Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes áruházukra kiterjesztették a szolgáltatást. Május elejétől tehát már minden Auchanban az er
Csökkent a cégszám áprilisban is az Opten adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.
Együtt szurkol a magyar válogatottnak Lukács Laci, Epres Panni, Marics Peti és a Mol: a sztárok személyes fogadalmaikkal bátorítják a játékosokat, és erre buzdítják a szurkolókat is. "A szurkoló benned van" címmel indít kampányt a Mol, hogy minél több motivációt nyújtson a magyar csapatnak, amely hamarosan Európa legjobb labdarúgó-válogatottjaiva
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalós
A drón a repülési tesztek harmadik fázisában, adott körülmények között 16 perc alatt tett meg 50 kilométert (ezalatt az üzemanyag-kapacitásának csupán felét használta fel), míg a végsebességéről azt állítják a
Történelmi jelentőségű nap volt a tegnapi. A Dow Jones Industrial Average index története során először járt a lélektaninak tekinthető 40.000 pont fölött. Annak idején a 10.000 pontot majdnem pontosan 25 éve, 1999 március 29-én érte el az index.
A következő generációs elektromosautó-akkumulátorok zsúfolt mezőnye percről percre zsúfoltabbá válik. Az új szilárdtest-technológia nagy figyelmet kap, de a lítium-kénes formulák is vonzzák az innovátorokat és a befektetőket.
Az Örkény István Színház a 2024/2025-es évadban tíz bemutatót tart, ebből hét ősbemutató. Így rajzolódik ki az a törekvés, hogy az új színpadi irodalomra és a jelenkor formanyelvére figyelő kortárs színház legyen az Örkény: friss szövegek és alkotói optikák határozzák meg az évadot. Idén húszéves jubileumát ünnepli a színház, ebből az alkalomból sz
Május 21-ig kell beadnia mindenkinek a személyi jövedelemadóról szóló bevallását. Évente milliárdok ragadnak bent az államnál, mivel az öngondoskodó magyarok nem igénylik vissza a nekik járó pénzt.
Magyarország egyik legszebb, legérintetlenebb patakvölgye a visegrádi Apát-kúti-völgy. Nem véletlen, hogy itt az év minden évszakában turisták csoportjába, kiránduló családokba botlunk.
Legyen vadi új és drága, szélesebb körben elérhető és népszerű, vagy jelentsen mindennapi szükségletet, a különböző termékek hatékony értékesítéséhez különböző marketingkommunikációra van szükség függően attól, hogy az adott árucikk éppen milyen elterjedési fázisban van. Mocsai Zoltán, a Peugeot marketing vezetője erről beszélt bővebben a Miként vá
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy az osztalék kifizetését – eredménytartalék és adózott eredmény terhére – a társasági adóban hogyan vezeti le, illetve ha az osztalékfizetés összege nagyobb, mint a tárgyévi adózás előtti eredmény, akkor ez – mivel csökkentő tételként jelenik meg – hogyan jelentkezik a társasági adóban. A kérdésre Erdős Gabriella
A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben és kint szabadtéren is.A Müpa előtti téren már délelőtt 10 órakor megkezdődnek a programo
Erősen megoszlanak a vélemények a "buy now, pay later" (BNPL) jelenségről. Egyesek a vásárlói élményt forradalmasító üzleti lehetőséget, mások csak az áruhitel újrafestett változatát látják benne. Tény, hogy nálunk is sikerült mára megvetnie a lábát: fél év alatt ötszörösére ugrott azon online kereskedelmi helyek, webáruházak aránya Magyarországon,
Már csak alig több mint száz nap van hátra a párizsi paralimpiáig – a magyar sportolóknak így minden energiájukat a felkészülésre kell fordítaniuk a legjobb eredmény elérése érdekében. A legismertebb világversenyre való kijutásért 61 magyar parasportoló szállt versenybe, és fantasztikus teljesítményüknek köszönhetően eddig már 23 kvótát szereztek.
A globális emisszió mintegy három százalékáért felelős tengeri ágazatnak óriási a szén-dioxid-kibocsátása: ha önálló ország lenne, akkor a világ hatodik legnagyobb kibocsátójaként tartanák számon. Mivel nincs könnyű út a nettó
Ági az idegenforgalmi karriert hátrahagyva ugrott fejest a semmibe egy idegen országban. Ma egyedül építi saját üzletét, és rak rendet, sokszor inkább a fejekben, mint a lakásokban.
● Minimálisan csökkentek a Ksh-ingatlan.com lakbérindex áprilisi adatai alapján a budapesti lakbérek, országosan viszont még kitart a lendület. ● A fővárosi csökkenésben a pesti belső kerületek játszották a főszerepet, ezekben a városrészekben 1,8 százalékkal mérséklődött az átlagos lakbér. ● A legjelentősebb kínálatot felvonultat
Hamarosan kezdődik a nyaralási szezon, amihez jó idő kell, de pénz is szükséges. A bankok és a pénzváltók ilyenkor nagyot hasítanak az óvatlan ügyfeleken. Szerencsére akad pár trükk, amivel megúszhatjuk a külföldi használatból származó extra költségeket.
