2024. június 19. szerda

jún. 19
9:57
Ezt már nehéz elkerülni, egyre közelebb a nyugdíjkatasztrófa: rengeteg magyarnak kophat fel az álla idős korára (Pénzcentrum)
Az Eurostat friss adatai szerint Magyarország 2021-ben GDP-jének mindössze hét százalékát fordította nyugdíjakra, amivel az uniós sereghajtók között szerepel a magyar nyugdíjak összege még az EU-s átlag harmadát sem éri el.
jún. 19
9:57
Teljesen magától értetődő, hogy a magyar fiatalok már nem kártyával fizetnek, és ez így van a külföldi strandokon is (vg.hu)
A magyarok 84 százaléka kártyával vagy okoseszközzel tervez fizetni külföldi utazásán.
jún. 19
9:57
Hogyan oldják meg a cégek a szezonális munkaerőhiányt? (Üzletem)
Minden évben kihívást jelent szellemi és fizikai munkakörökben is a nyári szabadságok kiadása. Különösen igaz ez, ha egy gyár nem tervez nyári leállást – mondja Mihályi Magdolna, a Jobtain Hr Szolgáltató ügyvezetője.
jún. 19
9:57
Lassuló ütemben, de így is havonta 12-13 milliárddal nő a kórházak tartozása (Telex)
A kormány két lépésben ad rá pénzt, de a Népszava számításai szerint ez év végéig nem lesz elég.
jún. 19
9:57
Tilos a séta: erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Gemenc Zrt. (Magro)
A Gemenc Zrt. a 2024. június 14. és 30. közötti időszakban minden nap erdőlátogatási tilalmat rendelt el a vagyonkezelésében lévő területeken a rendeletet kiegészítő térkép megjelölt részein.
jún. 19
10:03
Marketingguruk kerestetnek (MMonline)
A Marketing&Media kommunikációs szaklap idén is elkészíti a legsikeresebb marketinges döntéshozók rangsorát. A longlistre június 30-ig lehet még jelentkezni. 2024-ben kilencedik alkalommal állítjuk össze a „Top 50 legsikeresebb marketingvezetők” listát. A rangsor a szakmai szervezetek elnökeiből és a piac meghatározó ügynökségeinek vezetőiből álló
jún. 19
10:09
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét (Piac és Profit)
A független országgyűlési képviselő szerint az MSZP-s alpolgármesterről 2018 óta lehet tudni, hogy szeret munka nélkül jól keresni. Alapesetben pályázati közpénzekre hajt rá, amelyeket többszörös túlárazással csapol meg.
jún. 19
10:09
Már vissza is adta tegnapi erősödését a forint (Portfolio)
A forint erősödéséről szólt a hét első két napja - van is mit behozni a korábbi napok látványos gyengülése után. Tegnap a jegybank kamatdöntése és az amerikai gazdaság hűléséről szóló kiskereskedelmi adat is tovább tudta lökni az árfolyamot. Ma reggel viszont kis gyengüléssel indult a nap, olyannyira, hogy mostanra újra a kamatdöntés előtti szintre
jún. 19
10:09
Sokan úgy tudják, tíz évig nem adható el a CSOK-kal támogatott lakás: mutatjuk, hogyan lehet értékesíteni (vg.hu)
Értékesíítési kisokos CSOK-osoknak.
jún. 19
10:09
A kultúra és a művészet stratégiai kérdés (Márkamonitor)
A Márkamonitor 2013-ban indított Márkaépítés konferenciáinak utolsó három kiadását egy "neverending story" jegyében szerveztük meg: ez a véget nem érő változás. A konferencia előadásainak összefoglalói a Márkamonitor magazin 2024/1-2. (májusi) számában jelentek meg, ezeket most online is elérhetővé tesszük.   Hová tűnt a kreativitás az üzleti szekt
jún. 19
10:11
Daryl Dixon hazai rajongóknak nem kell sokat várniuk, hogy újra találkozhassanak kedvenc szereplőikkel (Márkamonitor)
A Norman Reedus és Melissa McBride főszereplésével készülő The Walking Dead: Daryl Dixon – The Book of Carol az egyesült államokbeli premierrel egy időben, világpremierként Magyaroroszágon is látható lesz Amc-n. Emellett a Tales of the Walking Dead első évada is megérkezik a csatornára.   Az új évad ott folytatódik, ahol a The Walking Dead: Daryl
jún. 19
10:13
A Csrd feladja a leckét a vállalatoknak (Márkamonitor)
A Csrd, amelyet tizenkét európai fenntarthatósági jelentési szabvány (Esrs) támaszt alá, megköveteli a vállalatoktól, hogy részletes tájékoztatást adjanak fenntarthatósági teljesítményükről, egyúttal vegyék figyelembe annak üzleti tevékenységükre gyakorolt hatásait számos témakörben, úgymint az éghajlatváltozás, az üzleti magatartás, az erőforrás-f
jún. 19
10:15
Élményút készül a dorogi homokvasút nyomvonalán (ProfitLine)
Élményutat alakítanak ki a Dorogi-szénmedence egykori bányáiba tömedékanyagnak homokot szállító kisvasút 40 kilométeres nyomvonalán, az érintett hat település önkormányzatának együttműködésével - közölte Komárom-Esztergom vármegye közgyűlésének elnöke az MTI-vel.
