Elindult a Műegyetem vadonatúj intézményi honlapja. Felhasználói kutatásokra alapozott portálfejlesztés során újult meg a 4000 cikket tartalmazó felület.
Hétfőn reggel publikálta a KSH a májusi inflációs adatokat, az alapmutató a várakozásoknak megfelelően ismét gyorsuló drágulást mutatott. A háttérben elsősorban a szolgáltatások állnak. Paradox módon miközben a kormány ugyan rendre arról beszél, hogy megvédik az embereket a drágulástól, az egyik kiemelkedő tétel a távközlési szolgáltatások drágulás
Az MNB-re hivatkozó idén májusi és tavaly szeptemberi adathalász támadások után ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők. Az elkövetési mód újdonsága, hogy a csalók immár az ügyfelek biztosítási, illetve befektetési jellegű megtakarításait is meg akarják szerezni maguknak.
Májusban 4% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon, ami gyorsabb áremelkedés, mint amit az előző hónapban láttunk, de alacsonyabb, mint amire az elemzők előzetesen számítottak. A szakértők szerint a következő hónapok tovább emelkedő inflációt hozhatnak.
Az ukrán és a magyar rendőrök együttműködésével sikerült felszámolni egy Ukrajnából irányított, magyar embereket célzó online csalásokra szakosodott callcenter-hálózatot. Jeney Áron, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) igazgatója elmondta, hogy a rendőrség és a pénzintézetek közös célként határozták meg az online csalások visszaszo
Az OpenAI által 2022 novemberében bevezetett ChatGPT megjelenése óta sokan feltették a kérdést: Vajon az AI helyettesíteni fog minket? Azóta számos szakértő egyetértett abban, hogy az AI nem fogja helyettesíteni az embereket, de az emberek, akik az AI-t használják, igen. Az AI és az emberiség kapcsolata Az AI és az emberek közötti kapcsolat sok vit
Valószínűleg kiváló üzletet kötöttek a kárunkra a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) tulajdonosai, a német AviAlliance, egy kanadai nyugdíjalap és a szingapúri hátterű Malton. De hát miért is ne tették volna, ha tehették.
Különösen a lakossági fogyasztás esése miatt csökkent japán hazai összterméke (GDP) az idei első három hónapban negyedéves és éves összevetésben. A hétfőn ismertetett végleges kormányzati adatok szerint Japán GDP-je a tavalyi negyedik negyedévvel összehasonlítva 0,5 százalékkal esett. A GDP csökkenésének egyik fő oka a lakossági fogyasztás 0,7 száz
A Moody’s pozitív jelentése után a berlini Scope Ratings is "befektetésre ajánlja hazánkat stabil kilátás mellett". Tudatta Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. Kifejtette: a hitelminősítő az idén 2,4 százalékos, jövőre 3,3 százalékos gazdasági növekedéssel és csökkenő államadóssággal számol Magyarországon. Elismerően írnak a magyar álla
Száz százalékos részesedést szerzett egy bolgár nyíltvízi földgázmezőben az OMV Petrom energetikai konzorcium. Jelentette az economedia.ro című román gazdasági hírportál. A szófiai kormány közölte: jóváhagyta, hogy a Total Energies eladja a Khan Asparuh földgázmező 51,14 százalékos tulajdonrészét az OMV Offshore Bulgaria GmbH-nak. A bolgár kormány
A Bloomberg által összeállított iparági adatok szerint a harmadik negyedévben 10,5 millió járat fogja keresztezni az eget, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség idén rekordszámú utasra számít. Mindez azt eredményezi, hogy a repülőgépek nagyjából annyira lesznek tele, mint a koronavírus előtt, és ez rekordmennyiségű üzemanyag-elégetést jelent – írj
4 százalékra emelkedett az infláció éves üteme májusban. Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek az árak, ami kismértékben elmarad az MBH Bank elemzőinek várakozásaitól.
452,6 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek az Európai Unió turisztikai szálláshelyein 2024 első negyedévében, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az MNB-re hivatkozó idén májusi és tavaly szeptemberi adathalász támadások után ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők. Az elkövetési mód újdonsága, hogy a csalók immár az ügyfelek biztosítási, illetve befektetési jellegű megtakarításait is meg akarják szerezni maguknak.
A Magyar Nemzeti Bankra (MNB) hivatkozó idén májusi és tavaly szeptemberi adathalász támadások után ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők. Az elkövetési mód újdonsága, hogy a csalók immár az ügyfelek biztosítási, illetve befektetési jellegű megtakarításait is meg akarják szerezni maguknak,
Nagyjából ugyanannyi termékmegjelenítést sugároztak 2023-ban a Duna TV-n, mint a két legnagyobb hazai kereskedelmi csatornán – derül ki az NMHH médiaszolgáltatások termékmegjelenítési gyakorlatát vizsgáló kutatásából. Az elemzés azt is megállapította, hogy a múlt évben megduplázódott a virtuális reklámok száma. Az NMHH 2012 január óta kíséri figyel
A Liberty Dunaújváros megkezdi két kokszoló kemencéjének leállítási folyamatát, amelyek egyre hatékonytalanabbá, nehezen karbantarthatóvá váltak, és veszteséget termeltek a piaci túltermelési kapacitások miatt - jelentette be hétfő délben megjelent közleményében a társaság. A bejelentés időzítése rendkívül érdekes, ugyanis fél nappal az önkormányza
A magyar kormány hallatlan kampányt folytatott és folytat a migráció ellen. Ehhez képest soha nem látott mennyiségű külföldi munkavállaló dolgozik Magyarországon. A munkaerőpiac igénye mindent felülír itthon és külföldön egyaránt.
