A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd. A dunavecsei üzem növelni fogja az
A magyar fiatalok több mint fele érzi a mesterséges intelligencia (AI) hatását a mindennapi életben és használta már a ChatGPT-t vagy más hasonló alkalmazást, minden tizedikük pedig rendszeresen is alkalmazza - derül ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Ifjúságkutató Intézetének friss felméréséből.
Hiányos információk állnak rendelkezésre az európai politikai pártok finanszírozásáról, ami visszaélésekhez vezethet, és gyengíti a pártokba vetett bizalmat is. Az EP-választások kampányadományainak kétharmadáról nem tudni, hogy kitől származik, vagy hogy szívességet kértek-e a támogatók a pártoktól – derül ki a Follow The Money és a Direkt36 közös
A fogyasztók egyharmada (31%-a) szerint az infláció jelenti az elsődleges kockázatot az országára nézve és 62% számít arra, hogy kiadásai leginkább az élelmiszerek miatt fognak növekedni. Az aggályok ellenére átlagosan 9,7%-kal többet hajlandóak költeni fenntartható gazdálkodásból származó vagy fenntartható forrásokból beszerzett termékekért - derü
Meghaladta a 465 ezret az ukrajnai háborúban eddig elesett és megsebesült orosz katonák száma - jelentette ki szerdán Ankur Narayan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) brit delegációjának politikai-katonai tanácsadója.
Ahogy közeledik a meleg, mindenki elkezd gondolkodni a medencén. Hosszú távra azonban kizárólag az épített családi változat válik be, hiszen ez az, amely évtizedekig szolgálhatja a kényelmünket.
Gazdasági információk tekintetében ma az Európai Unió munkanélküliségi és a fogyasztói bizalom adatait közlik májusra vonatkozóan, míg az Egyesült Államokban a munkanélküli segélykérelmeket és az első negyedéves GDP előzetes statisztikáit teszik közzé, ennek lehet akár jelentős piacmozgató hatása is. Ami a mai tőzsdei kilátásokat illeti, az előzete
A Shaveology egy uniszex, tudatos bőrápolási termékcsalád, amelyet kifejezetten borotválkozáshoz, illetve a borotválkozással kapcsolatos bőrproblémák kezelésére fejlesztettek ki. Ezek a speciális kozmetikumok segítenek felvenni a küzdelmet az irritációval, bőrpírrel, szőrbenövéssel, szőrtüszőgyulladással, nyugtatnak, hidratálnak és vannak köztük mu
Kedd délután óta gyakorlatilag megállás nélkül gyengül a forint a vezető devizákkal szemben, az euróval szemben a 390-es szinteket közelíti, a dollárral szemben pedig már át is lépte a 360-as szintet a forint árfolyama. A gyengülés csütörtökön is folytatódik, a délutáni amerikai GDP, és a holnapi inflációs adatok pedig további nagy elmozdulásokat i
Az EU-nak a szoros szövetség és a közös értékek ellenére egyenrangú félként kell tárgyalnia az Egyesült Államokkal. Az uniós saját gazdasági érdekei miatt erélyesen kell fellépnie Washingtonnal szemben is – mondta el a Politico Playbooknak adott interjújában Thierry Breton belső piaci biztos.
Ismerje meg a világ legtitokzatosabb növényét! így mutatják be azt a kúszónövényt, amely bizony a szemünk láttára képes átváltozni, akárcsak a kaméleon, olyan formájúvá, amilyen hajtás épp a környezetében van.
Az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint Horvátország tengerparti fürdővizei a legjobbak Európában - jelentette a Croatia Week.
Nagyobb értékre bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség egy erdész ellen, aki több mint ötven köbméter fa kitermelését titkolta el.
A Goldman Sachs Asset Management alternatív befektetési platformja szerdán közölte, hogy a West Street Loan Partners V alapja több mint 20 milliárd dollárt gyűjtött össze közvetlen hitelezésre.
Az incidensre még május közepén derült fény, amikor az ukrán katonák elvesztették az internet-hozzáférést közvetlenül egy nagyszabású orosz támadás előtt.
Az amerikai bankszektor nyeresége 79,5%-kal 64,2 milliárd dollárra emelkedett 2024 első negyedévében. A jelentős növekedés elsősorban annak következménye, hogy a bankoknak az egy évvel korábbival ellentétben ebben a negyedévben már nem kellett jelentős összegeket befizetniük az amerikai betétbiztosító társaságnak.
Június 3-ától megújul a Magyar Állampapír Plusz: a befektetés kamatát érdemben megemelték, 5 év alatt az éves átlagos hozam 6,73 százalék lesz. Felmerül a kérdés, hogy mennyire borítja fel az új befektetési lehetőség az állampapírpiacot? Milyen időtávon érdemes az új MÁP Pluszt választani, és mikor éri meg jobban egy másik lakossági befektetés? A B
Ez derült ki a Telekom megbízásából készült legújabb, kis-és középvállalkozások online jelenlétével foglalkozó, lakossági véleményeket vizsgáló reprezentatív kutatásból, amely a megkérdezettek vásárlás előtti tájékozódását vizsgálta. A friss kutatás eredménye különösen érdekes annak fényében, hogy a Telekom egy korábbi, 2023 végén készült felmérése
Egy év alatt 42 918 fő volt a természetes fogyás, ennyivel többen vesztették életüket, mint amennyi gyermek született. Visszaesett a termékenységi arányszám, egy nőre 1,37 a becsült érték - derül ki a KSH adataiból.
