Közeleg a nyári vakáció, amikor a külföldre utazó magyarok közül a legtöbben tengerpartra vágynak, legyen az a szomszéd országban vagy akár a világ másik felén. Bárhová is utazunk, a biztonságunk mindenütt fontos, ezért megnéztük, mit érdemes tudni a tengerparti nyaralásokhoz köthető utasbiztosításokról.
Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6 százalékkal, a vendégeké pedig 4 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi pünkösdi időszakban mért értékeket - ismertette csütörtöki köz
Dinamikusan emelkednek a diákmunka-órabérek, a piacvezető Meló-Diák elnök-vezérigazgatója szerint idén már az országos átlag is 2000 forint felett alakulhat.
Afrikában, a világ legnagyobb aranytermelő kontinensén évente mintegy 35 milliárd dollár értékű, kisipari bányászatból származó aranyat nem jelentenek be, majd csempészik ki a határokon kívülre, számolt be róla a CNBC. Ennek a csempészett aranynak a túlnyomó többsége az Egyesült Arab Emírségekbe kerül - derül ki a SwissAid független svájci székhely
Egyre több szektorban válik kiemelten fontossá a munkavállalók megtartásának kérdése, vagy az, mivel motiválhatná egy vállalat a munkatársait. Ha egy cég a szakma legjobbjait szeretné a csapatában tudni, akkor biztos, hogy ma már a piacon elérhető legjobb irodai megoldásokat kell számukra felkínálnia. Nem árt, ha személyre szabható, prémium minőség
A mesterséges intelligencia (MI) számos területen forradalmasítja a világot, de vannak szakmák, amelyeket nem tud helyettesíteni. A vízvezeték-szerelés pont ilyen. Ebben a cikkben bemutatjuk, miért nélkülözhetetlenek a vízvezeték szerelők a jövőben is, és hogyan járulnak hozzá otthonaink kényelméhez és biztonságához. A mesterséges intelligencia tér
Josh Olszewicz, neves kriptoelemző az X-en megosztott technikai elemzésében jelentős bullish (vételi) hangulatot mutat a Bitcoin körül, különösen, ha annak sikerül áttörnie a kritikus 72,000 dolláros szintet. Olszewicz az Ichimoku felhőt és Fibonacci kiterjesztéseket alkalmazva bemutat egy forgatókönyvet, amely szerint ennek a kulcsfontosságú ellen
Májusban több mindennel, részben a vártnál kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adatokkal és a technológiai óriások pozitív jelentéseivel is magyarázható, hogy jól teljesítettek a fejlett részvény- és kötvénypiacok, és ez meghozta a kockázatvállalási kedvet a hazai portfóliómenedzserek körében is. A Portfólió-ajánlókban két éve nem látott szintre emelk
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el azzal a céllal, hogy tiltó vámokat vessen ki az Oroszországból és Fehéroroszországból importált gabonatermékekre; az intézkedés olyan mértékben növeli a gabonafélékre, olajos magvakra és az azokból származó termékekre kivetett vámokat, hogy gyakorlatilag leállítja e termékek uniós behozatalát a két ors
Új funkcióval bővül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alkalmazása, a BudapestGO: már útvonaltervezés közben is egyszerűen érvényesíthetünk jegyet az applikációban - közölte a társaság.
A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseinek célja a növekedés újraindítása, illetve további erősítése, ehhez fontos lépés a lakosság és a vállalatok óvatosságának oldása - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, az Economx Növekedés és egyensúly (Macronomx) című konferenciáján.
Az ATV és a Spirit FM közölte a hétvégi két tévévitájával kapcsolatos legfrissebb információkat. Kiderült, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és a párt európai parlamenti listavezetője nem él a lehetőséggel, nem száll vitába a többi EP-listavezetővel. A Fidesz is így döntött.
A kereskedelmi bankok a tavalyi évben 15-20 százalékos forint kamatszint mellett kínáltak vállalati hiteleket az ügyfeleiknek, ez pedig a vállalati hitelezés erőteljes lassulásához vezetett. Ez volt az a makrogazdasági környezet, amelyben az EXIM Magyarország a kormány döntéseinek megfelelően elindította a Baross Gábor Hitelprogramot, ami nagy mért
Oroszországban az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult az ipari termelés növekedése áprilisban éves összevetésben az orosz statisztikai hivatal közlése szerint.
