Minden évben június 5-e a Környezetvédelem Világnapja. Mindennapi életünknek számos olyan területe van, amelyben egy kis odafigyeléssel, tudatos döntésekkel és hosszú távú tervezéssel mérsékelhetjük a környezetünkre gyakorolt negatív hatást. Választhatunk akár olyan műköröm alapanyagokat, ahol a gyártás és a kereskedelem minden területének része a
Egy nagyon kritikus főnökkel dolgozni olyan, mintha mikroszkóp alatt lennénk. Minden feladat, bármennyire is apró, alapos vizsgálatot von maga után. A megbeszélések inkvizícióvá válhatnak, és a napokat azzal töltjük, hogy inkább a hibákról hallunk, mint a sikerekről, írj a a HBR legújabb cikkében. Az állandó negatív légkör Néhány főnök hangulatvált
Románia a Fekete-tenger partján kedden kezdődött Ramstein Legacy 24 (RALY24) elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat keretében éleslövészettel teszteli második Patriot rakétaelhárító ütegét.
Április 30-án nyílt meg 155,54 milliárd forintos keretösszeggel a GINOP Plusz 1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely az egyik legszélesebb körben felhasználható EU-s forrás jelenleg. De hogyan alakul a pénzügyi eszközök szerepe az EU források között? A pályázatok, a kedvezményes és a kereskedelmi banki hitelek mellett milyen egyéb lehet
Baj van a magyar autóiparban. A gyárakból elküldik a bérelt munkaerő egy részét, létszámstopokat vezetnek be, és van, ahol apróságokért rúgnak ki dolgozókat. Iparági pletykák szerint több helyen felmerült, hogy a megrendelések hiánya miatt előrehozzák az általában augusztusban megtartott éves leállást, és arról is megy a susmorgás, hogy a Bmw nem b
Képes volt nyereséges maradni a Magyar Posta, de a nyereség jelentős része elpárolgott, az egy évvel korábbi 6,62 milliárdos adózott eredményből csupán 1,95 milliárd maradt. Az export is visszaesett, viszont jól teljesítettek a pénzforgalmi szolgáltatások és a levéltermékek.
A Csang’o-6 kínai Hold-szonda felszállt és megkezdte útját vissza a Föld felé, miután sikeresen begyűjtötte a kőzetmintákat a Hold túlsó oldaláról. A kínai űrügynökség közleménye szerint a szonda helyi idő szerint reggel 7 óra 38 perckor indult vissza a Föld felé, miután múlt vasárnap reggel szállt le a Hold távolabbi
Miley Cyrus és Taylor Swift slágerei hazánkban is az élen álltak 2023-ban, a magyarok azonban mégsem világsztárok, hanem egyre inkább saját énekeseik dalait hallgatják online. Egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, zenehallgatási szokásainkat és a legnépszerűbb szerzemények dalszövegeit elemző kutatá
Daniel Obajteket, a tavaly megbukott kormány egyik fő bizalmi emberét meghallgatná az ügyészség egy sor dolog miatt, de egyelőre nem tudják elérni. Egy nemzetközi oknyomozás feltárta, hogy Budapesten tartózkodik.
A független országgyűlési képviselőnek a sport BMW különös rendszáma tűnt fel, amiből kiszállt Bánki Erik. A fideszes képviselő egyébként folyamatosan gyanús ügyekbe keveredik, például a vagyonnyilatkozatainak hiányosságai miatt már többször lebukott.
A 2023-ban tapasztalt, minden korábbinál magasabb globális felmelegedési ütem 92%-ban az emberi tevékenységnek tulajdonítható, amelyet egy 57 nemzetközi tudósokból álló csoport az ENSZ által jóváhagyott módszerekkel vizsgált meg, rámutatva a fosszilis tüzelőanyagok fokozott égetésének folyamatos szerepére az éghajlatváltozásban.
Újabb tiltásokról érkeztek hírek az egyre terjedő madárinfluenza miatt, ugyanakkor a holland kormány bejelentése véget vethet az aggodalomnak, hiszen megfelelő vakcinát fejlesztettek ki a kór ellen.
Balásy Gyula, a Rogán Antalhoz közeli és az államtól már több száz milliárdnyi megbízást kapó, a kormány kék hirdetéseiért is felelős médiavállalkozó, a New Land Media és a Lounge Group cégek tulajdonosa két éve még az 5. helyen szerepelt a Marketing&Media című magazin legbefolyásosabb médiavezetők toplistájában, tavaly pedig a 7. helyre került vol
Történelmi jelentőségű megegyezés született arról Magyarország és Azerbajdzsán között, hogy hazánk részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, s ezáltal az ország ellátásbiztonsága új dimenzióba léphet - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bakuban.