jún. 19
10:15
Ezt rengetegen elrontják nyugdíjazás előtt: a bank százezreket követelhet tőlük, erre nem lesz keret (Pénzcentrum)
A szakértők szerint a nyugdíjzásra nem lehet elég korán elkezdeni felkészülni, azonban a legtöbben csak a nyugdíjba vonulást megelőző években próbálnak előre gondolkodni. Vagy sokan még akkor sem: teljesen felkészületlenül vágnak neki a nyugdíjas éveknek anyagi szempontból. Pedig a nyugdíjazás rengeteg változást hoz a pénzügyek terén, sokan azonban
jún. 19
10:15
Új személyautó értékesítési igazgatót nevezett ki a Mercedes-Benz Hungária Kft. (Márkamonitor)
Szabó András tölti be a Mercedes-Benz Hungária Kft. személyautó értékesítési igazgatói pozícióját 2024. május 15-től.   Szabó András 2011-ben csatlakozott a Mercedes-Benz Hungária Kft.-hez, miután szakmai pályafutása első éveit a Renault Hungária Kft.-nél, illetve a Peugeot Hungária Kft.-nél töltötte különböző értékesítési pozíciókban. Ezt követően
jún. 19
10:15
A jövő gyárai (vg.hu)
Észlelés, gondolkodás, tervezés, mozgás: ilyen lépésekből áll az emberi feladatmegoldás, és várhatóan a jövő autonóm gyáraiban a gépi is.
jún. 19
10:17
A celebek ideje lejárt? (Márkamonitor)
Egyre tudatosabb vevők, kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a figyelmüket – derül ki az Ey legfrissebb nemzetközi kutatásából.   Vásárláskor online közössége
jún. 19
10:19
Médiacégek és generációk is mérkőztek egymással a Media Regattán (Márkamonitor)
A versenyen induló huszonkét hajót a szokásoknak megfelelően hajóhossz alapján különböző kategóriákba sorolták, ezek a kategóriák egy-egy fantázianevet kaptak, amelyek a különböző társadalmi generációkra utaltak. A verseny során a pályát mindenki kétszer hajózta végig, a futamok végén pedig a versenyzők még a vízen koccintottak a nyertesekre. Gen X
jún. 19
10:21
Nagy megbízást nyert el a Gloster a BMW-től (Portfolio)
15 millió eurós ipari szoftverfejlesztési megbízást nyert el a Gloster a BMW-től, amihez saját mesterséges intelligencián alapuló szoftvert fejlesztenek a társaság mérnökei – jelentette be a vállalat.
jún. 19
10:21
Fontos együttműködést kötött a Széchenyi István Egyetem és a Bonafarm Csoport (Agroinform)
Kiemelt cél a gyakorlatorientált oktatás az agrár és az élelmiszeripari képzésben.
jún. 19
10:21
Bő egy hónap múlva kezdődnek az olimpiai játékok (Márkamonitor)
Az olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos, okostelefont és számítástechnikai eszközöket biztosító partnereként a Samsung fejlett mobiltechnológiáját és 5G kapcsolatát mozgósítja annak érdekében, hogy közelebbről is bepillanthassunk az ünnepség és a verseny pillanataiba.   "Az egyre inkább összekapcsolt társadalomban a Samsung Galaxy mobiltechnol
jún. 19
10:21
Putyin titkos ügynökei eláraszthatják Németországot (vg.hu)
A németek meg vannak győződve arról, hogy több orosz kém is él köztük.
jún. 19
10:21
Épül a Byd-gyár - Megérkezett az első építőanyag-szállítmány (Gyártástrend)
Megérkezett Kínából az első vasúti szállítmány a szeged-kiskundorozsmai Psp Terminalra. A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut kell vasúton Szegedre szállítani, ahol a világ második legnagyobb elektromosautó-gyártója építi fel első európai üzemét. Az intermodális terminálról közvetlenül az építkezés területére szállítják
jún. 19
10:27
Itt a hőség, de a magyar kormány felesleges adminisztrációként kezeli a munkahelyi egészséget (Piac és Profit)
Munkahelyi hőguta és hőstressz megelőzési terv - hőség protokoll -, kidolgozását, és ennek a kollektív szerződésbe való általános beépítését, valamint a jelenleginél jóval gyakoribb hatósági ellenőrzést szorgalmaz a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ támogatja a nemzetközi javaslatot, miszerint extrém időjárás idején meg kell adni a munkavál
jún. 19
10:27
Kiderült: ezek az országok vonzzák a legtöbb milliomost 2024-ben (Portfolio)
Az Egyesült Arab Emírségek immár harmadik éve a világ vezetője vagyonmágnese, 2024 végéig várhatóan 6700 milliomos érkezik az országba - írja a CNBC.
