A Federal Reserve Bézs Könyv felmérése azt mutatja, hogy az amerikai gazdaság továbbra is bővül, de a cégek egyre pesszimistábbak a jövővel kapcsolatban. Továbbra is az infláció miatt aggódnak a leginkább. A Fed döntéshozói szorosan figyelik majd az aktivitás, a munkahelyek és az árnyomás alakulását, hogy eldönthessék, mikor kezdjék meg a kamatcsök
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet körképe szerint hazánkban mintegy 540 hektáron termesztenek spenótot.
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/22. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 210 millió forint lesz a tét.
Négy és fél év börtönre enyhítette a Szolnoki Törvényszék másodfokon annak a pénzügyi előadónak a büntetését, aki mintegy tíz éven át folyamatosan utalt át magának jogosulatlanul pénzt munkáltatója bankszámlájáról, összesen csaknem 105 millió forintot Besenyszögön.
Több mint 80 ezer fogyasztó kaphat kompenzációt az Eventim jegyértékesítő portáltól a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeképpen - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
Az orkák az elmúlt négy évben az európai vizeken luxusjachtokat támadtak meg és süllyesztettek el, de a tudósok egészen idáig nem tudták kideríteni, hogy miért. Most azonban egy biológusokból, kormányzati tisztviselőkből és a tengeri ipar képviselőiből álló csapat végre nyilvánosságra hozta vizsgálatuk eredményeit, és kiderült, hogy mi áll a magata
A teljes élet alapja, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a munka és a kikapcsolódás között a mindennapokban, és törődjünk testi-lelki egészségünkkel, amikor csak tudunk – erre a gondolatra épül a Coca-Cola portfolióhoz tartozó Fuze Tea új kampánya. A Coca-Cola megbízásából készített felmérés szerint a magyar lakosság ötöde úgy érzi, hogy a hétköznapokb
A napokban támadás érte a Base hálózatán indított Normie (NORMIE) mémcoint, aminek következtében a kriptovaluta piaci kapitalizációja 42 millió dollárról
Az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett az izgalom a kriptopiacon, ez pedig számos ígéretes lehetőséget teremt az újonc és tapasztaltabb befektetők
A BlackRock jövedelem- és kötvényközpontú alapjai az első negyedévben az eszközkezelő saját spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alapjának (ETF) részvényeit vásárolták,
Az Európai Unió kihívásokkal néz szembe a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására irányuló beruházásokért folytatott globális versenyben, az uniós beruházások elmaradnak a világelsők mögött - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke szerdán.
Egy kereskedő három nap alatt 2,7 millió dollárt keresett a Trump-témájú MAGA mémcoin kereskedésével. Felmerült a bennfentes kereskedés is. Függetlenül
Elemzők szerint 2024-ben 2,7 milliárd dollár értékű áramot költöttek az Egyesült Államokban Bitcoin bányászatra. A bányászok jövedelmezősége csökkent, miután az
A kötelező sorkatonaság bevezetése nemzeti döntés, erre nem is gondolok – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője. Az uniós biztos ismertette, hogy a felvetésnek nincsen valóságalapja, de nem is tervez ilyet senki.
Az Opera böngésző új funkciókkal bővült, melyek lehetővé teszik a felhasználók számára a Google legújabb AI modelljeinek használatát képgeneráláshoz és
2024 első negyedévében is folytatódott a magyar e-kereskedelem lendületvesztése a COVID évek hipernövekedése után: forgalmi alapon már csak 6,1%-os bővülést produkált a szektor. Az adatok szerint ezt a visszafogott növekedést nem a magyar webáruházak generálták – forgalmuk inkább csökkent –, hanem inkább az olcsó kínálattal és reklám-szőnyegbombázá
Május 9-től a NAV új digitális szolgáltatásaként elektronikusan is lekérhető az igazolás az adóazonosító jelről a NAV Ügyfélportálon (ÜPO) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Májusban a Balaton környékén meghirdetett ingatlanok négyzetméterára közel azonos (+0,2%), mint tavaly az év ugyanezen időszakában, miközben az északi és déli parton is jóval több a meghirdetett ingatlanok száma. Az északi parton közel 23, míg a déli parton több mint 10 százalékot nőtt a kínálat. Az ingatlan.com májusi adatai, valamint az aktuális
A hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó bandája, az Ivan & The Parazol nagyszabású koncertfilmet készített, amely elsőként és exkluzívan a Maxon lesz látható a nyár folyamán.Az Ivan & The Parazol eddigi karrierje legnagyobb koncertjét adta a Budapest Parkban 2023 nyarán. A 20-ra lapot cím is ezt szimbolizálja: a zenekar jövőjét alapvetően határo
2024-ben is megrendezik a JOY Social Media Award díjátadót, ahol a közösségi média legnagyobb hazai sztárjait és legizgalmasabb tartalomgyártóit ismerik el. Idén 10 kategóriában 40 jelöltre szavazhat a közönség. Új kategóriák is szerepelnek a kiírásban: az eddigi kedvencek mellett a #mérföldkő, az #innovátor, a #világnézet, a #lélekmentő és a #TikT
Azzal, hogy a Fed döntéshozók egyre inkább a kivárás mellett teszik le a voksukat, s több megerősítő adatra várnak az infláció csökkenését illetően, a kötvénybefektetőket is elbizonytalanították az elmúlt időszakban.
