A Norwegian Air és pilótái új kollektív szerződést kötöttek, elkerülve a potenciális sztrájkot, ami a nyári főszezonban komoly csapást jelentett volna a légitársaságnak. Az egyezség csökkenti a bérszakadékot és javítja a munka-magánélet egyensúlyát.
Lezárult a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó Hungarian Startup University Program (Hsup) idei tanéve, az innovációval és a startup-alapítással kapcsolatos elméleti képzést nyújtó első félévét 33 intézményben 4232 hallgató végezte el, a második félévben akadémiai és piaci szakemberek, mentorok segítségével a startup vállalkozás fe
Rekord mértékű veszteség miatt gigantikus mínuszba fordult a Magyar Nemzeti bank saját tőkéje. Az óriási negatív eredmény a kifizetett magas kamatoknak tudható be.
Néhány napon belül, június elején fognak érkezni a legutóbbi Bitcoin felezés utáni első termelési jelentések a bitcoinbányászoktól május hónapra vonatkozóan. Bár a bitcoin hashrátája nem sokkal a felezés után 580 EH/s körüli értékre csökkent, májusban visszapattant, és többnyire 600 EH/s felett tudott maradni. Az átlagos hashráta májusban azonban
A legtöbb kormányablak az európai parlamenti (EP) és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap is nyitva tart - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM).
Milliárdokat csalnak ki világszerte az online térben a bűnözők a gyanútlan fogyasztóktól és a nem megfelelő védelmi rendszerrel rendelkező vállalatoktól, a csalók egyre kifinomultabb megoldásokhoz folyamodnak, amelyekkel ellophatják a felhasználói adatokat és egyéb módokon károsíthatják meg őket. De pontosan mekkora is a kár, és melyik nagyvállalat
A cikk első részében a tövises lepényfa és a levelén gubacsokat okozó lepényfa-gubacsszúnyog származásáról, európai és hazai elterjedéséről, a kárkép tüneteiről, a gubacsok külső alaktani tulajdonságairól számolunk be.
Az amerikai elnökválasztás közeledtével egyre fontosabb kampánykérdéssé válik a kriptovaluták megítélése. A digitális valuták térnyerése rendkívül sok embert érint, az
A kiégés egyre növekvő mértékben sújtja jellemzően a szellemi munkakörben foglalkoztatottakat. Különösen súlyos a jelenség azok körében, akik munkaköre intenzív ügyfélkapcsolattal jár. Az ügyfélszolgálati piacon jelenlevő cégek felénél a fluktuáció a 15 százalékot is meghaladja. A mentális egészség megőrzése mellett a kiégés elleni küzdelmet azért
Már kilencévesen olyan mértékben átitatódott a filmkészítés varázslatos hangulatával, hogy tudta, egyszer filmrendező lesz. Azt csak később ismerte fel magában, hogy szereti, ha a történeteiben megjelenik a kisember, aki képes bebizonyítani az igazát. "Az eddigi életem során kétféle filmet készítettem. Az egyikben a történet alapja belőlem, a saj
Egy évtized alatt sem sikerült milliárdokból olyan látványosságot varázsolni vidékre, ami miatt a külföldi vendégek elhagynák Budapestet. Budapest turizmusa viszont újra szárnyal. Ezektől a témákról is beszélt a hét videójában Mester Nándor és Vég Márton.
Szándéknyilatkozatot írt alá a múlt héten Bécs a kínai Sencsen várossal arról, hogy a jövőben elmélyítsék az együttműködést a zöld technológiák, a smart city, a digitalizáció és az élettudományok terén. Ez nyolc hónapon belül a harmadik ilyen megállapodás. Korábban Bangkokkal és Sanghajjal írtak alá hasonlót.
A Roszatom kisteljesítményű moduláris atomerőművet (SMR) épít Üzbegisztánban, az erről szóló szerződést Vlagyimir Putyin orosz elnök üzbegisztáni látogatásakor írta alá a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern mérnöki részlege, az Atomsztrojexport vállalat és az Uzatom, az üzbég kormány alá tartozó atomenergia-ügynökség atomerőmű-építési i
A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant honlap segíti a vállalkozásoknak az online jelenlét kialakítását. A Magyar Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatása „váratlan” eredményt hozott: az derült ki, hogy a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásna
Törökország erdőtelepítési és erdőkezelési tapasztalatai különösen hasznosak Magyarország számára, mivel olyan klimatikus viszonyok között gazdálkodnak, amelyek az előrejelzések alapján hazánkban is várhatók - mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a török állami erdészeti
Három műsorvezető és szakértők várják majd a nézőket június 9-én, a választások napján este az RTL-en. Az élő választási műsor a televíziós vállalat hírportálján is elérhető lesz, ahol már a szavazókörök megnyitásától percről percre követik majd a nap eseményeit.
