2024. május 10. péntek

máj. 10
18:42
Új, történelmi csúcson zárt a budapesti tőzsde (Növekedés)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 69 201,95 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
máj. 10
18:54
"Innovációra magyar!" – A támogató ökoszisztéma az innováció motorja (Üzletem)
"Innovációra Magyar!" címmel idén harmadik alkalommal rendezte meg a Joint Venture Szövetség interaktív konferenciáját, amelyen nagyvállalatok első számú vezetői, kormányzati szakpolitikai szakértők és startup vállalkozások alapítói mutatták be az aktuális hazai és nemzetközi trendeket, magyar sikereket és a támogatott programokat az innováció terü
máj. 10
19:00
Eljött a korszak vége az Apple-nél: kedvenc termékeiktől búcsúzhatnak a vásárlók (Pénzcentrum)
Az Apple bejelentette új iPad Pro és iPad Air termékcsaládját, melyek hamarosan szállításra kerülnek. Azonban ezúttal újdonságok dobozaiból hiányozni fognak a hagyományos Apple matricák, amit a vállalat környezetvédelmi törekvéseivel indokol. Korlátozott mennyiségben, kérésre az Apple Store-okban továbbra is elérhetőek lesznek ezek a matricák - írt
máj. 10
19:03
Megint a Kádár-korszak jutott eszünkbe az Orbán-kormányról (Privátbankár)
Ez volt az inflációs hullám alja? Vagy lehet még alacsonyabb? Az élelmiszerláncok és benzinkutak után kit akar majd megrendszabályozni Orbán Viktor kormánya? Ki tehet az elmúlt három év gigantikus mértékű pénzromlásáról? A hét videója sorozatban a legfrissebb KSH-adatokat elemzi Dobos Zoltán újságíró és Gáspár András lapigazgató.
máj. 10
19:06
Együttműködik a Pensum Group és a Livita-Dorta munkaerő-kölcsönző (Növekedés)
Együttműködési megállapodást kötött két munkaerő-kölcsönző: a Magyarországon meghatározó pozíciójú Pensum Group és a Komárom-Esztergom vármegyében erős Livita-Dorta Kft. - közölte a Pensum pénteken az MTI-vel.
máj. 10
19:08
Képen, ahogy Hszi Csin-ping elbúcsúzik Orbán Viktortól a repülőtéren (Növekedés)
.
máj. 10
19:18
K&H;: az emberek felelőssége, hogy mit hoznak ki a mesterséges intelligenciából (Adózóna)
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül
máj. 10
19:21
Bevacsorált a forint, lehet szaladni a váltókhoz (Privátbankár)
Túlzottan azért ne siessen!
máj. 10
19:24
Kiszivárgott egy levél Brüsszelből: támadást indítottak a magyar kormány ellen (Portfolio)
Az Európai Parlament tagjai azonnali bírságok kiszabását sürgetik az Európai Bizottságtól, válaszul a magyar kormány olyan intézkedéseire, amelyek véleményük szerint sértik az uniós jogot és a külföldi vállalatok kiszorítását célozzák. Érvelésük szerint ugyanis a kormány aláássa a tisztességes versenyt és az egységes piac alapelveit - szemlézte a R
máj. 10
19:24
Hajós-Baja és Szekszárd: borvidékek, melyeket összeköt a Duna (Magyar Mezőgazdaság)
Évek óta tartó szünetet követően a Magyar Bor Akadémia szervezésében, a Hajós-Bajai és a Szekszárdi Borvidék meghívására 2024. április 30. és május 1. között bortúrára indultunk.
máj. 10
19:36
Mutasd meg te miként véded a környezeted! - Klímavédelemmel kapcsolatos fotókat várnak (Digital Hungary)
Fotópályázatot hirdetett az Európai Éghajlati Paktum, amelynek középpontjában a klímavédelemmel kapcsolatos egyéni cselekvések megörökítése és bemutatása áll. A versenyen minden európai felnőtt állampolgár részt vehet, három kategóriában várják a pályaműveket június 28-ig.
máj. 10
19:42
Devizapiac - Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
máj. 10
19:42
Új akció készül: olcsó menüt dob össze a Meki (Portfolio)
A McDonald's arra készül, hogy akciós 5 dolláros (forintban átszámolva 1800 forintos) csomagajánlatot indít el amerikai éttermeiben, hogy több, az infláció által sújtott vásárlót csalogasson vissza üzleteibe - jelentette pénteken a Bloomberg News egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
máj. 10
19:42
Videón, ahogy egymásnak estek a Kormányinfón az újságírók (Media1)
Az újságírók egymást támadták, majd Gulyás Gergely miniszter a sajtómunkásokat. Magyarország, 2024.