Június 3-tól a Magyar Állampapír Plusz megújult formában lesz elérhető: jelentősen megemelték a befektetés kamatát, így az öt évre vetített éves átlagos hozam 6,73% lesz. Felmerül a kérdés, hogy az új befektetési lehetőség mennyire alakítja át az állampapírpiacot. A Bankmonitor szakértői most összehasonlítják a jelenleg kapható állampapírokat, így
Pénzügyi horoszkóp a hét hátralévő részére (május 30. - június 2.) Ezen a héten az univerzum különleges üzeneteket küld minden csillagjegy számára, tele pénzügyi csodákkal és szerencsés találkozásokkal! Olvasd el részletes és izgalmas horoszkópunkat, hogy megtudd, milyen váratlan lehetőségeket rejtenek a csillagok számodra a jövő hétre! Tudd meg, m
A Szűz ragadja meg kreativitását, a Nyilas életében jelentős energia változás megy végbe! Karrier horoszkóp: 2024.05.30. Kos A nap meglehetősen kellemetlenül indul, de ez nem ok arra, hogy háttérbe szorulj és elrejtőzz. A legjobb orvosság az, ha megosztod az érzéseid és aggodalmaid másokkal. A kommunikáció kulcsfontosságú a stresszes helyzeted enyh
Kiugróan megnőtt a megélhetés mint a vállalkozás motivációja, és érezhető némi negatív várakozás, ugyanakkor vállalkozni továbbra is vonzó dolog Magyarországon – ez derül ki többek között a világ legnagyobb vállalkozáskutatása, a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) frissen közzétett magyar eredményeiből.
Egy spanyol tartományban a klímaváltozás és a mezőgazdasági termelés túlhajszolása sosem látott légyinvázióhoz vezetett. Egyes légyfajok csak kellemetlenek jelenlétükkel ártanak, ám vannak olyanok is, amelyek akár betegségeket is terjeszthetnek.
Az élelmiszerek és egyéb kereskedelmi termékek azonnali kiszállítását ígérő gyorskereskedelem 2020-ban vált iránymutató trenddé, azonban napjainkra már elérte fejlődésének határait. Peter Menky, a Dodo okoslogisztikai vállalat globális kereskedelmi igazgatója szerint a kizárólag ultragyors kiszállítási modellre alapozó vállalatok mára veszteségesen
Extravagáns és modern dupla nyári kiállítással jelentkezik a Virág Judit Galéria. A május 31-én nyíló ingyenes tárlaton Vető Orsolya Lia fiatal festőművész vitalitástól duzzadó, életigenlő színes képeit, valamint kilenc keramikus 21. századi, izgalmas kreációit láthatják az érdeklődők. A kiállított művek egytől-egyig megvásárolhatóak.
Tudta, hogy az egészséges, fiatalos arcbőr érdekében nem szükséges súlyos összegeket otthagynia a drogériákban? Építse be étrendjébe az alábbi 15 szuperélelmiszert, hiszen azok áldásos hatásai arcán is vissza fognak tükröződni!
A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását. Ha az emberek tájéko
Újra érdemes lakástakarékban gondolkodni, ha megtakarításról van szó, és ezt egyre többen felismerik: az Erste Lakástakarék termékének értékesítési eredményei a legszebb éveket, az állami támogatás megszűnése előtti időszakot idézik. Tavaly májusban indult az akár 30 százalékos kamatbónuszt fizető előtakarékossági rendszer, azóta az ügyfelek 20 eze
A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD – Skopje (MakTel) a 2023. üzleti év után 2,21 milliárd macedón dénár (mintegy 13,8 milliárd forint) osztalékot fizet. A Magyar Telekom közleménye szerint a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján a MakTel nem konszolidált nettó eredménye 2023-ban 2,21 milliárd macedón dénár volt, a
A kínai gyártó legfrissebb modellje az EP-M2050, amit nagy formátumú, lézersugaras porágyfúziós (PBF-LB) 3D nyomtatóként mutatott be, összesen 36 lézerrel rendelkezik, de ez igény szerint 49-re, vagy akár 64-re is
Érdemes megismerni és alkalmazni néhány trükköt, aminek köszönhetően a kisebb méretű kert sem tűnik zsúfoltnak. Sőt az optikai tértágítás is létező megoldás! Csak nem mindegy, mit, hová ültetünk…
Kiugróan megnőtt a megélhetés mint a vállalkozás motivációja, és érezhető némi negatív várakozás, ugyanakkor vállalkozni továbbra is vonzó dolog Magyarországon – ez derül ki többek között a világ legnagyobb vállalkozáskutatása, a Global Entrepreneurship Monitor (Gem) frissen közzétett magyar eredményeiből.