2024. június 20. csütörtök

jún. 20
16:45
Infláció 2024: itt az MNB legfrissebb előrejelzése (Adózóna)
A negyedéves gazdasági előrejelzésben ismertetett adatok szerint az MNB az idei inflációt a 3-4,5 százalékos sávba várja, amely 0,5 százalékponttal alacsonyabb a márciusi előrejelzéshez képest. A jövő évi és a 2026-os prognózison nem változtatott a jegybank, mindkét évben 2,5-3,5 százalék közötti fogyasztóiár-index növekedéssel számol – közölte Bal
jún. 20
16:45
Közeleg az utolsó csengetés: így töltik valójában a "három hónapos" nyári szünetet a tanárok (Pénzcentrum)
Tanárnak lenni jó, hiszen ahogy az iskolás gyerekeknek, úgy nekik is ott van a két hónap szünet a nyár közepén - gondolhatnánk. A valóságban azonban egy pedagógus feladatai nem érnek véget az évzáróval, és nem a szeptemberi becsengetéssel térnek vissza a munka világába, ahogy ezt sokan feltételezik. Varga Krisztina, a Yettel ProSuli programjának sz
jún. 20
16:45
Pokoli rokonok címmel, Dobó Kata főszereplésével elindult az RTL új napi sorozatának forgatása (Media1)
A Pokoli rokonok showrunnere Hámori Barbara.
jún. 20
16:51
Szijjártó Péter: Magyarország továbbfejleszti az együttműködését az Egyesült Arab Emírségekkel (Portfolio)
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek sokat profitált eddig is a kétoldalú együttműködésből, így a felek készen állnak a kapcsolataik további fejlesztésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
jún. 20
16:51
GVH tudatos internet-használatra nevelő program: Csodás félév (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) munkatársai az elmúlt hónapokban 52 iskola, 175 osztályában összesen több mint 4000 diáknak tartottak tanórákat a Digitális Tudatosság Program keretében. A kezdeményezést a GVH januárban azzal a céllal indította, hogy felhívja a figyelmet az online térben a gyermekekre leselkedő veszélyekre és felkészítse a fiatalok
jún. 20
16:51
Működés közben mutatta be a moszkvai védelmi minisztérium az Orlan-30 drónt. (go2fly)
Harctéri videót tett közzé a moszkvai védelmi tárca az Orlan-30 nevű drón harci bevetéséről.  Az Orlan-30 drónt az orosz Speciális Technológiai Központ fejlesztett ki. Az Orlan-10 drón fejlettebb verziója. A
jún. 20
16:51
Extrém pillanatokra és vízi sportokra tervezve - amit a sportkamerákról tudni érdemes (Digital Hungary)
Szerelmese vagy a vízi sportoknak? Sokszor gondoltál rá, hogy milyen jó lenne megörökíteni a legizgalmasabb pillanataidat? Mára már erre is van lehetőség!
jún. 20
16:54
Egyre inkább támogatják a zöld beruházásokat (Alternatív Energia)
Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint keretösszegű Zöld Alapok tőkeprogramja; a magyar vállalatok környezettudatos beruházásainak megvalósítását elősegítő tőkeprogram kapcsán meghozott végleges befektetési döntések értelmében további három új alap állhat fel - közölte a holding pénteken az MTI-vel.
jún. 20
16:57
Megkezdte termelését az első kút a berettyóújfalui gázmezőn (Öko-drive)
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM)
jún. 20
17:03
Így változik a Balaton környéki élelmiszerboltok nyitvatartása a nyáron (Telex)
A tó környéki Aldi, Lidl, Spar, Penny, Tesco és Spar üzletek közül a legtöbb hétköznap és szombaton 22 órakor zár, reggel pedig 6-kor vagy fél 7-kor nyitnak ki.