A Bloomberg értesülései szerint a második legnagyobb amerikai kripto tőzsde, a Kraken is fontolgatja a Tether (USDT) kivezetését az EU-s piacokról, hogy megfeleljen a hamarosan életbelépő kerülő európai kripto szabályozásnak (MiCA). Az USDT a legnépszerűbb stabilcoin, a kripto tőzsdéken elérhető coinok kereskedése túlnyomó részt USDT ellenében tör
A következő két hétben várhatóan átalakul a kriptopiac: a jelenlegi medvepiaci korrekcióból bikapiaci trendek alakulhatnak ki, ami reményt ad a befektetőknek a veszteségek visszanyerésére. Azonban ezen események előtt a Cardano és a Polygon tulajdonosainak figyelniük kell kulcsfontosságú trendekre, amelyek végül meghatározhatják, hogy melyik irányb
A mozgás örökös fejlődésre, céltudatosságra, hitre, alázatra, kitartásra és csapatmunkára tanít. Ezek a képességek nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valaki vezetői székbe kerüljön. A francia ESSCA School of Management International magyarországi Kampusza a Budapesti Francia Intézettel együttműködve, a „legzöldebb” Olimpiai Játékokhoz kapcsolódv
Hívjuk bárhogy is, a fenntarthatósági, ESG tényezők mára elválaszthatatlan részeivé váltak a vállalati stratégiáknak. Ezen belül is fontos az e-autók térnyerése, ám e téren újabb paradigmaváltás következett be: a kínai e-autók immár a magyar piacon is tarolnak. De vajon az ázsiai cégek is ugyanolyan környezettudatosak ESG téren, mint nyugati versen
Aki felajánlja a személyi jövedelemadója 1+1 százalékát valamelyik civil szervezetnek és/vagy egyháznak, annak is érdemes tudnia, hogy nem mindenhol hasznosul megfelelően a pénz.
A Nasty: A tenisz fenegyereke című dokumentumfilm premierje május 24-én, pénteken lesz a Maxon. Az Hbo Max (Hbo Documentaries Europe) és a román Libra Films koprodukcióját 23 országban mutatják majd be a Max streaming platform európai elindulásának hetében, nem sokkal a film cannes-i premierjét követően. A Nasty producere Cosmin Hodor, Tudor Giur
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást.
A mesterséges intelligencia (MI) egyre több területen válik fokozatosan a mindennapjaink részévé. Egy emergens, felnövőben lévő technológiáról van szó, amelynek térnyerése meglehetősen sok problémát és kérdést vetett fel eddig. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy meg lehet-e állapítani egyértelműen egy szövegről, képről vagy videóról, hogy azt a
Az E.On Hungária vállalatcsoport felelős a teljes Dunántúl, valamint Budapest és Pest vármegye nagy részében a villamosenergia-hálózat üzemeltetéséért, azaz több mint 5 millió lakos villamosenergia-ellátásáért. A hálózat működését komplex üzemirányítási szoftveren (Scada-rendszer) keresztül ellenőrzik, illetve irányítják. Az e megoldás korszerűsí
Az Európai Unió Tanácsa pénteken felfüggesztette négy „sajtóorgánum”, az Európa Hangja (Voice of Europe), a RIA Novosztyi, az Izvesztyija és a Rosszijszkaja Gazeta műsorszolgáltatási tevékenységét az Európai Unióban arra hivatkozva, hogy az érintett médiumok orosz propagandát terjesztenek és támogatják az Ukrajna elleni háborút. A tanács közleménye
Sok szakma megköveteli, hogy rugalmasan gondolkodjunk és improvizáljunk egész nap – de az állandó nyomás akadályozhat bennünket a találékonyságban. Aki állt már nyilvánosság előtt, egészen biztosan megtapasztalta, hogy a szorongás, a félelem, a nyomás lebénítja az elme kreativitását. A tudomány az elmúlt években kezdte vizsgálni az ún. kreativitási
A Novo Nordisk által végzett tanulmány szerint a Wegovy nevű gyógyszerét szedő betegek négy év elteltével átlagosan 10%-os súlycsökkenést értek el. Megnéztük, mekkora volt az internetes keresési érdeklődés a Wegovy iránt az elmúlt években és napokban világszerte, valamint Magyarországon. Emellett megnéztük azt is, hogyan teljesít a Google-keresések
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/20. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal nem született telitalálat, a legmagasabb magyar nyeremény a 4+2-es nyerőosztályban volt, amivel 1 szerencsevadász 4,1 millió forintot nyert.
Május 17. és június 15. között több alkalommal is aukciós eseményt szervez a Nagyházi Galéria és Aukciósház olyan műalkotások bemutatásával, amelyek nemcsak a nagyközönség, de még az érdeklődők előtt is kuriózumnak számítanak. A Nagyházi Galéria és Aukciósház tavaszi aukcióján többek között 15-17. századi reneszánsz és barokk festmények, bronz ki
A digitális kriptopiacra özönlő retail befektetőket a közösségi média kripto influenszerei gyakran bombázzák befektetési tanácsokkal. Ezek az önjelölt guruk betekintést