A bankfiókok „kihalással fenyegetett” intézményeknek tűnnek, miután az internetes bankolás terjedésével egyre kevesebb van belőlük, ám van olyan napi ügyintézés, amiben gondoskodni kell a pótlásukról.
Horvátországban az első öt hónapban 30 569 új személygépkocsit adtak el, 14,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva.
Több tízezer elektromos autó áll eladatlanul Németországban, miután azokat a kereslet hiánya miatt nem tudják értékesíteni - mondta el Werner Olle autóipari szakértő a Berliner Zeitungnak.
Megőrizte első helyét a legbefolyásosabb médiavezetők 2024-es toplistáján Vidus Gabriella RTL-vezér – derül ki a Marketing&Média kommunikációs szaklap által összeállított rangsorból. Az idén 17. alkalommal elkészült lista második helyezettje Vaszily Miklós, a TV2 igazgatóságának elnöke, a dobogó harmadik fokára pedig Guttengéber Csabát, az Atme
Már csak kevesebb mint egy hónapig, 2024. június 30-ig van haladékuk a gyártóknak arra, hogy a kötelezően visszaváltási díjas termékekre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával hozzanak forgalomba az egyébként a DRS (Deposit Refund System) hatálya alá tartozó termékeket. Az új szabályozásnak való megfelelés 50 forintos áremelkedést jelent ma
Az elmúlt öt kereskedési nap jelentős esése után ugrott a szerda reggeli kereskedésben a forint, így az euróval szembeni jegyzések 393 felettről 392-ig süllyedtek, itt azonban elakadt a menetelés, aztán megint esést láttunk. A forint tehát nehézkesen tud talpra állni bő kéthavi mélypontjáról, noha a viszonylag kedvező külpiaci hangulat mellett a ma
A kormány megvásárolja a Dürer Park irodaházait, a tervek szerint 2025-től a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank, az MNV és több más állami cég a Városliget melletti komplexumba költözik.
A bejelentések száma negyedével volt több, mint a tavalyi hasonló időszakban, és a június első napjainak viharjelentései és az árvízi előrejelzések alapján idén is nehéz hónapok várnak a biztosítókra.
A fiatalabb generációkat megnyerő új munkaerőpiaci stratégiák fontosságát hangsúlyozta Mekkora hazugság már a versenyképes fizetés című előadásán Balog Adrienn, a Vermis Production digitális ügynökség ügyfélszolgálati igazgatója az idei Digital-Media Hungary konferencián, április 24-én. A szakember szerint régimódi hívószavakkal próbálunk új munkae
Az elmúlt napokban az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívások kapcsán újabb 171 kérelem vonatkozásában 10,84 milliárd forint értékben hozott támogatói döntéseket.
Csehországban az első negyedévben 43 941 koronára (703 056 forint) emelkedett, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó havi átlagbér inflációtól megtisztított értéke éves összehasonlításban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában. Legutóbb kilenc negyedévvel ezelőtt, 2021 harmadik negyedében nőtt hasonló mértékben a csehországi bruttó bérek reálértéke
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2023-ban – az előzetes üzleti tervét mintegy 40 százalékkal felülmúlva – mintegy 1430 milliárd forintnyi garanciát vállalt a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) hitelei mögé – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tulajdonosi joggyakorlása alatt működő állami garanciaintézmény. Kifejtették, tavaly év végén
Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét a Bükkábrányi Energiaparkban. Lantos Csaba energiaügyi miniszter az üzem ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: bár a hidrogén mint alternatív energiaforrás még a jövő ígérete, Magyarország első zöldhidrogén üzeme már a jelen, amely nemcsak a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgálja, hanem jelentős lépés az
Májusban némileg javult a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének németországi kiskereskedelmi ágazati üzleti hangulatindexe. Az ifo intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján hétfőn közzétett eredmények alapján a németországi kiskereskedelmi vállalatok üzleti környezetről al
Az amerikai fogyasztóknak, akik a világjárvány után extra költőpénzzel és a "csak egyszer élsz" mentalitással visszatértek a piacra, most szembe kell nézniük az inflációval és a megtakarításaik csökkenésével, ami visszafogottabb költekezésre készteti őket, potenciálisan negatív hatást gyakorolva az amerikai gazdaságra - írja a CNN. .
Újabb sikeres kutatófúrást mélyített a Mol Vecsésen a 2022-ben felfedezett kőolajmező további feltérképezésére. A Vecsés-1 elnevezésű kút napi 1300 hordó próbatermeléssel indult, mintegy 11 százalékkal növeli a Mol Magyarország és 6%-kal Magyarország kőolajkitermelését. Az eddigi két sikeres fúrást követően a Mol hamarosan megkezdi egy harmadik kút
Az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összesítése szerint.
