2024. június 27. csütörtök

jún. 27
18:54
Elindult az OTP Bank új webshopja (Telex)
A Fizznek nincs saját árukészlete, a kereskedők, a gyártók és a vásárlók között közvetítenek.
jún. 27
19:00
A bolondját járatta a nyaralásra készülőkkel az euró (Menedzsment Fórum)
A forinttal szemben 398-ig is felkúszott az árfolyama, estére azonban gyakorlatilag visszatért oda, ahonnan reggel elindult.
jún. 27
19:00
Ki nem találja, ki volt a parkett ördöge csütörtökön (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 479,38 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 71 492,81 ponton, új történelmi csúcson zárta a hét negyedik napját.
jún. 27
19:00
Nagy Márton az akkumulátorok újrahasznosítási lehetőségeiről egyeztetett (hirado.hu)
A megbeszélésen a felek áttekintették az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét.
jún. 27
19:00
Retteghet a Temu és a Shein, szuperolcsó kínai boltot nyit az Amazon (vg.hu)
Az e-kereskedelmi óriás visszavág a riválisaival szemben, és új áruházat nyit az oldalán.
jún. 27
19:00
Új igazgatóval új igazgatóságot alakít a Yettel (Digital Hungary)
Július 1-től kezdi meg működését a Mesterséges Intelligencia és Adatelemzési Igazgatóság, élén a bolgár szakember, Denitsa Gavrilova vezetésével.
jún. 27
19:06
NAV-tájékoztató harmadik országból az EU-ba áttelepülők személyes vagyontárgyainak vám- és adómentességéről (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) harmadik országból az Európai Unióba áttelepülők személyes vagyontárgyainak vám- és adómentességéről szóló tájékoztatót tett közzé honlapján.
jún. 27
19:06
Szakad a népszerű farmermárka (vg.hu)
Csúnyán beadták csütörtökön a Levi’s részvényt a Wall Streeten.
jún. 27
19:12
Honnan és hova menekülnek az ultragazdagok? (Privátbankár)
A migrációról vagy az üldözöttek juthatnak eszünkbe, vagy azok, akik a jobb megélhetés reményében kelnek útra a világ szegényebb régióiból a gazdagabbakba. Van azonban egy harmadik csoport is.
jún. 27
19:18
Többnyire mínuszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Csökkenéssel zárta a kereskedést több vezető nyugat-európai tőzsde csütörtökön.
jún. 27
19:18
Észak-koreai katonák érkeznek hamarosan Ukrajnába (vg.hu)
Akár 4 észak-koreai dandár is megindulhat Ukrajna felé.
jún. 27
19:24
Idén sem elérhetetlenek a két számjegyű kötvényhozamok (Menedzsment Fórum)
A befektetési alapkezelői szakma legfontosabb díjának számító Privátbankár Klasszis 2024 szavazáson az OTP Alapkezelőnél dolgozó Tóth István lett Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere. Ennek apropóján beszélgettünk vele a kötvénypiaci termékekről, folyamatokról, kilátásokról.
jún. 27
19:24
Balesetet szenvedett egy Prágából Budapestre tartó vonat, többen meghaltak - magyar áldozatokról nem tud a külügy (vg.hu)
A pozsonyi magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van a szlovák hatóságokkal - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
jún. 27
19:24
"Az Alfa és a Z generáció már több időt tölt online térben, mint iskolában" (Magyar Mezőgazdaság)
Féléves előkészítést követően, február 24-én indult az Iskolában az Erdő Program, amire a jelentkezés egy nap alatt betelt. Így tavasszal 30.000 gyerek vett részt az oktatásban - augusztustól jön a folytatás.
jún. 27
19:30
A szívbajt hozta ránk a forint, aztán tessék, ez lett belőle (Privátbankár)
Az euróval szemben 398-ig is elment a hazai fizetőeszköz árfolyama, estére azonban gyakorlatilag visszatért oda, ahonnan reggel elindult.