jún. 19
10:27
Foci-Eb: nagyon sokan kértek konzuli védelmet a német–magyar mérkőzés miatt – itt vannak a részletek (vg.hu)
Továbbra is három ügyeleti telefonszám működik.
jún. 19
10:27
Búza: csalódást okozó év várható Franciaországban (Agrofórum)
A búza terméskörülményei Franciaországban valamelyest stabilizálódnak az elmúlt napokban – derült ki a FranceAgriMer mezőgazdasági hivatal adataiból. Ugyanakkor az Európai Unió legnagyobb termelőjének betakarítási kilátásai a nyirkos termésfejlődési időszak után is rosszak maradtak.
jún. 19
10:27
Top 10-ben az Ötöslottó jackpotja (Digital Hungary)
Tovább halmozódik az Ötöslottó főnyereménye. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán, a várható főnyeremény összege elérte a 3,21 milliárd forintot.
jún. 19
10:29
Gyarapodott az MNB Alapítvány vagyona (Portfolio)
A korábbi évekhez hasonlóan a tavalyi évben is tovább gyarapodott a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány - korábbi nevén MNB Alapítvány - vagyona. A szervezet 2023-ban 3,4 milliárd forint bevétel mellett 90 millió forint adózott eredményt ért el, összvagyona pedig év végén meghaladta a 283,4 milliárd forintot.
jún. 19
10:30
Nyitva a CSOK kiskapu – érdemes tudni róla! (Menedzsment Fórum)
A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a CSOK-ot új otthon vásárlására vagy építésére is felhasználhassák a 10 éves elidegenítési tilalom lejárta előtt is. A fedezetcsere eddig a CSOK-os ingatlanok körülbelül 2 százalékánál fordult elő.
jún. 19
10:33
MNB Fogyasztói percek – Továbbra is kibercsalásokról panaszkodnak az ügyfelek az MNB ügyfélszolgálatán (vg.hu)
Cikkünkben a legelterjedtebb csalási módszereket és a védekezés lehetőségeit mutatjuk be.
jún. 19
10:39
Többnapos karbantartás az EKÁER-rendszeren (Adózóna)
Az EKÁER-rendszer 2024. június 20-án 20 óra és 2024. június 24-én 8 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 19
10:39
Hőség protokoll kidolgozását szorgalmazza a Magyar Szakszervezeti Szövetség (HR Portál)
A cél a munkavállalók egészségének védelme az extrém időjárás idején.
jún. 19
10:39
Bevallotta az útkezelő: feltúrják az M7-es autópályát a szezonban (Portfolio)
Bár a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. idén is úgy tervezte, hogy a vakáció ideje alatt nem lesznek előre tervezett munkák Budapest és Balatonvilágos között az M7-es autópályán, az útburkolat állagromlása miatt több helyen is elkerülhetetlenné vált a felújítás.
jún. 19
10:39
A fenntarthatóság tekinthető nyűgnek, de lehetőségnek is (MMonline)
Ideje már, hogy a fenntarthatóság ne egy unásig ismételt kifejezés legyen, hanem egy út, amelyet a magánembereken túl a cégek is igyekeznek magukévá tenni. Június 20-án tartják a Mastercard ESG Summitot Budapesten az Akváriumban, ennek apropóján a szervezők, a Greensense társtulajdonos-ügyvezetője, Kovács Szabolcs és a Mégis alapítója, Rimóczi Oszk
jún. 19
10:39
Egyre nagyobb az amerikai nyomás a TikTokon (Forbes)
Az amerikaiak egyre nagyobb nyomást helyeznek a gyanújuk szerint a kínai hatóságokkal összejátszó TikTokra.
jún. 19
10:39
A DK feljelentést tesz az Orbán Ráhel-féle Budapest Influencer Trip miatt (Media1)
Hűtlen kezelés gyanújával tesz rendőrségi feljelentést a Demokratikus Koalíció a Magyar Turisztikai Ügynökség által influenszerekre elszórt több mint egymilliárd forint közpénz miatt.
jún. 19
10:45
Európa csak a harmadik a világ megújulóenergia-kapacitásának bővülésében (Piac és Profit)
A globális megújulóenergia-kapacitás 415 százalékkal nőtt 2000 óta, vagyis 7,4 százalék az összetett éves növekedési ütem (CAGR).