máj. 10
19:45
Erősödött a forint – mutatjuk, meddig (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
máj. 10
19:54
Új javaslat érkezett a szomszédban: növelnék a heti munkaidőt (Portfolio)
Nagy port kavart a közelmúltban Ausztriában a gazdaság különböző területeiről mintegy ötezer szereplőt képviselő ipari testület (IV) indítványa, hogy a munkaidő sokak által sürgetett csökkentése helyett inkább növeljék a heti munkaidőt, mégpedig 41 órára. A javaslatot közvetve felkarolta a kormány egyik legtekintélyesebb minisztere - írja az Infost
máj. 10
20:12
Megtöbbszöröződött a tisztán elektromos járműparkok száma Magyarországon (ProfitLine)
A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát tö
máj. 10
20:12
Ráugrottak a kínai elektromos autógyártó részvényeire (Portfolio)
A Zeekr részvényei a tőzsdei debütálás napján közel 24%-os emelkedéssel nyitottak. Ez az IPO az amerikai piacon 2021 óta az első jelentős kínai vállalati részvénybevezetés.
máj. 10
20:12
Nagy Márton: A bankok fontos szerepe töltenek be a gazdaság fellendítésében (Demokrata)
A tárcavezető a Magyar Bankszövetség konferenciáján mondott beszédet.
máj. 10
20:14
Nagy sávlezárás jön hétvégén az M0-son, dugók várhatók (Portfolio)
Szombaton és vasárnap hézagkiöntési munkálatok miatt forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóúton, Törökbálint térségében. A munkavégzésre és korlátozásokra a szakemberek előjelző és változtatható jelzésképű táblákon is felhívják a közlekedők figyelmét - írja az Infostart.
máj. 10
20:18
Mégis lesz választási vita a köztévén? (Media1)
Az MTVA „megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan” – írja a DK-nak küldött levelében Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
máj. 10
20:24
A hétvégén csak Békásmegyerig jár a szentendrei HÉV (Adózóna)
A hétvégén csak Békásmegyerig jár a szentendrei HÉVKarbantartás miatt a hétvégén rövidített útvonalon, csak a Batthyány tér és Békásmegyer között jár a szentendrei (H5-ös) HÉV, a kimaradó szakaszon pótlóbusszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
máj. 10
20:24
Az általunk okozott zajok hatással vannak a növények tájékozódási képességeire is (Magyar Mezőgazdaság)
A növények fejlettségét első sorban helyhez kötött életmódjuk indokolja, másrészt magyarázza az is, hogy elsőként kerültek a Földre.
máj. 10
20:30
Az Eit InnoEnergy a kritikus ásványkincseket mesterséges intelligenciával kutató Beholder befektetője lett (Digital Hungary)
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszköz
máj. 10
20:36
Részvénycsomagot kaptak a Mol igazgatósági tagjai (Portfolio)
Részvénycsomagot kaptak a Mol igazgatósági tagjai - derült ki a tőzsdén megjelent társasági tájékoztatásból.
máj. 10
20:48
Kutatók áttörést értek el a zöldáram kifejlesztése terén (Agroinform)
Sikerült kidolgozniuk egy olyan páratartalom-érzékelőt is, amely akkor is elektromos áramot generált, amikor az ember kilélegzett rajta.
máj. 10
20:48
Tömegével érkeznek a kínai cégek Magyarországra: ezen a területen a legaktívabbak (Pénzcentrum)
Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: a legfrissebb adatok szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban - olvsható az OPTEN közleményében. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kí
máj. 10
20:48
Tiborczhoz köthető tőkealap vette meg a Kecskeméti Konzervet (444.hu)
"A tranzakció által a stratégiai fontosságú élelmiszer- és konzervipar területén tovább nő a magyar tulajdon aránya."
máj. 10
21:12
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon (Portfolio)
A nemzetgazdasági miniszter már régóta szorgalmazza az elektromos autók vásárlásának újfajta támogatását, ám pénteken újabb konkrétumokat közölt. Ha ez a belengetett formában valósulna meg, az alapvetően bolygatná fel az autópiacot.
máj. 10
21:18
Ők fogják a leginkább megszenvedni a tejtermelés visszaesését (Magyar Mezőgazdaság)
A tejtermelés strukturális visszaesése miatt nyomás nehezedik az Európai Unió tejipari szövetkezeteire. Valószínűleg ők fogják a legjobban megszenvedni a további visszaeséseket.
máj. 10
21:42
Munkáltatók után vizsgálódik a NAV (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
máj. 10
21:48
Így legyen könnyen málna a kertedben! (Agroinform)
Nagyon finom, nagyon egészséges, és könnyű termeszteni a kertben. Te se maradj le a saját málnáról!
