben ez bekövetkezik, az államfő más politikai párthoz tartozik majd, mint a parlamenti többség és a miniszterelnök.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a július 1-jén kezdődő (27.) héten.
Az Európai Unió csütörtökön bejelentette, hogy kilép a nemzetközi Energia Charta Szerződésből, mivel az már nem egyeztethető össze az EU éghajlat-politikai céljaival.
Június közepéig 270 ezer darab egynapos pályamatricát értékesítettek, és mint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól megtudtuk, ennek java része külföldi autókra került. 2023-ban majdnem 1 millió pótdíjat szabtak ki a matrica nélküli autósokra, emellett további 1,5 millió eset került külföldi behajtópartnerekhez. Sokan nem tudják, de a pótdíjfizeté
Jill Biden first lady férje folytatódó támogatására kérte a Demokrata Párt vagyonos pénzügyi donorjait a vitán nyújtott gyenge teljesítményt követően szombaton több, zárt körben rendezett találkozón.
Egyre több utasbiztosítási konstrukciónak része a repüléssel kapcsolatos rendkívüli események – járat- és poggyászkésés, járattörlés – elleni védelem, de akad olyan szolgáltató, amely az esetlegesen megnövekvő reptéri parkolási költségekre is gondolt a termékfejlesztés során. A zömmel a prémium csomagokhoz tartozó kiegészítő biztosításoktól persze
Az üzleti világban tevékenykedők hajlamosak kizárólag a nyereségre, a célközönségre és saját termékeik, szolgáltatásaik minőségére koncentrálni. Természetesen ezek a legfontosabb adalékanyagok a sikerhez, de egy márka egységes, impozáns arculata is sokat javíthat a megítélésen.
A legfrissebb Ericsson Mobility Report szerint átlépte az 1,7 milliárdot az 5G mobilelőfizetések száma világszerte és bár tovább nőtt az egy okostelefonra jutó adatforgalom, ez elmarad a várttól. Elérte a 45 százalékot az 5G középsáv globális lefedettsége, azaz már szinte minden második ember számára hozzáférhető az a mobilhálózati technológia a
Küszöbön a digitális euró, az Európai Unió központi kibocsátású digitális valutája (CBDC). Egyesek szerint ez egy lépés a készpénzmentes társadalom felé, mások viszont a totális megfigyelő állam kiépítését látják a jövőben. Kinek lesz igaza? Érkezik a digitális euró Az Európai Központi Bank kiadott egy frissítést a digitális euró bevezetésének előr
A hazánkban található első pedelec szaküzlet olyan új elektromos kerékpárokat hoz be, ami elindíthatja a biciklizés új korszakát. Az e-bike generációváltását már sokan várták, most pedig karnyújtásnyira vannak a legmodernebb pedelec kerékpárok, az integrált váltót és motort egybeépítő hajtáslánccal.
A Magyar Konyha magazin Balatoni Gasztrokalauza összefoglalja, hol és mit érdemes enni a Balatonnál. A kiadvány 300 ínyenctipp között 50 új helyet is bemutat. A kiadvány megjelenése kapcsán lapunk arról kérdezte Vinkó Józsefet, a lap főszerkesztőjét, hogyan igyekeznek fenntartani bevételüket egész évben az éttermek.
A közelmúltban rendezték Prágában a BTC Prague nevű kriptós eseményt, ahol előadást tartott Michael Saylor is. A beszéde a 21 Rules of Bitcoin, vagyis a Bitcoin 21 törvénye. Itt megtekinthető a teljes előadás angolul.
A kullancsok csaknem háromszáz betegséget terjesztenek, ám ezek közül az emberre csak néhány veszélyes. Hazánkban a két leggyakoribb a Lyme-kór és a vírusos agyvelő-, agyhártyagyulladás. Ezek elkerülése érdekében fontos, hogy a kullancscsípés esetén mielőbb távolítsuk el a vérszívót. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.
A kiskereskedelmi olló megmutatja, hogy a forgalom volumenéhez - a mennyiségi eladásokhoz képest - miként alakult az elköltött összeg. A hosszú távú adatok rosszul festenek.
Warren Buffett felvázolta a 130 milliárd dolláros vagyonára vonatkozó terveit. Warrent Buffett a végrendeletéről beszélt A híres befektető, Warren Buffett felfedte végrendeletének részleteit. A Berkshire Hathaway 93 éves alapítója jótékonyságra szeretné felajánlani a 130 milliárd dolláros vagyonát, miután elhunyt. A The Wall Street Journalnak adott
A TV2 Csoport megerősítette lapunknak, hogy elhúzódott a tárgyalás az Invinetwork céggel, de végül sikerült megállapodni a kábelszolgáltatóval. Ezt később a korábban a TV2 Csoport csatornáinak törlését nyilvánosan kilátásba helyező Invinetwork is megerősítette később.
Varga-Bajusz Veronikát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) államtitkárává nevezte ki Sulyok Tamás köztársasági elnök 2024. július elsejével - közölte a tárca szombat este az MTI-vel. Varga-Bajusz Veronika eddig a tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára volt.
Sokan gondolják, a téli-nyári gumiabroncscsere egy jól sikerült marketingfogás. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnének, hiszen az adott évszakhoz való abroncs használata jelentősen csökkenti a baleset kockázatát.