jún. 19
10:45
Az olasz szenátus rábólintott a közvetlen kormányfő-választásra (ProfitLine)
Az olasz parlament felsőháza első olvasatban megszavazta a jobboldali kormány alkotmánymódosító javaslatát a miniszterelnök közvetlen megválasztásáról, amire a baloldali ellenzék utcai tüntetéssel válaszolt Rómában kedden este.
jún. 19
10:45
„Nem lépünk többé ugyanabba a tócsába”- Mi lesz a magyarok bedőlt tartozásaival? (Portfolio)
Egyszerre sújtja a követeléskezelőket az extraprofitadó, a magas kamatkörnyezet és az adatvédelmi szigor. A megbízásos követeléskezelés régóta marginális üzlet, a követelésvásárlások frontján pedig évek óta csekély a kínálat nemteljesítő hitelekből. Volt tehát miről beszélgetnünk a növekedési kilátásokat boncolgatva Felfalusi Péterrel, az Intrum ve
jún. 19
10:48
Nagyon rossz gabonatermésre számítanak az oroszok (Infostart)
Az idei orosz gabonatermés 2021 óta a legalacsonyabb lehet - áll a SovEcon, a mezőgazdasági piacok tanulmányozására szakosodott orosz gazdaságkutató cég szerdán ismertetett jelentésében.
jún. 19
10:48
Nvidia – A világ legnagyobb tőkeértékű cége (TőzsdeFórum)
Az Nvidia lett a világ legértékesebb cége piaci tőkeértéke alapján, megelőzve az eddigi listavezető Microsoftot. Az amerikai chipóriás piaci tőkeértéke hétfőn elérte a 3335 milliárd dollárt, miközben a chipgyártó árfolyama 3,5 százalékkal, 135,58 dollárra nőtt, miután csúcskategóriás processzorai központi szerepet játszanak a mesterséges intelligen
jún. 19
10:48
Bio vagy nem bio? Ez itt a kérdés! A MATE kutatója válaszol (Alternatív Energia)
Az ökoélelmiszerek (más néven bio- vagy organikus termékek) fogyasztása világszerte, így hazánkban is folyamatosan növekszik.
jún. 19
10:50
Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken (TőzsdeFórum)
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói tőzsde 0,28 százalékos emelkedéssel, 38 535 ponton fejezte be a napot – írja az MTI. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,30 százalékkal nőtt. Az ausztrál tőzsde 0,12 százalék mínuszban, a tajvani börze 1,93 százalék pluszban zárt. A reggel nyolc órakor még nyitva tartó san
jún. 19
10:51
Épülhet a BYD-gyár – megérkezett az első építőanyag-szállítmány a szegedi PSP terminálra (vg.hu)
Három év alatt legalább négymillió tonna áru érkezhet a szegedi PSP intermodális terminálra.
jún. 19
10:51
Energiaügyi Minisztérium: már termel az első kút a berettyóújfalui gázmezőn (Tiszta Jövő)
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
jún. 19
10:51
Njszt: Negyvenéves Macintosh a Múzeumok Éjszakáján (Mínuszos)
A Múzeumok Éjszakáján nyitja meg MAC40 kiállítását a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT), ahol egyebek közt a negyven éve bemutatott Macintosh 128K személyi számítógép is megtekinthető lesz. Az NJSZT Informatika Történeti Kiállításán, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában megrendezett ingyenes eseményen látható lesz a Macintosh csa
jún. 19
10:51
Forint: óvatos javulás után ismét visszaesés (Forbes)
Az elmúlt két nap biztató trendje véget ért. Mi történt?A hét első két napja a forint erősödéséről szólt, a jegybank tegnapi kamatdöntése tovább lökött az árfolyamon, a ma reggel viszont gyengüléssel indult, így újra a kamatdöntés előtti szintre drágult az euró. Mit jelent ez?Reggel még 394 alatt járt az euró árfolyama, de a délelőtt során
jún. 19
10:51
Egyetlen dolog jelenthet biztonságos menedéket egy globális gazdasági válság idején (BitcoinBázis)
Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója nemrégiben a G7-csoport vezetői előtt tartott beszédében kiemelte a globális pénzügyi rendszer jelentős átalakulását és a Bitcoin biztonságos menedékként betöltött egyre erősödő szerepét. Fink a beszédében kihangsúlyozta, hogy a tőkepiacok egyre inkább a magánszektor finanszírozásának elsődleges forrásává vál
jún. 19
10:51
Magyarország túlteljesítette a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóanyagok begyűjtésére vonatkozó célszámot (Öko-drive)
Magyarország túlteljesítette a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóanyagok begyűjtésére vonatkozó célszámot - közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. szakmai partnerével, a CSEBER Nonprofit Kft.-vel közös közleményben az MTI-vel.

Keresés