máj. 10
21:54
Nemzetközi elismerést kapott a magyar szakember (MMonline)
Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.Az évente megrendezett International Loyalty Awards a vásárlói hűség iparágán belüli kiválóságokat és innovációkat díjazza, kiemelve azon egyéneket, vállalatokat és szervezeteket,
máj. 10
22:12
Márciusban is folytatódott az ipar másfél éve tartó vesszőfutása (ProfitLine)
Ma reggel ipari termelési adatokat is közzétett a Központi Statisztikai Hivatal az idei harmadik hónapra vonatkozóan. A termelés volumene éves szinten 2,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. Az érték elmaradt az elemzői konszenzustól. A nyers adatok lényegesen durvább, kétszámjegyű visszaesést mutatnak, ugyanakkor enne
máj. 10
22:18
Többnapos korlátozás jön a magyar utakon: sokakat érint, erre érdemes figyelni (Pénzcentrum)
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén összefüggően 48 órán át lenne érvényben, a kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai
máj. 10
22:18
Rogán Antal környezetéhez köthető céggel működik együtt az egyik legnagyobb kínai mozdonygyártó (Telex)
Az Acemil Zrt. tulajdonosa egy magántőkealap, ezért nem ismert a tulajdonosi szerkezete. Két kínai céggel is aláírt pénteken.
máj. 10
23:06
Már a kisvállalkozók is megmérhetik a karbonlábnyomukat (MMonline)
Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogy
máj. 10
23:12
Mindenkit vár a Humda Zöld életre valók eseménye Pécsett (ProfitLine)
Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (Humda) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között - hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.

2024. május 11. szombat

máj. 11
0:12
Hamarosan érkezhetnek a Bitcoin stabilcoinok, állítja a Lightning Labs vezérigazgatója (BitcoinBázis)
A Lightning Labs, a Bitcoin ökoszisztéma egyik vezető fejlesztője hamarosan átformálhatja az ökoszisztémát. A 2021-ben bevezetett Taproom frissítés új funkcióinak
máj. 11
0:15
Újabb információk derültek ki a Mol turai olajkútjáról (Infostart)
A kút napi 1000-1100 hordónyi kőolajat ad, melyet tartálykocsikkal szállítanak a százhalombattai Dunai Finomítóba. A próbaidőszak alatt kitermelt olaj jó minőségű, nem kell könnyebb olajokkal keverni.
máj. 11
0:16
Leválthatják Ursula von der Leyent? (BitcoinBázis)
Az európai diplomaták már megkezdték a tárgyalásokat arról, hogy a jövő hónapban esedékes választások után kik foglalják el az Európai
máj. 11
0:18
A Seal újra naggyá teheti a Solana mém érméit, már 300 ezer dollárnál jár az ICO (ProfitLine)
Az amerikai „redneck” fóka, a Sealana mém érme (Seal) az indulás első hetében máris 300 000 dollárt gyűjtött össze. A Solana lánc vadonatúj előértékesítése egy olyan szektorban mutatja meg az erejét, amelyet a Dogecoinhoz és a Shiba Inuhoz hasonló kutyás érmék uralnak. Ez a tengeri emlős azonban úgy működik közöttük, mint egy 21. századi hazafi, ak
máj. 11
0:18
Orbán Viktor eldöntötte: ez lesz a csornai napelemgyár sorsa (rtl.hu)
A gyár felszámolását stratégiailag kiemelt jelentőségűvé tették.
máj. 11
0:19
Felfutott a használt elektromos autók piaca, újabb támogatás jöhet a vásárlásukra (Infostart)
Az Energiaügyi Minisztérium adatai szerint tisztán elektromos gépkocsikból idén már csaknem hétezer állt forgalomba Magyarországon, márciusban rekord is született. Ezek egy része használt autó – mondta el az InfoRádióban a Villanyautósok.hu főszerkesztője.
máj. 11
0:20
Titokban rögzítették a középiskolás Coinbase-csaló vallomását (BitcoinBázis)
Egy USA-beli fiatalokból álló csoport állítólag milliókat keres a telefonos kriptolopásokkal. Egy nemrég nyilvánosságra hozott titkos felvételen az egyik telemarketinges
máj. 11
0:22
Az extra kormányzati elvonásokkal magyarázza a Mol a vártnál gyengébb eredményét (rtl.hu)
Arra hivatkoznak, hogy a magyarországi extra adók nagy terhet jelentettek.
máj. 11
0:23
Hungrail: a gigakamionok megjelenése társadalmi és környezeti károkkal járna (Infostart)
A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon a vasúti árufuvarozási szektor versenyképességének csökkenése mellett negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna - vélekedik a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület egy készülő uniós irányelv-módosításra reagálva.
máj. 11
0:24
A bálnák 1 milliárd dollárnyi bitcoint vettek az ár stagnálása közben (BitcoinBázis)
A bitcoin árfolyam elég jó rugalmasságot mutatott az elmúlt időszakban a nagyobb árfolyam-ingadozások közepette. Hiszen március 14-én, a felezési eseményt
máj. 11
0:26
Hosszú idő után ismét nőtt az infláció Magyarországon (rtl.hu)
Alapvetően a szolgáltatások ára és az üzemanyagdrágulás miatt romlott a statisztika.
máj. 11
0:28
Elosztott főkönyvi technológiát tesztelnek az amerikai bankóriások a Mastercarddal (BitcoinBázis)
A Mastercard az Egyesült Államok vezető banki intézményeivel, például a JPMorgannel és Visával összefogva az elosztott főkönyvi technológiát teszteli a

Keresés