jún. 20
17:09
Belepiszkál az állam a befektetési alapokba – Pár nap, és élesedik az új szabály (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban újabb kormányzati tervek, majd konkrét rendelet látott napvilágot arra vonatkozóan, hogyan lehetne (ismét) megreformálni a befektetési alapok piacát. Az indoklás szerint mindez az átláthatóságot és a befektetők érdekét képviseli, de sok tisztázatlan kérdés maradt, amelyre csak részben kaptak válaszokat az alapkezelők. Megkérdez
jún. 20
17:09
Stihl Szakkereskedés és Szerviz a Royal Traktornál (Agroinform)
Bemutatók is voltak.
jún. 20
17:09
Az osztrák Schiebel erősíti európai jelenlétét (go2fly)
A Schiebel-csoport erősíti európai lábnyomát a Schiebel Aéronaval SAS létrehozásával a franciaországi Toulonban. A CAMCOPTER S-100 2012 óta áll szolgálatban a francia fegyveres erők minisztériumánál. Ennek a sikeres együttműködésnek a
jún. 20
17:11
Egyre nagyobb bajban Donald Trump (Portfolio)
Nagy mínuszban vannak a Trump Media részvényei csütörtökön. A mostani esés hatására pedig a volt elnök vállalatának papírjai kéthavi mélyponton kereskednek - írja a CNBC.
jún. 20
17:15
Nyeregben a vevők? Ennyit lehet alkudni épp az ingatlanpiacon (Piac és Profit)
A kereslet élénkülése idén tavasszal tovább javította az eladók pozícióit a lakáspiacon, így kisebb tere maradt az alkuknak. Ennek ellenére a vásárlás utolsó fázisa egyes esetekben még mindig igen jelentős megtakarítást kínálhat a vevők számára.
jún. 20
17:21
Új iparág megszületését lengette be Nagy Márton (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogadta a legnagyobb akkumulátoripari cégek közé tartozó SK ON Hungary és CATL Debrecen képviselőt. Az egyeztetések keretében Cho Daehee-vel, az SK ON Hungary ügyvezető igazgatójával és Jason Chen-nel, a CATL európai működésért felelős ügyvezető igazgatójával tárgyalt. A megbeszélés során a felek áttekintették
jún. 20
17:21
Több hidegfront érkezik. Már látszik, melyik hoz valódi lehűlést (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 17 és 21 fok között várható.
jún. 20
17:21
Csődöt jelentett a Fisker amerikai elektromos autógyártó (Tiszta Jövő)
Csődöt jelentett a Fisker amerikai elektromos autógyártó alig egy évvel első modellje piacra kerülése után. A vállalat az elmúlt hetekben fokozatosan fölszámolta működését - számolt be a The Wall Street Journal.
jún. 20
17:27
Háború: Földalatti iskolát építenek az ukránok (Növekedés)
Áramellátás nélkül maradt a dél-ukrajnai megyeszékhelyű Herszon város a csütörtöki orosz ágyúzások miatt - közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója a Telegramon.
jún. 20
17:27
Drónokkal távvezérelt erdészeti gépek (go2fly)
A Telia drónokat használ az erdészeti gépek 5G bővítéséhez és távvezérléséhez. A tesztet a közép-svédországi Västerås melletti erdőben hajtották végre a Mittuniversitetet, a Telia, az Ericsson, a Skogforsk, az SCA,
jún. 20
17:27
Nem lesz kamionstop június 22-én éjjel (Üzletem)
A kamionstopot a szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik.
jún. 20
17:27
Kitiltottak az Eb-ről egy gyűlöletkeltő riportert (Media1)
A koszovói albán tévétudósítót a Szerbia-Anglia csoportmérkőzésen bemutatott provokatív kézmozdulata miatt szankcionálta az Európai Labdarúgó-szövetség.
jún. 20
17:27
Raisz Anikó: a sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon (Öko-drive)
A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon - jelentette ki Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek adott nyilatkozatában.
