A legfrissebb adatok szerint tíz adózóból csupán négy rendelkezik adója 1%-áról. A Kuckó Önkéntes Program (Szintlépés Alapítvány) most arra hívja fel a figyelmet, hogy bármennyire aprónak tűnik a felajánlás összege, rengeteget jelent a gyermekotthonban élők számára. A „Nekünk 1% pont elég!” című kezdeményezés célja, hogy plakátok, magazinhirdetések
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információvezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Az Európai Bizottság ma, csütörtökön hivatalos eljárást indított annak értékelése céljából, hogy a Facebook és az Instagram mögött álló Meta megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály rendelkezéseit a kiskorúak védelmével kapcsolatos kérdésekben.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben. Tavaly áprilishoz, valamint az előző hónaphoz viszonyítva is további, mintegy 5-5 ezer fővel csökkent a regiszterben szereplők köre, így abban jelenleg mindössze 230 ezren vannak.
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és
A kormány a népszerű pályázat útján 75 milliárd forinttal támogatja a magyar családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében. A zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző felhívás újabb szakaszába lépett, megtörténtek az első utalások. A legfrissebb adatok szerint már mintegy 11 ezer háztartásnak ítéltek meg összesen több mint 45 milliár
Hasonlóan gondolkodik Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, mint Ács Gábor, a Forbes szakírója: jó eséllyel igazuk van. Mi történt? Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Portfolio befektetési konferenciáján, de arról beszélt, hogy a jelenlegi környezetben melyik állampapírt lehet érdemes venn
A Google legújabb mesterséges intelligencia modellje, a Gemini a legismertebb szolgáltatásaiban, például a YouTubeban vagy a Gmailban is megtalálható lesz.
A zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző felhívás újabb szakaszába lépett, megtörténtek az első utalások. A legfrissebb adatok szerint már mintegy 11 ezer háztartásnak ítéltek meg összesen több mint 45 milliárd forint támogatást.
Elindult a kkv-k innovációs képességeinek támogatását célzó GINOP Plusz pályázat társadalmi egyeztetése, az észrevételeket és a javaslatokat május 26-ig várják - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára.
Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.
Hatalmas vagyontömeg keresi a helyét a magyarországi megtakarítási piacon, sok a lehetőség, de idén már nehezebb lesz pénzt keresni, mint tavaly. Szakértőinkkel arról beszélgettünk a Portfolio Investment Day 2024 keretében, hogy hol vannak a legjobb lehetőségek.
Éjszaka hidegfront csapadékzónája érkezik, amely péntek estig sokfelé okoz esőt, záport, zivatart. A hétvége első részében csökken a csapadékhajlam, de vasárnap már elszórtan, hétfőn több helyen alakulhat ki zápor, zivatar - írja a HungaroMet Zrt.
Az Elios-ügyből ismert Sájer Gábor tűnik fel a három Michelin-csillagos séf új étterme mögött. Tiborcz István üzlettársa az Alelí brandingjét a BDPST Konceptre bízta. Mi történt? A régióban először Magyarországra hozta el világhírű brandjét a három Michelin-csillagot szerzett Dani García. A spanyol sztárséf az olasz éttermét, az Alelí-t személyesen
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Baromfi Termék Tanáccsal együttműködve mindent megtesz itthon és nemzetközi szinten a magyar baromfiágazat érdekeinek képviseletéért és a hazai fogyasztók biztonságáért.
A Waberer’s nettó nyeresége több okból is csaknem 90%-kal, 1,1 millió euróra esett vissza az idei első negyedévben. (i) Az üzemi eredmény 24%-kal (2,7 millió euróval) 8,5 millió euróra csökkent a nemzetközi szegmens gyenge teljesítménye miatt, miközben az RCL és a biztosítási szegmensben javulás volt látható. (ii) A negatív deviza árfolyamkülönbség
Több fintech megoldás után ezúttal egy insurtech szolgáltatással teszi egyszerűbbé a pénzügyek intézését az Erste. A pénzintézet repülőjárat-késésbiztosításával az ügyfelek 16 ezer forint szabadon felhasználható kompenzációt kapnak azonnal, ha a gépük 60 percnél többet késik. A George-on keresztül megköthető biztosításnál nincs bonyolult ügyintézés
Transzferár-adatszolgáltatással kapcsolatos gyakran ismételt kérdéseket é arra adott válaszokat tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A pénzforgalmi törvény és számos rendelet megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) százkétmillió forintra bírságolta az OTP-t. A bank a ma megjelent határozat szerint – többek között – nem írta jóvá elég serényen az azonnali utalásban érkező pénzt. Felrótták továbbá, hogy nem jelezte a devizaátutalások becsült összegét.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen elfogadta a közös agrárpolitika (KAP) felülvizsgálatát, amelynek célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése, és nagyobb rugalmasság biztosítása bizonyos környezetvédelmi feltételeknek való megfelelés tekintetében - írta közleményében az uniós tanács hétfőn.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Életre Valók komplex e-mobilitási roadshow miskolci állomásán május 15. és 17. között számos közlekedésbiztonsági, elektromobilitási és interaktív programon vehet részt az egész család - tájékoztatott szerdai közleményében az ügynökség.