jún. 27
19:30
Hatalmas roham indult ezekért az államkötvényekért: miért akarja most mindenki ide tenni a pénzét? (Pénzcentrum)
Az ÁKK csütörtöki aukcióján a tervezett mennyiségnél 14,5 milliárd forinttal többet, összesen 44,5 milliárd forint értékben értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket, növekvő átlaghozamok mellett.
jún. 27
19:36
Hiperszonikus rakétákkal lőtték szét az oroszok a reptereket, ahova a nyugati fegyverek érkeztek volna (vg.hu)
Az orosz hadsereg hatból négy frontszakaszon előrenyomult.
jún. 27
19:48
Nagy Márton az akkumulátorok újrahasznosítási lehetőségeiről egyeztetett (Demokrata)
A koreai SungEel HiTech cégcsoport vezetőit fogadta a tárcavezető.
jún. 27
19:54
Kiadták a riasztást, itt a térkép: ezekben a járásokban és megyékben szakadhat le az ég (Portfolio)
Közép-Európa fölött hidegörvény labilizálja a légkört, Magyarországon továbbra is erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés, de több-kevesebb napsütésre is számíthatunk - jelentette a HungaroMet. A meteorológiai szolgálat napközben frissítette veszélyjelző térképeit, Magyarország minden megyéjére figyelmeztetést adtak ki zivatar és/vagy felhőszakadás
jún. 27
20:00
Még a magyar soros elnökség előtt az Európai Unió kilépett az Energia Charta Szerződésből (vg.hu)
Néhány nap múlva Magyarország veszi át az EU kormányrúdját.
jún. 27
20:06
Félmilliárd forintnyi áfát csaltak el (Adózóna)
Országos kiterjedésű akcióban számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a bűnszervezetet, amely több mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 15 helyszínen csaptak le a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a MERKUR bevetési egység kommandósaival karöltve, olvasható a NAV honl
jún. 27
20:06
Uniós csúcs: kérést intézett Németország az Európai Tanácshoz (Portfolio)
Németország, Lengyelország és Csehország pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól az ukrajnai menekültek befogadásának költségeinek fedezésére. Az Európai Tanács napirendre vette a kérdést, de a főkezdeményező Berlin sem számít gyors döntésre.
jún. 27
20:06
Szlovák vonattragédia: ezt tudni a magyar áldozatokról (Pénzcentrum)
A jelenlegi információk alapján nincs magyar áldozata, vagy sérültje a csütörtöki szlovákiai balesetnek, a konzuli ügyeletre sem érkezett segítségkérés, de továbbra is szorosan nyomon követik az eseményeket - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.
jún. 27
20:18
Jól teljesített ma a BUX, ennek köszönhetően (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 479,38 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 71 492,81 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
jún. 27
20:18
Robotaxik vehetik át az irányítást Zágrábban (vg.hu)
A forradalmian új szolgáltatás Mate Rimac nevéhez fűződik, aki az autókat is maga gyártja hozzá.
jún. 27
20:18
Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek (Agrofórum)
Új pályázati felhívás jelent meg 50 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti növényházak, hűtőházak, zöldségtárolók létrehozásának és korszerűsítésének, valamint a megtermelt zöldség és gyümölcs fogyasztói áruvá készítését szolgáló eszközök beszerzésének támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
jún. 27
20:18
W by Roadster néven új lap indul (Media1)
Egy évente kétszer megjelenő új bookazine indítását jelentette be néhány perccel ezelőtt a magyar tulajdonú Player Media Group.
jún. 27
20:20
Egyre fogynak a kisboltok - térképen mutatjuk, hol a legnagyobb a csökkenés (vg.hu)
Budapesten és Tolna vármegyében működik a legtöbb kisbolt.
