Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak: a dolgozó 19-29 éves fiatalok 74 százaléka vár béremelést idén az első negyedéves K&H ifjúsági index szerint, ami az egyik legmagasabb arány az elmúlt több mint tíz évben. Emellett 22 százalékos azoknak az aránya, akik változatlan keresettel kalkulálnak
Magyarország túlfogyasztásának napja május 25-ére esik, és ezzel a nem túl hízelgő helyezéssel olyan országokat előz meg, mint Svájc vagy az Egyesült Királyság. A Föld egésze idén aggasztóan korán, már július 25-én eléri azt a pontot, amelytől kezdve bolygónk lakossága már saját természeti erőforrásait éli fel.
A kutatók a James Webb-űrtávcső adatainak vizsgálatával kimutatták, hogy a fiatal, tízmilliárd évvel ezelőtti Univerzum sokkal kevésbé volt kaotikus és rendezetlen, mint azt korábban gondolták, és hogy az ekkori galaxisok sokkal gyorsabban fejlődtek annál, mint ahogy eddigi elméleteik jósolták. A James Webb-űrtávcső kameráival ugyanis sikerült csil
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programja révén a bankok a 2023 végi összesítés alapján majdnem 880 milliárd forint hitelt helyeztek ki - mondta az MNB szerdai sajtóeseményén Budapesten a Fenntartható pénzügyek főosztályának vezetője.
Az Agrárközgazdasági Intézet óriási értéke, hogy nemcsak a minisztérium munkáját segíti, hanem hidat tud teremteni az ágazati szereplők, vagyis a termelőink, feldolgozóink, valamint a tudomány és a szakpolitika között– mondta dr. Juhász Anikó.
A világ biztosítói összesen 6200 milliárd eurós díjbevételt értek el 2023-ban, amivel az elmúlt három évben 21,5 százalékos növekedést produkáltak – áll az Allianz legfrissebb Globális biztosítási jelentésében.[1] Ez azonban csalóka eredmény az elemzés készítői szerint, hiszen ha az időszak magas inflációs rátáját is figyelembe vesszük, ezzel korri
A kutyák rémálmának nevezett toklász idén májusban érkezett meg. Az állatorvosok óva intik a kutyagazdákat, kerüljék el messzire a toklászos területeket, különben nagy baj lehet.
Bár az albérletpiaci főszezon rajtjára még két hónapot várni kell, a piac már most megmozdult. A kínálat két év alatt 40 százalékkal bővült és már közel 14,5 ezer kiadó lakásba vagy házba várnak bérlőket a tulajdonosok. Budapesten a három- vagy többszobás lakások átlagos bérleti díja 390 ezer forint. Ezzel a lakóingatlanok a legnagyobb egyete
Beindultak az összeesküvés elméletek, miután az ötös lottón és a hatos lottón is bőven milliárdokat ér a jackpot. Míg azt a Szerencsejáték Zrt. sem tagadja, hogy akadnak ügyeskedők, ma egyrészt nem is lehet csalni, sőt, a játékszervezőnek nem is érdeke csalni a lottójátékokon. Túl nagy biznisz ugyanis úgy is, ha tiszta a rendszer.
A márciusban látottakhoz hasonlóan a Bitcoin (BTC) újra reflektorfénybe került, mivel ismét megközelíti rekordárfolyamát. Ez az árnövekedés egybeesik az új
A kriptovaluták dinamikus szektorában a legújabb bikafutam kulcsfontosságú pillanatot jelent az új lehetőségeket kereső befektetők számára. A piac fellendülésével az
Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Nagykanizsán kampányolt, beszédével azonban valószínűleg elszomorította a megyeszékhelyen, Zalaegerszegen élőket, elmondta ugyanis, hogy az M76-os autópályából egy ideig biztosan nem lesz semmi - írta meg a Világgazdaság.
A kormánypárti Mediaworks / KESMA megyei napilapja éppen akkor tette ingyenessé a Magyar Pétert lejárató cikkét is tartalmazó számát, amikor a Tisza Párt alelnöke arrafelé járt.