Magyarországon az elmúlt években fokozatosan emelkedett az önkéntesség iránti érdeklődés és elköteleződés. Tavaly hazánkban az önkéntesek száma megközelítette a 340 ezret, ugyanakkor a mutatók még elmaradnak az uniós átlagtól. 2022-ben csaknem minden ötödik magyar vett részt valamilyen önkéntes tevékenységben, míg az uniós polgárok közül majdnem mi
A Case IH bejelentette első permetező drónjának piaci bevezetését. A vállalat az eszközt 30 és 70 literes változatban kínálja, egyelőre csak Brazíliában.
Optimistábbá vált az amerikai tőzsdére a UBS elemzője, a recessziós kockázatok enyhülése, és a várakozásokat felülmúló vállalati eredmények hatására megemelte az S&P 500 indexre vonatkozó idei célértékét, a jelenlegi szintekről további 6 százalékos felértékelődést vár az elemző - írja a Business Insider.
A poloskaszagú szilvadarazsak két faja is fertőzi szilvafáinkat. A szárnyas kártevő termésérlelés elején, virágzás végén jelenik meg. Korai fertőzés esetén a magház eltűnik, szurokbevonatos üreget hagy maga után.
Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest. Egyebek közt ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felmérése, amely az életkoron túl a nem, az iskolázottság, valamint a munkavégzési és a háztartásbeli körülmények internethas
A használtautó-piac évek óta nehéz helyzetben van, a használt gépjárművek egyre drágábbak, ráadásul csökken a választék belőlük és nő a várakozási idő rájuk. Az új gépjárművek, különösen az elektromos autók vásárlásakor pedig pár év alatt többmilliós értékcsökkenéssel kell számolniuk a vevőknek. Érthető, hogy élénkül a kereslet a bérautók iránt. A
Jelentős fejlemény a DeFi szektorban, hogy a Standard Chartered optimistán nyilatkozott egy XRP ETF 2025-ös lehetséges bevezetéséről, ami a kriptovaluta piac növekvő bizalmát tükrözi. Ezzel egyidejűleg az Algotech (Algt) kihasználja a robusztus piaci trendeket, és figyelemre méltó előrehaladást mutat az előértékesítési szakaszban.
A tavalyinál lassabban, de még mindig két számjegyű mértékben nőtt az első negyedévben a CIG Pannónia: adózott eredményét 59%-kal, díjbevételét 14%-kal növelte az első negyedévben a biztosító – derült ki a csütörtök reggel közzétett gyorsjelentésből. A növekedés motorjai a banki és az alternatív értékesítési csatornák voltak, amelyek 20% körüli mér
Oroszországban az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult az ipari termelés növekedése áprilisban éves összevetésben az orosz statisztikai hivatal közlése szerint. Az ipari termelés növekedése 3,9 százalékra lassult áprilisban a márciusi 4 százalékról. Elemzők azzal számoltak, hogy növekedése 4,2 százalékra gyorsul. Az ipari termelés februárba
A 25 év alattiakra vonatkozó adómentesség felpörgette a diákmunkapiacot, növelte az álláskeresési kedvet a 25 év alattiak körében. Az órabérek idén is Budapesten és környékén, illetve a szaktudást (IT, idegennyelv) igénylő pozíciókban a legmagasabbak. A szezonalitás elsősorban a középiskolások munkavállalására jellemző, és persze ilyenkor nyílik a
Komoly ralit követően két éves csúcsra emelkedett az alumínium ára, mután a legnagyobb gyártónak számító Kína a kibocsátás-csökkentési célokra hivatkozva visszavágta a termelési kapacitást. Az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokból várható monetáris lazítás és a kínai ingatlanszektor fellendülésével apcsolatos várakozások fokozták a keresletet -
Immár teljes a Jff Online Japán Filmfesztivál programja. Az anime rajongói megnézhetik Tezuka Oszamu műfajalkotó remekművét, a Jungle Emperor Leo (Kimba, a fehér oroszlán) című klasszikust, amely a japán animáció alapkövévé vált. Josino Kóhei a Japán Filmakadémia Díján az idén tíz jelölést begyűjtött és a Legjobb Új Színész Díját megnyert Anime Sup
Az FTX Digital Markets egykori társ-vezérigazgatóját, Ryan Salame-t 90 hónapra, azaz 7 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az amerikai Szövetségi Igazságügyi
Az MNB vezetői levelében több elővigyázatossági intézkedés megtételét javasolta az OTP Banknak oroszországi leánybankja tevékenysége kapcsán. A lépések hozzájárulhatnak a bankcsoport további stabil, eredményes, megbízható működéséhez.
A felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett javaslatokra tekintettel következő ülésén véglegesíti a kormány az otthonfelújítási program kiírását; a várható érdemi változások még szélesebb kör számára teremthetnek lehetőséget a támogatás igénybevételére – ígéri a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az Egyesült Államok egyelőre nem változtatott ellenző álláspontján, ami az Ukrajnának küldött amerikai fegyverzet felhasználását illeti orosz területen - közölte John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora újságíróknak tartott online sajtóbeszélgetésén szerdán.