A Mol az azerbajdzsáni kitermelés napi szintjét 14,7 százalékkal, 12 800 hordó olajegyenértékre (boe) csökkentette 2024 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest – írja az Interfax a magyar energiavállalat közlése nyomán.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen elfogadta a közös agrárpolitika (KAP) felülvizsgálatát, amelynek célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése, és nagyobb rugalmasság biztosítása bizonyos környezetvédelmi feltételeknek való megfelelés tekintetében - írta közleményében az uniós tanács hétfőn.
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást infor
A globális klímapolitikáról és vonatkozó alapproblémákról, a jelenleg is zajló zöldátállás kapcsolódó hatásairól és a hazai geotermiában rejlő lehetőségekről is egyeztettek az Energia21 Kezdeményezés tagjai és meghívott szakértők a májusi találkozójukon - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 190,4 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 68 673,84 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) százkétmillió forintra bírságolta az OTP Bank Nyrt.-t. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján 2024. november közepéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértések döntő részét – írja honlapján az MNB.
Franciaországban 2,2 százalékra lassult az éves infláció áprilisban a márciusi 2,3 százalékról - közölte végleges adatként a francia statisztikai hivatal (Insee) szerdán.
Ukrajna katonai támogatása nem zárja ki a békés megoldások keresését, amelyeknek mindenkori alapfeltétele az ukránok beleegyezése - vélekedett Petr Pavel cseh államfő az X szociális hálózaton megjelent bejegyzésében.
A Vértes stigmaként viseli azokat a második világháborús sebeket, amelyeket a szovjetek benyomulása, majd az I. huszárhadosztály hősies helytállásának köszönhető visszaverése ejtett.
Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen eltérő élőhelyekre jutnak el.
A mai Warner Bros. Discovery Upfront prezentáció keretében Casey Bloys, az Hbo és a Max tartalomért felelős elnök-vezérigazgatója bemutatta a Max saját gyártású sorozata, a Dűne: Prófécia első teaserét. A hat epizódból álló évad idén ősszel debütál a Maxon. A sorozat Frank Herbert Dűnéjének kiterjedt univerzumában játszódik tízezer évvel Paul Atr
Lőfegyverrel megsebesítették szerdán Nyitrabányán (Handlova) Robert Fico szlovák kormányfőt - közölte Libos Blaha parlamenti elnökhelyettes. Robert Ficót életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai kórházba szállították. A feltételezett tettest őrizetbe vették.
Kilenc vármegye 197 településén, összesen csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat ezen a héten - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel hétfőn.
A Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett lőfegyveres merényletre reagálva megerősítik a pozsonyi parlament és képviselőinek védelmét - jelentette a törvényhozás kommunikációs irodájára hivatkozva a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elkészítette a 2023-as év ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján a hazai illegális fakitermelésről és -kereskedelemről szóló összefoglalóját. Az elemzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is extrém magas kockázatú maradt, és Pest vármegye is megőrizte nagyon magas kockázati besorolását.
Sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a Robert Fico szlovák miniszterelnököt ért merényletet a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
A fekete katonalégy-lárvákból előállított egészséges állateledel-alapanyagok és szerves talajjavító készítmények a hazai agrárium számos területén hoztak forradalmian új, fenntartható megoldásokat.
Az Umbrella olyan kreatív szakemberek kollektívája, akik hisznek a mozgókép kultúraformáló erejében: művészek és alkotók olyan közössége, amely az együttműködésre és az inspirációra épül. A Hidvégi Zoltán és Kázmér Miklós által alapított cég indulása óta sokat változott – a két főből hetven lett, a kis produkciós műhely egy full service audiovizu
2024. február 1-jétől nyílt lehetősége az adózóknak arra, hogy az eÁfa rendszeren keresztül – a webes felületen, vagy az ún. M2M gép-gép kapcsolattal – nyújtsák be az áfa bevallásaikat. A Deloitte szakértői röviden összefoglalták az eddigi tapasztalatokat, tudnivalókat az eÁfa használatával kapcsolatban.
A 21. századi csúcstechnológiát elsősorban az általános sebészeti, az urológiai, a nőgyógyászati, valamint a fül-orr-gégészeti műtéteknél alkalmazzák. Használatával, a precíz és biztonságos műtéti technikáknak köszönhetően kisebb a szövődmények kialakulásának kockázata és gyorsabb a gyógyulási idő.
Az MNB ma publikált határozatában százkétmillió forintra bírságolta az OTP Bank Nyrt.-t. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján 2024. november közepéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértések döntő részét.
Páll-Gergely Barna, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatója és Sipos András Árpád, a HUN‒REN-BME Morfodinamika Kutatócsoport munkatársa vezetésével különböző szárazföldi csigafajok héjainak felépítését és gazdaságosságát vizsgálta egy nemzetközi kutatócsoport.
2023 végére az éves nominális lakásár-dinamika országosan 5,8 százalékra gyorsult, és 2024 első negyedévében is tovább folytatódhatott az áremelkedés. A lakásárak makrogazdasági fundamentumokhoz viszonyított túlértékeltsége az elmúlt egy évben 12 százalék körül stagnált.
A Nébih elkészítette a 2023-as év ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján a hazai illegális fakitermelésről és kereskedelemről szóló összefoglalóját. Heves és Veszprém vármegyék kockázati besorolása két kategóriát romlott, míg Békés, Csongrád-Csanád és Zala vármegyéké javult.
Az Európai Unió nyolc intézménye aláírta az új, intézményközi etikai testület létrehozásáról szóló megállapodást, a testület célja, hogy erősítse az európai döntéshozatal feddhetetlenségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát - tájékoztatott az unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke.
A Kert Bisztró és az Opinio piackutató közös, reprezentatív felmérése. Míg a hazai grillezők harmada azt állítja, hogy sosem hibázik, addig a többiek a leggyakrabban túlsütik vagy még nyílt láng felett megégetik a gondosan előkészített húsokat és zöldségeket. A kutatásban megkérdezett, 16 és 59 év közötti válaszadóknak országszerte közel háromneg
A Solana-alapú Cypher decentralizált tőzsde egyik fejlesztője bevallotta, hogy több mint 300 ezer dollárnyi digitális valutát lopott el a felhasználóktól,
Bővült és korszerűsödött a budapesti távhőszolgáltatás, energiahatékonysági pályázat részeként a Főtáv Budapest tizenhárom kerületében 201 hőközpontot újított fel - közölte a BKM Budapesti Közművek szerdán az MTI-vel.