Jelentős átalakulás zajlik az autóiparban, ez pedig komoly hatással van a nagy-és kiskereskedőkre, és a fogyasztókra egyaránt. Az elektrifikáció mellett a jelenlegi makrokörnyezet általánosságban is kihívásokat támaszt az iparági szereplők elé - mondták el iparági szereplők az Automotive Business in CEE Region Conference 2024-en, Budapesten.
A nyári időszakokban általában inkább emelkedni szokott a nagyobb forgalom miatt a benzin ára, most még csökkenő pályán. Mi történt? Péntektől változnak ismét a hazai üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj esetében is 5 forintos csökkenéssel számolhatunk. A Holtankoljak.hu szerint így az átlagárak a következőképpen alakulnak:
A részvénypiacok éledeznek újabb fontos makroadatok közzététele előtt, a magyar parketten is jó a hangulat, de főleg egy papírnál. Egy hazai adat jót tett “a lelkeknek és a forintnak” az egyik bróker szerint, ezzel együtt is sokkal gyengébb volt idén a magyar deviza, mint például a lengyel zloty. A legolcsóbbak közé tartozik a magyar tőzsde. Újra 7
Budapest X., XVII. és XVIII. kerületeinek, illetve Üllő újabb területeinek bevonásával folytatódik minden idők legnagyobb zajvédelmi programja, amelyet a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány 2022-ben, összesen 4000 ingatlan bevonásával indított el.
Az Európai Unió elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) rendeletet (EU AI Act), amely hamarosan hatályba lép, illetve belátható időn belül alkalmazhatóvá is fog válni. Addig is van azonban számos olyan, már létező jogi kötelezettség, amelyre a vállalkozásoknak ügyelniük szükséges. Cikkünkben ezeket gyűjtöttük csokorba a német adatvédelmi hatóság
Májusban javult az euróövezeti gazdasági teljesítményt tükröző beszerzésimenedzser-index (BMI) az előző havihoz képest és már csak kevéssé marad el a hosszú távú átlagtól az S&P Global Market Intelligence és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérésének adatai alapján.
Az Emirates légiutas-kísérőinek megjelenése mindig professzionális, a világ bármely repülőterén járva is azonnal felismerhetőek. A méltán híres egyenruhát és a vörös rúzst ugyan sokan ismerik, de a mögöttük lévő szimbólumokat és trükköket már jóval kevesebben. Az Emirates – amely hamarosan toborzó nyílt napot tart Budapesten – lerántja a leplet uta
Tavaly a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt visszaesett a kávépiac forgalma, de az év első négy hónapjában újraindult a növekedés - mondta Kedves Zoltán, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé és prémium alkoholok üzletág igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem vagy a helyeden, itt az ideje a váltásnak, új munkahelyet kell keresned? De mi van, ha csak a kiégésed mondatja ezt veled? Tudd, mi áll a háttérben, mik okozhatják ezt az érzést és mit tegyél, hogy jobban érezd magad!
A kereskedési idő felénél közel 1 százalékos pluszban van a BUX. A blue chipek közül a Telekom a legjobban teljesítő, a mostani emelkedéssel pedig ismét megpróbálkozhat az 1000 forintos szint áttörésével az árfolyam.
Magyarország számos világhírű feltalálóval és találmánnyal büszkélkedhet, amelyek nagy hatást gyakoroltak a tudomány, a technológia és a mindennapi élet területeire egyaránt. Te mennyit tudsz a magyar találmányokról és feltalálóikról? Kvízünkkel próbára teheted tudásodat! A kérdéseket a Start gombbal indíthatod. Ha végeztél, kattints a Befejezés g
A Control-X Medical Zrt. orvostechnikai vállalat komplex fejlesztést hajt végre Dunakeszin az Európai Unió és a magyar állam 1,181 milliárd forint visszatérítendő támogatásának felhasználásával – közölte a társaság. A várhatóan 2024 decemberében záruló projekt a Széchenyi Terv Plusz programon belül a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Progr
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 68 782,23 ponton állt, ami az előző, keddi záróértékéhez képest 396,68 pontos, 0,58 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 397,13 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,4 milliárd forint volt, a vezető részvények
Történelmi jelentőségű megegyezés született arról Magyarország és Azerbajdzsán között, hogy hazánk részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, s ezáltal az ország ellátásbiztonsága új dimenzióba léphet - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bakuban.