A miniszterelnök legidősebb lánya publikusra állította át az Instagram-fiókját, így mostantól bárki böngészgetheti azt és akár hozzá is szólhat a látottakhoz.
A Gingko bilobát a keleti országokban az örök élet szimbólumának tekintik. A növényből gyógyhatású készítmények sokaságát készítik el világszerte, hogy kigyógyítsák az embereket a krónikus gyulladással járó panaszokból, csökkentsék a rákos megbetegedéseket vagy a demenciára való hajlamot.
Növekvő vevői érdeklődést és tranzakciószámokat hozott 2024 Baranya vármegye ingatlanpiacán, ahol 11 százalékkal, 432 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár, az ingatlanvásárlás átlagos költsége pedig meghaladta a 31 millió forintot.
Több mint két százalékos pluszban zárt a Mol szerdán, miután délután kiderült, hogy a kormány elégedett az elmúlt két hétben látott üzemanyagárcsökkentésekkel.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Szeptember 30-áig nyújthatnak be pályázatot a versenyszféra vállalkozásai munkásszállások kialakítására. A program feltételei a vendégmunkások alkalmazásának korlátok közé szorításával összhangban tovább szigorodtak – olvasható a kormany.hu-n.
A Kelet-Afrikát sújtó áradások humanitárius katasztrófához vezetnek a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol csaknem 500 ezren élnek az elárasztott térségekben - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP).
Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége 2024 első negyedévében, az adózás utáni eredmény 28,655 milliárd forint lett. Az egy évvel korábbi mélyponthoz képest beindult a lakossági hitelezés, ugyanakkor a kis- és középvállalkozások drasztikusan visszafogták a hitelfelvétet – derült ki a pénzintézet mai sajtótájékoztatóján.
Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt; az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb hulladékgyűjtő akciójában 8000 darab 200 literes szemeteszsákba több mint 1500 köbméter szemetet gyűjtött össze március 21. és április 22. között több száz önkéntes a magyarországi erdőkben - köz
Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózath
A Rakuten Viber bemutatta új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam
Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (Viki) kedden Kaposváron.
Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek. A Bankmonitor szakértői szerint ezzel hatra bővült azon bankok köre, ahol elérhető a lehetőség.
A mesterséges intelligencia kifejezést először 1956-ban használta John McCarthy, a Stanford Egyetem matematikai logikával foglalkozó professzora. Közel 70 évvel az
A Nébih ÁHSZ az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán.
Az arany árának közelmúltbeli megugrása a világrend változását, valamint egy olyan új korszak kezdetét jelzi, amelyet konfliktusok és bizonytalanság jellemez. A kormányok és a központi bankok régóta a monetáris stabilitás és a gazdasági biztonság potenciális forrásaként tekintenek erre a nemesfémre, és ez most is igaz.
Az Alma- és Körtetermesztők Nemzetközi Szövetsége (Wapa - World Apple and Pear Association) közzétette az áprilisi alma- és körtetermésének az adatait.
Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Kitört szerdán a kelet-indonéziai Ibu vulkán, a helyi hatóságok felszólították a környéken tartózkodókat: menjenek távolabb a hegytől, valamint a levegőszennyezés miatt lehetőség szerint viseljenek maszkot és védőszemüveget a szabadban.
A legértékesebb magyar influenszerek lista húszas mezőnyében a tartalomgyártás már nem (csak) hobbi, hanem komoly biznisz és nagy teljesítmény, egyben felelősség. "Az influenszer az új generáció vállalkozója, mi pedig a Forbesnál a vállalkozói kultúrát fejlesztjük már tíz éve. Még szép, hogy ebben az iparágban is listára tesszük a legnagyobbakat,
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az Okos Doboz nagysikerű oktatóprogramját, az Etesd az Eszedet, amely így már nemcsak a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjainak elsajátításában segíti a gyerekeket, hanem a környezettudatos szokások kialakításában is.
A negyedik Honda Adventure Roads az agadiri Atlantic kikötőből rajtol május 10-én. A 11 országból összesereglő 30 szerencsés pilóta páratlan élményekre számíthat, ugyanis a 9 napos, Nadorig vezető túra útvonala Marokkó legszebb tájain, tengerparttól tengerpartig kanyarog.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését, ugyanakkor a felügyelet előírta azok mielőbbi kiküszöbölését – írja honlapján az MNB.
Habár az elmúlt évek során az adóbevallással kapcsolatos tájékoztatás széleskörűbb lett, hasznos lehet a bevalláskészítés során a bevallási tervezettel, az igénybevehető adókedvezményekkel vagy épp a nem munkaviszonyból származó jövedelmek adózásával kapcsolatban tájékozódni.
A 2023. évi szja-bevallás benyújtására már csak egy szűk hónap áll a magánszemélyek rendelkezésére, ugyanis ennek határideje 2024. május 21. Fontos kiemelni, hogy az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1%-ának felajánlására is csak az említett határidőig van lehetőség, ez viszont történhet elektronikusan vagy papír alapon, függetlenül
A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának referenciaértéke a szomszédos országok üzemanyagárának átlaga lesz - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követő doorstep sajtótájékoztatón.
Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast - mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kurató
Feltuningolva, népszerű magyar sztárokkal érkezik a Marsra magyar! következő, 2. évada. Az előző évad az Indexen és a TV2-n volt látható, de alkotói szeretnék még tovább szélesíteni az elérést, ezért a második évadot az RTL-re viszik át. Megérkeztek a széria folytatásával kapcsolatos főbb részletek.
Miközben idén a választók szerte a világban az urnákhoz járulnak, sokan elvesztették bizalmukat a politikusokban, sőt magában a demokráciában is. A kormányok számára a közvélemény kiábrándultságának kezelése sürgős kérdéssé vált. Miként állíthatják helyre a képviseleti intézményekbe vetett bizalmat, és hogyan erősíthetik meg ezáltal a választások á
Az ország legnagyobb üzletlánca kitalálta Dél-Koreában, hogy az ottani pénzverde által készített apró, de külsőre a nagyobbakkal megegyező aranyrudacskákat hoznak forgalomba: óriási sikere van a vásárlók közt. Kínában is volt már hasonló termék, ott is nagy volt a sikere.