jún. 20
17:33
Az OTP vezette a hazai nagypapírok emelkedését (Portfolio)
Kedvező hangulat mellett az OTP vezetésével emelkedtek csütörtökön a hazai nagypapírok. A mai emelkedéssel a BUX új történelmi csúcson zárt.
jún. 20
17:33
Figyelem! Leállás jön a hazai nagybanknál: egy ideig a mobilbank sem lesz elérhető (Pénzcentrum)
Informatikai rendszerét fejleszti a bank, ezért két órán át nem lesz elérhető a mobilbanki szolgáltatás.
jún. 20
17:39
Kávé és fintech: digitalizációval hódít a Starbucks (Fintech)
Merész de ígéretes digitális stratégia megvalósítását tűzte ki célul a kávéipar óriása, a Starbucks.
jún. 20
17:45
Indul a qvik fizetés (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank "qvik" néven vezeti be az azonnali fizetésre épülő, minden ügyfél számára ingyenesen elérhető fizetési szolgáltatásait, amelyek olcsó, biztonságos és hazai alternatívát teremtenek a legtöbb elektronikus fizetési helyzetben - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
jún. 20
17:45
Elképesztően alacsony árakon vegetál a tejpiac (Agroinform)
Nagyon szűk sávban mozgott idén a nyers tej havi termelői ára.
jún. 20
17:45
Nemzetközi tudományos konferenciát szervez Karikó Katalin Szegedre – Jönnek a Pfizer-vakcina sztárjai (Portfolio)
Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzora bejelentette, hogy idén ősszel a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi mRNS-konferenciát szervez. A 2024. novemberi eseményen olyan világhírű tudósok adnak elő, mint Karikó Katalin és Drew Weissman, a két Nobel-díjas kutató, valamint Uğur Şahin, a BioNTech társalapítója és vezérigazgató
jún. 20
17:45
Fegyver a karbamid, az Eu visszalő a műtrágya-háborúban (Agrárágazat)
Háború a mezőgazdaság műtrágya-ellátásában: az oroszok a karbamidot is fegyverként használják, az Eu vámokkal védekezne.
jún. 20
17:57
Jó hír kisgyermekeseknek: júliustól gyed után nem kell külön igényelni a gyest (Adózóna)
Újabb adminisztrációs könnyítés segíti a kisgyermeket nevelő családokat: a gyedben részesülők automatikusan megkapják a gyest, nem kell azt külön kérelmezniük – derül ki Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárának mai közleményéből.
jún. 20
18:03
Ez aztán a rekord! Történelmi csúcson zárt a budapesti tőzsde csütörtökön (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 666,13 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 70 327,34 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
jún. 20
18:06
Csúcsra járt a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 666,13 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 70 327,34 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
jún. 20
18:15
Az EU 2025-ös költségvetésének a prioritásokra szánt finanszírozást kell erősítenie (ProfitLine)
Az Európai Bizottság bemutatta a 2025-re érvényes uniós költségvetésre vonatkozó, 199,7 milliárd euró főösszegű javaslatát, és azt írták: az Európai Unió jövő évi büdzséjének az EU prioritásaira szánt finanszírozást kell erősítenie.
jún. 20
18:21
Különös dolgokra hivatkozik az országos csúcstartó orvhorgász, hogy miért nem fizet (Agroinform)
Érvelése szerint alapvető emberi joga a táplálékszerzés, ráadásul a halgazdálkodási törvény "nem létezik".
jún. 20
18:21
Szegedi őszi búzák Kiszomborban (Magyar Mezőgazdaság)
A szegedi Gabonakutató idén centenáriumát ünnepli. Az elmúlt 100 év során az intézet 5 különböző néven működött, s 19 igazgató vezette. Sok-sok növény nemesítésével foglalkoztak a kalászos gabonán, a kukoricán és a napraforgón kívül is.