Nem kell aggódni a Mészáros Lőrinc sportmárkája, a 2rule miatt, a beszámolójuk szerint valóban minden rendben, sőt, rekordévet zárt. A korábbinál közel 100 millióval nagyobb bevételt könyvelhettek el.
A gyermekvállalás fejében adott családtámogatások ellenére kevesebb gyerek született áprilisban és az év első négy hónapjában, mint tavaly. A házasságkötések ugyan valamelyest emelkedtek, de így is elmaradnak a 2022-es számtól. A növelt összegű babaváró és falusi CSOK, valamint az új CSOK Plusz hatását csak később lehet majd lemérni.
A zöldtrágyaoldat számos előnnyel rendelkezik a talaj javítása és a növények egészségének elősegítése szempontjából, alkalmazható például öntözéssel kijuttatva zöldtrágyaként vagy akár permetezve a kertevők ellen.
Hektikusan mozogtak az árak a vidéki ingatlanpiacon 2024 első négy hónapjában; a használt házak átlagos négyzetméterára egy év alatt majdnem negyedével emelkedett, addig a téglalakásoké csökkent – ismertette Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója a piac legfrissebb változásait.
A meghirdetett mennyiségnél 22 milliárd forinttal nagyobb összegben, 52 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket emelkedő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK 10-10 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 5 éves és 10 éves lejáratú államkötvényt.
A fenntarthatóság napjaink egyik legforróbb témája, különösen a csomagolóanyagok területén. Sokan hallottunk már a hullámkarton dobozok környezetbarát szerepéről, de valóban olyan öko megoldások, mint amilyennek beállítják őket? Nézzük meg a tényeket és tévhiteket a hullámkartonnal kapcsolatban, és ismerjük meg, hogyan kell őket megfelelően újrahas
A lakossági fogyasztás vártnál gyengébb alakulása miatt lejjebb módosította első negyedévi amerikai GDP-növekedési becslését a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA).
Két újabb bank csatlakozott a Számlázz.hu autokassza szolgáltatásához, ezzel a két bank vállalkozói ügyfélköre előtt is megnyílik annak a lehetősége, hogy Számlázz.hu-s fiókjukat bankszámlájukkal összekapcsolják - közölte a társaság. Ángyán Balázs, a fintech társaság ügyvezetője előadóként vesz részt június 11-ei Financial IT rendezvényünkön, ahol
Mindenki káprázatosan fehér fogakra vágyik, de hiányzik a tudásunk ahhoz, hogy elérjük ezt a célt. Ha Ön is egyike a sokaknak, akik káprázatos mosolyra vágynak, akkor Ön is a statisztikák közé sorolhatja magát, hiszen a kutatások megerősítették, hogy sokan vágynak egy ragyogóbb, fehérebb mosolyra. Ezért nem meglepő, hogy számos fogfehérítő kezelés
A csütörtök esti köztévés EP-vitának már az érkezési koreográfiája sem zökkenőmentes. Az MTVA először azt mondta a résztvevőknek, hogy csak a mélygarázs felől mehetnek be a tévévitára, de Dobrev Klára közölte, hogy inkább maradna a felszínen. A dráma kisimult, mert már hivatalos: a korábbi ezzel ellenkező MTVA-s tájékoztatás ellenére mégis használh
Hogyan lehet a jövőben hatékonyan előállítani az élelmiszereket, és ami még fontosabb: ki lesz képes erre? Nekünk, embereknek segítségre van szükségünk, ha meg akarunk felelni ezeknek a kihívásoknak. Az intelligens technológiák jelentősen növelhetik a mezőgazdaság hatékonyságát.
