Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus növekedés és akvizíciók mellett üzletfejlesztésekkel is to
A külföldre készülők fele mindig, további egynegyede pedig alkalomszerűen köt utasbiztosítást, a gyakran utazók és az idősebb korosztályok képviselői körében 60 százalék feletti a mindig kötők aránya. A biztosítás kiválasztásnál a többség számára fontos szempont, hogy a csomag a minimumot meghaladó szolgáltatásokat tartalmazzon, és az ára is legyen
Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki ellopta barátja mobiltelefonját, majd netbankon keresztül 19 millió forintot utalt át a saját számlájára, amelyből félmilliót elköltött. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi 2022. augusztus 24-re virradóan a barátaival, köztük a sértett férfival szórak
A SEAT S.A. erősen kezdte a 2024-es évet, hiszen január és március között rekordszintű eredményeket ért el a CUPRA és a SEAT márkák volumennövekedésének köszönhetően, a hatékonyság javulása mellett. A vállalat az év első negyedévében 226 millió eurós rekord működési eredményt ért el (2023 első negyedévében: 144 millió euró, +57,0%), és 5,9%-ra növe
A BMW és MINI márkák hazai képviseletét ellátó, gyári tulajdonú leányvállalatot 2004 tavaszán alapították. Az elmúlt húsz évben az immár BMW Group Magyarország néven működő vállalat az értékesítés és vevőszolgálat
Az Energiaügyi Minisztérium szerdán a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új Napenergia Plusz Program keretében már több mint 50 milliárd forint értékben nyújtottak támogatást több mint 12 ezer háztartásnak.
Miért esnek le a Besztercei szilvafámról a szilvák érésük előtt? Ez most már az ötödik éve, hogy megismétlődik. Még sose ért be egyetlen szilva sem! Mit tegyek?
Tízből nyolc (82%) magyar szerint a termelők, azaz a gazdák, a növénytermesztők és az állattartók teremtik a legnagyobb társadalmi értéket az élelmiszertermelés folyamatában, és közel ennyien (79%) gondolják úgy, hogy az élelmiszeripari termelési lánc szereplői közül pont ők azok, akiket alig jutalmaznak, vagyis sokkal nagyobb a hozzáadott értékük,
Évente 14 ezer helyett csak 200 tonna oldószert használhatna a Samsung környezethasználati engedély nélkül, a kormányhivatal pedig állítja, hogy így is működnek. De akkor is felmerülnek jogi kérdések, ha ez így van.
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az eddigi 76 ezres havi rekordérték immár biztosan a múlté.
Elsősorban az energiaárak emelkedése miatt csökken az európai paradicsomtermés, amitől nagy piaci lehetőséget várnak a török exportőrök, írja a freshplaza.com. Az idén tehát komoly marketingmunkát fektetnek az európai paradicsomkivitel növelésébe.
Orbán Viktor szerint a választás tétje, hogy háború lesz, vagy béke. Ő nála azonban valószínűleg senki nem tudja jobban, hogy a magyarországi választásoknak semmi köze se a háborúhoz, se a békéhez.
Fél év alatt több mint 4 százalékkal csökkentette az alapkamatot a jegybank, aminek hatására júliustól ennyivel lesz alacsonyabb a kötelező maximális teljes hiteldíj mutató a személyi kölcsönöknél, folyószámlahiteleknél, áruhiteleknél és hitelkártyáknál. A lakáskölcsönök önkéntes THM-plafonját azonban ez nem befolyásolja, ott már az is eredmény len
Ma bárki lehet influenszer Magyarországon, de az ehhez vezető út egyáltalán nem könnyű. Mindenki egy adott ″kis motyóval″ indul otthonról, amit szülei és környezete formált. Ez nem elegendő a sikerhez; új kompetenciák kellenek – derült ki KAP előadásából a 29. Digital-Media Hungary konferencián.
Budapesten lendült be leginkább az ingatlanpiaci 2024-ben, itt a legnagyobb a forgalombővülés, ami azért érdekes, mert itt mutatkoznak először a lakáspiac mozgásának irányai. Az ingatlanpiac élénkülése nyomott hagyott az árakon is, a fővárosban az átlagos négyzetméterár 5 százalékkal emelkedett. Megjelentek a befektetők is.
Az Antarktiszon több százezer év alatt felhalmozódott jég segít a tudósoknak megérteni a mai éghajlatot. Az ősi antarktiszi jég részletes elemzése kimutatta, hogy a légkör szén-dioxid-szintje tízszer gyorsabban emelkedik, mint az elmúlt 50 000 évben bármikor.