Kényelmetlen, de többnyire mindennapos és veszélytelen esemény a repülőutakon a turbulencia. Azt szokták mondani, hogy ha valaki fél a rázkódástól, úgy képzelje el az egészet, mintha egy zselében lenne a repülő, ami remeg, de azért a zselében marad, vagy gondolja, hogy egy autóban ül, és rossz minőségű az út. A héten azonban a Singapore Airlines Lo
A bankok feladata, hogy úgy szigorítsák a belépést és azonosítást, hogy eközben az ügyfelek a lehető legkönnyebben, akadálymentesen intézhessék pénzügyeiket.
A 2024. február és április közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 739 ezer fő volt, 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A külföldi telephelyen dolgozók száma 100 ezer fő felett stabilizálódott 2023-ban, február-április között 109,8 ezer fő volt, 11 ezerrel több, mint egy éve, a közfoglalkoztatottak s
A 2024-es bikapiac előrehaladtával a befektetők olyan projektekre vadásznak, melyek a jelentős hozamot viszonylag gyorsan képesek garantálni. Cikkünk olyan ígéretes
A kriptopiac euforikus hangulatban van, a befektetők pedig kutatják a következő nagy lehetőségeket. A 2024-es bikapiac számos parabolikus növekedést fog
Tragikus a helyzet a fogápolás területén Európában, így Magyarországon is. A szakemberek már évekkel ezelőtt elkezdték kongatni a vészharangokat, az adatok ugyanis riasztóak.
Egy szerény összeg befektetése a megfelelő kriptovalutába jelentős hozamokat eredményezhet. A 2024-es bikapiac teljes lendületében bizonyos tokenek kiemelkednek a rendkívüli
A BlastUP, a Blast elsőszámú launchpadja, az első IDO-k sikeres indításával megerősítette valódi hasznosságát. Ahogy az előértékesítési esemény végéhez közeledik,
Virágzik a mesterséges intelligencia üzletága, a szektor kulcsszereplői pedig már minden területen hozzájárulnak a vállalatok növekedéséhez. Az AI megoldások különösen az ügyfélszolgálat, a marketing, és a mérnöki munka területein bizonyulnak a leghasznosabbnak - számolt be a Business Insider.
Indul a Girls in tech: már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem informatikai és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. A Yettel az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karával közösen ösztöndíjprogramot hirdet Girls in tech néven, amelyre már május 22-től lehetett jelentkezni. A program célja a mobil
Vajon mekkora hozamot tehettek zsebre azok a szerencsések, akik a nagy ingatlanpiaci szárnyalás kezdetén befektetési céllal lakást vásároltak? És mennyire versenyképes az ingatlanbefektetés a jelenlegi környezetben?
Idén tartotta kétévente megrendezésre kerülő ülését a Berni Unió Prágai Klub bizottsága, amelyet ezúttal a görög exporthitel-ügynökség, az Export Credit Greece (ECG) szervezett. A szakmai fórum apropójából a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében az Exim Magyarország együttműködési megállapodást írt alá a görög partnerszerve
Magyarország kormánya a vidék gazdasági erejére hajtóerőként tekint a magyar gazdaság megújításában - jelentette ki az agrárminiszter szombaton a hajdú-bihari Bihartordán.
A Bor világnapja – Orbán névnap -, május 25-e jó alkalom arra, hogy emlékeztessen bennünket, a bor nem csupán egy ital, ennél sokkal több, tele hagyományokkal, ízekkel és történetekkel
Az idei hétvégén nemcsak a gyerekeket ünnepeljük, hanem a gasztronómiát is. A Millenárison vasárnap estig több mint száz kiállító várja a látogatókat a Gourmet fesztiválon, vagy ahogyan az ajánlóban olvasni lehet, az országkóstolón. De milyen "íze" van ma Magyarországnak?
Az EU Tanácsa megállapodott az EuroHPC szuperszámítógépek szerepének bővítését célzó szabályozásról, amely az európai AI-ipar fellendítése érdekében úgynevezett „AI-gyárakkal” egészül
Izraelnek végre kell hajtani a Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteki határozatát, és azonnal le kell állítania a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban folytatott katonai offenzíváját - hangsúlyozta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az X-en közzétett szombati bejegyzésében.