jún. 20
18:21
A német-magyar meccs volt Eb eddigi legnépszerűbb találkozója a Tippmixen (Digital Hungary)
Töretlen a magyar csapatok népszerűsége a Szerencsejáték Zrt fogadási oldalain annak ellenére, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában Magyarország vereséget szenvedett Németország ellen. Az elmúlt napok legkiemelkedőbb Eb-kötődésű Tippmix-szelvénye egy Bács-Kiskun megyei játékosé, aki 1 000 forintos téttel, 7-es kötés
jún. 20
18:45
Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
jún. 20
18:45
Súlyos gondok a Bookingnál, több magyar szállásadó is nehéz helyzetben (Portfolio)
A Booking.com újabb rendszerhiba miatt ismét nem fizet egyes helyeknek, jelezte számos magyar szállásadó a spabook.net-nek.
jún. 20
18:45
Bejelentették, idén melyik lett Magyarország legjobb pálinkája (Agroinform)
Az Országos Pálinka- és Tönkölypálinka 2024-es versenyére 341 nevezés érkezett.
jún. 20
18:45
Nagy Márton az SK ON Hungary és a CATL képviselőivel tárgyalt (Demokrata)
A tárcavezető az akkumulátoripar meghatározó szereplőit fogadta.
jún. 20
18:45
Féléves mélyponton az amerikai lakáspiaci index (Növekedés)
Júniusban második hónapja romlott és hathavi mélypontra esett az amerikai építőipari cégek NAHB/Wells Fargo lakáspiaci bizalmi indexe.
jún. 20
18:45
Kiderült, kik a 3,1 milliárd euróért megvásárolt Budapest Airport új vezetői, Parragh László is igazgatósági tag (Telex)
Az iparkamara elnöke mellett minisztériumi felsővezetők és Guller Zoltán, a Magyar Turizmus Ügynökség igazgatósági elnöke is bekerült a reptér vezetőségébe.
jún. 20
18:48
Homlokzati nyílászárók alumíniumból – nem fukarkodnak az előnyös tulajdonságokkal (Alternatív Energia)
Az építőipar dinamikusan fejlődő szektor, amely folyamatosan alkalmazkodik az új technológiákhoz és anyagokhoz. Ebben a folyamatban az alumínium nyílászárók mind nagyobb szerepet kapnak. Ez annak fényében cseppet sem meglepő, hogy kiváló tulajdonságokkal és variálhatósággal büszkélkednek. Az alumínium nemcsak könnyű és tartós, hanem a segítségével
jún. 20
18:50
Tíz éves az őshonos állatokat bemutató Körösvölgyi Állatpark (Alternatív Energia)
A 2014-ben alapított Körösvölgyi Állatpark Magyarország egyetlen olyan állatkertje, ami a Kárpát-medence őshonos állatait mutatja be. Az elmúlt 10 év sorozatos fejlesztéseinek köszönhetően a park Békés vármegye legnépszerűbb bemutatóhelyei közé emelkedett. Hiánypótló szerepét mutatja, hogy látogatószáma évről - évre rekordot dönt – hangsúlyozta az
jún. 20
18:51
A magyarok többsége csökkentette otthona hőmérsékletét a téli időszakban (Tiszta Jövő)
Tartják magukat a tévhitek, felmérték a magyar klímahasználati szokásokat.
jún. 20
18:51
Az MTVA közel félmilliárd forintot költene sminkesre, fodrászra és stylistra (Media1)
Az állami tévé éves szépészeti kerete egyre csak növekszik, a mostani eddig az abszolút rekord. Meghívásos eljárásban keresik a szerencsés szolgáltatót.
jún. 20
18:54
Kicsit megütötte a meleg a forintot is (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 20
18:57
A magyarok több mint fele vásárolt már ultragyors divatmárkától (Üzletem)
Vásárlás előtt a magyar fogyasztók körülbelül fele gyűjt információkat az interneten azokról a webáruházakról, ahonnan korábban még sosem rendelt.
jún. 20
19:00
Jól tette, aki még a nagy meleg előtt, reggel váltott eurót (Privátbankár)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Keresés