A BMW és a brit szupermodell közötti kreatív együttműködés legújabb gyümölcse egy különleges egyediség. A kimagasló teljesítmény és a haute couture találkozása. A BMW sorozatban harmadik alkalommal áll hivatalos autóipari partnerként a világ egyik legnívósabb filmfesztiválja mellett.Látványos filmpremierek, vörös szőnyegen felvonuló világsztárok és
A Hankook & Company vállalatcsoport (korábban Hankook Tire Group) felgyorsítja globális high-tech vállalattá átalakulását azzal, hogy növeli részesedését a világ második legnagyobb autó hő- és energiaszabályozási technológiákkal foglalkozó cégében, a
Szeretnénk megváltoztatni az üzletekben történő vásárlásról alkotott képet mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Maciej Podwojski. A Primark közép-kelet-európai vezetőjével a magyarországi terjeszkedésről, az egyre feszesebb munkaerőpiacról, de arról is beszélgettünk, miben hoz mást a Primark annál, mint amit a legnagyobb versenytársai tudn
Több mint 4 százalékkal csökkentette kvesebb, mint félév alatt az alapkamatot a jegybank, aminek hatására júliustól ennyivel lesz alacsonyabb a kötelező maximális teljes hiteldíj mutató a személyi kölcsönöknél, folyószámlahiteleknél, áruhiteleknél és hitelkártyáknál. A lakáskölcsönök önkéntes Thm-plafonját azonban ez nem befolyásolja, ott már az is
A stuttgarti sportkocsimárka „nyakig” benne van az elektromos autózásban és a Formula-E versenyzésben is. Miközben élen jár a szintetikus üzemanyagok fejlesztésében.
A világ egyik legikonikusabb divattervezőjét, a púderezett fehér hajú, magas gallért és túlméretezett fekete napszemüveget viselő Karl Lagerfeldet ma már senkinek sem kell bemutatni. A Coco Chanel által alapított legendás francia divatház, a Chanel modern újjáélesztésének alkotójaként vált világhírűvé. Karrierje pedig azután kezdett igazán felfelé
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete a késő esti órákban jóváhagyta a BlackRock, a Fidelity, a Grayscale, a Bitwise, a VanEck, az Ark, az Invesco Galaxy és a Franklin Templeton befektetési alapok spot Ethereum ETF indítására vonatkozó kérését. Bár az igények jóváhagyása nagy előrelépést jelent, az úgynevezett S-1 regisztrációs nyila
Az állami családtámogatások felvétele sem egyszerű, azonban ennél is nehezebb a szerződéskötés utáni időszak megtervezése, hiszen ezt befolyásolja a gyermekvállalás, az amiatt csökkenő jövedelem és a támogatások eltérő törlesztési feltételei is.
Cikksorozatunkban a társaságiadó-törvény (tao-törvény) általános, beruházást és innovációt ösztönző intézkedéseit foglaljuk össze, és vizsgáljuk azok egymásra való hatását.
A Bitcoin lehetőséget kínál az adatok maradandó rögzítésére a nyilvántartásokban, ezért elsőre nagyszerű ötletnek tűnhet az információk blokkláncon keresztüli kiszivárogtatása.
Sevcsik-Magyar Anna túlélte a túlélhetetlent. Nyolc alkalommal volt várandós, és ebből öt kisbabának adhatott életet. A legmélyebb gyászát olyan teremtő energiává alakította, amivel több ezer születendő gyermek és család életét mentette és menti meg 2015 óta.
Az intézményi ciklusváltás 2024 második felében az Európai Tanács elnökének megválasztásával zárul le. Az eddigi tapasztalatok alapján milyen szempontokat vesznek figyelembe az állam- vagy kormányfők, mely országból érkezhet az EiT új vezetője?
Okosan használva jól fialhat a hitelkártya a használójának. Tíz-húszezer forintot is kaphat ajándékba, aki most ilyet igényel a bankoknál, ezen felül mindenhol adnak visszatérítéseket. Aki viszont nem fizet pontosan, sokat költhet a hitelkártyájára.
A jelenlegi magyarországi szélerőmű kapacitások tízszerese (3,3 GW) mellett sokkal jobban ki lehetne tölteni a magyar energiatermelésben azokat a hullámvölgyeket, amelyek a naperőművek napközbeni túltermeléséből adódnak, és amelyek miatt ahogy a rámutattunk, rendszeresen vissza kell terhelni a Paksi Atomerőművet is – emeli ki friss összefoglalójába
Németország támogatja az Európai Unió importadóinak felülvizsgálatát, amelynek célja a kínai online kiskereskedők, mint a Shein és a Magyarországon épp GVH-vizsgalt alatt álló Temu által kihasznált, olcsó csomagokra vonatkozó vámmentesség megszüntetése. A lépéssel a tervek szerint tovább korlátoznák az alacsony árakon keresztül történő piaci terjes
Az akvizíció bővíti az Abb piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében. Az Abb által megvásárolt termékkínálat kábelezési szerelvényeket, okosotthon rendszereket, intelligens ajtózárakat és egyéb otthoni perifériás automatizálási termékeket tartalmaz, amelyek egy licencszerződés értelmében továbbr
A nagy vállalatokkal szemben manapság alapszintű elvárás a társadalmi felelősségvállalás, a jó ügyek pénzbeli támogatása. A cégek gyakran teszik ezt olyan témákban, amelyek jó fényt vetnek rájuk, amitől ezek a kezdeményezések esetenként whitewashing, greenwashing, pinkwashing áldozatává válnak.
Nem sokat hezitált, amikor mezszámot kellett választani. Szoboszlai Dominikkal a meghatározó edzőkről, a válogatottról és a káoszteremtés mibenlétéről is beszélgettünk.
2024. április 25. napjától drámai változás lépett életbe a weboldal tulajdonosok számára. Az eddig megszokott módon már többé nem vehető fel új kiadvány a Google Hírek kiadói központba (a Google Publisher Center-be).A váratlanul jött radikális lépés a teljes webet érinti, továbbá az év végén várható, hogy a jövőben már csak automatikusan kerülnek b