jún. 27
20:24
Egy madár, mely megállíthatta volna a fertőzéseket terjesztő kullancsokat (Magyar Mezőgazdaság)
Jó lenne, ha tisztában lennénk a fajok jelentőségével, és ismernénk a köztük szövődő titokzatos kapcsolatokat. Ez a galambfaj például, lehetséges, hogy megállíthatta volna a fertőzéseket terjesztő kullancsokat.
jún. 27
20:24
Effekt 2030: Indul a vállalati Esg megoldások idei megmérettetése (Üzletem)
Idén is versenybe szállhatnak a hazai vállalatok az Effekt 2030 – Az Esg megoldások díjáért. A rangos szakmai elismerést olyan példamutató környezeti, társadalmi és vállalatirányítási programokkal nyerhetik el a pályázó cégek, melyek valódi pozitív hatást eredményeznek és hosszabb távon is értéket teremtenek az adott szervezet érintettjei, környeze
jún. 27
20:30
Jogalkotás, együttműködés, koordináció: ezzel jár, ha egy ország az Európai Unió soros elnöke (vg.hu)
Sokféle feladata van annak, aki átveszi fél évre a stafétát.
jún. 27
20:42
Találkozás a borszakma krémjével - Winelovers X - Experts, Exhibition, Exclusivity (ProfitLine)
A Winelovers Wine Awards borverseny keretében megrendezésre kerülő kísérő program egy exkluzív kóstolási lehetőség nemzetközi és hazai szaktekintélyekkel, kereskedőkkel, borbár- és étterem tulajdonosokkal. Egy olyan kivételes alkalom, amikor a szakma legnagyobb neveivel találkozhatsz, és ahol akár egy Master of Wine-nal is szóba elegyedhetsz két po
jún. 27
20:48
Száraz falevélből készül az újfajta papír +Videó (Agroinform)
Világszerte az összes ipari célú fakitermelés több mint 30 százalékáért a papír gyártása a felelős. Most ez megváltozhat.
jún. 27
20:48
1 billió Pepét áthelyeztek a Binance-re: mit jelent ez a Pepe árfolyam-előrejelzés szempontjából? (BitcoinBázis)
A népszerű mém érme Pepe ára tegnap 4%-kal nőtt, és 0,00001247 dolláron forgott. Eközben a szélesebb kriptovaluta piac alig mozdult az elmúlt 24 óra alatt. Az elmúlt hét során a Pepe 7%-ot nőtt. A két hetes intervallumban azonban 5%-ot, az elmúlt 30 nap alatt pedig 25%-ot esett. A közelmúltban történt esések ellenére a közkedvelt Ethereum […]
jún. 27
20:54
VSquare: titkos egyezkedésbe kezdett a kormány és a főváros, jöhet az olimpia? (Portfolio)
Budapest újra pályázhat a nyári olimpiai játékok megrendezésére, legalábbis erről folynak tárgyalások a háttérben a kormány és a Fővárosi Önkormányzat között – számolt be a VSquare alapján Telex.
jún. 27
20:54
Paksi bővítés: gördülhetnek még akadályok az új atomblokk építése elé – a német exportügynökségé a végső szó (vg.hu)
Hetven éve adták át a világ első atomreaktorát.
jún. 27
20:54
Tovább esett a születésszám, nem hozzák az eredményeket a családtámogatások (Bank360 blog)
11 százalékkal kevesebb gyermek született 2024 májusában, mint egy évvel ezelőtt, a teljes termékenységi arányszám is jelentősen csökkent.
