A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázataira jelentkezők 4 hidrogén üzemanyagcellás, az akkumulátorosok közül 7 csuklós, 1 szóló és 3 midi autóbusz beszerzésére adtak be pályázatot a május 6-i határidőre - közölte a HUMDA szerdán az MTI-vel.
A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 24,0 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közleménye szerint a részvényesek mérlegelésük szerinti áron és mennyiségben, akár több részletben ajánlhatják fel a rés
Az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbit 4,8 százalékkal haladta meg a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2024 februárjában.
A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát tö
A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjakhoz kapcsolódó többletkiadásaikat. A mintegy száz településen működő társaságok így együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz jutnak.
Mivel egyre többen rendelnek online állateledelt, az eMag a Pet Shop szekciót indított online platformján: itt a Marketplace partnerek kínálatával együtt több mint ötvenezer-féle állateledel és állatfelszerelési cikk érhető el.
Az egész világon egyre sikeresebb olimpiai sportág hazai népszerűsítése céljából adott megbízást a Magyar Triatlon Szövetség a Best Ever ügynökségnek, amelyet az emlékezetes budapesti atlétikai vb szervezőbizottságának több tagja alapított.
Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram igényléseinek elbírálása. Alig három hónap leforgása alatt a 200 milliárd forintos többletforrás 92 százalékára már meg is kötötte a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM. A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizá
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki májustól autóbuszok és trolik hátuljára és oldalára a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a társaság.
A távhősök idén már drágán veszik a vizet, a felmelegített vizet viszont csak rezsicsökkentett áron adhatják tovább a lakosságnak. A kormány most kompenzálja őket.
Mutlikatonáknak is nevezik Magyarországon a multinacionális vállalatnál dolgozó sikerorientált alkalmazottakat, nem gondolnánk, hogy számos vállalatnál a kudarcot vallókat is jutalmazhatják.
Egy különleges műveleti csoportnak reagálnia kell, szinte minden harci helyzetben. Az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár egy csoportja azt gyakorolta, hogy mi a teendő akkor, ha a konvojban járőröző, harci helikopterekkel támogatott erőit többféle (szimulált) támadás éri. A különlegesek célja az volt, hogy az ellenség táborából f
A "mentes" termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
Az MNB idén is pályázatot hirdet a fenntarthatóság ösztönzését szolgáló kutatások, tudományos munka támogatására, illetve a téma neves kutatóinak elismerésére. A Zöld Pénzügyi Tudományos Nagydíjra és Talentum díjra, illetve a Zöld pénzügyi tudományos kutatási kezdeményezésre június 16-ig lehet jelentkezni - jelentette be pénteki közleményében a jeg
A MKIK elnöke egy interjúban beszélt a gazdaság jelenlegi állásáról, a sokak által problémásnak vélt kamarai hozzájárulásról és a vitájukról Matolcsyval.
"A Nemzetgazdasági Minisztériumban került sor egyeztetésre a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai elektromos járműipar úttörőjének számító NIO európai vállalata és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. között, amelyen együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról egyeztek meg a felek" - jelente
A 2023. évi szja-bevallás benyújtására már csak egy szűk hónap áll a magánszemélyek rendelkezésére, ugyanis ennek határideje 2024. május 21. Fontos kiemelni, hogy az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1%-ának felajánlására is csak az említett határidőig van lehetőség, ez viszont történhet elektronikusan vagy papír alapon, függetlenül
Noha a forgalmat és áralakulást tekintve Budapestet és a fokozottan iparosodó városokat tartják a lakáspiac vezető területeinek, a statisztika máshol mutatja a legforróbb pontokat. Ezek közé tartozik például Salgótarján, ahol az utolsó fél évtizedben a legnagyobb arányban cseréltek gazdát az otthonok, csakúgy, mint Zalában, ahol a megyeszékhelyen k
Az évszázadok során a zeller különös utat járt be: Eleinte furcsán néztek rá, aztán hirtelen luxuszöldségnek választották, asztalokat díszítettek vele és csillagászati összegeket adtak érte. Aki szegény volt, meg sem vehette...
Május 31-én régészeti nap, június 1-jén a régészet éjszakája várja a közönséget kiállításokkal, előadásokkal és tárlatvezetésekkel a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).
Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képvi
A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván - mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen.
Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogy
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
Már legalább 5-en követték Jákob Zoltánt, és szavaztak a 200 milliós Ferrari-terepjáróra - derült ki a forgalomba helyezési adatokból. Más hazai gazdagok a Lamborghinire esküsznek, ebből sportkocsi és SUV is magyar rendszámot kapott január is április között. A klasszikus luxusautók között még mindig az S-Merci a sláger.
Úgy tűnik, hogy a hazai fizetőképes kereslet messze nem annyira árelfogadó, mint korábban, ezért a hazai szállásadóhelyek valószínűleg már nem fognak jelentős mértékben árat emelni a nyári szezonra, hogy versenyképesek maradjanak a külföldi utakkal. Ugyan nehéz a magyar és a külföldi nyaralási lehetőségek összehasonlítása, de az biztos, hogy a gyen
A tavaly indult Unicum Akusztik legújabb adásának főszereplője T. Danny. Magyarország egyik legfelkapottabb fiatal előadója a zenésztársaival, valamint a Follow the Flow zenekar frontemberével, Szakács Gergővel együtt szerepelt a gyógynövénylikőr márka egyedülálló látványvilágra és hangzásra építő zenei projektjében. A Tököli Reptér grandiózus hang
Együttműködési megállapodást írtak alá a 4iG és a Huawei vezetői. Nagy Márton, Magyarország nemzetgazdasági minisztere a megállapodás aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 4iG az ország egyik vezető vállalata, hiszen a távközlési cég Magyarország mellett a Nyugat-Balkánon, Németországban, Lengyelországban és Bulgáriában is
Az Ethereum újrastakelési protokollja, az Eigenlayer pár napja jelentette be airdropjának részleteit. A protokoll mögött álló EigenLabs fejlesztési csapat a
A milliárdos Mark Cuban, az NBA Dallas Mavericks csapatának tulajdonosa, a közelmúltban fejtette ki véleményét arról, hogy a kriptovaluták milyen jelentős szerepet játszhatnak az 2024-es amerikai elnökválasztásban. Cuban egy közösségi média posztban reagált Donald Trump volt republikánus elnökjelölt és a kriptovaluták kapcsolatára, aki nyíltan támo
A koronavírus-járvány idején üstökösként robbant be a köztudatba és a gyógyszerpiacra az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű oltóanyaga. Mivel a pandémia keltette pánikban nagy volt a kereslet a védőoltások iránt, eleinte nem tudtak eleget gyártani belőle. Három év elteltével viszont most nyugdíjazzák a Vaxzevriát.