Az ilyentájt szokásos adócsomag helyett idén csupán pár adókönnyítéssel kapcsolatos rendelkezés és ígéret jelent meg a Magyar Közlöny, illetve a sajtó hasábjain – ilyen a termelőtevékenységhez felhasznált gázolaj után visszaigényelhető jövedékiadó-mérték növelése és az új lakásokra vonatkozó áfakedvezmény tervezett meghosszabbítása. E havi VálaszAd
Egy új tanulmány szerint a repülőgépen való alkoholfogyasztás, majd az ezt követő elalvás egészségügyi kockázatokat hordoz még a fiatal és egészséges utasokra nézve is - jelentette a CNBC.
Áprilisban az export euróban számított értéke 8,8 százalékkal nagyobb, míg az importé 3,5 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,391 milliárd euróval javult 1,766 milliárd eurót tett ki - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy új tanulmány szerint a repülőgépen való alkoholfogyasztás, majd az ezt követő elalvás egészségügyi kockázatokat hordoz még a fiatal és egészséges utasokra nézve is - jelentette a CNBC.
Májusban javult az euróövezeti gazdasági teljesítményt tükröző beszerzésimenedzser-index (BMI) az előző havihoz képest. Ez már csak kevéssé marad el a hosszú távú átlagtól az S&P Global Market Intelligence és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérésétől. A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat összesítő euróövezeti kompozit BMI végleges m
Megkapta a Mol csoport a Nemzetközi fenntarthatósági és szén-dioxid-kibocsátási tanúsítványt (ISCC Plus) a tiszaújvárosi Mol Petrolkémia telephelyén induló kémiai újrahasznosítási tevékenységéhez. A tanúsítvány lehetővé teszi, hogy a vállalat átfogó értékláncot hozzon létre, amely magában foglalja a műanyaghulladék teljes életciklusát – közölte a t
Óriási forgalomnövekedést és hatalmas profitot mutat a meddőségi gigacentrum, a Dunamenti REK Reprodukciós Kft. tavalyi számairól közzétett cégbeszámoló. Ám tévedés lenne azt hinni, hogy ez a lombikbébi beültetések kapacitásbővítésének tudható be, ennél jóval prózaibb az oka.
A levendula kiváló növény, mivel nem igazán igényel különleges gondozást, sőt valójában kártevői sincsenek. Azonban ahhoz, hogy mindig szép dús és virágokban gazdag bokrot kapjunk, néhány alapvető dolgot meg kell tennünk cserjénkért.
Németországban mintegy 100 ezer elektromos autó marad eladatlanul a támogatások hirtelen megszűnése és a csökkenő belföldi kereslet következtében. Ez jelentős készletfelhalmozódást eredményezett a gyártóknál és márkakereskedéseknél - közölte Werner Olle autóipari szakértő.
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
Egy új szén-dioxid-kibocsátást kezelő rendszert hoz létre 2027-ig Kína, amely idővel a lítium alapú akkumulátorokkal szemben is korlátozásokat tartalmaz majd, és közben Kína visszavág az Európai Unió által bevezetett karbonkvóta határkiegyenlítési mechanizmusnak is, mert bevonja saját szén-dioxid-kereskedelmi rendszerébe az olyan nagy kibocsátó ága
A várt 175-178 ezer fővel szemben "csak" 152 ezer fővel nőtt májusban a magánszektor foglalkoztatottsága az ADP jelentése szerint, és az áprilisi adatot 192-ről 188 ezer főre lefelé módosították. A dollár minimálisan gyengült az adatra.
A Kínai Agrártudományi Akadémia (Caas) tudósaiból álló kutatócsoport a közelmúltban jelentette be, hogy sikerrel termesztettek egy olyan rizsfajtát, amelynek tenyészidejét a felére csökkentették.
A csoportmérkőzésekkel hamarosan kezdetét veszi a 17. férfi labdarúgó Európa-bajnokság, amely miatt jellemzően megnő az online sportfogadások száma, ezzel együtt annak kockázata is, hogy a kiberbűnözők különféle csalási módszerekkel kísérletet tesznek - elsődlegesen - pénzszerzés céljából, minél több személyes adat begyűjtésére, a sportfogadni vágy
A harmincéves hagyomány ezúttal sem szakad meg: színes sportprogramokkal, tóátúszással, vitorlás- és sárkányhajó-versenyekkel várják a víz és vizes sportok szerelmeseit a Víz, Zene, Virág fesztivál szervezői. A tatai Öreg-tónál június 28. és 30. között rendezett programsorozat részeként ezúttal sem maradhat el a lampionos vízikarnevál, mely nyárról
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).