jún. 27
20:56
Apple frász: mi lesz a téves levonásokkal és hogyan védekezhetünk ellenük? (Bank360 blog)
Ahány bank, annyiféle tanács és megoldás a tegnapi botrány kapcsán, amiben Apple eszközök keresztül tömegesen vontak le pénzeket magyar bankszámlákról. Van, ahol automatikusan visszakapják a pénzüket a téves levonások károsultjai, mások az Apple-hez küldik a pórul jár klienseit és a limitek módosítását tanácsolják. Megnéztük, hogyan kaphatják vissz
jún. 27
21:00
Veszélyes dolgot tervezhet Putyin: kiszivárgott, erre készül a Nyugattal szemben az orosz elnök (Pénzcentrum)
A Kreml bejelentette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei ukrajnai konfliktusban való komolyabb részvétele miatt fontolgatja a Nyugattal fenntartott diplomáciai kapcsolatok esetleges leminősítését, de még nem hozott döntést - tudósított a Reuters.
jún. 27
21:00
Részletek derültek ki a Budapestre tartó vonat balesetéről (vg.hu)
A fényjelzések nem működtek a vasúti átkelőhelynél, ahol a baleset történt.
jún. 27
21:06
Utoljára 2008 előtt ment ilyen jól a befektetési bankároknak (vg.hu)
A Jeffries számai felfelé tolják a Wall Street várakozásait De komolyabb fellendülést a kamatvágástól vár a piac.
jún. 27
21:18
Riasztást adtak ki Budapestre, hatalmas vihar csap le a fővárosra (vg.hu)
Rövid idő alatt 25-30 milliméter eső eshet.
jún. 27
21:20
EU-csúcs - katonák kiképzését, lőszert és légvédelmi rendszereket ígért Ukrajnának az unió (vg.hu)
Biztonsági megállapodást írt alá Ukrajna és az unió.
jún. 27
21:24
5 kreatív szépség levendulából, amit bárki el tud készíteni (Magyar Mezőgazdaság)
A levendula az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógy-, fűszer- és dísznövény. Enyhe idegnyugtató hatású, fájdalomcsillapító, görcsoldó, segíti az emésztést, csökkenti az alvászavarokat. Népszerűsége ma is töretlen, használjuk bátran!
jún. 27
21:30
Magyar Levente: Kína vált mára Magyarország legnagyobb külföldi beruházójává (hirado.hu)
Magyar Levente a Fujian Befektetési Fórumon arról beszélt, hogy a délkelet-kínai tartomány delegációjának látogatása egy láthatatlan sorozatba illik.
jún. 27
21:36
Francia–német manőver siklatja ki az EU-csúcsot (Portfolio)
Hiába egy általános, csak a következő ciklus politikai céljait nagyvonalakban körül író, jogilag nem kötelező érvényű szöveg a Stratégiai Menetrend, most Franciaország és Németország teleírta módosító javaslatokkal a 2024-2029-es időszakra vonatkozó iránymutatást. Más tagállamok is kiegészítéseket tennének a szöveghez, de Berlin és Párizs vélhetően
jún. 27
21:36
Bolgár belharc: az államfő nem utazik el a NATO-csúcsra, mert a kormány támogatja Ukrajnát (vg.hu)
A bolgár kormány túl sokat segít Ukrajnának, az elnök ezt már nem bírja.
jún. 27
21:36
Újra felfedezték a budapesti piacot a külföldiek (MMonline)
Hosszabb időtávon, azaz az utóbbi másfél-két évtizedben komoly fordulat állt be a tőzsdék világában, ami a lakossági megtakarításokat is érinti. Az online kereskedés elérhetősége és az árfolyamok hosszú távon látható jelentős emelkedése is szerepet játszott abban, hogy a lakosság körében is egyre népszerűbbé váltak a részvények. Ugyanakkor ebből a
jún. 27
21:48
A Micron amerikai chipgyártó vártnál jobb negyedéves adatokat közölt (ProfitLine)
A Micron Technology amerikai memóriachip-gyártó korrigált nyeresége meghaladta a vártat, az árbevétele valamivel felülmúlta az elemzők által becsültet a 2024-es pénzügyi éve május végén záródott harmadik negyedévében.
jún. 27
22:00
JPMorgan: hibás volt a Fed recessziós stressztesztje (vg.hu)
.

Keresés