A magyar internetezők 57 százaléka esett már áldozatául online csalásnak, adathalászatnak, hackelésnek vagy vírustámadásnak – derül ki a kiberbiztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. és a gkid közös felméréséből.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye idén az első negyedévben 765 millió forintot tett ki, ami 59 százalékos növekedés a tavaly ugyanebben az időszakban elért, Ifrs 17 szabvány szerinti eredményhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
A HONOR bejelentette a HONOR Band 9-et, egy modern dizájnnal és fejlett fitnesz- és egészségfigyelő funkciókkal büszkélkedő kiegészítőt. Az 1,57”-os AMOLED kijelző akár 60 Hz-es frissítési frekvenciát kínál. 96 edzési lehetőséggel a HONOR Band 9 felülmúlja elődeit, míg a trendi Always-on Display kialakítással és a lenyűgöző, akár 14 napos akkumulát
Egy hitelkártya számos előnnyel bír, akár ingyen használhatod a bank pénzét a sajátod helyett, vásárlásaid után pontokat vagy pénzvisszatérítést kaphatsz, emellett pedig a váratlan kiadások menedzselésének is hasznos eszköze lehet. Elgondolkodtál már a hitelkártya igénylésén, de nem vagy biztos az ehhez kapcsolódó különböző fogalmak jelentésében? M
Jelentős növekedés mellett kimagasló pénzügyi eredményeket ért el 2024 első negyedévében az MBH Bank Nyrt.: mérlegfőösszege közel 11 785 milliárd forintra növekedett, ami több mint 1 337 milliárd forinttal magasabb a tavalyi bázisidőszakhoz képest, adózás előtti eredménye elérte a 92,8 milliárd forintot, tőkearányos megtérülése pedig a nemzetközi v
Az Európai Unió egyhangú megállapodásra jutott az Energia Charta Egyezményből (ECT) való kilépésről, amit pont az európai zöld pártok már régen követeltek és most üdvözöltek – számolt be a Reuters.
Meghaladta a 75 százalékot a magyarországi földgáztárolók töltöttsége. A hazai arány a negyedik legmagasabb Európában, a felhasználáshoz mért mutatónk 48 százalék feletti, a harmadik legkedvezőbb a kontinensen - jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Hatodik alkalommal végeznek online kérdőíves felmérést az oktatásról a szülők, a pedagógusok és az iskolaigazgatók bevonásával - közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.
Javier Milei argentin elnök a héten a világ legnagyobb technológiai vállalatainak vezetőivel találkozik, egy olyan Szilícium-völgyi körútra keretében, amelynek célja elemzők szerint valószínűleg az, hogy növelje nemzetközi elfogadottságát és népszerűsítse a dél-amerikai országot - számolt be róla a CNBC.
2024 szeptemberétől egy olyan új kollaboráció költözik az Átriumba, mely az épületben nem ismeretlen társulatok partneri együttműködésére épül. A Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda közös nevezője egy elsősorban produceri alapú működési modell kialakítása, és ezáltal egy megbízha
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai továbbra is nyomon követik az eldobható, ízesített újgenerációs elektronikus cigaretták internetes kereskedelmét, és folyamatosan foglalják le ezeket az illegális termékeket. Jelen vannak az adásvételi csoportokban, és felszámolják a törvényellenes tevékenységet.
A vártnál alacsonyabb GDP-adat ellenére esnek az amerikai tőzsdék a nyitás után, a Dow Jones 0,9 százalékos mínuszban van, a S&P 500 0,2 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,3 százalékos mínuszban áll. Alapvetően a mostani adatközlésnél második becslésről van szó, az igazi sztori az első negyedéves növekedés lassulása volt a tavalyi negyedik negyedévhe
Leginkább attól félnek a magyar háztartások, hogy újra gigainflációval kell szembenézniük, ezért aki teheti, most félretesz - ezzel magyarázta Virovácz Péter, az ING vezető elemzője azt, hogy a nominális háztartásivagyon-növekedés csaknem két évtizede nem látott magasságba emelkedett. Nagy János, az Erste elemzője szerint inkább a magas jövedelmű c
A Mastercard új „Crypto Credential” szolgáltatása megkönnyíti a kriptovaluta tranzakciókat az átlagfelhasználók számára. Felhasználóbarát kriptovaluta tranzakciók A Mastercard új szolgáltatása
A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 754,4 milliárd dollárt, ami 5 százalékos bővülést jelent az előző évi 718,6 milliárd dollárral szemben – áll a dentsu globális kreatív, marketing- és médiaügynökségi hálózat által frissen közzétett, a világ 56 országára kiterjedő előrejelzésében. A hazai reklámpiac növekedési üteme csaknem