A 4iG Nyrt. konszolidált nettó értékesítési árbevétele 157,6 milliárd forint volt az idei első negyedévben, 36,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál; a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (Ebitda) pedig 49,2 százalékkal, 54,1 milliárd forintra nőtt éves összevetésben - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)
A Dzsúdlót és a Wellhellót is képviselő Supermanagementnél látványosan megnőttek a bevételek 2023-ban. A hazai zeneiparban több meghatározó szereplő is nagy bevételnövekedést könyvelhetett el.
Ötvenfős, egyetemistákból álló csapat tervezi a jövő versenyautóját; a globális Formula Student-versenyek olyan lehetőséget teremtenek, amely meghatározó lehet a kezdő, különböző területeken tanuló hallgatók számára. A Miskolci Egyetem csapatának néhány tagjával, Ládi Dórával, Sikora Dáviddal, Jacsó Barnabással beszélgettünk.
Japán 2022 óta első ízben avatkozott be a devizapiacra, 62,25 milliárd dollár költve április 26. és május 29. között, hogy stabilizálja a 34 éves mélypontra zuhant jent az amerikai dollárral szemben - írta meg a CNBC
1. Mik azok a DDoS-támadások? Az elosztott szolgáltatásmegtagadási támadás (DDoS-támadás) egy weboldal, számítógép vagy online szolgáltatás leállítását kísérli meg azáltal, hogy elárasztja azt kérésekkel, kimeríti a kapacitását, és befolyásolja az érvényes kérésekre való válaszadási képességét. A DDoS-támadás lényege, hogy a hackerek rosszindulatú
Különös jelentősége van a Siemens Energy beruházási programjának, amelynek keretében a vállalat új üzemcsarnokot épített, képzési központot nyitott és napelemparkot is telepített, hogy képes legyen saját maga megtermelni a működéséhez szükséges energia egy részét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Egy átlag amerikai jellemzően 5-7 alkalommal vált munkahelyet karrierje során – legalábbis ez derül ki az USA munkaügyi minisztériumának adataiból. A váltások általában abból fakadnak, hogy az adott személy valamivel nem elégedett a meglévő állásával kapcsolatban, vagy valami újat szeretnél kipróbálni. Gyakran azonban e két tényező keveréke is előf
A kormány célja, hogy Magyarországon a napelemes erőművi kapacitás 2030-ra elérje a 12 gigawattot, és így ne csak autógyártó nagyhatalom legyen, hanem a zöldenergia tárolásában is az élen járjon - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden Budakalászon, a Zöld megoldások a CYEB csoporttól című konferencián.
Egyéni és társadalmi szinten is kihívás elé állítja az emberiséget a klímaváltozás, de a jövő szakemberei - köztük orvosok, tanárok, közgazdászok - sokat tehetnek a klímaválság káros következményeinek csökkentéséért - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi ajkai előadásán.
Péntek délutántól már több mint kétszáz helyszínen avatkoztak be a tűzoltók a viharos időjárás miatt - közölte az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel.
A 2023-as online kiskereskedelmi forgalom alapján a legnagyobb forgalmú magyar cégek listájának harmadik helyén végzett a Pepita.hu a GKID rangsorán. Egyúttal a magyar e-kereskedők közül a legnagyobb növekedést érte el az eToplista teljes mezőnyében 2023-ban.
Az Avalanche (AVAX) árfolyama a közelmúltban emelkedett. Eközben a Stellar (XLM) stratégiai partnerségek révén erősíti pozícióját, ami erősíti a Stellar (XLM) tulajdonosok bizalmát. E fejlemények közepette a BlockDAG kiemelkedik egy forradalmi műszerfal-frissítéssel, amely 33,9 millió dollárra repítette az előértékesítését. A BlockDAG globális láth
Június 8-án és 9-én is nyitva lesznek a kormányablakok, de csak a lejárt okmányok megújítását lehet intézni. Új lakcímre történtő átjelentkezésre legkésőbb június 7-éig lesz lehetőség, ezt követően csak 10-én lehet ilyet kérni.