Az E.ON Áramszolgáltató MVM-be olvadásával egyetlen cég lesz a felelős júliustól az egész országban az egyetemes áram- és gázszolgáltatásért, és azért, hogy a jelentős informatikai átállás zökkenőmentesen megtörténjen, 2024. július 1. 16:00 órától előreláthatólag két hétre leáll az MVM áramszámlázási rendszere – hívta fel a figyelmet hétfőn kiadott
A Coles szupermarketlánc korlátozza a tojásvásárlást Ausztráliában a madárinfluenza miatt, vásárlásonként legfeljebb két dobozra. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy Victoria államban több mint félmillió csirkét kellett elaltatni - közölte a The Guardian.
A díjnyertes szerző, Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin árfolyama akár a 350 ezer dollárt is elérheti. E merész jóslat mellett az iparági elemzők két altcoint jelöltek meg, melyek felfutásnak eredhetnek a következő hónapokban. Az egyik a Binance kriptotőzsde natív tokenje, a BNB, a másik pedig az Angry Pepe Fork, mely a következő időszakban rendkívü
Decemberben töltötte be nyolcvanadik évét, de még mindig szeret dolgozni Koltai Róbert. A színészlegenda neve szinte összeforrt a magyar filmtörténet és színjátszás emlékezetes jeleneteivel. Mégsem volt mindig annyira egyértelmű, hogy ezt az utat választja – erről is beszélt az InStyle Men magazinnak adott interjújában.
Gyengüléssel indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 0,77 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,96 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 2,06 százalékkal csökkent a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,28 százalék mínuszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára
Meghaladta a 4,2 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke. A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet pénteki tájékoztatása szerint a bank elnöke, Odile Re
Áprilisban 46,4 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket a világon. Ez15,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál és 1,1 százalékkal múlta felül az idei márciusi szintet. Áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján. John Newfer, a SIA elnök-vezérigazgatója derűlátóan nyilatkozott az ágazat kilátásairól, megj
Ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők, a csalók már az ügyfelek biztosítási, illetve befektetési jellegű megtakarításait is meg akarják szerezni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A világ halászati és akvakultúra termelése új csúcsot döntött, miután utóbbi – először a történelemben – meghaladta a halászat kibocsátását – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentésében.
Komoly hiány van villanyszerelőkből, karbantartókból, fémes munkák szakmunkásaiból, de az akkumulátorgyártással együtt új pozíciók is születnek a magyar vidéken. A HelloVidék arról kérdezte a munkaerőpiac szakembereit, hogy melyek a jelen és a jövő legjövedelmezőbb foglalkozásai és milyen szakmákat érdemes kitanulni?
A Binance Coin nemrégiben történelmi csúcsot ért el, miután a Binance tőzsdén a kereskedési aktivitás masszívan megugrott. A mérföldkő elérése óta azonban a Binance Coin (BNB) árfolyama stagnál. A Chainlink ugyanezt a problémát tapasztalta az elmúlt héten, annak ellenére, hogy a három legjövedelmezőbb kriptovaluta között szerepel. Ez arra késztette
Az Úgytudjuk főmunkatársa lett Győr polgármestere, Miskolc vezetését pedig a Mészáros Lőrinc-közeli Rádió M főszerkesztője nyerte el. A Fradimédia főszerkesztője is sikert ért el az egyik városban, míg a PestiSrácok és a HírTV arca nagyot bukott a választásokon Biatorbágyon. A Media1 cikkéből kiderül az is, hogy a TV2 volt műsorvezetőjének, Szebeni
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a kiégés három részből áll: Az alábbiakban található kilenc kérdés segíthet azonosítani a kiégésed fő okát: Tartós kimerültség érzése Ez több mint egyszerű fáradtság. Ha állandó kimerültséget érzel, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: A kimerültség számos tényező eredménye lehet, például ha túl sokat kel
Ismét az egekbe szöktek a bitcoin tranzakciós díjak, egy közepes prioritásért az elmúlt hétvégén 34,08 dollárt kellett fizetni, derült ki a meempol.space adataiból. A cikk írásakor több mint 304 ezer meg nem erősített tranzakció várakozik a sorban. A kriptovaluta közösség újra felháborodott a bitcoin korlátozott kapacitása miatt, és kiemelték a hat