Páll-Gergely Barna, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatója és Sipos András Árpád, a HUN‒REN-BME Morfodinamika Kutatócsoport munkatársa vezetésével különböző szárazföldi csigafajok héjainak felépítését és gazdaságosságát vizsgálta egy nemzetközi kutatócsoport.
Pünkösd vasárnapján és hétfőjén is a megszokott, az adott napi menetrend szerint szállítják el a MOHU Budapest Zrt. munkatársai az időben kikészített háztartási és szelektív hulladékot Budapesten és egyes agglomerációs településeken - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.
A NIS2-direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló 2023. évi XXIII. törvény implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-áig regisztrálniuk kel
A másodlagos jegyértékesítési platformot üzemeltető Viagogo közös uniós nyomásra vállalta, hogy változtat szerződési feltételein és javít fogyasztói tájékoztatási gyakorlatán - közölte a GVH.
Az Európai Unió egyre bonyolultabb geopolitikai viszonyok között navigál, ami miatt jóval több pénzre lesz szüksége. Európa képessége, hogy hatékonyan tudja kezelni a legsürgetőbb kihívásokat, a költségvetési integráció fokozásán múlik, mivel a blokk jelenleg nem rendelkezik a megfelelő politikai és intézményi mechanizmusokkal a szükséges beruházás
Az „ultragazdag” kifejezésre luxusjachtokat, magánrepülőgépeket és pazar életmódot képzelünk el. De mit is jelent pontosan ultragazdagnak lenni, és hogyan lehet
Az Európai Unió Bírósága által 2024. május 16-án meghozott döntés (C-746/22) szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák. Ez ugyanakkor nem csupán a külföldiek áfa-visszatérítésére lehet h
2024-ben egy ponton a mémérmék voltak a kriptopénzek csúcstartói, a kriptopiac 10 legjobban teljesítő érméjének szinte mindegyikét ők adták. Ebben az időszakban több régebbi érme is új történelmi csúcsot (ATH) ért el, vagy legalábbis nagyon közel került a régi csúcsokhoz. Az újabb mémérmék is kivételesen magasan futottak, és új, egyik napról a mási
Az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat, köztük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) elérte, hogy a Viagogo számos tekintetben módosítsa weboldalát, a fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében. A svájci központú vállalkozás emellett vállalta, hogy több ponton módosítja általános szerződési fel
Felülteljesített a nemzetközi átlaghoz képest a BUX a csütörtökön. A blue chipek emelkedését a Magyar Telekom vezette, a midcapek piacán azonban a Delta Technologies volt a nap sztárja: a cég részvényeinek árfolyama több mint 10 százalékos pluszban zárt.
Egy új, műholdas adatokon alapuló vizsgálat szerint Kína több nagyvárosa is jelentős mértékben süllyed, ami sok tízmillió ember életét sodorja veszélybe - közölte az urvilag.hu hírportál.
A magyar zeneművészet tíz kiemelkedő, harminc év alatti képviselője vehette át tizenhetedik alkalommal a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit május 15-én. Az MVM a szakmai elismerésen túl idén már hárommillió forinttal támogatja az ifjú tehetségeket.
A meghirdetett mennyiségnél 52,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 82,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnökét, Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye vezetőjét beválasztották az Európai Fesztivál Szövetség igazgatótanácsának tagjai közé, a ravennai és edinburghi fesztiválok igazgatói mellett. Ezzel lehetővé válik nemcsak Magyarország, hanem a kelet-közép-európai régió érdekeinek megjelenítése az egyik
Elindult csütörtökön a kkv-k innovációs képességeinek támogatását célzó GINOP Plusz pályázat társadalmi egyeztetése, az észrevételeket és a javaslatokat május 26-ig várják - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára.